"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Though this is all for you Don't wanna hide the truth
A fejemet csóváltam Corni szavaira. Túlságosan aggódott, túlságosan komolyan vette a helyzetet, amit én inkább szórakozásnak fogtam fel. Nem akartam titkolni az erőmet, nem akartam semmit, csak élvezni, hogy képes vagyok olyan dolgokra, amikre más nem. - Ne aggódj már annyit, öregít – Vicceltem ugyan, de érzékeltetni akartam, hogy bár értékelem az aggódását, de tényleg felesleges, tudok magamra vigyázni. Újabb fejcsóválás következett a részemről. - Nem ígérhetem, mert vonz ez az erő és imádom használni… - Motyogtam halkabban, majd inkább belekaroltam és tovább húztam. A témaváltásnak nagyon is örültem, végre nem én voltam porondon. - Kínos? Neked ez kínos? Ne máár – Oldalba böktem egy szélesebb vigyorral. – Én nagyon látni szeretnélek abban a vörös anyagban… - Hozzátettem volna, hogy talán anélkül is, de valamiért nem éreztem helyesnek. Bármennyire is vonzott Corni, a legjobb barátom volt és nem kockáztathattam. Meg hát valami azt súgta, nagy butaság lenne pont vele kikezdenem. - Az ellentétek vonzzák egymást. Nem hinném, hogy baj lenne – Ezt komolyan gondoltam. Vagyis… a fene tudja. Tényleg eltérőek voltak. Vagy nagyon jók ki fognak jönni egymással, vagy egy csatatér kellős közepére érkezünk majd. Ez a két opció létezett, más nem. – Miért, szerinted gond lesz? Tudom, Lucasnak van egy híre, de nem olyan rossz, mint azt sokan hiszik – Tettem hozzá, habár nem ismertem túl régóta őt, csak amióta visszajöttem. Mindenesetre azon túl, hogy féltékenységet ébresztett bennem, mikor Corninak bókolt, más bajom nem volt vele.
Megcsóváltam a fejem a válasza hallatán, de egyelőre még nem szóltam közbe. Nem róhattam a fejére, mennyire felelőtlen lett, hiszen már gyerekként is az volt. Úgy emlékszem, a legtöbb vitánk már akkoriban is pont ebből fakadt. Nem akartam vele veszekedni, főleg nem ilyesmiért, egyszerűen csak féltettem őt. Túlságosan lazán kezelt egy igenis nagyobb diszkréciót igénylő helyzetet. - Néhányan talán jól kezelik, igen, de néhányan talán nem. Sosem tudhatod, kinek a fülébe jut. Hemzsegnek a világban a vadászok, meg azok, akik rossz dolgokra tudnák felhasználni az erőd. - Különben sem az ereje tette menővé. Már akkor is menőnek tartottam, amikor még nem tudtam róla, hogy különleges. Erről az öcsém igazán sokat tudna mesélni... Nem is nagyon mertem még összeereszteni kettejüket, pont ezért. Mindketten túl sokat tudtak rólam. - Minden érdekel, ami veled kapcsolatos. Nem riadok vissza a hardcore meséktől. - Halvány mosollyal, játékosan megböktem a karját. Nem akartam, hogy azt érezze, kioktatom vagy leszidom, hiszen nem voltam az anyja, sem a barátnője... Nem állt jogomban. Tényleg csak féltettem őt és szerettem volna, ha óvatosabb. - Nem akarom, hogy bajod essen. Kérlek, légy egy kicsit óvatosabb, a kedvemért. Jó? - Kérlelőn néztem rá, azt remélve, megpuhíthatom kicsit. Elég ritkán vetettem be női praktikát, általában nem volt ki ellen, most viszont úgy éreztem, itt van az ideje. Carmen szerint ellenállhatatlanul cuki tudok lenni, ha egy kicsit odateszem magam... Úgyhogy rebegtettem a pilláimat és elővettem a legszebb mosolyom. Hagytam, hogy belém karoljon és tovább indultam vele. - Ó, nagyon is belétek fogok őszülni! A sírba visztek. - elfojtottam egy mosolyt, de csak néhány másodpercig tudtam rejteni, utána a szám automatikusan fölfelé görbült. Fogalmam sem volt, hogy csinálja, de egyszerűen képtelen voltam haragudni rá. Nem ment sokáig. - Szóval, mit gondolsz erről a fotózásról? Nem lesz kínos, hogy te meg én... Tudod, csak egy sejtelmes, vörös anyagban... - elmélyítettem a hangom és végigzongoráztam az ujjaimmal a levegőben, ahogy visszaidéztem, az a kettő mennyire belelendült a tervezgetésbe és hogy elszaladt a fantáziájuk romantikus fényekig, meg vörös szaténig, meg ördög tudja. Mintha valami parfümreklámhoz készítenének anyagot... - És kettejükről mit gondolsz? Elég eltérő személyiségek. Szerinted jól meglesznek? - Nem akartam beismerni, mert azzal igazat adtam volna Vincentnek, de aggódtam kicsit Carmen miatt. Lucas nem tűnt valami... Hát... Nem igazán tűnt hozzá valónak, szegény lányt pedig elég sok csapás érte mostanság. Amilyen tévképzetei vannak, a végén még bebeszéli magának, hogy Lucas a szőke herceg, és aztán csak koppanni fog.
Though this is all for you Don't wanna hide the truth
- Akkor miről? – Értetlenül figyeltem őt, hisz azt hittem, azért fog leszidni, mert belerángattam a fotózásba. De tévedtem. Ahogy viszont megállított, még értetlenebb arckifejezést öltöttem magamra. – Nem tetszik ez a nézés – Közöltem, miközben őt figyeltem, aztán a szavakra megvontam a vállamat. – Nos, nem is titkoltam – Elvigyorodtam, bár ő úgy tűnt, nagyon is komolyan veszi a helyzetet. Engem azonban nem érdekelt, ki tudja, vagy ki nem, hogy van varázserőm. - És? Mégis mi lenne, ha megtudnák? Én lennék a legmenőbb a suliban, akinek van szuper ereje – Még mindig mosolyogtam. – Tudod, én lehetnék az új Superman… vagyis az egyetlen, mert Superman kitalált, de én valódi vagyok – Viccelődtem. Oldani akartam a hangulatot, bár Cornelia esetében ez sosem ment könnyen, főleg akkor nem, ha a fejébe vett valamit. - Az előző sulimban is tudták néhányan. Nem akadtak ki rajta, hanem tetszett nekik… nem tudom, miért aggódsz annyira – Váltottam végül én magam is komolyabbra, oldalra döntve a fejemet. – Egyébként, hogy a fel nem tett kérdésedre reagáljak… 14 éves voltam, mikor megmutatkozott bennem ez az erő. Velem született erő… - Zsebre dugtam a kezeimet és így fürkésztem tovább Cornit. – De ennél többet nem hiszem, hogy tudni akarsz erről. – Tekintve, hogy én magam sem voltam benne biztos, hogy lehetséges, miként ez az erő a birtokomban legyen. A kambionok legendáját még nem hittem el ezer százalékosan, főleg, ami a démoni apát illette. Ez valahogy túlontúl lehetetlennek tűnt, de… a mai világban végül is, annyira talán nem lett volna meglepő. - Szóval, csak lazíts, Corni! Nem kell mindenért aggódni. A végén még beleőszülsz, annyit töröd a fejed butaságokon – Belekaroltam és így húztam tovább mosolyogva, már ha jött. Már ha akart egyáltalán velem jönni.
Vincent kérdésére és a többiek könyörgésére végül csak ellágyultam. Egyszer ez visz majd a sírba, a túl jó szívem! De hát láttam rajtuk, mennyit jelent nekik ez az egész, nem akartam őket cserben hagyni. Egy fotózásba még én sem halok bele, meg aztán lány vagyok, csak van bennem valami, amit meg tudok mutatni a kamerának... Oké, ez elég rosszul hangzott. Túl rosszul. Ne is feszegessük. - Persze, hogy azok vagyunk. Mindig. - megcirógattam Vincent karját. Ezzel a barátságos dumával bármikor le tudott venni a lábamról, de hát nem tehettem semmit az érzéseim ellen. Nagyon szerettem őt, nagyon fontos volt számomra már gyerekkorunk óta, és mindegy, hány évig volt távol, ezt az érzést magamban képtelen voltam megtagadni. Elköszöntünk Carmenéktől és elrángattam Vincentet magammal. Feltűnt, hogy elhúzódott tőlem, de nem nyúltam utána, hagytam neki egy kis teret, miközben arra vártam, hogy egy kevésbé forgalmas részére érjünk a folyosónak. - Ez nem a fotózásról szól. Arról is tudnék mit mondani, de már mindegy, rábólintottam. - Amikor végre elfogytak körülöttünk az emberek, megálltam és szembefordultam Vincenttel, őt is megállásra kényszerítve. Összehúztam a szemem és csípőre tettem mindkét kezem. - Nem azért van 5.0-ás átlagom, mert éjjel-nappal magolok. Nem vagyok hülye. Tudok a varázserődről. - Nehéz lett volna nem észrevenni, hiszen meg sem próbálta titkolni vagy leplezni előttem. A gond viszont az volt, hogy mások előtt sem... - Átlag ide vagy oda, azért mások sem ostobák. Ha ilyen vakmerően mutogatod a trükkjeid, ők is észre fogják venni. Akkor mit csinálsz? Megfontoltabbnak és óvatosabbnak kell lenned! - Nem azért, mert én azt mondtam (bár amúgy de), hanem mert neki sem lehetett érdeke az, hogy lebukjon. Az kérdésekhez vezetne, meg talán pánikhoz is, hiszen vannak, akiknek fogalmuk sincs róla, mennyivel tágabb ez a világ, mint ők hiszik, és ez így is van jól. Nem lenne jó, ha mindenki tudna rólunk. Azzal veszélybe kerülnénk. - Bárhonnan is szerezted ezt az erőt, kérlek, próbáld jobban eltitkolni! Tudom, hogy izgalmas, de akkor is... Mások nem jöhetnek rá! - Kérlelőn néztem rá, hátha belátja, hogy igazam van anélkül, hogy tovább kéne győzködnöm, szidnom vagy érveket kovácsolnom neki. Habár az nagyon is érdekelt, honnan szerezte ezeket a különleges képességeket. Ő is boszorkány lenne, mint Carmen? Valami azt súgta, messze jártam az igazságtól.
Még kicsit máshol jártak a gondolataim, de Lucas kérdése visszarántott a valóságba. Elmosolyodtam a megjegyzésén és helyeslőn bólintottam. - Tényleg könnyen ment. Azt hiszem, ennyi kérésnek még ő sem tudott ellenállni. Ahhoz túl jószívű. - Mert hát azért elég vehemensen letámadtuk szegényt, mind a hárman. Reméltem, nem haragudott meg és tényleg nem túl kínos számára ez az egész. Az biztos, hogy a projektünket tekintve Vincenttel igazi életmentők lesznek. - Itt az automata, ha vennél valami édeset. - böktem a gépre, nem sejtve, hogy esetleg másra céloz. Az ötlet egyébként jó volt, én is szívesen nassoltam volna ebéd után valamit. Mivel rábólintott, ezért az ebédlő felé indultam vele, remélve, még maradtak finomságok és nem kapkodtak el mindent előlünk. - Mihh? Dehogy is! - tiltakoztam. Én meg Vincent? Egyáltalán nem tekintettem rá úgy. Kicsit tartottam attól a fiútól valamiért. Nem az, hogy ijesztő lett volna, mert a kisugárzása rendben volt, de valahogy... Nem is tudom. Az biztos, hogy komolyabb értelemben egyáltalán nem érdekelt, ráadásul ahogy Lucas is mondta, őt és Cornit egymásnak teremtette az ég. - Csak... Igen. Azt hiszem, ez a jó szó. Fura. - Bár, ha ebből indultunk ki, a magunk módján mindannyian furák voltunk. Közben elértük az ebédlőt, de én még mindig rajtuk kattogtam. - Szerinted is összeillenek? Gyerekkoruk óta barátok. Kicsit irigylem azt a bizalmat, ami rajtuk látszik. Olyan... Összeszokottak. Jó lehet így lenni valakivel. - Ábrándozva felsóhajtottam. Habár az imént vetettem el a kapcsolat lehetőségét, attól még kicsit vágytam a szerelemre, valakire, aki kiegészíthet és akit én is teljesebbé tehetek. Az életem eddig az emberek elvesztéséről szólt, jó lett volna, ha találok valakit, aki képes betömni a tragédiák által okozott lyukakat. Közben levettem egy tálcát és beálltam a sorba. Salátát választottam magamnak, mellé csokis piskótával. Vettem egy üveg ásványvizet is, majd Lucast bevárva kerestem egy helyet magunknak. Fel sem tűnt, de azért elég sokan megbámultak minket. - Neked egyébként nincs barátnőd? - Lehet, hogy ez így félreérthetőn hangzott, pedig semmilyen rossz szándék nem vezérelt. Csak a viselkedése alapján azt szűrtem le, facér, holott a pletykák szerint Scarlett Stormmal járt együtt. Érdekelt, melyik forrás az igaz.
Nem volt túl nehéz meggyőzni a vöröskét, ami egyrészt meglepett, másrészt könnyebbség volt a helyzetünket illetően. Habár a Carmennel való „kapcsolatom” pusztán egy fogadás vonzata, a jövőm mégiscsak ettől a portfóliótól függött. Vagyis többek között… tehát tétje volt és a lehető legjobban akartam megcsinálni. Másban ugyanis nem volt tehetségem és persze, a gazdagság is elkerülte a családomat, így muszáj volt a jövőmre is koncentrálni, még ha ez kívülről nem is igazán látszott. - Tényleg sokat jelent ez nekünk, Cornelia – Jegyeztem meg egy halvány mosollyal, őt figyelve, majd ahogy ténylegesen beadta a derekát, elmosolyodtam teljesen. Aztán a következő pillanatban már menni is akartak, nekem meg nem volt ellenemre. - Menjetek csak – Pislogtam azért néhányat, hisz úgy tűnt, mintha a lány akart volna valamit Vincenttől… mármint, nem úgy… bár ki tudja! Forrt köztük a levegő, legalábbis szerintem és talán pont emiatt jutott eszembe valami. Igen, ha… ha eljön a fotózás napja, majd elcsípem Vincentet pár szóra. Jól jönne egy forróbb, egy meghittebb, igazán szexis, romantikus fotó is a repertoárba… egy csók még barátok közt is okés, nem igaz? Gondolataimból végül az rántott ki, hogy valóban elindultak, én pedig újra kettesben maradtam a szőkével. Felé fordultam egy mosolyfélével az arcomon. - Ez elég könnyen ment, ahhoz képest, hogy a barátnőd nem az a fajta, aki szeret szerepelni… nem? – Aprót rántottam a vállamon, majd a kérdésre bólintottam. – Aha, bekapnék pár falatot. Meg jólesne utána valami nasi is – Célozgatás pipa, bár hogy vette-e a lapot, az már más kérdés. Láttam, hogy a fiú után pislog, így felvontam a szemöldökömet. - Nem, csak amióta ideköltöztek. Miért? Bejön neked? Szerintem róla lecsúsztál. A barátnőd és közte szinte tapintani lehet azt a… tudod – Játékosan oldalba böktem a könyökömmel. – Vagy csak félted tőle Corneliát? Hülyeség. Jó arc a srác. Bár néha kicsit fura, de… - Vállat vontam és ha jött, akkor elindultam. Kajás voltam, nagyon is.
Örültem, hogy egyesített erővel végül sikerült meggyőznünk Liát. Hálásan megszorongattam a kezét és máris arról kezdtem el ábrándozni, milyen csodás képek fognak születni, mikor Lucas felvetette a pénz-problémát. Elgondolkodtam. Fel akartam ajánlani, hogy majd én beszerzek mindent, de már így is a fél suli elkényeztetettnek tartott, nem akartam, hogy kérkedésnek higgye, úgyhogy megpróbáltam máshogy tálalni. - Igazából anyu munkájából egy csomó minden megmaradt otthon... Állványok, kartonok, szerintem még selymet is találnánk. Esetleg összeszedhetem őket. Összeszerelni viszont nem fogom tudni, főleg az állványokat nem. Ha már úgyis előbb átjössz, abban tudnál esetleg segíteni? Tudnál hozni hozzá szerszámot? A szakácsunkat meg megkérhetem, hogy dobjon nekünk össze valamit, ha már úgyis hozzánk jöttök. - elcsíptem Lia pillantását, valamiért nagyon megbámult, úgyhogy kérdőn visszabámultam. Reméltem, sikerült jól tálalnom Lucasnak a dolgot és nem érti félre az ajánlatomat. A páros ekkor döntött úgy, hogy lelép. Nem tartóztattam fel őket, mosolyogva integettem utánuk. - Okés, akkor később! Sziasztok! - Egy darabig bámultam utánuk, azon töprengve, milyen szépen mutatnak együtt, aztán érdeklődve Lucashoz fordultam. - Éhes vagy? Ebéd közben folytathatnánk a tervezgetést. - vetettem fel, és csak ekkor vettem észre a szemetest. Egy kicsit megdöbbentett, Vincent hogyan talált be onnan, ahol az előbb állt... Egyből utána is kaptam a pillantásom, hunyorogva fürkésztem a hátát. Valahogy rossz érzésem támadt... - Öhm... Régóta vagytok barátok Vincenttel? - Talán gyors volt a témaváltás, de tudni akartam... Kíváncsivá tett, a megérzésem helyes lehet-e. Hiszen Lia guardian, és minden guardian mellé, legalábbis a legenda szerint, kell egy ellenpólus... Vagy csak ennyire shippeltem őket?
Though this is all for you Don't wanna hide the truth
Az a mondat, hogy igazam van és Corni gyönyörű, megütötte a fülemet. Egy szóval sem mondtam ilyesmit. Nem mintha nem lett volna igaz, de nem értettem, miért adja a számba a szavakat ez a szőkeség. Elmerengtem ezen, de nem cáfoltam, sőt, vártam, hogy Corni beadja a derekát. Sőt, folyamatosan azon kattogott az agyam, mégis milyen lesz a fotózás, ha odáig eljutunk. Lehet, gyerekkorom óta ismertem Cornit, de sosem voltunk még hasonló helyzetben egymás előtt. - Jó, akkor csak szégyenlős vagy. De miért is? Barátok vagyunk, nem? – Nagyot nyeltem. Csak barátok. Talán jobb is volt így, nem? Elgondolkodtam, majd elnéztem Lucasra a szemem sarkából, miután kidobtam a fémdobozt. Aztán még hozzátettem egy kérdést, amivel tudtam, hogy hatni tudok a lelkére. - De ér, ha beválik… nos? – Vigyorogva figyeltem, majd ahogy beadta a derekát, bólintottam. - Nekem meg majd te írd meg, Lucas. – Pillantottam a fiúra, mikor már arról beszéltünk, mikor hova merre kellene menni, találkozni és megejteni ezt a fotózást. Ahogy Corni belém karolt, meglepve néztem rá. - Elintézni? Mit? – Pislogtam, de ha húzni kezdett, akkor vele tartottam. Csak a vállam felett néztem el a másik kettőre. – Sziasztok! – Aztán vissza a lányra magam mellett. – Oké, mit akarsz mondani? Ne kertelj. Utálsz, amiért belerángattunk a fotózásba, ugye? Szerintem jó buli lesz. Amúgy sem kellene szégyenlősködnöd előttem. Ezer éve ismerjük egymást, nem? Tehát ne parázz rá. Nem éri meg. – Lassan elhúzódtam tőle, ösztönösen, majd igazítottam a táska pántján a vállamon. – Hol is lesz órám…? – Kezdtem el agyalni, majd előszedtem a telefonomat, hogy megnézzem az órarendemet.
Vincent megfogta a kezem, amivel magára vonta a figyelmem. A szavai hallatán csak a fejemet csóváltam, de közben a másik kettő is győzködött és nyúzott, amitől eléggé sarokba szorítva éreztem magam. - Örülök, ha neked "nem árt" a pucérkodás, de nem prűdség az, ha nem akarok lépten-nyomon levetkőzni... - mormogtam, bár úgy éreztem, kisebbségben vagyok a véleményemmel és rajtam kívül senki sem értett velem egyet. Ez azért zavart, habár egy pillanatra kizökkentett Vin dobálós manővere. Hogy lehetett ennyire felelőtlen? Bármilyen erővel is rendelkezett, könnyedén lebukhatott volna Lucasék előtt, ha kicsit szemfülesebbek. Carmen ráadásul boszorkány, ő hamar megérzi az ilyesmit... Nem értettem, miért nem óvatosabb. - Hát... - Lucas érvei meggyőzőnek tűntek, Carmen könyörgő pillantására pedig nehéz volt nemet mondani. Vincentre néztem, végül felsóhajtottam. - Hé, nem ér érzelmileg zsarolni! Én is szeretném, ha sikerülne nekik ez a projekt... - összefontam magam előtt a karjaimat, aztán megadón vállat vontam. Oké, győztek, megcsinálom nekik ezt a bujaságot, csak aztán ne jöjjenek később panaszkodni, ha totálisan béna vagy antifotogén leszek... - Jó, jó. Benne vagyok. SMS-ezd el nekem, mikor menjek és hányra. - legyintettem Carmen felé, mert többet nem igazán akartam foglalkozni a témával. Más dolgom akadt, és hogy ezt nyomatékosítsam, belekaroltam Vincentbe. Beszélni akartam vele néhány dologról, többek között a megváltozott viselkedéséről és a mágiájáról. - Ha nem haragszotok, mi most mennénk. El kell intéznünk még valamit, mielőtt elkezdődik a következő óra. - Meg aztán a fotózás további tervezésébe nem is nagyon tudtunk beleszólni, az már a művészek feladata volt.
Elmosolyodtam, mikor rákapott a vörös-fekete színkombinációra. Tagadni akartam magam előtt, de vártam, hogy elkezdjük a közös munkát. Bármilyen is ez a lány alapjáraton, a művészethez nagyon is ért és tudtam, hogy a projektünk fantasztikus lesz. Szinte égtek az ujjaim, hogy nekiessünk az alkotások elkészítésének. Nem tudom, voltam-e már ilyen lelkes bármi iránt is… Kicsit meglepett, hogy végül Lia akadékoskodni kezdett, bár sejthettem volna. Tekintetem Vincentre vándorolt, mikor győzködni kezdte, majd Carmen becsatlakozott. Kezdett úgy tűnni, hogy nem csak én boronálnám össze Vincentet és Liát – már csak amiatt is, hogy Vincent mennyire el van varázsolva, bárhányszor szóba kerül a „legjobb barátja”. - Próbáld meg, Cornelia. Kérlek. – Léptem közelebb hozzá. – Maximum, ha nagyon kellemetlenül érzed magad, akkor abbahagyjuk. Így megfelel? – Fürkésztem, majd elpillantottam Vincentre, aki ekkor hajította el az energiaitalos dobozt. A fejünk fölött… elpillantottam a vállam felett a szemetes felé, majd megráztam a fejemet és Carmenre figyeltem. Ja igen… oh. Várjunk. - Okééé, vigyek valamit? Előre megvehetjük, amit az előbb beszéltünk. Vagy még plusz díszletet, de… öhm. – Félrepillantottam. - …nincs túl sok pénzem, szóval okosan kell csinálnunk. – Utáltam ezt. Visszanéztem a lányra, majd a továbbiakra bólintottam egy aprót. – Előbb megyek, ha úgy jó. Lesz időnk mindenre, szerintem. Azon agyaltam, hogyan oldjam meg a pénz problémát. Persze, kihasználhattam volna a szöszit, de nem akartam. A pénz kérdés mindig is kényes volt az esetemben. Talán ideje lenne mégis valami diákmelót vállalnom… ezen agyaltam hosszú pillanatokig, mielőtt újból rájuk néztem volna.
- Lucasnak igaza van, tökéletesek lennétek a fotózáshoz. - erősködtem én is, próbáltam mindent bevetni, hogy sikerüljön meggyőznünk őket. Titkon abban is reménykedtem, hogy a remek képek mellett közelebb tudjuk lökni őket egymáshoz, hiszen olyan jól mutattak együtt! Lia állandóan Vincentről beszélt, őket egyszerűen az ég is egymásnak teremtette (nem is sejtettem, mennyire). - Vörös-fekete! Tökéletes! - Valóban rosszul ítéltem meg Lucast. Nem hittem, hogy aki a kapcsolataiban ennyire felszínes, az művészet terén profi lehetne, pedig nagyon kreatív ötletei voltak. Tényleg egyre jobban vártam a közös munkát vele. A kiegészítésére helyeslőn bólogattam, hiszen csak azért akartam kifesteni Vincentet, hogy a képen jobban mutasson. - A modelleket amúgy is festik, ez teljesen természetes. - De úgy tűnt, nem szorult további győzködésre, mert a fiú még erre is rábólintott. Alig hittem el, hogy ennyi jó dolog történik egy nap--- ekkor kezdett el Lia tiltakozni. - Naaa, Lia! Nem kell teljesen levetkőznötök, persze, semmi olyasmit nem kell tennetek... - A gondolatba is belepirultam, hogy bármi felnőtt kategóriásat fotózgassak. Ahhoz az én lelkem túl érintetlen. Viszont ha már bujaság, valamivel fel kellett tüzelnünk a dolgokat. - Vincentnek igaza van, gyönyörű vagy és erre büszkének kéne lenned. - bólogattam meggyőzőn, bár a srác semmi ilyet nem mondott, de hát adnom kellett alájuk a lovat egy kicsit. Tényleg nem látják, mennyire összeillenek? Az nem tűnt fel, hogy közben miket bűvészkedett a srác a kiürült dobozzal. - Arra gondoltam, eljöhetnétek hozzánk az egyik hétvégén, van egy műtermünk, amit jól be lehetne rendezni. - Kérdőn Lucasra sandítottam, ő mit szól ehhez. A másik, ami eszembe jutott, az az iskola egyik terme, de talán Lia könnyebben felenged, ha nálunk leszünk és tudja, hogy nem fog besétálni egyetlen eltévedt diák vagy tanár sem. - Ha aznap reggel vagy előtte való nap átugrasz, akkor beállíthatjuk előre a fényeket és ezeket. - tettem hozzá Lucasnak.
Kezdőlap
