I.Volt egyszer egy szerelmes pár. Az első pillanattól kezdve tisztában voltak azzal, hogy a másik a tökéletes felük. Senki nem mondaná, hogy mindenféle komplikáció nélkül zajlott volna a kapcsolatuk, mert semelyik kapcsolat sem tökéletes. Mindegyikben megvannak a hullámvölgyek, de végső soron csak az számít igazán, hogy mégis miként is kezeljük őket. A veszekedések szinte elkerülhetetlenek, mert egyik ember sem ugyanolyan, koránt sem gondolkodnak ugyanúgy és nem is vágynak ugyanarra. Mégis, ha szeretnék, hogy valami működjön, akkor közös erőfeszítésből valami gyönyörű jöhet létre. Ez olyasmi, amelyet nem sokan tapasztalhatnak meg, mert nem hajlandóak az erőt és energiát belefektetni mindabba, ami fontos a számukra. Idővel talán természetesnek veszik létezését, vagy másfajta akadály gördül eléjük és feladják, majd később ocsúdnak fel álmaikból, hogy mi mindent is veszítettek el.
Ez a pár azonban kitartó volt. Ahogyan egymásnak sem fordítottak hátat úgy annak sem, hogy elhatározták, hogy családot alapítanak. Vannak, akiknek ez megadatik egy apró balesetből, s léteznek olyanok is, akik az elhatározás után nem sokkal sikerrel járnak. De ezek egyike sem volt rájuk jellemző. Próbálkoztak, de az évek múlásával kezdett úgy tűnni, hogy mindez hiábavaló, hogy a közös álmukat sosem válthatják valóra. Mégis a tengernyi szomorúságban, amely a kiontott könnyeiket jelképezte csak még inkább egymáshoz láncolódtak. Nem menekültek, nem fordítottak hátat egymásnak. Támaszt nyújtottak egymásnak, mikor kellett. Együtt sírtak, mikor az újabb rossz hír terhe már végtelenül nehéz lett a számukra. De nem adták fel. Sem az álmukat, sem egymást. Mert hittek a szerelmük erejében.

II. Amikor már remélni sem merték, hogy valóra válhat az álmuk egy apró csoda mégis megtörtént. Egy aprócska szívhang, egy új élet amely az édesanya szíve alatt kezdett el növekedni. Ez voltam én. Az első szívdobbanásomtól kezdve szerettek már előre látható volt, hogy mennyire el leszek kényeztetve. Egy régóta várt csoda voltam. De amennyi boldogságot hoztam magammal legalább annyi szenvedéssel járt az érkezésem.
Idő előtt akartam kibújni az anyaméhből, mint aki készen áll, hogy a nyakába akassza a világ terheit. De ez közel sem volt igaz. Aprócska, gyenge csecsemő voltam, akinek még fél évet sem jósoltak. Talán még ez is olyasmi volt, amit jószándékkal akasztottak a nyakamba. Az orvosok elengedték a reményt, hogy életben maradok, de a szüleim, akik megannyit küzdöttek azért, hogy itt legyek nem voltak hajlandóak elengedni engem. Ekkor pedig egy rendkívül sötét alku köttetett, amely megmentette az én életemet a testvéreméért cserébe. Nem haboztak, rögtön belementek, szinte szempillantás nélkül. Hát nem megmondtam, hogy el fognak kényeztetni? De mivel én is elég nehezen jöttem össze így álmodni sem mertek volna arról, hogy még egy gyereket köszönthessenek a világba. Elérhetetlenek, teljesen lehetetlennek tűnt.
Egészen addig míg meg nem történt pontosan az, amire talán egyedül a démon, aki az alkut kötötte a szüleimmel számított.

III. Az édesanyám teherbe esett. Ekkor én már úgy körülbelül nyolc éves lehettem. Nem tudom, hogy azért, mert a szüleim mindenben támogattak, vagy egyszerűen valahol mélyen éreztem, hogy ez a második esélyem az életben, de minden egyes lehetőséget megragadtam. Szinte semmire nem mondtam nemet és igyekeztem a lehető legtöbb dologban részt venni. Fára, avagy épületekre másztam fel - utóbbit megjegyzem koránt sem támogatták -, hamar megtanultam úszni és biciklizni. Mondhatni faltam az életet.
Amikor pedig kiderült, hogy anya terhes, akkor láttam mindkét szülőmön az örömöt, de a szemeikben ott lappangott valami más is a félelem.
Az idő múlásával egyre többet beszéltem anya hasához és volt olyan is, hogy anya ölében aludtam el. Az első perctől kezdve szerettem a testvéremet. Őszintén izgatott voltam, hogy bevezethetem mindabba, amit én már megszerettem még akkor is, ha egy kicsit várnom kell, mielőtt fel tudja venni velem a lépést.
De az igazság, ami ott lengett közöttünk ezen álmaimat darabokra törte. A szüleim minden áldott este meséltek nekem a hercegnőről, akit megmentettek a szülei talán a lehető legnagyobb árért cserébe. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy az a hercegnő én vagyok.

IV.Úgy éreztem, hogy az egész világom a feje tetejére állt. Sosem voltam még annyira szomorú és boldog egyszerre. Anya meghalt, de a karjaim között ott volt a testvérem, akit minden áron képes lettem volna megóvni. Neki nem lehet normális élete azért, amiért én még mindig életben vagyok. Annyira rettegtem, de próbáltam erős maradni az öcsémért. Mert most ő volt a legfontosabb. Semmi más nem számított csak az ő épsége. Ez pedig olyan dolog, ami egész életemben megmaradt.
Míg apa meggyőzte a démont, hogy mindketten odavesztek anya és az öcsém is addig én igyekeztem az újszülött testvéremet az általam ismert lejobb módon védelmezni. A szekrényem legalján kuporogtam vele a karomban, miközben akaratlanul is potyogtak a könnyeim. Próbáltam követni a percek múlását, hallgatózni, hogy mi történik, de az egyetlen dolog, ami állandó volt az a heves szívverésem, mely minden mást teljesen eltompított.
Nem tudom mennyi idő telt el, amikor kinyílt a szekrény ajtaja és kis híján felsikítottam. De amint tekintetem találkozott apáéval egy részem habár megnyugodott, de a keserű szomorúság ekkor már kegyetlenül, érezhetően belekarmolt a lelkembe.

V.  Az életünk sosem lett ugyanúgy, mint volt. De ha van ennek értelme, akkor próbáltam a testvérem helyett is élni, hiszen míg őt egész életében rejtegettük addig én szabadon mászkálhattam a világban, mintha mindig is így kellett volna lennie.
Persze igyekeztünk a lehető legnormálisabb életet megteremteni neki, de persze az a tény, hogy mindez négy fal között történt és az sosem közelíti meg az igazit.
Idővel pedig a testvérem is megtudta az igazságot, hogy miért van az, hogy én kimehetek és miért van az, hogy ő jóformán még az ablakon sem nézhet ki. Mert nem létezett. Nem szabadott léteznie. Nem is tudom, hogy mégis mit tett volna vele a démon, mire használta volna fel, ha megkaparintja, de az egyszer biztos, hogy ameddig én élek nem is kell megtudnunk egyikünknek sem.


℘ Képesség ℘ D szint ℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.