Mindennek egy új kezdetnek kellene lennie. Mégis még mindig a múltam töredékein rágódom. Hiányzik a testvérem, ha akarom, ha nem. De minden egyes alkalommal, amikor rágondolok, akkor újra és újra bevillan, hogy mégis miért is kell távol tartanom magam tőle. Benne van az is, hogy hazudnom kell neki, de ugyanakkor sajnálatos módon egy részem még retteg is attól, hogy talán neki is árthatok. Nem akartam őt sem ártani mégis megtettem. Egyszerűen kikapcsoltam és, mintha valami átvette volna felettem az irányítást úgy cselekedtem. Bár talán, ami a legrémisztőbb, hogy azóta sem bántam meg a tettemet. Még akkor is, ha nem igazán volt a kezemben az irányítás nem bánom, hogy felszabadítottam magunkat, a családomat. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem tudom a testvérem valaha rám tud-e nézni, ha megtudja az igazságot. Viszont amíg ilyen távolság van kettőnk között emiatt nem is kellene aggódnom, mégis szüntelenül kattog rajta az agyam. Salvatore birtokon kívül sétáltam, nem is nagyon figyeltem, hogy merre tartok csak szerettem volna a lehető legmesszebb kerülni az iskolától és annak zajaitól. Fogalmam nincs, hogyan fogok ide beilleszkedni, hiszen abban mindig is a testvérem volt a jobb. De talán egy árnyékként a többi tündöklő, figyelmet igénylő diák között pont el fogok férni. Az erdő sötétjében az egyik fának a tövében összekuporodva próbáltam száműzni a gondolataimat. Muszáj volt ezzel megbirkóznom, hogy tovább tudjak lépni és mindeközben ne legyek teljesen egy használhatatlan roncs. Megfordult a fejemben, hogy talán fel kellene keresnem apát, hogy felhívjam és megnyugtathasson, de megígértem magamnak, hogy nem zaklatom ezzel feleslegesen, mert így is önmagát okolja. A legtöbb, amit tehetek, hogy megtanulom valahogy kizárni még a gondolatát is annak a szörnyetegnek, aki néha napján az anyánknak tetette magát. A hátamat a fa törzsének támasztva veszek mély levegőket és a szemeimet behunyva próbálom elkergetni az összes démont, amely kegyetlenül befészkelte magát az elmémbe. S lehet, hogy teljesen sosem szabadulhatok meg tőlük ettől még talán legalább egy kis időre fellélegezhetek.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
- Az érzés nagyon is kölcsönös. - nyugtatom meg azt illetően, hogy ő is eléggé hátborzongató, ahogy az erdő közepén szivarozgat és beszólogat másoknak. Még mindig nem érzem azt, hogy el kéne menekülnöm a közeléből, de az is igaz, hogy egy darabig még kartávolságnál közelebb sem merészkednék hozzá. Kiismerhetetlennek tűnik, olyan típusú srácnak, akit hiába faggatnék bármiről, és ez egyrészt tetszik, mert a sejtelmesség mindenkinek jól áll, másrészt viszont elég ijesztő. - Oh. Akkor azt hiszem, fel kell adnom ezt a pályát... - Már nem mosolygok én sem, a válaszától még a szar is belém fagy. Nem kéne kiakadnia azon, hogy épp gyilkosságról beszéltem? És nekem nem kéne kiakadnom azon, hogy felvitte ötre a számot? Nagyon remélem, ő nem épp négynél jár és nem pont velem tervezi megszerezni a sorozatgyilkosi státuszt. - Ne félts, könnyen találni errefelé gyanútlanul sétálgató, túrázgató, fejet szellőztető áldozatokat... - Végre ismét nevetek, ahogy a téma is kicsit lazább vizekre terelődik, úgy a gyomorgörcsöm is enyhülni látszik. - De tény, nagyon sajnálnám, ha le kéne mondanom rólad. - Megjátszott csalódottsággal bólogatok, pedig van némi igazság a szavaim mögött. Tényleg bánnám, ha itt hagyna. Mellette eltörpül minden más, az erdő sem tűnik annyira hátborzongató helynek, plusz egyelőre úgy néz ki, tényleg ártalmatlanok a szándékai velem. Használhatnám pajzsomnak, ha valami rosszul sülne el később. Oké, csak viccelek... - Iiiigen, de közben mégsem. Ezt nehéz elmagyarázni... - Talán azzal kéne kezdenem, hogy szia, boszorkány vagyok! De nem biztos, hogy ez az első lépés egy hosszú, boldog barátsághoz. - Érzem. Nem látom, de érzem. Tudom, hogy hülyén hangzik... - Sóhajtva felhagyok inkább a magyarázattal. Persze, hogy hülyén hangzik, még úgy is, ha hozzátenném, hogy boszorkány vagyok. Hiába érzem a jelenlétét valaminek, ha képtelen vagyok beazonosítani és megfogni. - 20? Óóó! - Szándékosan elnyújtom a hangom, idegesítően krémes, gügyögős hangszínt véve fel. - Kedvem lenne megcsipkedni az arcod... - Jó, annyira azért nem fiatal a húsz évével, nyilván csak azért kezelem egyből óvodásként, hogy az agyát húzhassam. - Jól van. Nehéz lesz ellenállni a kísértésnek, de megígérem, hogy nem doblak az emberpiacra. - cukkolom tovább, enyhén megkönnyebbülve a beleegyezése hallatán. Bármitől is látszott olyan ijesztőnek és veszélyesnek az előbb, már teljesen normálisnak tűnik. Lehet, hogy csak képzelődtem és nem több egy hétköznapi srácnál? - A ley vonalak után kutatok. Ezek egyfajta... Mágikus energiavonalak, színtiszta erő, ami a föld alatt húzódik. - Végül is nincs semmi különös az okkultizmusban. Nem kell hozzá kötelezően boszorkánynak lennem, hogy boszorkányvonalak után kutassak. Hiheti azt is, hogy csak érdekel a téma és kattant vagyok... - Van egy ingám, ami elvileg képes észlelni ezeket az erőket. - beletúrok a zsebembe és előveszem a kis követ, megmutatva neki. Azt, hogy nem hajlandó megosztani velem a cigijét, csak egy sértődött pillantással reagálom le. - Ez a kis vacak mutatja, merre kell mennem, és ha megtalálom... Hát, ez az. Mit csinálsz azzal, amit nem lehet sem látni, sem tapintani? - Nyilván elmormolsz pár varázslatot, de ezt nem kötném az orrára. Nem kéne elhamarkodottan elkiabálnom, hogy boszorkány vagyok, főleg, hogy már így is elég kattantnak hihet.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Júl. 06, 2019 12:11 am
Emma
night tour
Megjegyzés
remélem továbbra is sikerül megfelelő postokat írni.
Már idejét se tudom annak, hogy mikor találtam valaki szimpatikusnak. Azonban hosszú idő után először sikerült találnom valakit akiről elmondhatom, hogy na igen Ő az. Bár nem a legjobb pillanatban futottam össze vele és nem is a legbarátságosabb helyen és én magam se éppen a megtestesült jóság vagyok, de ezt Neki egyelőre nem kell tudnia. Bőven elég ha azt hiszi,hogy gondolkozni jöttem ide és egy átlagos tinédzser srác vagyok a sok közül. - Máris felállt a szőr a hátamon Tőled. - mondom neki gúnyosan, vigyorogva ezzel tovább húzva ezt a viccelődös irányt. Elég sötét humorral áldott meg az ég, de szerencsére az esetek többségében elég jól tudom alkalmazni. Vagy nem mernek mást mondani, de jelenleg úgy tnt újdonsült ismerősömnek nem esik nehezére bár még bele se lendültem igazán. - Kettő? Ugyan. Majd ha legalább öt halott írható a számládra maximum akkor lehetsz igazi sorozatgyilkos. - mondom továbbra is gúnyosan de most nem mosolygok mellé, teljesen komoly arcot vágok az egész mellé. - Addig csak kispályás, utánzó vagy. - kacsintok rá. - Na most miért sértegetsz? A végén itt foglak hagyni egyedül, kit fogsz akkor elásni az éjszaka közepén? - kérdezem nevetve. Kicsit sértette az egómat a megjegyzése, de részben arra is késztetett, hogy jobban oda tegyem magam. Nem tudom pontosan leírni ezt az érzést mert eddig nem igazán éreztem ilyet. Olyan volt mintha megpróbáltam volna lenyűgözni azzal, ami valójában nem vagyok. Egy gyilkos vadállat vagyok és ezen semmi nem fog változtatni. Legalábbis ebben reménykedem mert élvezem. - Már ne haragudj meg, de ezzel még jobban gyanús leszel a számomra. Olyan dolgot keresel amit nem elég, hogy én nem láthatok, de senki sem. Ergo Te magad sem láthatod ezek szerint. - reagálom le az elég értelmetlen kijelentését hiszen az volt. Hogy lehet keresni olyas valamit amit senki nem láthat? Teljességgel lehetetlen bár ezt mondják a természetfeletti lényekről is én pedig vámpír vagyok… - 25? - kérdezek vissza meglepődötten mert meg mertem volna esküdni, hogy egy kicsit fiatalabb. - Arra azért ne vegyél mérget, a látszat néha csal. - kacsintok rá, de valós életkorom elárulása egyből lebuktatna így veszek egy nagy levegőt majd kibököm az első számot, ami eszembe jut. - 20 vagyok mielőtt valami egetrengető összeesküvés elmélet jönne létre a fejedben. - mondom széles vigyorral a képemen. Nem lenne előnyös ha már a legelején kiderülne, hogy mi vagyok meg hány éves. Lehet nem éppen a legjobb módon kezelné és akkor meg kellene ölnöm annak ellenére, hogy szimpatikus. - Veled tartok, de csak akkor ha Te sem teszed meg ezt velem és elárulod, hogy pontosan mit is keresel. - gyújtok rá közben egy cigarettára. - Te nem kapsz csak szólok előre.- mondom gúnyosan majd ha nem is vígan, de lelkesen követem ha elindul. - De tényleg… ha senki se láthatja akkor honnan tudod, hogy megtaláltad?
Csak a szemem forgatom a válaszán, de nem akarok belemenni jobban a témába. A legtöbb városlakó nincs tisztában a vámpírok létezésével, így azért elég nehéz elvárni tőlük, hogy meg tudják védeni magukat. Én azonban még varázserő nélkül is felkészültem. Nem voltam ostoba, kalandvágyó kislány többé, természetesen leküldtem két pohár verbénás teát, mielőtt útnak indultam. Az összegzésén elgondolkodva hümmentek és azon kezdek el gondolkodni, vajon mikor kopott ki ennyire a veszélyérzetem. Természetesen tartok tőle egy kicsit, még ha nagyzolva próbálom leplezni is, de annyira nem, hogy sikoltozva menekülni próbáljak a közeléből. Annyi szörnyűségen mentünk át a testvéremmel, annyi mindent láttunk, hogy többé egy srác az erdőből már nem tudott megijeszteni. Mi lehet a legrosszabb, amit tesz velem? Megöl. Legalább véget ér ez az egész szenvedés. - Ez egy kicsit tényleg furán hangzik. Lehet, hogy inkább neked kéne félned tőlem. - megvonom a vállam, sejtelmesen csillog a szemem az erdő sötétjében. A holdra nézek, a fák lombjaitól alig-alig látszik, de ma meglehetősen fényesen ragyog. Hamarosan telihold. - Kettő már sorozatnak számít? - Még számomra is ijesztő az az érzéketlenség, ahogy a halottakról beszélek. Anyám és a húgom azonban egyértelműen miattam haltak meg, és ha a srác pszichopatának gondol, nekem csak jobb, legalább biztosan békén hagy. - Annyira azért nem festesz jól. - csóválom meg a fejem, de végre újból elmosolyodom. A megjegyzése valahogy szórakoztat. Nem mondom, hogy jól esik, ahogy végigmér, de annyira nem is zavar, mint hittem. Idejét sem tudom, mikor éreztem utoljára egy másik test közelségét, és Willt fürkészve bizony eljátszadozom egy romantikus, erdőszéli légyott gondolatán. Tetszik, hogy felveszi a kesztyűt és megpróbál lenyomni a vicceivel, bár a gyomrom fordul egyet azért miatta. Egész biztos, hogy nem ember, akkor nem rázna ki így a hideg tőle. Szabályosan borsódzik tőle a hátam és szerintem ezt ő is érzi az arcomra kiülő fintorból. - Keresek valamit, de te azt nem láthatod. Senki sem. - Lemondón sóhajtok. Senki sem látja. Én is csak a kivetülését érzem, a talpunk alatt húzódó energiát. Ha meglelhetném a forrását, talán az erőm is visszatérne... Eltöprengek, feleljek-e a kérdésére, de annyira mindegy már azok után, amiket eddig meséltem magamról. - 25. Az anyád nem lehetnék, de ha jól sejtem, fiatalabb vagy. - Érdeklődve mérem végig, de nehéz megállapítanom a korát. Úgy fest, mintha 18 körül lenne, de sokkal jobb kondiban van a megszokott tizenévesekhez képest. Bármi is a titka, egyszerre tűnik szemtelenül fiatalnak és éretten idősnek. - Ha gondolod, velem tarthatsz, hátha le tudlak beszélni róla, hogy kicsinálj és eladd a belső szerveim. - Plusz ha jól sejtem és tényleg nem ember, akkor lehet, hogy segítségemre is lehet a ley vonalak felkutatásában.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Jún. 25, 2019 6:43 pm
William & Emma
partners in crime vol.1
Hallom ahogy zakatol a vér az ereiben. Hallom ahogy ver a szíve. A kísértés, hogy átharapjam a nyaki ütőerét egyre erősebb volt azonban volt valami, ami miatt mégsem tettem meg. Magam se tudom, hogy mi az a bizonyos dolog, ami visszatart attól, ami vagyok, de jelenleg örültem neki legalábbis azt hiszem amit érzek az öröm amellett, hogy ölni és inni akarok. A sóvárgás forró vasként égette torkomat. - Azt hiszem minden áldozat úgy volt vele, hogy képes megvédeni magát egy állattal szemben. - forgatom szemeimet naívságán hiszen tudtam jól, hogy mi végzett az emberekkel vagyis pontosabban azt, hogy ki.. leginkább én bár akadt pár eset amihez nem volt közöm, de a tettest még én magam se találtam meg annak ellenére, hogy ugyanazon fajba tartozunk. - Elég vicces, hogy pont az ilyen veszélyes helyek a legalkalmasabb a szellőztetésre.- mondom ugyanúgy gúnyosan ahogyan Ő tette azt. Nem éreztem és nem hallottam rata, hogy félne pedig egy normális ember biztosan így tenne ha az éjszaka közepén a háta mögött jelenik meg egy fiú a semmiből. - Paprikaspray? Most komolyan? - ismét hangosan kacagtam fel. Nevetségesnek tartom, hogy egy ilyen haszontalan dologban hisz ennyire hiszen majdhogynem semmi esélye nem lenne azzal a sprayvel velem szembe. - Csak azért mert tetszett? - pislogok rá meglepődötten. Ilyet még soha nem hallottam és sikerült meglepnie pedig ez egy elég nehéz feladat egy ember számára. - Mondták már, hogy furcsa vagy? Éjszaka közepén egy erdőben bóklászol, paprikasprayvel és egy rúgással akarod magadtól távol tartani a gyilkos vadállatokat.. és azért gyújtasz rá mert tetszik ahogyan egy tök idegen a szemed láttára dohányzik… - mondom a tőlem várható leggúnyosabb és lenéző hangnembe. Lehet ezzel sikerült megbántani, de nem érdekelt mit gondol és soha nem is fog érdekelni. Csak egy mázlista ember akit kivételesen nem ölök meg pedig késztetést érzek rá elég erőteljesen. - Tudo elég zűrősnek tűnsz a hallottak alapján, nem vagy véletlenül sorozatgyilkos emiatt? - kérdezem kaján vigyorral az arcomon. Soha nem tudtam együtt érezni másokkal hiszen szinte mindig egyedül voltam és csak magammal foglalkoztam. Ez most sem lesz másként. - Mocskos gondolatokkal. - kacsintok rá miközben szemmel láthatóan felmértem a testét úgy, hogy Ő is észrevegye ezt. Az, hogy elindult váratlanul ért ugyanis arra amerről jöttem nem mehet mert akkor meglátja mi történt és meg kell ölnöm pedig jelenleg képtelen vagyok rá valamiért.. Villámgyors, hosszú léptekkel mentem utána. - S mi az úti cél? - kérdezem miközben újabb cigarettát veszek elő és gyújtok rá miközben az eddiginél is szokatlanabb mondattal lepett meg. - William. A hangsúly a még szócskán van. - mondom kuncogva annak ellenére, hogy ezzel lehet sikerült megijeszteni. Ezért egy nagyobb slukk után mellé léptem és úgy követtem tovább. - Ne vedd komolyan csak vicceltem… talán.- kacsintok ismét. Ha már sikerült ennyire kifordítania az egész helyzetet elverem ebben a nevetséges játékban és a vért is beléfagyasztom ha szükséges. - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni egy nőtől, de egyébként hány éves vagy? Nem tűnsz valami öregnek.
A nevetése valahogy megnyugtatott. Persze, a pszichopaták is szoktak nevetni, de valahogy emberibbnek látszott tőle - meg aztán ha sikerül kicsit is megkedveltetnem magam vele, kisebb rá az esély, hogy legyilkol egy baltával. Öntudatlanul még én is elmosolyodtam és azon kezdtem kattogni, mikor volt utoljára, hogy másokkal lógtam. Vagy a temetőben töltöttem minden időmet, vagy otthon egyedül. Jól esett a változatosság még akkor is, ha pont rossz társaságot fogtam ki magam mellé. - Ó, a támadások... Ismerem ezt az útvonalat, biztonságos. Ha meg mégis nekem ugrana valami, meg tudom védeni magam. - próbáltam hárítani a témát. Volt egy olyan sejtésem, hogy az újságok a vámpírok ténykedését fedték le az állattámadásos sztorival, ebbe pedig nem akartam pont egy idegennel belefolyni. Jobb, ha nem fedem fel, mennyit tudok a természetfeletti világról. - Igen, az ilyen sötét, kihalt erdő tökéletes hely a fejszellőztetésre. - Hangomba némi gúny vegyült, de széles vigyorom lágyította. Egyértelmű volt, hogy hazudik, ahogy az is, hogy én is hazudtam. Valamiért kényelmes volt így, cigarettázni és hazudozni egy tök idegennel az erdő közepén - a helyzet szürrealitása melengette a lelkem. - Paprikaspray és egy jól célzott rúgás. Semmilyen állat nem tud neki ellenállni. - jegyeztem meg egy pajkosnak szánt kacsintás kíséretében, bár kissé még könnyeztem a füst okozta traumától. - Soha. De tetszett, ahogy szívod, úgyhogy ki akartam próbálni. - vallottam be félszeg mosollyal, majd egy utolsó slukk után odakínáltam neki a csikket. Nekem ennyi elég is volt, de ha ő úgy érzi, elszívhatja a maradékot. Ha nem, akkor a tornacipőm alatt köt ki, vele ellentétben én gondosan eltaposom. - Családi dráma. Csak a szokásos. Egy halott testvér, akit nehéz elfelejteni. Egy még élő, de bosszantó testvér, aki a saját feje után megy és egyáltalán nem hallgat rád. Egy-két félresikerült baki a szociális életedben... - Öntudatlanul is megérintettem a tetoválást a csuklómon, de aztán feljebb vezettem a kezem és végigsimítottam a karomon. - Na és a te fejed mivel van tele? - Furának tűnt, hogy egy helyben álldogállunk, ezért elindultam csak úgy bele az éjszakába. Nem volt muszáj követnie, ha nem akart, úgy csak megkerültem egy fát és visszaindultam hozzá, de ha jött, messzebbre is kalandozhattunk. - Egyébként Emma vagyok. Köszi, hogy nem öltél még meg. - viccelődtem.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Jún. 24, 2019 8:26 pm
William & Emma
partners in crime vol.1
Különös volt a helyzet. egyáltalán nem érzek késztetést arra, hogy széttépjem a torkát és az utolsó cseppig kiszívjam a vérét pedig az esetek többségében ennek az érzésnek nem tudtam parancsolni. Sokkal inkább lekötött az, hogy egész jól néz ki, illetve az, hogy ne bukjak le már az első héten ebben a városban. - Kit tudja, eléggé úgy hangzott. - vontam meg a vállaim hiszen annyira nem érdekelt. Ha fenyegetett is csak azért volt mersze mert nem tudja mi vagyok és mire vagyok képes. A kérdésére és következtetésére hangosan felkacagtam. Egyáltalán nem is gondoltam erre és eszembe se jutott, hogy talán majd Ő elfogja sütni ezt az igazán frappáns viccet. - Isten ments… De meg kell hagyni egész jól lereagáltad. - mondom mosolyogva miközben végignéztem azt ahogyan bénázik egyetlen szál cigarettával. Ezen is hangosan nevetni szerettem volna hiszen elég érdekes, hogy kér gy szálat és azt sem tudja mit kell vele kezdeni. Annyiban segítettem neki csak, hogy meggyújtottam a többit már magának intézte. - Nagyon helyes, de azért elég veszélyes ilyenkor egyedül kóvályogni, Te nem hallottál a titokzatos állat támadásokról? - mintha meg se hallottam volna, hogy ki akarja szellőztetni a fejét. Hiszen ezt egy átlag ember megteheti nappal is egy normális helyen nem pedig este egy erdő kellős közepén. - Dehogyis, szintén… csak… kiszellőztettem a fejemet. - mondom ravasz mosoly kíséretében hiszen ha úgy nézzük valójában ez történt. Kiszellőztettem a vér utáni sóvárgást… - Még csak az kéne. Én azért féltem azt a csodás ki pofikámat az állatoktól amik mostában rátámadnak az emberekre. - mondom kuncogva miközben azért átfutott az agyamon, hogy mi van akkor ha tudja mi van nem is olyan messze.. - Soha nem gyújtottál még rá igaz? - nézek rá kicsit szigorúbban jelezve ezzel, hogy nem kerülte el a figyelmemet a kis balesete a cigarettafüsttel. - S mondd miért is kell kiszellöztetni a fejed?
A felém szálló füst kusza formákat öltve terjengett a levegőben, édeskés illata csípte a torkomat. Már ennyiből tudtam, hogy nem fogom szeretni a cigit, de attól még ki akartam próbálni. A visszakérdezés pedig csak egy halk szusszanást váltott ki belőlem. - Szerinted mernék egy vadidegent fenyegetni az erdő közepén, egyedül, éjjel? - kérdeztem vissza, de az arcomon megjelenő, ravaszkás félmosoly nem válaszolta meg egyértelműen a feltételezését. Lehet, hogy egy nagyon kicsit tényleg annak szántam; ha fenyegetésnek nem is, figyelmeztetésnek inkább, de neki ezt nem kellett tudnia. - Akkor te mi vagy? A farkas? Ugye nem azért, mert...? - Pillantásom lejjebb siklott rajta, mielőtt zavartan félrenéztem volna. Egy ilyen otromba poént pontosan kinéztem belőle is és a korosztályából is. Mindenesetre nem akartam lógva hagyni a felém kínált dobozt, úgyhogy pillanatnyi habozás után közelebb léptem, hogy kivegyek egy szálat. - Öhm... - Nem akartam rákérdezni, pontosan melyik felét kell meggyújtani és melyiket a számba venni, de láthatta rajtam, hogy eléggé tanácstalanul forgattam a szálat. Ha nem is segített ki, de meggyújtotta nekem, innentől már egyértelmű volt, hogy melyik végével vigyázzak. - Nem kerestem semmit, pontosan tudom, mi hol van. - sóhajtottam, még mindig elég bizonytalanul szemezve az égő csikkel. - Csak ki akartam szellőztetni a fejem. - Végül a számhoz emeltem és beleszívtam. Bekönnyeztem, ahogy a füst végigmarta a torkomat, és amint sikerült letüdőznöm, egyből fel is köhögtem. Úgy éreztem, pillanatokon belül megfulladok, de ahogy lélegezni kezdtem, az érzés is jobb lett. - Nyugtass meg, hogy te sem azért kószálsz errefelé egyedül, hogy ezt a szart szívhasd... - Ahhoz képest, hogy éppen becsméreltem, ismét a számhoz emeltem és beleszívtam, ezúttal óvatosabban és körültekintőbben, mint eddig. Jobban is esett. - Táborozol? - A háta mögé böktem, amerről az imént a fényeket láttam. Most az egész erdő sötétnek tűnt, így azt sem tartottam kizártnak, hogy talán csak képzelődtem az imént.
ennek örülök
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Jún. 24, 2019 4:07 pm
William & Emma
partners in crime vol.1
Teljes mértékben biztos voltam abban amit csináltam. Egy percig se gondoltam azt, hogy megütném a bokámat hiszen csak ketten voltunk. A Hold nem okozott gondot így a farkasok ki voltak húzva a listáról bár igaz eddig csak regéket hallottam róluk még egy példánnyal sem találkoztam. A látvány még váratlanabb volt mint gondoltam amikor megfordult. Szép volt. Sőt az ittlétem óta talán a legszebb nőnemű példány volt akivel összefutottam. Bár a helyszín elég érdekes. - Csakugyan? -kérdezek vissza gúnyos mosollyal az arcomon. Ezt követően nagyot szívtam a cigarettába és minden füstöt felé fújtam. - Tudod ez nagyon úgy hangzott mintha fenyegetés lett volna. - kacsintok rá majd tovább legeltettem rajta szemeimet. Iszonyatosan nagy szerencséje van azzal, hogy nem Ő volt az első élőlény akivel összefutottam ma este. Már úgyis van egy hullám és egy félhullám nem olyan messze innen, nem szabad ennyire feltűnőnek lenni. - Akkor hogyan nevezzelek? Piroska? - kérdezem kuncogva majd kérésének eleget téve elővettem farmerem zsebéből a cigarettás dobozt és felé nyújtottam. Nem tűn nagy dohányosnak, de nem tagadhatom meg Tle és még magamat se keverhetem nagyobb galibába mint az, hogy a vadászterületemtől egy köpésnyire váratlanul megjelent egy magányos lány. beletúrtam a hajamba, hogy vissza tereljem fejem tetején és egy tincs se lóghasson az arcomba majd egy határozott mozdulattal elpöcköltem a csikket nem törődve azzal, hogy ezzel akár erdő tüzet is okozhatok majd pedig közelebb léptem hozzá és elővettem az öngyújtómat, hogy meggyújtsam azt a cigarettát amit kért. - S mit keres errefelé egy magányos szépség? - kérdezem mosolyogva majd egy lépést teszek hátra ugyanis túl hangosan hallottam a szívét és az ereiben csordogáló vért...
Evelyn tudta nélkül lógtam ki a házból, de hát nem igazán volt oka egyikünknek sem szökésnek nevezni az éjszakai kiruccanásomat. Egyrészt nem voltunk egymás gyámjai, másrészt nem tartoztam senkinek sem elszámolással a döntéseimet illetően. Igen, még az ikertestvéremnek sem. Így hát fogtam az ingámat, a farzsebembe tömtem a mobilomat meg a kulcsomat és nekivágtam az erdőnek. Talán nem a legbölcsebb döntés egy - átmenetileg- varázstalan boszorkány számára éjszaka az erdőben csatangolni Mystic Fallsban, de tettem néhány óvintézkedést, ami jól jöhet, ha nekem ugrana egy vámpír. A hold miatt a vérfarkasoktól nem kellett tartanom, egy boszorkánnyal szemben meg úgyis feleesleges lenne bármilyen védelem... De hát számtalanszor jártam már azon az ösvényen, melyen most is elindultam, és eddig sosem történt még baj. Miért lenne pont a mai alkalom más? Az inga enyhén kilengett, gyors, egyenletes mozgásával mutatta az utat. A város alatt húzódó ley vonalak mágnesként vonzották, ahogy engem is. Azt reméltem, illetve, inkább tűnt tervnek, hogy a mágikus erő központjában gyakorlom tovább az áldásom, hátha ez a falként körém tornyosuló gát átszakad végre és visszanyerem az erőmet. Hittem benne, hogy gyakorlás kérdése az egész, és közben nem törődtem a visszatartó, lelki szorongással. Épp megálltam egy pillanatra, hogy ellenőrizzem az ingát, amikor mozgást hallottam a hátam mögül. Megdermedtem és füleltem néhány pillanatig, mire sikerült összeszednem annyi lélekjelenlétet, hogy megforduljak és szembenézzek vele. Egy fiú körvonala rajzolódott ki előttem, a háttérben pedig tompa fényeket láttam kibontakozni. Begyűrtem a kis kristályt a farmerem zsebébe. - Ha megint báránykának nevezel, nem kell aggódnod amiatt, mit látsz. - Hétköznapi természetességgel közöltem a tényt. Nem akartam felhergelni, sem fenyegetőzésekkel magamra haragítani, egyszerűen csak kijelentettem, mire számíthat tőlem. Érdeklődve figyeltem a fel-felparázsló cigarettát, közben elgondolkodva összefontam magam előtt a karomat, védekezésem öntudatlan jeleként. - Adnál egy szálat? - Őszintén szólva nem igazán dohányoztam még, sőt, de ezzel is idegesíthettem a testvéremet. Úgy éreztem, visszatértünk az életem azon szakaszába, ahol Evelyn bosszantása jelenti az életem legfőbb értelmét. Plusz arra gondoltam, ha tényleg sikerült belefutnom valami veszélyes figurába - noha nem tűnt többnek mennyinél? 17? 18? -, legalább ennyit hadd tegyek még meg, mielőtt nagyobb problémák bontakoznának ki.
tökéletes!
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Jún. 23, 2019 3:20 pm
William & Emma
partners in crime vol.1
Csak pár nap telt el mióta Mystic Fallsba érkeztem. Még nem sikerült senkit se megismernem a grill pultosán kívül, de ami késik az nem múlik tartja a mondás időm pedig annyi van mint a tenger. Elvégre halhatatlan vagyok egy bizonyos szintig, az idő nem fog rajtam. Az azonban zavart, hogy még mindig csak éjszaka tudtam aktivizálni magam az időm többi részét pedig a lakásba bezárva kellett töltenem aminek egy idősebb nő volt az eredeti gazdája. Nem volt nehéz rávenni, hogy beengedjen ahogy arra sem, hogy itt lakhassak. Bár vére nem éppen volt a legfrissebb és legfinomabb a világon arra a pár órára amíg össze voltam vele zárva jobb volt mint a semmi. - Tűnés. - löktem el magamtól miután megcsapoltam. Jobb kezemmel letöröltem a számat vörösre festő vért majd az ablakhoz léptem, hogy megnézzem mennyire sötétedett már be. Szerencsémre teljes sötétség borított minden így itt volt az ideje a színre lépni. Az eredeti cél a Grill volt azonban valamilyen ismeretlen oknál fogva az erdőben kötöttem ki. Még magam sem tudom, hogy mégis pontosan miért ide jöttem. Talán az erre bóklászó fiatalok vagy a táborozók vonzottak ide, de úgy éreztem, hogy itt könnyebben és gyorsabban juthatok friss táplálékhoz, ami után éppenséggel jobban vágytam bárminél. Valóban úgy történt ahogyan gondoltam. Tíz perccel később már egy szerelmespár tökéletes éjszakájának elrontója lettem. átharaptam mindkettő torkát és az utolsó cseppig ki akartam szívni belőlük mindent. A fiúval kezdtem amit a lánynak végig kellett néznie. - Felesleges futnod, vagy itt vagy pár lépéssel odébb, de meghalsz. - mondtam barátja vérével összekent arccal, vigyorogva. Remegett és értetlenül bámult hiszen azt nem tudhatta, hogy én magam mi is lehetek. Azonban még mielőtt végezhettem volna a lánnyal is lépések apró zajára lettem figyelmes a távolból. Peches lett volna ha rám talál valaki még mielőtt végezhettem volna a vacsorával ráadásul egy napra ennyi eltűnés egyelőre pont elég különben felhívom magamra a figyelmet. - Itt maradsz. Ha megpróbálsz elmenekülni vagy bármi mással próbálkozol tudni fogok róla és apró cafatokra téplek. - mondtam neki komoly arckifejezéssel. szerencsére képes voltam a megbűvölésre, ami eléggé megtudta könnyíteni a dolgaimat ilyen helyzetekben. Csak bólogatott én pedig azelőtt eltűntem a sátorból, hogy pislogni tudott volna. A korábban hallott léptek felé igyekeztem és meg kell hagyni közelebb volt mint ahogyan azt gondoltam volna. Háttal állt nekem. A hajhosszból és testalkatból sikerült megállapítani, hogy nőnemű az illető. Széles vigyor terült el az arcomon miközben egy szál cigarettát vettem elő és a számba helyeztem azt. Miután meggyújtottam egy lépéssel közelebb léptem hozzá. - Mit látnak szemeim…- szólítottam meg nem éppen a legudvariasabban bár tőlem aztán ennél többet nem igazán lehet várni. Nem vagyok az udvariasság mintapéldánya ahogy másnak sem. - Eltévedtél báránykám? - kérdeztem rá ittlétének okára ugyanis furcsálltam, hogy az éjszaka közepén teljesen egyedül kóborol erre amikor szinte biztos vagyok abban, hogy tud a rejtélyes állat támadásokról.
Kezdőlap
Mindennek egy új kezdetnek kellene lennie. Mégis még mindig a múltam töredékein rágódom. Hiányzik a testvérem, ha akarom, ha nem. De minden egyes alkalommal, amikor rágondolok, akkor újra és újra bevillan, hogy mégis miért is kell távol tartanom magam tőle. Benne van az is, hogy hazudnom kell neki, de ugyanakkor sajnálatos módon egy részem még retteg is attól, hogy talán neki is árthatok. Nem akartam őt sem ártani mégis megtettem. Egyszerűen kikapcsoltam és, mintha valami átvette volna felettem az irányítást úgy cselekedtem. Bár talán, ami a legrémisztőbb, hogy azóta sem bántam meg a tettemet. Még akkor is, ha nem igazán volt a kezemben az irányítás nem bánom, hogy felszabadítottam magunkat, a családomat. Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy nem tudom a testvérem valaha rám tud-e nézni, ha megtudja az igazságot. Viszont amíg ilyen távolság van kettőnk között emiatt nem is kellene aggódnom, mégis szüntelenül kattog rajta az agyam. 
¤ 
️
