Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Bárpult

Today at 12:11 am

Torrey De Vitto

Yesterday at 4:30 pm

Karácsonyi álom

Yesterday at 1:24 pm

Hangstúdió

Yesterday at 2:24 am

Mûterem

Pént. Dec. 15, 2017 6:13 pm

Alagsor

Pént. Dec. 15, 2017 4:59 pm

Best friends reunion

Csüt. Dec. 14, 2017 2:02 pm

Fakunyhók

írta: Shelby Ford
Kedd Dec. 12, 2017 10:18 pm

Ethan J. Rodrigez

írta: Grace Moore
Kedd Dec. 12, 2017 10:16 pm

Chace Crawford

Hétf. Dec. 11, 2017 11:44 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 13 8
Vérfarkasok 2 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 4 1
Vadászok 4 0
Emberek 9 5
Összesen 42 35
Mi is itt vagyunk
Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szomb. Dec. 02, 2017 10:39 pm




To: Lyn'


Az üresség érzete még most is bennem volt, miként néha felelevenedett előttem a halálom pillanata. Sosem tapasztaltam előtte még ekkora magányt, mint, amit ott színtisztán a magaménak tudhattam. Az a végtelen kín, amely felemésztette a lelket, s az a perc, mely felért szinte egy örökké valóssággal. Semmi sem lehet annál rosszabb, mint tudni azt, miként senkinek sem vagy fontos. Néha eszembe jut, miszerint milyen szintű kegyetlenség a részemről ugyanoda juttatni a fajtársaimat, de őszinte leszek, amikor azt mondom, egyáltalán nem hat meg. Ők sem törődtek velem, s én se fogok velük. Emlegetni szokás olykor, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. De számomra miért volt ekkora büntetés a halál? Nem én magam akartam ezzé válni, ahogy nem is imádkoztam eme nyomorult sorsért.. Ő tett ilyenné, s ez nem volt megváltoztatható tény, avagy visszafordítható folyamat. Valamiért meglépte, míg bosszút reméltem, s amikor megtettem, ő cserébe elvett mindenkit tőlem. Az egész falu porig égett, rommá változott, s kik egykoron számíthattak senkikké váltak -, halotti létbe fulladtak. Zokoghatnék értük, de azzal mit érnék el? A halottak nem visszahozhatók, sosem lesznek azok, amíg én élek. S igen, amikor szembenéztem a halállal, akkor vélhető lett volna, miként nem visel meg, de... mégis. Nem, mintha lett volna bárkim, hiszen sosem volt. Az ölésnek éltem, a végtelennyi haragnak, s a megbosszulásnak, amelyet az első szerelmemnek akartam adni, s a másodikért kívántam meglépni. Hm, és akkor még Klaus-ról, egy szót se szóltam. Rengeteg minden történt azóta, ami azzá tett, ami vagyok. S nem hiába jelentettem veszélyforrást, amiért a Cox-klán eltávolított, de áh, micsoda kudarcba fulladt -, az a kis terv... Mily' kár is érte, nem de? Most minden bizonnyal az őseik a sírjukban foroghatnak, és a halálomat óhajthatják, ugyanis ezúttal, háromszor nagyobb fenyegetést jelentek bárkire tekintve. Nem fogok meghúzódni, sem meglapulni, hiszen mi értelme volna előlük menekülni? Azt szeretném, ha az én szabályaim szerint játszanánk sakkjátszmát. Azt akarom, hogy higgyenek a reményben, s mikor a végzetemet akarnák, akkor meginogjanak. Látni óhajtom a szenvedésüket, hallani fogom a sikolyuk, s egymást követően szedem el tőlük mindazokat, akiket valaha is szeretni véltek. Micsoda tökéletes kis kegyetlenség...
Mindig is imádtam a vadászatot, hisz' rendkívüli módon megnyugtatott. Sőt számomra még az a tény sem volt zavaró, ha az egyik iskolatársammal végzek, csak.. ne vegyék mások észre, vagy legalábbis ne fejtsék meg, hogy ki a tettes. Így nem zavartattam magam, amikor előttem a nyilat, bár lehetett akár ember az illető. De manapság ritka halandókba botlani, nem igaz? Mostanában imádnak meglepni a nyomorult kis férgek... a fajtársaim, a sorstársaim, s a kivégzendő alanyaim.. Egy apró mosollyal az arcomon nyugtáztam, miszerint él, miként a szavait hallgattam. Eshetősége alapján süketnek vélt, de nem probléma, hiszen nem tudhatta, hogy a suttogását is színtisztán meghallom. Elkönyveltem tehát egy véletlen kis bakinak, ahogy újabb nyílt tűztem az íj mellé, párosításként. Lassan lépdeltem egyre előrébb, amerről a hang jött, ám szavakat nem fűztem hozzá még. Nem akar bántani -, milyen nevetséges is. A legutolsó mondatára, megálltam, és elgondolkoztam. Lépjek csak úgy simán elő, s akkor hová is lesz a meglepetés? Kellő távolságba kerültem ahhoz, hogy kiszúrjam. De nemcsak őt magát, hanem a boszorkányságát is. Vicces lett volna, ha kínozni kezd. Nem nagyon érzek belőle semmit -, oh igen, telő évek apró tapasztalata.
- Mily' nagy lelkű ajánlat a részedről.. - Szólalok meg fennhangon, a szemeimet forgatva. - ..hogy hagysz előrébb lépni, s magad elé állni. - Ekkor megemelem az eszközt, és kilépek a fák közül. Pontosan rászegezve a fegyvert, ahogy megtartom a pár lépésnyi távolságot. Nem szándékozom közelebb kerülni, de hátrébb se menni. Céltudatosan nézek el az irányába, ahogy vészjóslóan tartom a nyíllal felszerelt íjat. Vicces, s mégis röhejes, ahogy így állok. Mármint, ha képes kiszúrni a vámpírságom, akkor erre a következtetésre juthat, ugyanis nem jellemző köztünk a "vadász vagyok" jellem. Én pedig meglepő módon az vagyok. Ritka alkalmak egyike, de van köztünk olyan, aki nem bírja elfogadni magát, s azért az, aki, míg vagyok én, akit erre neveltek... s nem bírja megállni. Egy időben ment, ami azt illeti, de aztán meghaltam, s majdan visszapofátlankodtam az élők soraiba. Minő' meglepő? Á, dehogy!
- Tudod a gond ott kezdődik, kislány, hogy boszorkány vagy... - Görcsösen markolok rá még jobban a szettre. - ...miért nem tudtál a suliban maradni, és tanulni? - Megremegek, ahogy mélyen szívom magamba a levegőt. Nehéz, nagyon nehéz, letennem ezt az egészet. Ha nem akarnám őt megölni, akkor se tudnék leállni. Kényszeresen bennem van, ugyanis az ösztön, amitől képtelenség megszabadulnom. Hajt az adrenalin, ahogy előrébb lépek. - Csak egy okot mondj, amiért... megérdemled azt, hogy az légy, aki vagy... - Suttogom, rezzenéstelen arccal. - Egyetlen indok, s képes vagyok elnézni a fajtád. - Hazugság, hiszen egy gyilkos vagyok. Nem kegyelmezhettek, s nem állhatok le. Ki kell irtanom őket, meg kell szűnniük... főként azért, mert régebben boszorkányok állítottak félre. Azóta pedig hajlamosabb vagyok megvetni őket, s hamarabb el is távolítom a kis lényüket, mintsem a többiekét. Valamit valamiért, nem de bár?! Én pedig bármire képes vagyok azért, hogy ne létezzenek, ne lélegezzenek, s ne legyenek velem szemben. Jobban esik a lelkemnek a haláluk, de egyaránt bármelyik másik lény halála is... Tudom, tudom, kegyetlen dög vagyok, de ne aggódj, amíg nem futsz velem össze, addig nincs miért parázni, de, ha egyszer találkoztunk, onnantól fogva az üldöződé válok. Micsoda kiváltságot is kapsz ezzel, ugye? Most ne mond azt, miszerint nem örülsz, ugyanis érzem, hogy igen... minden vágyad, hogy rád leljek, s levadásszalak. Az áldozatommá akarsz válni, a halálodat óhajtod, s azt, hogy megadd nekem azt a fajta érzést, amit élvezetnek hívunk. Le sem tagadhatod, hiszen a mellkasodban dobogó kicsi szíved is ezt sugallja.


917 || Warriors ||    ||  kredit


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
➴ mr. colin o'donoghue
Keresem :
➴ my victims
Léptek száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Csüt. Okt. 05, 2017 12:58 am


Ev & Victor

The first time we've met

Emmával már megint összevesztünk. A téma, az utolsó csepp a pohárban, a végkimenetel… Még amiket egymás fejéhez vágtunk, az is pontosan megegyezett azzal, ahogy minden egyes alkalommal összekaptunk. Ma délután is varázslást gyakoroltunk, mint mindig. Nem azt mondom, hogy én halál béna voltam boszorkányként, mert ez nem volt igaz, de Emma mérföldekkel jobb volt nálam, amíg még megvolt az ereje, és éppen emiatt ő keményen elvárta tőlem, amit ő tudott, azt azonban nem vette figyelembe, hogy nekem időbe tellett az, ami neki megvolt két másodperc alatt. A legrosszabb az egészben pedig az volt, hogy ahogy telt az idő, úgy vált egyre türelmetlenebbé, amit valamilyen szinten meg is értettem, hisz vissza akarta kapni az erejét, de akkor is megvolt nálam is az a határ, aminél többet már nem tudtam csendben tűrni még tőle sem. És persze, amint én hangot adtam a panaszaimnak, ő még jobban rákontrázott erre, s az ideges állapotunkban egyikünk sem gondolkozott el azon, hogy bölcsebb lenne inkább csak hallgatni, hisz butaság volt az egész veszekedés oka.
Egyre inkább úgy éreztem, hogy teljesen kifordultunk önmagunkból. Ha még én talán annyira nem is változtam sokat a régi énemhez képest, de Emma nagyon is más lett. Nem véletlenül járt orvoshoz is, és hiába volt érthető mindez, mindig rossz érzéssel töltött el látni azt, hogy honnan hova jutottunk. Korábban Emma volt az, aki mindig védelmezett engem és Ericát, akinek még csak eszébe se jutott volna az, hogy kezet emeljen ránk, most pedig volt, hogy csak úgy megütött egy veszekedés során. Lehet persze, hogy én is sokszor túl nyers voltam vele, és hogy olykor megérdemeltem az ütést, de voltak esetek, amikor ez nem így volt… Olyankor tudatosult csak bennem úgy igazán, hogy a tíz évvel ezelőtti történések mennyire megtörték őt. Hozzá képest én még egészen jól viseltem az egészet, talán azért, mert nekem a saját életemért kellett küzdenem, ellenben Emma nem látott semmi mást, csak hogy minden, ami történt az ő hibája volt. A múlt árnyai folyton kísértették, egyetlen másodpercre sem eresztették, s ugyan én soha, de soha nem fogom feladni azt, hogy küzdjek érte, de ő egyre jobban megtört mindezen nyomás alatt. Lassan ténylegesen rálépett arra az ösvényre, amiről nem volt visszaút, és nekem ez hiába nem tetszett, egyre inkább úgy éreztem, hogy én kevés vagyok már ahhoz, hogy visszatartsam a teljes összeomlástól. Talán, ha elmondanám neki, hogy én is bármikor meghalhatok, ha a szellemek megelégelik az eddigi eredménytelenségemet, talán akkor sikerülne pár lépéssel visszarántanom. Talán akkor rájönne, hogy meg kell becsülnie engem is, hogy meg kell védenie, különben én is elveszek… Talán így visszatérne a régi önmagához, ha nem is teljesen.
Sokszor megfordultak ezek a gondolatok a fejemben, de valamiért sosem sikerült elhatároznom magam, és a nővérem elé állnom velük. Hogy mi tartott vissza? Őszintén szólva, fogalmam sem volt. Félelem? A szégyenérzet? Vagy valami teljesen más ok? Bármelyikről is volt szó, egyetlen egy dolog biztos volt: nem számított, hogy mennyire voltam mérges, és hogy mit vágtam Emma fejéhez dühömben, ennek az egynek az elárulására soha nem gondoltam.
De visszatérve a mai naphoz, ezúttal Emma annyira kihozott a sodromból, hogy csak felpattantam a székemről, és bevágva a hátam mögött az ajtót ott hagytam őt, hadd füstölögjön magában, engem már nem érdekelt. Friss levegőre volt szükségem ahhoz, hogy le tudjam nyugtatni az idegeimet, és valamiért, nem tudom, miért, de még az épületek is feszélyeztek. Lehet, hogy hirtelen a boszorkány énem tört elő belőlem, de úgy éreztem, hogy tényleges nyugalomra csak a természetben lelhetek (bár, meditálni, meg ilyeneket azért nem kezdtem volna el), épp ezért megindultam a megfelelő irányba zsebre tett kézzel, miközben próbáltam kiüríteni az elmémet, de a negatív gondolatok csak még komorabbá tették az arcvonásaimat.
Hogy mennyi idő telt el, mire elértem az erdőbe, azt nem tudtam, de nem is igazán számított. Ugyanis abban a pillanatban, hogy beléptem a fák közé, úgy éreztem, hogy kezd visszatérni az energiámmal az életkedvem is, s már halvány mosoly jelent meg az ajkaimon, ahogy megindultam csak úgy valamerre előre.
Nem igazán volt konkrét tervem vagy célom, csak sétálni szerettem volna egy kicsit, úgyhogy nem is igazán törődtem olyanokkal, hogy csendben legyek például. Nem volt semmi okom lopakodni, hisz nem menekültem vagy bujkáltam senki elől, mint ahogy rosszban sem sántikáltam. Nos, valakiről ugyanez viszont már nem volt elmondható. Hirtelen ugyanis, ahogy kiléptem egy fa mögül, arra eszméltem fel, hogy egy nyílvessző repül felém. Ha a reflexeim nem működtek volna olyan jól, mint ahogy, akkor a nyíl szépen lyukat ütött volna a fejemen, én pedig immáron tényleg holtan estem volna össze, de szerencsére még épp időben kaptam észbe, így még jókor sikerült a nyilat megállítanom, és egy másik irányba küldenem.
- Bárki is van ott, ne féljen, nem akarok bántani senkit – kiáltottam, hogy bárhol is tartózkodjon az illető, aki az előbb megtámadott, mindenképp hallja a szavaimat. – Csak erre sétáltam – tettem még hozzá szabadkozóan, még a kezeimet is felemeltem, hogy ezzel is mutassam, tényleg nincs semmi rossz szándékom.
Persze, könnyen lehetett, hogy ez naiv viselkedés volt a részemről, de csak utólag jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha valaki kifejezetten engem akart megölni? Oké, nem tudom, mi oka lett volna bárkinek is ártani nekem, hisz én a legyet sem bántottam, de soha nem lehetett tudni. Meg, azt sem lehetett elfelejteni, hogy ha tényleg valaki az életemre kívánt volna törni, akkor miért pont most tette volna meg? Számtalan másik tökéletes lehetőség is kínálkozott arra, hogy végezhessen velem, már ha csak a mai napot néztük…
- Gyere elő nyugodtan, nem kell előlem rejtőzködni – mondtam még viszonylag kedves, ártalmatlan hangon. Nem akartam felesleges bajba keveredni, de nem voltam olyan naiv sem, hogy felkészületlenül várjam az illetőt, feltéve, hogy úgy döntött, előmerészkedik. Épp ezért vadul cikázott a tekintetem a fák között, nagyjából azt a részt lesve, ahonnan a nyíl érkezhetett, miközben gyűjtöttem a varázserőmet arra az esetre, ha az idegen megint támadni kívánt volna, s hogy én azt felkészülve várhassam.

966 || Ha valami nem jó, csak szólj Very Happy





You and I are sisters. Always remember that if you fall I will pick you up




avatar
Boszorkány vagyok
Play by :
Palvin Barbara
Léptek száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szomb. Szept. 23, 2017 10:03 pm




To: Lyn'


Mégis melyik épeszű ember gondolná azt, hogy egy majdnem ezer éves vámpír iskolába jár? S ki lenne az a fajtársam, ki szintúgy erre vetemedne? Volna-e oly' bátor jelölt a régiek közül, aki lealacsonyodna a halandókhoz, és képes lenne egy levegőt szívva velük, nos megjátszani önön fajtáját? Persze, a válasznak ezernyi kimenetele lehetne, megannyi adott formátummal. Ám, mégis egy dologra juthatok: senki. Ugyanis a velem azonos korúak táplálékként tekintenek rájuk, levadászható egyedeket látnak bennük, és vérért sóvárognak, ahányszor csak elmennek mellettük. Az emberek sorsa tehát örök pecsét: két lábon járó vértasakok, mármint nekünk: az éjszaka teremtményeinek.
Tudom, tudom... felvethetővé válhatna azon kérdés, hogy én mégis miért különbözők e szemlélettől? Igazából nem vagyok jobb, vagy előrébb való, csak mert leszólóan vélekedem, avagy, mert odáig vagyok önmagammal. Ugyanúgy vannak hátrányaim, léteznek előnyös helyzeteim, megsebezhetnek, s visszavághattok. Maximum más-más tulajdonságokkal rendelkezünk, hiszen az évek során mindegyikünk fejlesztette a személyiségét -, a saját kis sorsát. Egyesek tudást szereztek, míg mások a hatalomra éheztek. Egyesek lépten-nyomon követik az átváltoztatójukat, mint valami kis pincsi kutyák, míg mások élnek, s halnak a hatalommal, mely oly' nagy hévnek tűnik.
Még mindig ugyanaz a kérdésed, ugye? Miért is jár egy magamfajta a Whitmore-ra? Hiszen.. csak lenne jobb időtöltésem is? Netán... vadászgatni, terveket szövögetni, és tönkretenni a város életét? Felforgatni mindent, zűrzavart keltve? Bujkálni az árnyak sötét zugában, s kósza lelkeket onthatnék? Vér folyna, s kő mosódna..

Határozott léptek, megfontolt mozdulatok, kósza pillantások. Fürgeség, gyorsaság, játékosság..
- Arno, most! - Hallom a jobb oldalról érkező hangot, miszerint felszólító, de mégis parancsoló. A pillanat tört része alatt dermedek le, egyetlen lépéssel sem megyek tovább. Nincs kit, avagy mit keresni, hiszen közvetlenül mellettem van. Fejemet jobbra fordítom, tekintettem vészjóslóan villan, ahogy a farkas leteríti őt. Puffanás. Hangos... és mégis idegőrlő. Landolt, rajta a vérfarkas. - Cselekedj már! - Üvölt, szinte fájdalommal telten, ahogy a dög a nyakába mélyeszti a fogait. Az íjhoz automatikusan hozzá simul a nyíl. Bal kezemmel határozottan tartom a peremet, míg a jobb kezemmel kifeszítem az eszközt.
- Gyere onnan! - Sziszegem, halálosabban bárminél. - Figyelj, már rám! - Engedem el, és a fa tökéletesen átfúrja a bundáját. Vonyítva hátrébb lép, míg a következő pillanatban már megiramodva felém száguld. Egyet lépek csak, s a kezembe kerül a kard, amellyel tökéletesen szíven találom a dögöt.

Késő délután van, s míg mások már ilyenkor a tankönyvet bújják, nos addig én sétálok. Nem vagyok elragadtatva a napokban kapott hírtől, miszerint szobatársam lesz, akivel még hozzá barátkozhatok. Mégis miféle haverkodás, kérem szépen? Előbb tűzném fel karóra a fejecskéjét, és szelném ezerfelé, mintsem, hogy bájologva bemutatkozzak neki. A fejemet rázom, és próbálok higgadt maradni. A nyíl, és az íj tökéletes párosítását tartom magam előtt, mintsem annak idején. A szívem a torkomban dobogna, ha létezne, s az akkori pillanat ismétlődően lefolyhatna. Drága egyetlen....
Léptek.
Kizökkenek az elmélkedésemből, reflexszerűen állok egy helyben, és fordulok a tengelyem körül. Készen állok a támadásra. Egyetlen mozdulat volna csupán, és...
Ahogy kilép a fák közül, avagy csak fel-fel sejlik az alakja, nos már engedem is el a nyilat. Hiszen, ösztönösen cselekszem, nem törődve a következményekkel.


495 || Rise and Fall ||    ||  kredit


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
➴ mr. colin o'donoghue
Keresem :
➴ my victims
Léptek száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Csüt. Szept. 21, 2017 9:14 pm

Szabad játéktér.
Fagyott játék.

avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szer. Jún. 07, 2017 12:04 pm



Kol & Elena


Egyáltalán nem tetszettek a szavai, mert éreztem, hogy tényleg egy őrülttel van dolgom. Kolt mindig is annak tartottam, habár voltak jobb pillanatai, de azt hiszem, a családja teljesen kiölt belőle mindent. Sajnáltam. Igen, valahol sajnáltam, hogy ilyenné vált és azt is, hogy még én is képes voltam őt kijátszani, majd Jeremyvel karöltve megölni. De az Istenért! Ha nem így teszünk, már akkor, aznap megölt volna minket. Már réges-rég halott lennék.
Próbáltam elrejteni a félelmemet. Vámpírként erősebb voltam, mint egy egyszerű emberként a legutolsó találkozásunkkor. Nem adhattam fel akkor sem, ha tényleg kilátástalan volt ez a helyzet.
- Kol, tényleg gondold át. Mi értelme megölnöd? Mi értelme a bosszúnak élned? És mi lesz utána? Mihez kezdesz majd, ha megöltél… mindenkit, aki ártott neked? Rájössz, hogy egyedül maradtál! – Próbáltam győzködni, jobb belátásra bírni, bár szinte 100%-ig biztos voltam benne, hogy süket fülekre találnak a szavaim vagy épp még jobban felhúzom vele.
Arra, hogy nincs senki, aki megmenthetne, nem reagáltam. Igen, ezúttal nagyon egyedül voltam, mindenféle értelemben, de most nem volt időm ezzel foglalkozni. A válasza, miszerint a vámpírsága kezdete előtt boszorkány volt, mindent megmagyarázott. Tehát valami csodával határos módon visszaszerezte az erejét és most boszorkányként lépett a Földre. Nem tudtam ennek örülni.
Nem volt időm belészúrni a karót, a fájdalom a fejembe hasított, amitől felnyögtem, jobban mondva felsikítottam, mert sokkal erősebben éreztem, mint az előbb. Megzavarodtam, megtántorodtam, a karó is kiesett volna a kezemből, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Nem csak a fájdalom volt erős, hanem éreztem eluralkodni rajtam Kolt. A kezem magától mozdult és mire bármit is tehettem volna, a karó az én nyakamba fúródott, ezzel még nagyobb fájdalomnak kitéve engem. Ha nem lettem volna vámpír, meghaltam volna. Elgondolkodtató, hogy ez mennyire lett volna jó nekem, hisz ami ezután jött, minden volt, csak nem szép és jó. Végigrángatott a földön. Aztán megéreztem a köteleket, amik ahogy a bőrömhöz értek, egyből égetni kezdtek, mintha a napra mentem volna ki a gyűrűm nélkül. Verbéna. Francba…! Fájt, de összeszorítottam a fogaimat és kissé dühösen néztem Kolra, aki ekkor húzta ki a karót a nyakamból. A megkönnyebbülés után jött az újabb sok; a gyomromba szúrta a fadarabot, mire újra felnyögtem. A kérdéseire nem igazán akartam és nem is tudtam mit válaszolni. Magamban azt reméltem, hamar végez vagy megunja a dolgot. Körbefuttattam a tekintetem a környéken, hátha találok valamit, ami segíthet rajtam, de hamar beláttam, hogy semmi sincs. Visszanéztem rá az újabb kérdésre. Szomjas? Egyáltalán nem, maximum a vérére, de nem, igazából arra sem. Próbáltam ellenállni, összeszorítani a számat, de végül ő nyert és a verbéna a lefojt a torkomon, újabb égető, maró érzést keltve bennem. Köhögve hajoltam előre, amennyire a kötelek és Kol engedett. Magam elé bámultam, próbáltam kicsit helyrejönni, de nehéz volt, nem láttam a végét.
A szavakra értetlenül néztem fel rá, összehúztam a szemeimet is.
- Mégis miről beszélsz? Ők meghaltak. Connort annak idején megöltem, Jeremy pedig már rég nem tagja az Ötöknek... Silas is halott, a gyógyír már nincs… tehát értelmetlen lenne, ha az Ötök még léteznének. – Magyaráztam, bár úgy éreztem, Kol többet tud erről az egészről, mint én. A kötelektől szenvedve mocorogni kezdtem kicsit.
- Kol, mit tudsz? Visszatértek? Újra megjelentek…? – Kérdeztem, jobban mondva nöyszörögtem a fájdalomtól, de tényleg látszott rajtam, hogy új nekem ez az egész. Bár attól féltem, hogyha léteznek is az Ötök, akkor Kol nem épp jó kedvében keresi őket, hanem valami komoly, világmegváltó tervei lehetnek velük és ez nem volt éppen az ínyemre. Mihamarabb ki kellett szabadulnom a fogságából, hogy én magam is utána járhassak az Ötöknek.

581 szó ■ remélem, jó  
■■




I wanna be a simple girl in the crazy life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
.•° nikolina konstantinova dobreva
Léptek száma :
63

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Hétf. Május 29, 2017 8:52 pm




To: Elena Gilbert





Sokakkal ellentétben, én megtapasztaltam a halált, ami nem igazán volt kellemes. A túlvilág okozta mámor élmény, a körülötted lengő üresség érzet, és a sosem lelhetsz békességre szlogen, nos.. mind-mind emlékezetes. Odaát írtam ám naplót is, tele véstem a kis fantáziám képeivel. Eljátszottam számtalanszor a gondolattal, miszerint a legközelebbi viszontlátásunk alkalmával, milyen jól is fogok szórakozni. Eldöntöttem, hogy még megbánja azt, miszerint levegőt mert szívni, világra jött, s keresztbe tett nekem... ismétlem: Nekem! Az égvilágon nem ártottam semmit, mármint de... de Elena Gilbert a világ legtehetségtelenebb színésze. Az arcára volt írva, hogy hazudik, sőt próbál kijátszani. Azt hitte olyan hülye vagyok, hogy nem érzékelem mit tesz? Mindenesetre... megérkeztem. Nyilván hiányolhatott, hisz ez a heves reakció... egyszerűen lenyűgöző, hogy mit váltok ki belőle! Vajon mit fog szólni, amikor is nem sokára megitatom? Most komolyan! Nyilvánvaló volt, hogy nem érkezem hozzá üres kézzel. Hoztam neki ugyanis egy kis meglepetést. Úgy hiszem, sőt tudom, hogy örülni fog neki!
- Pedig az arckifejezésed másról árulkodik, Heléna. Tudom, hogy szeretnél meghalni... - Jelentem meg ekkor vele szemben, szemeim a mérhetetlen dühtől szinte csillogtak, míg a hangszínem ridegen csendült fel. Ha azt gondolta, hogy egy kis első pillantással megússza, akkor nagyot tévedett, ugyanis rengeteg tervem van vele. - ...de sajnos, nem adhatom meg a leghőbb vágyad. - Incselkedtem, elengedve a kis fejfájásos trükköt, ezután igazi élményévé válhatott a repülés. Vajon így érezheti magát egy igazi repülő is? - S hogy mi vagyok!? - Kérdeztem vissza eltöprengve. - A rémálmod leszek, amíg csak levegőt veszel e Föld nevű bolygón! Szóval.. a helyedben annyira nem sietnék sehova.. bármikor, bárhol, sőt akárhol is vagy, nos megtalállak, és apró kis darabkákra apríthatlak. Ezt ne feledd! - Suttogtam nyomatékosan, s őrültséggel a szemeim tükrében.
- Mondja az, aki megölt! Hát milyen ironikus, nem de bár? - Rázom meg a fejem tétován, ahogy figyelemmel kísérem a felállását. Én mondom a Petrova-vérvonal egy átok. Mindig két férfi... két testvér egymás ellen fordítása történik meg, és egy ilyen kis nyafogó macska az iránytű. - Mindenesetre 1:0, ide! Nincs felmentő sereged, aki megmentsen téged, sőt... igazából senki sincs itt. - Nézek körül szórakozottan a terepen. Az erdőben vagyunk. Ketten. Értelemszerű, hogy nem fogom hagyni meglógni, amíg meg nem tanulta azt, hogy a későbbiekre tekintve hol is van a helye. Már épp tettem egy lépést, amikor is meghallottam a kérdését. Hangosan felnevetek, ahogy megfogom a hasam.
- Mi se egyszerűbb... még a vámpírságom kezdete előtt boszorkány voltam. - Vallom be egy apró mosollyal. - De azt hiszem... - Egy hirtelen mozdulattal támad, s a pillanatok tört része alatt fagy belém, a további mondat részek jellege. Fadarabbal a kezében száguld felém, és már készen állna szíven szúrni vele. Alig néhány másodperc... alig néhány gondolat, de igazából még erre sincs idő. Ösztönösen cselekszem, azon nyomban fájdalmat generálok az elméjében, ám az előbbinél háromszor nagyobb erőkifejtéssel. Kezemet megemelve tartom az irányába, s végül arra kényszerítem a mágia által, hogy a saját kis nyakába szúrja bele azt a karót. Arcomra kiíródik a mérhetetlen, és fékezhetetlen harag. Ha eddig nem lettem volna az, akkor most jócskán célt ért vele. - Te rohadt kis ribanc... - Ragadom meg a lábánál fogva, ahogy magam után húzom. Nem telik sokba, míg egy fához érkezünk. Vígan vágom neki, majd kötözöm oda, verbénás kötelekkel. - Tudom, fuldokolsz. Emlékeztet a halálodra? - Kérdezem meg vígan, ahogy egy hirtelen mozdulattal kirántom belőle a fát, majd a gyomrába szúrom át. - Minden bizonnyal most kegyes voltam hozzád.. de nyugi, kedvesem, azért még élvezhetted magadban a fát. S áh... szomjas vagy? - Kényszerítem arra, hogy igyon a flakon vízből, amelyben verbéna van. Mondtam, miszerint készültem meglepetéssel! - Na jó... kaphatsz egy esélyt. - Emelem el a szájától az üveget. - Mit tudsz az ötökről? Kik ők? Jól esne egy-két név, netán mostani cél irányzott információ róluk. - Helyeslően bólogatok a szavaimra, ahogy finoman arrébb simítom a szeméből a hajat, s egy ördögi vigyorral várom a válaszát. Kegyetlen vagyok. Esélyt sem adtam neki a küzdelemre. De hát... engem ez hol is hat meg?

music: ursa minorwords: 658 ■ note: so sorry, darls   

@


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
➴ mr. colin o'donoghue
Keresem :
➴ my victims
Léptek száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Hétf. Május 29, 2017 1:42 am



Kol & Elena


Ha még életben lettem volna, a szívem működőképes, nos, azt hiszem, a torkomban dobogott volna az adrenalintól, ami pillanatok alatt az egekbe szökött. A helyzet az, hogy álmomban sem gondoltam arra, hogy valaha viszontlátom még Kol Mikaelsont. Hisz megöltük! Persze, ez a mi világunk, ahol bármi megtörténhet és a halottak visszatérhetnek, de pont ő? Azért lassan tudatosult bennem, hogy ez nem holmi rémálom, hanem a kemény valóság. És igen, féltem. Minden oka megvolt a bosszúra, hisz tőrbe csaltuk és meg akartuk ölni, sőt, hát végül sikerült is. Még mindig előttem van, ahogy szó szerint a szemünk láttára ég el és közvetlenül ezután megjelenik Klaus az ajtóban. Nagyon nagy csoda, hogy egyáltalán túléltük azt a kalandot… hála Bonnienak, aki közel három napra be tudta zárni Klaust a nappalinkba.
- Nem, Kol, nem akarok… - Válaszoltam, lassan hátrálva. – Őszinte leszek, nem hiányoztál és nyugodtan visszamehetnél oda, ahol voltál. – El is hallgattam. Nem tudtam és nem is akartam mit reagálni a szavaira, csak eltűnni előle. Épp ezért váltottam menekülő üzemmódba és hagytam faképnél. Nem akartam a hasonmásomra, Katherinere hasonlítani, de most az egyszer beláttam: szégyen a futás, de hasznos. A túlélésért pedig menekülnöm kellett. Hallottam az ordítását, ami csak arra késztetett, hogy még gyorsabban száguldozzam a fák között, de még a vámpírsebességem sem volt elég ahhoz, hogy lehagyjam. Hirtelen jelent meg előttem, mire én lefékeztem, hogy még véletlenül se ütközzek neki.
Hirtelen fájdalmat éreztem, aminek a súlya alatt térdre rogytam. Fájt, de nem tudom, mégis mit művelt. Ez nem vámpírképesség, ugye? Nem, biztos, hogy nem az.
- Mégis mi vagy… te? – Nyöszörögtem, miközben a fejemet fogtam eltorzult arccal. A szavakra megpróbáltam felnézni rá, de ekkor megmozdult a keze és én a levegőbe repültem. Nem számítottam rá és fájt, rohadtul fájt, ahogy az egyik fának vágott. Felnyögtem és így csúsztam le a földre. Próbáltam magam összeszedni, de a félelem és a fájdalom együttes ereje nem volt valami kellemes.
- Kol, ne élj a múltban… semmi értelme. Élsz, tehát nem mindegy, mi történt? A bosszú… egyáltalán nem megoldás. – Pillantottam fel rá. Nyeltem egy nagyot és sietősen felkeltem a földről. Az sem érdekelt, hogy a táskámat félúton elhagytam. Sarokba szorítva éreztem magam és nem tudtam, merre tovább. Ha küzdök, ha felveszem Kollal a harcot… meghalok. Ha menekülök, valószínűleg utolér és a történet vége szintén ugyan az lesz.
Tisztában voltam vele, hogy még vámpírként sem vagyok képes megvédeni magam az olyan őrültektől, mint Kol. Főleg, hogy ő most…
- …boszorkány vagy? De mégis hogyan…? – Ugrott be hirtelen, hisz amit az előbb csinált, az csak boszorkányság lehetett. Így viszont még nagyobb kérdőjel jelent meg a fejem felett és már végképp nem értettem semmit. Viszont egy mély levegőt véve körbenéztem, majd magamhoz vettem egy nagyobbacska, élesebb fadarabot, amivel Kol felé indultam. Nem vártam meg a válaszát, talán mert biztos voltam benne, hogy igazam van. Ha pedig boszorkány, akkor könnyen megölhető. Vámpírsebességgel suhantam hát oda hozzá és döftem a szíve felé a karót abban a reményben, hogy talál és hamar megszabadulok a bosszúálló Ősitől.

494 szó ■ bátor-Elena xD
■■




I wanna be a simple girl in the crazy life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
.•° nikolina konstantinova dobreva
Léptek száma :
63

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Hétf. Május 29, 2017 1:05 am




To: Elena Gilbert





Icipici Elena... Merre vagy? Melyik fa mögé húzódtál be? S hol írod a szerelmes regényedet? Kiről is álmodozol vajon..? A fenét érdekli! Csak találnám meg végre, hogy százfelé szabdalhassam, és úgy küldjem el Jeremy-nek, miszerint nem sokára hozzá is érkezem. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy feltámadt... Nem baj, legalább kiélhettem az ölési vágyaimat! Amúgy is hiányzott a kínzás, a vér látványa, meg hát lesz kin gyakorolni a varázslást.. Vajon hogyan is mutatna, ha a fejét betenném a trófea szekrényembe? Szerintem igazán... igazán egyedi látványt szolgálna. Nem mindenki kerülhet fel a polcra, sőt... külön hely neki, pont.. neki, azt hiszem ez VIP előny.
Egy-két kósza lépés itt, és majdan amott. Azt hiszem, ennél nagyszerűbb belépőm nem is lehetne. Sietve pakolászik, szinte már-már kapkod. Csak nem éppen fél a drága? Még azt se tudja, hogy én vagyok... lehet már előre, sőt a zsigereiben érzi. Ez a csaj pályát tévesztett, szerintem simán mehetett volna jósnak! Szórakozott kis mosolyra húzom az ajkaim, ahogy nem messze kötök ki a hátánál. Vajon... milyen fejet vág majd? S igen.. három, kettő, egy.. Bumm! Ez a fej... ez az arc, tekintet, és kifejezés. Mindent megér! Mindent, ami a túlvilágon történt! Ám, én nem álltam meg egyetlen pillanatra sem. Vészjóslóan közeledtem felé.
- Üdvözlet a holtaktól! Nem szeretnél netán csatlakozni? - Vonom fel a szemöldökömet ironikusan, ahogy aztán végig pillantok rajta elégedetten. - Tudom, tudom, mire gondolsz. Megöltettek, de tudod... unalmas volt ott, így jöttem egy kicsit játszani, hmm, veled! Hát nem hiányoztam, régi kis barátom? - Követem a lépteit gyorsabbra váltva, miközben ördögien villannak meg az íriszeim. Van valami ebben a pillanatban. Oh, igen, retteg.. Tőlem! Oh, hát ezen nevetnem kell! Annyira mulatságos, hogy ilyen kis gyáva... a Salvatore bábok nélkül csak nem elveszett? Ennél már Katherine is tisztességesebb, bár... ő se jobb. Megrázom a fejemet nevetve, amikor is meghallom a kérdéseit.
- Igen, épp most léptem ki a fantáziádból, kedves, ami igencsak élénk lehet... - Szólalok meg átitatott szórakozással, ám mégis erős gúnnyal ötvözve. - ...a múltkori találkozót nem tudtuk befejezni. - Vonok vállat semlegesen, mintha csak nem régiben lett volna az egész. Már majdnem odaérek hozzá, amikor is hirtelen megfordulva futásnak ered. A szemeimet forgatva tekintek az ég felé. Vérvonal, hasonmások... mind egytől egyig gyáva kis...
- Hát hová mész? - Ordítok utána erőteljesen, miközben dühösen lépkedek az irányába. - Nincs hová futnod... Katerina nyomába se érsz, ha arra pályázol! - Folytatom egyre indulatosabban, míg egy hirtelen mozdulattal eltűnök, majd nem messze, vagyis pontosabban előtte megjelenek. Mire jó a mágia, ha nem erre! Egyetlen kézmozdulatomba telik, és máris a fájdalmaitól vezérelve a földre kényszerítem. Térdelhet előttem. Ez már... már hasonlít a behódoláshoz, de áh, mégsem. - Tudod... előbb mérd fel a helyzetet, és csak aztán fuss! - Sziszegem, ahogy egyetlen mozdulattal a levegőbe emelem, majd a fához vágom. Milyen hasznos praktikákat kellett nélkülöznöm vámpírként, de nem baj.. most már boszorkány lehettem; élő nagyságban. - Szóval... hol is jártunk? Oh, igen, bosszú... - Megyek utána egy ravasz vigyorral.

music: glory and gorewords: 487 ■ note: hiányoztam?  

@


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
➴ mr. colin o'donoghue
Keresem :
➴ my victims
Léptek száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Vas. Május 28, 2017 6:15 pm



Kol & Elena


Fogalmam sincs, miért, de az utóbbi napokban úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna. Az a nyomasztó érzés többé nem feszítette a mellkasom. Igaz, hogy Bonnie halála sokszor eszembe jutott, de igyekeztem úgy élni a napjaim, hogy érdemes legyek az életre. Arra, hogy én még itt vagyok. Valami buta ötlettől vezérelve pedig eldöntöttem, hogy írni fogok Neki. Nem számít, hogy soha nem fogja tudni elolvasni, én legalább úgy érzem majd magam tőle, hogy velünk van és soha nem ment el. Mivel távol voltam Mystic Fallstól, így nem a temetőbe ültem ki naplót írni, hanem az erdőbe. Lehet, sötétedett már, de annyira belemerültem, hogy nem figyeltem az időt. Mindenféléről írtam Bonnienak. Írtam arról, hogy Alaric és Jo végre randiznak. Írtam Carolineról. Írtam arról is, hogy Stefan képtelen feldolgozni a bátyja, Damon halálát és ezért tőlünk is elzárkózott. Azonban azt is hozzáírtam, hogy még mindig remélem, egy nap majd visszatér hozzánk. Stefan nagyon fontos nem csak nekem, hanem a többieknek is. Bár a fájdalmában nem tudtam osztozni. Igen, meghalt a bátyja és tekintettel voltam erre, de ha mindenki jobban belegondol… egy gyilkos volt és mindenkinek ártott. Tényleg, szó szerint az összes családtagomat, barátaimat bántotta valahogyan és ezt képtelen voltam elnézni neki. De most már nem volt itt, hogy még több fájdalmat okozzon. Egy sóhajjal elkezdtem visszaolvasni, amit írtam, de lépteket hallottam, így felkaptam a fejem. Nyitottam a számat, de végül nem szólaltam meg. Sietve bezártam a naplót, a táskába raktam a tollal együtt, majd felkeltem a földről. Úgy éreztem jobb, ha minél előbb eltűnök. Nagyon rossz érzés kerített a hatalmába, magam sem tudnám megmondani, miféle. Aztán mögülem, a fák közül hallottam újra a lépteket, így hirtelen a hang irányába fordultam. Ledöbbentem és tágra nyíltak a szemeim.
- K-kol? De hiszen téged… - …megöltünk. Nem tudtam befejezni, eléggé a sokk hatása alatt voltam. Mi folyik itt? Már hallucinálok? Ilyen kérdésekkel hátráltam néhány lépést, a táskám pántját szorongatva a vállamon. – Mit keresel itt? Hogyan… lehetsz egyáltalán itt? Képzelődöm? – A hangom kissé megremegett. Az utolsó találkozásunk nem volt épp mennyei. Még mielőtt Bonnie visszaállította volna a függönyt a valós világ és a természetfeletti purgatórium közt, Kol még rám támadt. Aznap Bonnie megmentett… Kol és vele együtt az összes halott megszűnt létezni ezen a világon… most viszont… nem értettem, hogyan lehet itt. Hitetlenkedve bámultam tovább, majd az ösztöneimre hallgatva sarkon fordultam és futásnak eredtem. Minél hamarabb jutok vissza a kollégiumba, annál jobb. Csak ez lebegett a szemem előtt.

401 szó ■ remélem, megfelel  
■■




I wanna be a simple girl in the crazy life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
.•° nikolina konstantinova dobreva
Léptek száma :
63

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Csüt. Május 25, 2017 10:39 pm




To: Elena Gilbert





Tudom, kicsinyes vagyok, amiért hajthatatlanul kergetem a bosszú illúzióját, de hát nem én kértem fel őket, miszerint tegyenek el láb alól. Mintha az egész Gilbert család gyökerestül is kiszerette volna magát iktatni, és hát igen... most ez alkalommal nem volt nehéz megérdeklődni, hogy hol is találom a kicsi kis Gilbert lányt. Persze anyám... anyám óvva intett, hogy ne foglalkozzak jelentéktelenek minősülő dolgokkal, hiszen nagyobb tervünk is van. Többek között például megszüntetni a családunk létezését, amely nemcsak, hogy kitagadott minket, de valójából el sem fogadott. Szörnyetegek, árulók, naivak... Szívesen küldtek, örömmel az arcukon egy koporsóba, csak mert útban voltam a számukra. S amikor mégsem voltam hasznavehetetlen, mert netán Őfelsége unatkozott, akkor persze elővehetett. Marionett bábuként ugráltathatott. Kénye-kedve szerint döntött afelett, hogy alhatok, avagy lélegezhetek. S a többiek? Milyen többiek? Ugyan már, kérem! Mind egytől egyig örült, és nevetett a sorsomon. Élvezték, hogy játszhatnak, s eltiporhatnak.. Örökkön-örökké -, egyék meg a fogalmukat.. Remélem majd éjszaka jót vacsoráznak, miközben számolgatják mennyi idejük is van még hátra. Gyűlölet, utálat, sőt ide mérce sincs, hogy mit érzek az irányukba.. Jobban szerették a kicsi Marcellus-kát, mintsem engem... engem: a saját testvérüket! Esküszöm, miszerint erre nincs kegyelem, s nincs könyörület sem, ugyanis porig fogom égetni a városukat, és ők is oda vesznek mindahányan vannak!
Lépteim kellemesen visszhangzódnak a macskaköves felületen, amíg kitérőt nem teszek az erdő irányába. Az utálat egyvelege kavarog bennem, és a bosszú számtalan arca ölt képet rajtam. Víziók, játékok, illúziók, trükkök.. Mind-mind csak egy kis gondolkozás kérdése, és máris mennyi alternatíva által kegyetlenkedhetek. Simogató érzés, ahogy a szellő belekap a hajamba. Már régen éreztem ennyire elégedettséget, és teljességet. Boszorkányként annyival egyszerűbb, és nagyszerűbb az élet maga. Számtalan lehetőség húzódik a varázslatokban. Mágikus tárgyak, vagy fájdalom okozás.. Mily' régen volt már, hogy alkalmazhattam. A napját se tudom. Sokkal, de sokkal kielégítőbb, mintsem a vámpírlét. Nincs vérszomj, nincs kontrollálhatatlanság... emberi vagy, lélegző és sebezhető. Bár, aki rám néz... most komolyan ki tudna nekem ellent mondani?
Finoman húzom végig az egyik ujjamat a fatörzsén. Az érdessége máshogyan hat rám, mintsem vámpírként. Kissé fel is sérti a bőrömet, de ezzel ugyan nincs baj. Szimplán egy kis varázslat, és volt seb... nincs seb. Egy ördögi mosollyal folytatom az utamat, ahogy az égboltra tekintek. Kellemesen kék ég, s egy kósza felhő sincs, sőt hetedhét határon is süt a nap... várjunk egy valami mégis hiányzik! Vagyis valaki... oh, igen, Elena! Nem sokára minden bizonnyal majd csatlakozik a partihoz, ugyanis róla köztudott, hogy szereti a gondolatait egyedül tölteni, meg a kis naplójával. Oh, de romantikus! Egyem meg.. Bár érdeklődéseim alapján a drága kis partnere... vagy mondhatni párja -, meghalt. Netán sajnálnom kellene? Oh, én nem érzek semmi ilyesmit! Még a saját szeretetteljes családom se hat meg, akkor majd pont ő fog? Jó vicc!
- Aki bújt, aki nem... - Lépkedek tovább szórakozottan a fák között, felkészülve a lehetséges elrejtőzésre, ugyanis, ha kiszúrom, akkor meglepetéssel szeretnék neki szolgálni, és nem ám, úgy csak megjelenni előtte. Hova lenne úgy a móka, na meg az élvezet? Oh, és milyen fejet vághat majd, ha megtudja, miszerint élek? De az még ütősebb lesz, amikor rájön, hogy nem is ősi vagyok, hanem boszorkány. Már előre látom... azaz arc! Halk nevetéssel sétálgatok, s ha kell egyetlen álcázó bűbájjal már olyan, mintha ott se lennék. Imádom a hatásos belépőket!

music: sacrificewords: 536 ■ note: remélem elnyeri a tetszését a kisasszonynak

@


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
➴ mr. colin o'donoghue
Keresem :
➴ my victims
Léptek száma :
8

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: Határon túl :: McKinley-
^
ˇ