Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Thersez


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Wooden Spoon Cafe & Bakery

Electra Fanning
Yesterday at 7:29 pm



Sötét rengeteg

Thersez
Kedd Dec. 11, 2018 9:19 pm



Park

Thersez
Kedd Dec. 11, 2018 8:06 pm



My brother - again

Stephanie Stafford
Hétf. Dec. 10, 2018 4:59 pm



Galatoire's étterem

Always and Forever
Hétf. Dec. 10, 2018 4:48 pm



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Vas. Dec. 09, 2018 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Vas. Dec. 09, 2018 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Vas. Dec. 09, 2018 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Vas. Dec. 09, 2018 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Vas. Dec. 09, 2018 10:08 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 VIP terem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Szer. Jún. 20, 2018 2:29 am

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Csüt. Nov. 09, 2017 3:44 pm



Ms. Grey & Mr. R.




Gondolataim zavarosak, és értelmetlenek voltak. Aggódás keveredett bennem dühvel, olyan erősen, hogy szinte képtelenség volt elrejteni az érzelmeket, tekintetem ide-oda ugrált az útról a lányra, állkapcsom mindeközben megfeszült, fogaim csikorgattam, de Ő nem vett észre semmit. A szüleinek halála kiölte belőle az életet, tompa volt, érzéketlen, rideg, ráadásul még le is fogyott, ami egészen idáig nem tűnt fel. A szobájában ácsorogva, vagy az ágyon kuporogva csupán a sápatag bőre virított, szellemszerű kinézete szemet szúrt, de a súlyveszteség nem.
Ahogy beértünk az épületbe, majd a terembe, már nem tudtam másra figyelni, csak a karikákra a lány szemei alatt, a ruhára, ami elállt testétől, s lehet csak képzeltem az egészet, de egy pillanatra meg mertem volna esküdni, hogy a bordáit látom kidudorodni a fekete anyag alól. Ahogy Charlotte leült a karfára, beszélni kezdtem hozzá, az első dologról, ami eszembe jutott, de miközben arcát figyeltem, érzelem, vagy legalább érdeklődés után kutatva, nem láttam semmit, az égvilágon semmit. Üveges, szinte halott tekintettel meredt maga elé, még csak rám se nézett, ami kezdett az őrületbe kergetni. Nem értettem, s nem is tudtam elképzelni, hogy miféle érzések kavarognak benne, hiszen én sosem álltam ennyire közel a szüleimhez, a halálhírük talán meg sem rázna, már ha egyáltalán még élnek… A halálhíreket sosem követtem nyomon az újságban, vagy a televízióban. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem, hogy kihúzzam a gödörből, nem értettem én az ilyesmihez, az érzelmeket fel tudtam ismerni nagyjából, de sosem érdekelt a kiváltó ok, teljesen tanácstalan voltam. Ezt tetézte, hogy még sírni is kezdett a lány, jobban mondva egyetlen, árva könny szaladt ki szeméből. Először csak nagyot nyeltem, aztán tekintetem elkaptam róla, nem akartam részese lenni a gyásznak, ugyanakkor kimaradni sem tudtam belőle, hiszen az egész teremben borús hangulat uralkodott, amióta csak beléptünk. Követtem inkább Charlotte példáját, én is nagyot kortyoltam az italból, egy húzásra lehajtottam a pohárban lévő folyadékot, s mikor újra rátalál a pillantásom az eddig sápadt arca, ami még mindig falfehér, de némi rózsaszín pír jelent meg rajta. Egy kicsit megnyugtatott, ámbár féltem, milyen hatással lehet majd rá az alkohol. Valakire, aki hetek óta alig eszik… aki ilyen ramaty állapotban van. - Saját magam építettem fel ezt a birodalmat, jobban mondva virágoztattam fel. Ez az épület pedig egy romhalmaz volt, mikor átvettem. Jobb vagyok ebben, mint az előző nagykutya, tudod. - Általában nem szokásom Paulóról beszélni másoknak, talán csak azok az emberek hallják tőlem a nevét néha, akik közel állnak hozzám, mint Raymond. Sosem voltam öntelt ember, nem az érzelmek, s nem a fényűzés irányította az életem, de a tényekkel tisztában voltam.
Gondolataimba merülve néztem egyenesen előre, figyeltem a lány minden egyes mozdulatát. Ahogy lerúgta a cipőjét, kihúzta a hajtűt a barna fürtökből, az asztalhoz sétált, hogy harmadszor is újra töltse a poharát. Már épp rászóltam volna, hogy lassítson egy kicsit, vagy várjon, hadd hozzak neki valami ételt, de alig álltam fel a kanapéról, mikor azok a bizonyos szavak kicsúsztak a száján. A levegő bennrekedt a tüdőmben, s hirtelen csillapíthatatlan harag kezdett tombolni bennem. Az okát nem tudtam, vagy inkább nem akartam beismerni magamnak, de… épp úgy éreztem magam, mint a szobában, amikor elláttam a lány sebeit. Nem sok kellett ahhoz, hogy ezt a haragot szavakba öntsem, de sikerült visszafognom magam, tudatosult bennem ugyanis, hogy nem erre van most szüksége. Senkinek sincs lebaszásra, vagy mások dühére szüksége, amikor gyászol. - Ezt meg sem hallottam. Abszurd gondolataid vannak. Elfogadhatatlan. - jegyzem meg szárazon, s jómagam is az asztalhoz léptem, megtámaszkodtam rajta, próbáltam okosan felmérni a helyzetet, mindeközben továbbra is Őt néztem. A keskeny vas oszlopokba kapaszkodott, újra és újra megpördült, az üvegre szorosan fonódtak ujjai, a szoknyája pedig fel-fellibbent. Egy ilyen alkalommal ledermedtem, s el akartam fordulni, de képtelen voltam rá, csak tovább bámultam rá, mint egy idióta, borzasztó hülyén is éreztem magam, tehetetlenül. Ray kérdése jutott eszembe, ami végül arra késztetett, hogy elkapjam a tekintetem a lányról. "Patrick, mondd csak, mikor is voltál te utoljára nővel?" Zavaromban dühös léptekkel indultam az izgága lány után, s az egyik pörgése közben megragadtam a csuklóját, majd magam felé fordítottam, miközben másik kezemmel az üveget markoltam meg. - Most már elég volt! Hidd el, az alkohol nem megoldás a problémára. Semmilyen problémára nem megoldás. - sziszegtem, állkapcsom újfent megfeszült. Ha megoldás volna bármire is az ital, már rég nem lennék ilyen hatalmas dilemmában, találtam volna megoldást a nyavalyás Charlotte-problémára, és talán nem tartanánk itt, ezekkel a furcsa érzésekkel a gyomromban, valamint a még különösebb gondolatokkal a fejemben. De az üveget nem vettem el tőle, csak rákulcsoltam ujjaim, csuklóját pedig nem eresztettem el, elég szorosan fogtam ahhoz, hogy ha menekülni próbálna, könnyedén megállíthatnám. Hacsak nem sokkol újra valami butasággal.


749 szó









"Never let anyone know
what you are thinking."



avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
with crime only
Play by :
the amazing Robin Lord Taylor
Keresem :
Léptek száma :
25
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Szer. Nov. 08, 2017 8:26 pm



i don't wanna feel for the rest of my life

Mr. R. & Charlotte

Furcsa milyen megnyugtató, hogy nem dob egyből vissza a szobámba, zárja rám az ajtót és dobja el a kulcsot örökre. Hogy elég vikt egy kérés és nem kellett könyörögni, vagy fenyegetőzni vagy dolgokat a fejéhez vágni - a szó legszorosabb értelmében -, amihez végképp nem volt energiám. Akkor inkább vlgzek magammal és ez a gondolat a csontom mélyéig olyan rémülettel töltött el, hogy nem volt nehéz kérnem... Már ami a megfogalmazást és a szándékot illette, a képzése az más tészta. Elég elgondolkodtató, milyen hatással vagyok a maffiafőnökre, mármint az lenne, ha tudna érdekelni. Ez másik aggodalomra okot adó dolog, hogy mennyire tompa és érzéketlen lettem. Hideg, mint egy jégcsap, a szívemben lánfoló tűz éppen csak fel-felparázslik, minden ami eddig hajtott és éltetett, a dühöm és a szeretetem elenyészőben.
Nem érdekelt, hova megyünk, ahogy az sem mit gondol arról, hogy szó nélkül követem az épületbe. Nem nézek sehova, csak a földre meredek, nem érdekel a neonfény forrása, ami valószínűleg elárulhatta volna, hova jöttünk. De ahoz fel kellett volna néznem és kíváncsiságot éreznem...
Előbb nekidőltem a fotelnek, majd kényszerítettem magam, hogy leüljek legalább a karfára. Kezeim az ölemben, lábaim keresztben. Ha nem vesszük a beesett vállaim, a ruhámat átbökő bordáimat és a szikra nélküli tekintetet, szinte magam voltam a megtestesült női erény és béke... Szinte... Az alaposabb megfigyelő inkább a megtestesült gyászt, vagy pusztulást láthatta. Egy jégszobrot...
Amikor a bárpult mögé sétál tekintetem újra a földre siklik, addig nem is emelem fel, amíg egy borostyánszín folyadékkal szikrázó pohár nem úszik elém. Az ajkamba harapva nyúltam érte, valami rekedt aligérthető köszönetet préselek ki magamból, kezem kicsit remegett, de ujjaim biztosan fonódtak az üvegre. Amikor visszahúzta a kezét, és közben megérintett furcsa áramütésszerű bizsergés cikázik végig a testemen, tekintetem ostorként pattan az övéhez, mist tényleg a szemébe nézek, de nem szólok.
Beszél a szórakozóhelyről, ahol vagyunk, csak félig tudtam kínkeservvel fenttartani a figyelmem, eléggé megszenvedtem vele, de a lényeget azt hiszem - remélem-, megértettem és felfogtam. Miközben mesél az ajkamhoz emelem a poharat ls kortyolok egyet. Forróság perzseli végig a torkom és megül a gyomromban, mintha egy fenséges korty élet gurult volna le a nyelőcsövemen. Vágyom erre a melegségre.... Pokolian vágyom erre az életre, annyira hogy egy kósza könny gördül le az arcomon, aztán felhajtom a maradék italt egy huzatra. Felmelegíti a testem, felhevíti az arcom és némi szín kezd virágozni ahol eddig hullasápadtság volt.
- Büszke vagy rá... - vonom le a következtetést rekedten, majd kissé révetegen az asztalhoz lépek, hogy újra megtöltsem a poharam. Sejtem hova vezet ez az út, de nem érdekel... Ha az egész bárpultot magamba kell döntenem, hogy elűzzrm ezt a hideget, hát legyen. Jobban megtöltöm a poharat, mint azt szokás ha whiskeyről van szó, majd a teremben mászkálva kortyolgatom el. A magassarkú kellemetlenül kopog, szóval gondolkodás nélkül rúgom le a lábamról. A kontyom kényelmetlenül húzzaa fejemet, tehát egy kicsit még merev mozdulattal húzom ki belőle a hajtűt. A barna zuhatag lágy hullámokban omlik a hátamra, a meleg pedig minden korttyal kellemesen húdít teret magának. Három újratöltés után már majdnem újra embernek érzem magam... Majdnem...
- Ha nem hozol ide, ma este megöltem volna magam - jegyzem meg elgondolkodva, miközben leteszem a poharat és inkább az egész üveget veszem magamhoz. A teremben lévő rudakra kulcsolom a kezeim és azok körül forgolódva járok ide-oda, a bő szoknya pörög körülöttem. Néha talán kicsit magasabbra is mint illendő, de nem érdekel... Még egy nagy korty az üvegből, de még mindig nem érdekel... De a meleg jó... A meleg jó...

remélem tetszik  

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Csüt. Nov. 02, 2017 2:01 am



Ms. Grey & Mr. R.




Az utóbbi időben nem egyszer elmerengtem azon, hogy mindig létezett-e ez az érzékenyebb oldalam, vagy csak a lány hatására alakult ki. Nem mondhatnám el magamról, hogy olyan jó viszonyt ápoltam volna a szüleimmel, még anyám sem került olyan közel hozzám, mint kellett volna. Valahogy mindig is visszahúzódóbb voltam, az a fajta ember, aki a háttérből figyeli az eseményeket, nem csoda, hogy Paulo is alábecsült annak idején. Így azonban nem esett nehezemre magam mögött hagyni a múltat, a családom, akik egy idő után pontosan tudták, hová tűntem, hallhatták hírét az alvilági eseményeknek, elég nagy port kavart anno, mikor átvettem a bizniszt, mégsem kerestek soha. Onnantól fogva nem léteztek számomra sem, így volt egyszerűbb, kényelmesebb; először én hagytam magukra őket, majd ők engem. Erős kötődést mással végképp nem alakítottam ki, s nem volt tervben, hogy valaha is szorosabb kapcsolatot alakítok ki valakivel, mint amilyen Ray-jel volt. Pláne nem egy nővel! Charlotte azonban olyan különös, bosszantóan különös hatással volt rám, hogy abba csaknem beleőrültem. A józan eszem mindenesetre képes volt elvenni, ahogy a fekete szoknyájában ült a kocsim ülésében. Konzervatív ruha volt, egy hölgyhöz illő, egyáltalán nem a nagyszájú, harcias bestiához passzolt, ámbár nem is volt önmaga. A csend talán még rosszabb volt, mintha vitába torkollt volna a szokásos kötekedése, kellemetlenül éltem meg minden egyes pillanatot, de egy részem mégis meghittnek gondolta a nyugalmat, ami körbevett minket. A lány nem küzdött, nem próbált megszökni, csak követett be az épületbe, ahol jóformán körül se nézett, talán fel se tűnt neki a villódzó neonfény a klub elején, ahogy befordultuk a parkolóba néhány perccel ezelőtt. Csak jött utánam, gépies mozgással követett a terembe, és én végig arra tudtam csak gondolni, vajon mi járhat a fejében, s miért nem néz rám. Igen, ezt sem gondoltam volna, de kicsit hiányoltam a dühös pillantásokat, amikkel illetni szokott. Már alig emlékeztem rá, milyen is, amikor megemeli a hangját, hogy válogatott szitokszavakat vágjon a fejemhez, vagy milyen az, amikor tárgyakat hajigál az irányomba. A tűz mintha teljesen kiveszett volna belőle, s ez egy kissé rémisztő volt. Ami még ennél is riasztóbb volt, az én viselkedésem, de ezen már átsiklottam, kezdtem megszokni, hogy van egy gyengédebb oldalam is. Élőbbnek, emberibbnek éreztem magam ilyenkor, ami szintén furcsa érzés volt, ugyanakkor roppant kellemes is. Mielőtt elléptem volna a lánytól, még észrevettem, hogy végre felemeli a fejét, így láthattam a barna pillantást, ami teljes üres, halott volt, s még csak nem is kapcsolódott össze az enyémmel... A frászt hozta rám, egyáltalán nem tetszett a viselkedése. Tényleg ránk fért egy ital, vagy több. A hatalmas, tágas teremben lévő bárpult mögé sétáltam, hogy kiemeljek egy üveg bourbont, két pohárral, s azzal a lendülettel vissza is indultam a fotelhez, ami mellett egy kis asztal  állt, a fotel mellett balra pedig egy széles, magas háttámlás, párnázott kanapé. Az asztalra helyeztem a poharakat, kitöltöttem két adagot, majd az egyik poharat a lány kezébe adtam, de egészen addig nem engedtem el, amíg nem bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg fogja a poharat, nem pedig csak néz ki a fejéből. Ahogy elhúztam a kezem, immár üresen, ujjaim megérintették az ő hűvös ujjait, amitől egy pillanatra olyan érzésem támadt, mintha áramütés ért volna, vagy villám vágott volna belém. Nem volt szikra, ahogy a könyvekben, mikor két szereplő egymáshoz ér - igen, még a maffiavezérek is olvasnak néha -, de egy kellemes bizsergés végigfutott a kezemen. Zavartan fordultam az asztalhoz, fogtam a saját poharam, és telepedtem le a kanapéra, miközben a lány egy szolid kérdést tett fel, teljesen érzelemmentes hangon. - Egy klub. Azt hittem ez egyértelmű. - kissé sértődött volt a hangom, felvont szemöldökkel meredtem rá, ámbár egy mosoly bujkált a szám sarkában. - A sajátom, ami azt illeti. Charlestone's. - körkörös mozdulatot tettem a bal kezemmel, a jobbomban a poharam ült. - Ez volt az első, amit átvettem, valójában ez az egyetlen, ami teljes egészében az enyém. A többiből csak részesedésem van. Ezt a klubot tényleg sajátomként kezelem, sosem hagynám, hogy valaki rátegye a kezét. - Magyaráztam, hátha kicsit elterelem a figyelmét, ráadásul jó volt valakinek dicsekedni, aki látszólag nem volt tisztában az elmondottakkal. Tényleg fontos volt nekem ez a hely, egy második otthon, ahol szerettem elidőzni, ahol jelenleg is szívesen tartózkodtam, bár a helyzet kissé feszült volt. Reméltem, hogy az alkohol hatására majd oldódik a hangulat, de ezt egyelőre nem tudtam még elképzelni sem.


712 szó









"Never let anyone know
what you are thinking."



avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
with crime only
Play by :
the amazing Robin Lord Taylor
Keresem :
Léptek száma :
25
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Szer. Nov. 01, 2017 3:27 pm



i don't wanna feel for the rest of my life

Mr. R. & Charlotte

Sosem gonfoltam volna, hogy lehet ennyire nehéz hangokat formálni és szavakat kimondani. Minden betű egy-egy véres csata, minden elhangzott szó egy-egy brutális győzelem. Kezem zavartan banrál a szoknyám szegélyével, nem tudom mikor volt utoljára rajtam ilyen ruhadarab. Egy régi életben... Évszázadokkal ezelőtt...
Nem veszem le a tekintetem a szélvédőről, csak a szemem sarkából látom, ahogy felémfordul. Keményen préselem össze az ajkaim, kezem görcsösen szorul össze a ruha segélyén, ahogy vártam az elutasítást, de végül bólint, majd irányt változtat. Észre sem vettem, hogy visszatartom a levegőt, csak amikor egy szánalomra méltó sóhaj felszakad belőlem és némileg enyhül a vállaimat merevítő feszültség és egy fokkal jobban belesimulok az ülésbe. Lefogytam. Csodálkozom, a bordáim hogy nem szúrják át a fekete ruha finom anyagát, bár ha jobban belegondoltam nem is érdekel igazán... Nem számított... Se ez, se semmi más...
Nem tudom mennyi idő telt el, nem vettem észre mikor parkolt le az autóval, csak az oldalamat megcsapó hidegtől ocsúdtam fel. Rám nem jellemző módon nem akadékoskodtam, amikor kiszálltam. Felőlem a vágóhídra is vihetett volna, csak ne abba az aranykalitkának álcázott börtönbe. Gépiesen lépkedtem mellette a bejáratig, karjaim szorosan összefonva a mellemen. Amikor kinyitotta az ajtót és belépett, egy futó pillanatra rárebbent a tekintetem, kérdő fény villant, majd ki is húnyt és a földrte szegeztem a pillantásom... Nem érdekelt...
Szótlanul követtem egy terembe, de nem vettem a fáradtságot, hogy körbenézzek. Amikor hellyel kínál zavartan lépek egy kényelmesnek tűnő fotel mellé, de nem ülök le, csak nekitámaszkodom a karfának és ácsorgok tovább, majd a következő kérdésénél végre össze tudim magam annyira szedni, hogy felnézzek rá, de akkor sem a szemébe.
- Whiskey-t... köszönöm - már megint az a rekedt, erőtlen hang... ha nem tudnám, hogy az én torkomat hagyja el, biztosan letagadom, hogy az enyém... - Mi ez a hely? - kérdezem, bár azt hiszem inkább csak udvarias vagyok.
Nem tudom, hogy érdekeljen bármi is...
És az a fekete lyuk a mellkasomban csak nő és nő.

502 ; a beígért kezdő szállítva, uram ^^

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Hétf. Okt. 30, 2017 10:44 pm



Ms. Grey & Mr. R.




A temetéshez, s a vele járó cécóhoz sem volt türelmem, vagy épp kedvem, őszintén szólva a hátam közepére sem kívántam ezt az egészet. Mégis megtettem, elrendeztem mindent, még ruhát is intéztem Ms. Greynek, hála az internet világának, néhány kattintás, és mindössze három nap kellett ahhoz, hogy a lány szobájában legyen a fekete ruha. Amit vagy csinosnak talált, vagy nem, egyáltalán nem érdekelt, nem válogattam a tömérdek női ruha között, ő se válogasson! Feldúlt voltam, állandó feszültség lengett körbe hetek óta, valószínűleg minden alkalmazottam a haját tépte tőlem, vagy épp rettegett, hogy rajtuk töltöm ki mindezt. Charlotte persze nem szólt hozzám, az első héten minden nap meglátogattam, később pedig már be se mentem a szobájába. Nem volt értelme. Beküldtem valakit, hogy kapjon ételt, meg amire szüksége van, de ő nem kért soha semmit, csak némán tűrte, hogy be-bejárkálnak hozzá, mikor én már nem tettem meg. Nem volt többé egy értelmes magyarázatom sem arra, miért tartom még itt, egyszerűen csak... itt kellett lennie. Ilyen állapotban nem hagyhattam sorsára, legalább addig várni akartam, amíg lemegy ez a cirkusz, ő pedig kicsit megnyugszik. Megpróbáltam, tényleg megpróbáltam meggyőzni magam minderről, de a lelkem mélyén pontosan tudtam, hogy ez baromság, s hogy azután sem fogok szabad utat adni neki, ha kicsit helyre rázódik. Az információk, amiért itt tartottam, tejesen a háttérbe szorultak, a józan eszemmel együtt, amit egy bő hónapja elveszítettem, ha nem több.
Az ajtó előtt vártam a lányt, némán kísértem a bejárati ajtóig, ahol esernyőt tartva sétáltam el a kocsiig. Évek óta nem vezettem egyedül, ha be is ültem a volán mögé, egy testőr, Raymond, vagy valaki mindig velem volt. Nem is tűnt fel, hogy mennyire hiányzik a vezetés, egymagam, illetve az embereim nélkül. De nem kellett nézőközönség, furcsálló tekintetek, vagy a teljes megvetés, amiért ennyire meglágyultam, hogy egy szertartást intéztem el Ms. Greynek, akit szívből gyűlölnöm kellett volna. Hiszen a tervem, miszerint kicsikarok belőle valami hasznosat, kudarcba fulladt, csak az idegeimen táncolt, sorra tépte el őket, és borított ki teljesen. Valami mégis volt benne. A harciassága, a makacssága, a kitartása... ami miatt akaratomon kívül megkedveltem. A temetőben hamar lezajlott minden, a lány mozgása, pillantása, és arckifejezése miatt azonban egy örökkévalóságnak tűnt. Mellette szobroztam, mint valami testőr, ami kicsit ironikus volt, tekintve, hogy általában én állok a túloldalt, én vagyok az, akit őriznek, nem fordítva. Látszólag a ruhában kényelmetlenül érezte magát, a mozdulatai arról árulkodtak, vagy talán maga a szituáció volt kellemetlen neki. Ezzel egyet tudtam érteni.

Később, az autóban, néhány hosszú másodpercig csak ültem a vezetőülésben, a gyújtást csak később adtam a kocsira, s egyenesen a ház felé vettem az irányt, gondolkodás nélkül, ösztönösen arra az útra fordultam, amelyik haza visz engem, minket. Aztán Charlotte hirtelen rekedt, erőtlen hangon megszólalt. Mintha nem is az ő hangja lett volna. A harcias bestia helyén egy összetört lány ült, aki még árnyéka sem volt önmagának. Az egész teljesen abszurd, szomorú, és roppant kényelmetlen volt. Összevont szemöldökkel fordultam felé, de egyelőre nem szólaltam meg, csak bólintottam a szavaira, és egy utcába befordulva irányt váltottam. Jobb ötlet híján a klubhoz vezettem, az épület mögött húzódó parkolóban leállítottam a motort, s az esernyőt a kezemben tartva léptem az utasülés felőli ajtóhoz, amit kinyitottam a lánynak. Ha kiszállt, és hajlandó volt eljönni velem a bejáratig, amíg én az ernyőt a fejünk fölé tartottam, egy kulccsal kinyitottam a hátsó bejáratot, s beléptem az ajtón. A klub nem volt nyitva, az itt dolgozó alkalmazottaimnak szabadnapot adtam ki, mert a mai nap egyáltalán nem volt kedvem a hellyel foglalkozni. Most mégis itt voltam, a VIP terem felé tartva. Az esernyőt a sarokba állítottam, majd megköszörültem a torkom, hiszen órák óta egyetlen szót nem szóltam. - Foglalj helyet nyugodtan. - Újabb torokköszörülés, majd nagyot nyeltem, s zavartan fordultam a lány felé. - Hozhatok valamit... inni? - A helyzet annyira különös volt, hogy alig jutottam szavakhoz. Kedvesen szóltam hozzá, nem parancsoltam rá, teljesen meg voltam illetődve, amit soha nem tudtam volna elképzelni magamról. És borzasztóan szerettem volna tudni, mi jár a fejében.


657 szó helló kedves!









"Never let anyone know
what you are thinking."



avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
with crime only
Play by :
the amazing Robin Lord Taylor
Keresem :
Léptek száma :
25
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   Pént. Okt. 27, 2017 9:16 pm



i don't wanna feel for the rest of my life

Mr. R. & Charlotte

A temetés keserves percei összemosódva folytak el mellettem. Nem hallottam mit mond a pap, nem éreztem az arcomba maró és laza konytyom elcsatangolt tincseibe kapó szelet, nem érdekeltek az arcomon lecsorduló jeges könnyek. Furcsa élmény volt, szűreális, Mr. R alig két centire állt tőlem egész végig, egyik kezében egy esernyőt szorongatva. Idegenül hatott a ruha, amit ő adott, a magassarkú a szolid smink és hogy szabad levegő ölelt körül. Minden percét utáltam ennek a szabadságnak. Ha a szüleim élete, az én rabságomhoz volt kötve, akkor sose kívántam volna, hogy újra kint mászkálhassak. A napoknak tűnő hosszú órák alatt csak két dolgot láttam élesen: szüleim sötét koporsóit. Sikítani akartam, ütni, törni és zúzni és fejbelőni minden áldott embert aki csak a közelemben volt. Mindenkit, aki ellopta tőlem a rendes búcsú lehetőségét. Még a papot is, aki a szertartást celebrálta... Még a szerencsétlen sírásót is. Gyilkos düh és fájdalom fortyogott bennem, de csak álltam némán, mint egy kőszobor. Nem tudtam, pislogok-e egyáltalán vagy hogy mikor vettem utoljára levegőt. Nem érdekelt, ha ezzel a szart is kiijesztem a mellettem strázsáló férfiból, még akkor sem, ha hálásnak kellett volna lennem azért, hogy mindezt elintézte helyettem... Hogy vette a fáradtságot. Az utóbbi hetekben nem szólaltam meg senkinek. Ha kérdeztek bólintottam, de egyébként magamba zárkózva próbáltam megküzdeni a hisztéria és a pánik idegörlő hullámaival amik kínozták a testem, hogy robbanjak, vessem el az önkontrolt és csak törjek és zúzzak amíg nem áll körülöttem minden romokban, míg csak egy ép dolog is van a közelemben ami nem enyészett hamuvá, mint az én belsőm. De fékeztem magam, amióta Mr. R. szembesített a hírrel nem rongáltam, nem sírtam, nem ordítottam.
Amikor az egy szál fehér rózsát és egy marék homokot kellett a sírra dobnom, azt hittem újra elvesztem a fejem. Azzal a szál virággal és marék földdel a maradék fény is kihúnyt a szememből...

Ketten ültünk a kocsiban. Én meg Ő.
Mr. R. vezetett, én pedig az anyósülésen ülve meredtem ki a szélvédőn. Síri csend uralkodott az autóban, amit a motor finom surrogása és a tetőn kopogó esőcseppek zenéje szakított meg. Úgy éreztem minden egyes pillanattal, minden egyes megtett mérfölddel amit a maffia házafelé tettünk meg egyre jobban éreztem a torkomat elfojtó kötelet és a tüdőmet passzírozó kezet. Nem bírom elviselni.
Szám szólásra nyílik, de nem jön ki hang a torkomon. Muszáj vagyok becsukni, nyelnem és újra megpróbálnom, de megint képtelen vagyok szavakat formálni. Pánik ragad torkon, már azt hiszem sose sikerül hangot kipréselnem a torkomon, mire végre feltör belőlem egy rekedt suttogás.
- Ne vigyél még vissza... - mondom a szélvédőnek. Az első szavaim hozzá hetek óta. - Kérlek... Még ne....
Most nem volt nehéz kérnem. Most nem, amikor éreztem, ha visszadug abba a szobába felakasztom magam a paplannal, vagy bármivel ami a kezem ügyébe kerül. A hangom, bármennyire halk volt is csöpögött a bennem dúló érzésektől és reméltem, van a mellettem ülőben annyi emberség hogy teljesítse egy haldokló kívánságát. Mert ha fizikailag olyan egészséges voltam mint senki más, a lelkem utolsó kis szikrája halálos ágyon feküdt és segítségért kiáltott.

502 ; a beígért kezdő szállítva, uram ^^

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: VIP terem   Pént. Okt. 27, 2017 8:16 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: VIP terem   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

VIP terem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Edzőterem
» Volangaard - Királyi csarnok
» Edzőterem
» Edzõterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Charleston's-
^
ˇ