Mivé is kellene változnom igazából? Sátánná? Ördöggé? Gyilkossá?
Család:
A Gemini koven lelkes tagja vagyok -, na még mit nem..
Valahol amúgy ott kezdődik el a sztorink, miként van egy vezető család, akiknek a leszármazottainál különösen fontos az ikrek jelenléte, ugyanis, amint elérik a 22. életévüket megmérkőznek egymással. Milyen szerencsés helyzet, nem de? Egyik tesó, kinyírja a másikat, s tádám vezetővé válik! *Hatalmas tapsot kérek a feltalálónak.* Persze, ez engem nem igazán érintett, ugyanis a jelenlegi vezető testvérének, azaz öcsének vagyok a második fia, s egyben a családfánk utolsó leszármazottja. Legalábbis apám részéről, aki sosem törekedett a gyerekszám növelésében. Hárman voltunk tesók -, vagyis ketten, miután az ikerhúgomat igencsak fiatalon nevelőintézetbe küldték. Családi titoknak számított, de mindenki tudta mi várna rá, ha kiderülne... Ugyanis Malachai Parker története maradandó emlékké vált a családunkban, s miután kiközösítést élvezhetett az elszívó ereje kapcsán - avagy börtönvilágba tuszkolták -, így jobbnak látták a szüleim, ha örökbe adják, s ezáltal azt hazudják, miként meghalt Rosalie. Nálam ezzel egyetemben nem jelentkezett semmi -, se boszorkányerő, sem pedig elszívó mágia, ami miatt a szüleim igencsak sokat aggódtak. A bátyám kirekesztett, megalázott, vagy csak elérte, hogy a szülők mindenért engem gyűlöljenek -, hibáztassanak. Mély sérelemként élte meg a húga elvesztését, amit természetesen rajtam töltött le. Azt mondván: én végeztem vele. Amint elértem egy bizonyos korhatárt, nos előbújt a valódi énem -, szintén elszívó voltam. Még szerencsémre szóljon, miként nem éppen egy koven tagot érintettem meg, hanem valami másik természetfeletti fajt -, vámpírt. Persze, nem igazán élte túl a találkozást, de arra kiváló volt, hogy erőt generáljon rövidebb időre. Tehát... azt hitték rendes boszi vagyok, mintsem ők. Kénytelen voltam fondorlatosan viselkedni, s a Gemini varázstárgyak erejét elszívni, máskor más fajoktól vettem el az életerejük, vagy csak szimpla tárgyakat, boszorkánytemetőket csapoltam meg. A lebukás esélyét elkerülhettem, viszont nem igazán tudtam kontrollálni önmagam. S hogy ez mit is jelent? Igazából csak annyit, hogy, amihez hozzáértem, s varázslat volt benne, nos azt teljesen kifosztottam erőtéren. Nem maradt benne mágia, így kerültem a másokkal való érintkezést, amit nem volt nehéz, ugyanis a család undokká vált, ahogy a bátyám szította a haragot bennük.
Azt hiszem remek leckét tanulhattam meg a családi fogalomról, amíg immáron nem vagyok a tagja. Elszöktem, meglógtam, s ezzel egyetemben egy hajtóvadászatot indítottam el magam ellen, s hogy miért? Nos, ismerd meg hozzá lentebb a történetem!
This is my story
It's only been a lifetime
2004.- Az esteli idő, kellemes teret engedett egy csendes kis sétának, távol a birtoktól, s annak mindenféle lakójától. A bátyám a napokban durvábban bánt velem, mintsem bármikor máskor. Nem engedte meg, miszerint kilépjek a házból, persze mindezt arra fogván, hogy se erőm, se tehetségem. Gyerek voltam még -, nyolc éves. Mégis miért kellett sürgetni ezt a boszis mizériát, mintha annyira fontos volna? Ezt az egyetlen pontot sosem értettem igazából, de ennek ellenére, nos megtanultam az évek alatt, miként kell elég hamar felnőni. A folytonos veszekedések, a bátyám ridegsége, s az ikerhúgom halálának a gondolata... mondhatni nem volt kellemes a gyerekkorom, vagyis pontosítva, eddig nem volt az. Igyekeztem megfejteni, miként hívhatnám elő az erőm, ugyanis a bátyám már nagyon fiatalon a magáénak tudhatta, s ha minden igaz, akkor a húgomnál is megmutatkozott. De akkor nálam, miért nem? Míg ezen töprengtem, valahogy túlságosan is messze kerültem a családi háztól, egészen a sötét erdőig kóboroltam, ahol a ridegség egyféle érzete töltött el. Ám, nem ijedtem meg az állatok zajától, s az apró kis nesztől sem, amelyet egy-egy lehulló ág okozott olykor. Addig mentem céltudatosabban, amíg meg nem botlottam egy éles kőben. Felsértve a bőröm, s megvágva magam néhány apróbb ponton. - Nem kellene ilyenkor egyedül kószálnod, kölyök. - Szólalt meg egy hang a hátam mögül. - Túlságosan is veszélyes környék... főként, ha rád támadnak. - Szűrte a fogai közül, amire én hátrakaptam a tekintettem. Egy igencsak érdekes ábrázat éghetett a retinámba -, egy vámpír valódi arca. Mondanom se kell szerintem, miként mennyire megrémültem. Életemben nem találkoztam még ilyen lénnyel... Négykézlábra álltam, majd minden erőmet bevetve, a talpaimra helyeztem a súlyt. Még egy utolsó pillantást mértem rá, s nyomban futottam is. De hirtelen, eltűnt a hátamtól az alak, s valahogyan elém került, aminek a hatására belé ütköztem. Megragadott, aztán rángatva kényszerített a földre. Mindenféle ellenállásom hiábavalónak bizonyult, mert sikeresen felém került, s a fogait a csuklómba mélyesztette. Felszisszentem, ám, ahogy a szabad tenyeremmel megfogtam a karját, miszerint eltoljam - tudtam, hogy sikertelen lesz a próbálkozásom, hiszen csak egy gyerek vagyok -, valami egészen különös dolog történt. Azzá váltam, amitől az egész koven tartott -, szörnyeteggé. S ahogy megérintettem, elszívtam belőle teljes egészében a mágiát. Hullává vált, egy őskövületté. Megrémültem, de mindaddig képtelen voltam elengedni őt, míg minden cseppnyi varázslata nem lett az enyém. Ekkor lettem sikeresen gyilkos, s ezzel egyetemben megrontott gyermek. Ami eredményezte, miként sosem lehettem már a régi...
2010.- Darius jött be a szobába, igencsak mérges tekintettel. Eleinte méregetett, majd közelebb lépett hozzám, és felpofozott. A tenyerének a lenyomata az arcomon égett, míg végig folyt rajta egy könnycsepp. Tudtam, hogy megint rájött az ötperces így, meg se szólaltam, csak némán hátráltam a falig, míg ő követte a mozdulataim. Hirtelen megragadott a felsőm szegélyénél, és magához rántott, mire én igyekeztem mindenféle hozzáérés nélkül kiszabadulni. - Nem elég, hogy megölted a húgunkat.. - Kezdett bele dühösen. - ..de még azt hiszed, hogy jogod van ebben a családban bármihez is?! - Emelte meg a hangját kellő mértékben, miközben a földre lökött. Utánam lépve, pedig a torkomra helyezte a talpát. - Mond csak... mi jogod van ahhoz, hogy levegőt szívj? - Íriszei megvillantak, ám tudtam, miként nem gyilkolna meg. Ahhoz túl gyáva volt mindig is. Meg, ha az életemet akarná elvenni, már rég nem élnék. - Tűnj el a fenébe... - Buktattam ki egy mozdulattal, ahogy arrébb kúsztam, de ő elkapta a lábam. - Eressz el, bátyám, mert ennek nem lesz jó vége. - Mondtam halálosan komolyan, ahogy igyekeztem lerázni magamról, de nem engedte. Egyébként is erősebb volt, felém mászott, és a nyakam köré fonta az ujjait. - Megőrültél? - Kérdeztem meg halkabban, hiszen egyre inkább szorítani kezdett. - Dar... - Elhalt a hangom, ahogy csak kapálóztam a levegőben egy ideig, majd megpróbáltam eltolni. A hülye pedig elengedte a nyakam. - Csak ismerd be, hogy megbántad... mond ki.. - Fogott le a kezeimnél fogva, amire én erőteljesebben mozdultam meg. Nem engedte a kivitelezést, így akaratlanul is elszívtam tőle a boszorkányerejét. - Bátyám... - Engedtem el a hulláját, ahogy kétségbeesetten hátráltam. Nem először gyilkoltam, de a saját véremet... a testvéremet. Szinte ziháltam, ahogy anyánk benyitott a szobába. Odakaptam a tekintettemet, ahogy a könnyek eláztatták az arcomat. - Én... - Szabadkoztam volna, de már késő volt.. - ...nem csináltam semmit. - Az ablaknál kötöttem ki, majd kinyitva azt, megszöktem. Nem tehettem mást, hisz' nem hagytak volna választást.. A sorsom innentől kezdve pedig meg volt pecsételve, s egy életen át tartó üldözés vehette a kezdetét.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Dec. 11, 2017 12:00 am
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
My brother
Drága testvérem! ...akinek a létezéséről sem tudok, hisz semmit nem tudok az igazi családomról. Oh. Nagyon örülök, hogy végül elkeveredtünk ehhez a szálhoz. Mindig fel akartam dobni Rose szálát, hiányzott valami plusz, valami izgalom... sosem gondoltam, hogy ez végül egy testvér személyében érkezik meg hozzá, azaz hozzám, de nagyon örülök, sőt! Örülök, hogy kitaláltuk ezt a szálat és azt is, hogy hoztad ezt az igencsak érdekes és szegény srácot nekem. Az élet sosem valami kegyes, főleg az ártatlanokhoz nem. Fogalmazhatnánk úgy, hogy az élet szereti megtörni az embert és mindent, amije van, egyszerűen elvenni és porrá zúzni. Egy gyermek ártatlanságát végleg a földre tiporni, ráadásul egy gyilkossággal...? Még akkor is, ha az a vámpír történetesen megérdemelte azt, amit kapott... a te lelkeden ezzel túl mély sebet ejtett. Fiatal voltál még, túlságosan is fiatal. A bátyánkról pedig... mit is mondhatnék? Mondjam azt, hogy megérdemelte, amit kapott? Mert hát... ezt gondolom. De én nem mondhatok ilyet, a lelkem túl jó ahhoz... mégis, hogyan bánhatott úgy veled, ahogyan? Miért bántott feleslegesen és miért gyűlölt? Most folyton az jár a fejemben, milyen lett volna az életünk, ha nem szakítanak el tőled. Vajon együtt, másképp éltünk volna-e... tudtam volna-e neked segíteni valahogy. Sok a kérdés, melyekre már nem kapunk választ, hisz az idő kerekét visszafordítani lehetetlen. A múlt már elmúlt és már csak a jelen az, ami megadatott neked. Nekünk. Ha valaki, én el foglak fogadni téged, mert az élet tett azzá, amilyenné váltál. A testvérem vagy, az ikrem, a vérem... egyetlen egy utolsó kapocs a múltamhoz, aminek borzasztóan fogok örülni a játéktéren. Nagyon tetszett az, hogy két részre bontottad az ET-t. Láthattuk Dom kisgyermekkorát, miközben rádöbben, hogy miféle "szörnyeteg" lett belőle... és az első gyilkosság. Tetszett, ahogyan megfogalmaztad, elénk tártad a történetet. Szinte ott voltam képzeletben abban az erdőben, ahol Dominik is volt. A második részre ugorva pedig... elgondolkodtam. Valahogy kezdem azt érezni, mennyire rossz családokat fogunk ki magunknak. Téged a bátyánk bántott, míg engem a nevelőapám. Szinte, sőt, dehogy csak szinte - teljesen átéreztem a pofon okozta fájdalmat. Éreztem, ahogy a könny végigfolyik az arcomon... arcunkon. Sajnálom, hogy így ért véget. Nem akarom már sokáig húzni az idődet, de odáig vagyok meg vissza tőled, az ET-től, mindentől! A szavaidat szinte ittam, magamba szippantottam: imádom! Imádlak! Várlak a játéktéren, csak még van egy kis dolgod, a lenti linkeket használva pedig te magad is rájössz, micsoda! Aztán várlak a játéktéren, mert minél előbb találkozunk, annál jobb lesz! Várlak, Dom!
Kezdőlap
2004.-
Örülök, hogy kitaláltuk ezt a szálat és azt is, hogy hoztad ezt az igencsak érdekes és szegény srácot nekem. 
De én nem mondhatok ilyet, a lelkem túl jó ahhoz... mégis, hogyan bánhatott úgy veled, ahogyan? Miért bántott feleslegesen és miért gyűlölt?
