Theo & Carmen

just trying to help hurt everyone else

- Ha még nem mondták neked, akkor most szólok: bunkó vagy - nyelvet öltöttem rá a vállam felett. Gyerekes húzás, de az is gyerekesnek tűnt, ahogy a semmin kekeckedett és duzzogott. Örüljön neki, hogy hoztam sütit! Úgysem neki készítettem, hanem a bátyjának. Biztos csak féltékeny, mert amilyen kedves másokkal, tutira nincs egy barátnője sem. Nem mintha én meg Nate... Haha, az kéne még! El sem tudnám képzelni magunkat együtt. Az olyan lenne, mintha a bátyámmal akarnék lenni... Fujj.
Értetlenül ráncolom a homlokom Theodore válaszán. Nem értem, mi történt köztünk, ami miatt ennyire utálja a saját tesvérét, és ennyire távol akar lenni tőle... De akkor sem szép, hogy magára hagyja a bajban. Össze kéne tartaniuk. Ha Matt még élne, biztosan civakodnánk és csipkelődnénk egymással, de mellette lennék, és éreztetném, hogy bármiben számíthat rám. Én úgy láttam, Nate is pont ezt akarja, erre ez a srác meg csak úgy lelép "a saját útját járni"? Eldobom az agyam!
- Te szegény... Nem bírod idegekkel, hogy a bátyád törődne veled? - gúnyolódom együttérzést színlelve, a fejemet csóválva. Lehet, hogy elrontottak valamit évekkel ezelőtt, nem tudom, de Nate manapság igyekszik helyrehozni a dolgokat. Nem hiszem, hogy bármi visszafordíthatatlan vétket elkövetett volna az öccse ellen, amit nem lehet neki ennyi év távlatából megbocsátani... Azért csak nem ölt embert, hisz akkor már neki is aktiválódott volna az átka.
Igyekeztem ártatlan arcot vágni a visszakérdezése hallatán. Nem tudtam, hogy Theodore nem tudja... Ej, majdnem elszóltam magam! Talán el is kéne, talán tudnia kéne, min megy keresztül a bátyja, hogy segíthessen neki, de megígértem Nate-nek, hogy soha senkinek nem adom tovább, és a neki tett esküm fontosabb. Nem is kellett azonban semmit mondanom, mert Theodore további szavaitól leesett az állam és egyből felfortyantam.
- Tényleg? Nevezd meg egyetlen barátját rajtam kívül, én ugyanis nem ismerek senki mást! Egyedül marad, mint a kisujjam, ha még te is elköltözöl.
Még hogy megoldja, meg kollégák! Majd pont a kollégáknak meg a diákjainak fog mesélni a bajáról? Tény, tényleg sokan veszik körbe őt, ezt mindig is irigyeltem tőle, én sosem voltam ilyen népszerű az embereknél, hiszen nem is nagyon érintkezem velük... Nate-et meg valamiért mindenki szereti. De pont ezért nincs szinte senkije. Valószínűleg rám sem tekint olyan barátként, hiszen napok óta fel sem hívott, pedig Theodore épp el akar költözni. Ez azért rosszul esik.
A haragom némileg elpárolgott, ahogy figyeltem őt. Tényleg zöldnek tűnt, nem sértegetni akartam az előbb... Bizonytalanul figyeltem, hogyan iszik a vízből, és egyáltalán nem éreztem, hogy mennem kéne. Ráértem igazából.
- Figyelj csak, jól vagy?
A homlokomat ráncolva, kérdőn bámultam rá. Amikor közölte, hogy nem 100%-os, csak helyeslőn bólintottam.
- Meg szeretném várni, hátha Nate hazaér, úgyhogy ha már itt vagyok, segíthetek neked pakolni is - közöltem hirtelen elhatározásból. Egy fél órát talán még elidőzhetek itt, hátha tényleg betoppan közben a bátyja. Nem vallana rá, ha kihagyná az öccse költözését. - Fogadjunk, hogy nem tudsz ruhákat hajtogatni. Bár azt hiszem, többet segítek, ha főzök neked egy teát. Tényleg ramatyul festesz.
Keresgéltem egy darabig, mire sikerült megtalálnom a vízforralót. Míg feltettem forrni a vizet, tea után keresgéltem a polcokon.

Theo & Carmen

Így hát cserben hagysz...

Nem sokat tudtam a fiúk közti ellenségeskedésről. Nate sosem mesélt szívesen, ha az öccséről kérdeztem, akkor is inkább csak a vállát vonogatta, arra hivatkozva, hogy ez egy hosszú történet. Kíváncsi vagyok, mesélt-e róla egyáltalán bárkinek. Annyit tudok, hogy elhidegültek egymástól, hogy Theodore átka aktiválódott, és hogy az utálat főként az ő részéről érezhető. Azt gondoltam, ez csak amolyan fiúk közti rivalizálás, és majd idővel úgyis elmúlik... Épp ezért döbbentettek le annyira Theodore szavai, amikor közölte, hogy elköltözik, állítása szerint minimum örökre.
- Tessék?
A hangom egy oktávval feljebb ugrott. Sejtettem, hogy rosszban vannak, de azt hittem, azért a bajban számíthatnak egymásra - Nate szavaiból én ezt szűrtem le. Most meg magára hagyná a bátyját, teljesen egyedül?
- Én úgy szeretem, ha jól átsül - tettem még hozzá, a süteményekre célozva, amolyan "ne szólj be" jelleggel. Amúgy is akadt fontosabb témánk, mint a sütemények. Nem fért a fejembe, hogy képes elhagyni Nate-et, hiszen Nate olyan édes és gondoskodó mindenkivel... A fél világ összetenné a két kezét, ha ilyen testvére lehetne, neki meg nem kell.
- Juj, de hisztis itt valaki...
Azért engedtem a kérésének és visszahúztam a kezem, hátrébb lépve tőle. Érdeklődve figyeltem, mit szól a süteményhez, de a reakciójára csak a szememet forgattam. Nem baj, ha nem ízlik neki, nem is neki készült, hanem a bátyjának, ő pedig történetesen imád mindent, amit készítek.
- Csak irigykedsz, mert neked nem jut több - letakartam a maradék süteményt és az asztal közepére tettem, jól látható helyre. A további szavai visszaterelték a gondolataimat az előző témához: tényleg, elmegy! De hova, miért, és pontosan mennyi időre? Összevesztek volna valamin, és Nate ezért nem hajlandó szóba állni velem? Jaj, az az idióta! Pedig tudhatná, hogy nekem bármit elmondhat - a barátok mindig számíthatnak egymásra.
- Ha már itt tartunk... - fordultam volna felé, de elkapta a karomat és elkezdett az ajtóhoz vonszolni. Ez egyáltalán nem tetszett, úgyhogy a sarkamat a talajba mélyesztve, teljes erőmmel ellen álltam neki. - Hé, azonnal eressz el! Nem megyek sehova, amíg el nem mondod, miért mész el!
A dulakodásra Bobby felkapta a fejét, de mivel nem tűntem különösebben kétségbeesettnek vagy dühösnek, nem lépett közbe. Igyekeztem kiszabadítani a karomat Theodore fogságából.
- Hogy hagyhatod magára Nate-et, pont most, amikor ilyen állapotban van?! Ennyire nem lehetsz kegyetlen!
Hiszen a szívrohama alig egy hónapja volt! Ilyen gyorsan elfelejtette volna?
Várjunk, tud róla egyáltalán?
Az ajkamba harapva egyből elhallgattam, ahogy leesett, mi folyik itt. Nem is tudtam hirtelen, melyikükre haragudjak jobban, de mivel Theodore volt itt, hát ő lett a szerencsétlen áldozat. Mérgesen döfködtem a pillantásommal, számonkérőn és várakozón, tüntetőleg csípőre vágva a kezem. Nem voltam hajlandó elmenni, míg nem tisztázza a helyzetet.

Theo & Carmen

there's no excuse for being rude to a girl

Theodore szavaira egyből összeszaladt a szemöldököm. Méghogy negédes stílus... Mintha annyira törném magam, hogy jópofizzak vele. Egyszerűen csak szeretek normálisan viselkedni másokkal.
- Jómodornak hívják. Tanulhatnál egy keveset - szúrtam vissza, mert ha már ő bunkózik, akkor az nekem is megy. Attól még, hogy egy palotába zárva nőttem fel, elég sok tv-t néztem ahhoz, hogy bármelyik srác szókincsét alulmúljam. Köszönni pedig, bármennyire is utálunk valakit, alapvető udvariassági gesztus, még ha az látványosan nem is érdekli, én hogy vagyok. Én sem kedvelek rengeteg embert, csak Theoval ellentétben igyekszem nem éreztetni ezt velük ennyire nyilvánvalóan.
A további, kedves monológjából két dolgot fogtam fel: hogy Nate nincs itthon, ő pedig pakol. Amilyen bájos személyiség, feltételeztem, nem épp nagytakarításban van, ez pedig felkeltette az érdeklődésemet. Elutaznak valahova? A többi édes megjegyzése arról, hogy menjek haza és nincs itt dolgom, lepergett rólam. Mi, nők, nagyon jók vagyunk abban, hogy csak azt halljuk meg, amit meg akarunk hallani. Úgyhogy amint hátrébb lépett, beléptem az ajtón és becsuktam magam után, természetesen Bobbyval együtt. Ez technikailag Nate lakása, és ő mindig beengedte a kutyát, úgyhogy nem Theodore miatt fogom a folyosón hagyni, mint valami csomagot.
- Nincs itthon? Nem mondta, mikor jön? - Gondterhelt pillantással lestem körbe a lakásban, hátha valamiért hazudott és Nate valójában itthon van. A ház azonban tényleg üres volt, leszámítva kettőnket. Szomorkás sóhajjal vettem tudomásul, hogy ma sem fogok beszélni vele, de ha már idáig eljöttem, legalább a süteményt itt hagyom. Lefektettem a kutyát a lábtörlőn, nehogy Theo hisztirohamot kapjon tőle, aztán a süteménnyel a konyhába indultam.
- Elutazol? Mikor jössz vissza? - kíváncsiskodtam. Kibontottam a zacskóból a süteményt és kitettem a pultra, közben a szemem sarkából figyeltem, mit csinál. Úgy tűnt, nincs a topon, és mivel róla volt szó, Nate történetei alapján bármit kinéztem belőle. - Egyél sütit - tettem hozzá, fejemmel a tálon felhalmozott aprósütemények felé bökve. Jól néztek ki, leszámítva, hogy megégtek... Csak egy egészen icipicit... Az a fekete szín a kakaóportól van!
- Jól vagy? Sápadtnak tűnsz. Vagy inkább olyan... zöldnek.
Kezem automatikusan mozdult, ujjbegyeim alig érintették Theo homlokát, ahogy félresimítottam pár tincset. Nem éreztem, hogy láza lenne, szóval valószínűleg semmi komoly, és remélhetőleg nem is fertőző.

Theo & Carmen

túl álmos vagyok, hogy bármit is írjak ide

Nate egy pár napja nem vette fel a telefont, és bár azt ígérte, visszahív, mégsem tette. A főiskolán láttam ugyan párszor, de nem nyílt alkalmunk mélyebb beszélgetésekre. Láttam rajta, hogy aggasztja valami, és szerettem volna megbizonyosodni róla, hogy rendben van. Hiába vártam azonban, hogy felhívjon, a telefonom egyszer sem szólalt meg. Úgy döntöttem, ezt nem hagyhatom annyiban, így hát sütöttem egy nagy tál süteményt és nekivágtam Bobbyval a városnak. Jó nagy kerülőúton mentünk a Storm lakáshoz, hogy a kutyus kisétálhassa magát, plusz addig is élvezhettem a jó időt, a napsütést és a mosolygós arcokat. Milyen szép is a szabadság annak, aki a fél életét bezárva tölti! Egy egyszerű séta a városban mérhetetlen örömmel tölt el, ráadásul addig sem kell az otthoni feszült légkörben kuporognom, ami amúgy is egy lapáttal még puskaporosabb, mióta Alexis beköltözött hozzánk. Sosem mulasztja el az orrunk alá dörgölni, mennyire utál nálunk lenni. Apa arra kért, hogy legyek vele kedves, és isten látja lelkem, tényleg igyekszem, de az a kis boszorkány nem hagy sok lehetőséget...
Nem sokszor jártam eddig Nate lakásán, hiszen az öccse is vele él, és köztudottan nem igazán látott soha szívesen - Lexyhez hasonlóan ő sem sokszor hagyta ki a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, mennyire gyűlöl. Bár tudnám, mit ártottam neki azon túl, hogy a bátyja éveken át járt hozzánk, és hogy apám pénzének köszönhetik, hogy meg tudtak élni! Ha így mutatja ki a háláját, akkor milyen lehet a barátaival? Nem szerettem a közelében lenni, nyugtalanított valami vele kapcsolatban, és ennek köze sem volt ahhoz, hogy vérfarkas.
Mély levegőt vettem a kapucsengő előtt, majd a gombért nyúltam, hogy csöngessek, de egy bácsi pont akkor nyitotta ki előttem a kaput. Sietve hátrébb léptem, mire megtartotta nekem az ajtót. Hálás mosollyal beléptem a lépcsőházba, csak az ajtó előtt fogtam rövidre Bobby pórázát, a mellkasomhoz szorítva a süteményes zacsit, hogy a jobbomat szabaddá téve bekopoghassak. Türelmesen vártam, hogy Nate ajtót nyisson, de természetesen az emlegetett szamárral találtam szemben magam.
Két meglepett pislantás után bizonytalan, barátságos mosolyra húzódott az ajkam.
- Szervusz, Theodore! Hogy vagy?
Egyelőre nem osztottam meg vele a jövetelem okát. Reméltem, hogy előbb beenged, mivel nem szerettem volna a folyosón beszélgetni vele.
- Bejöhetek?