Megnyugtató volt Asami közelségét érezni a kötelékünkön keresztül, végül is ő volt az én társam, akit a pokol mellém rendelt, akit hozzám láncolt, ha úgy tetszik. Néha nem vágytam a társaságát, a jelenlétét, sőt, a hátam közepére sem kívántam amikor épp olyan kedvem volt, de az esetek többségében azért nagyra tartottam a közelségét. Amikor valamin kattogtam, mikor valami olyannyira foglalkoztatott, hogy szó szerint éjjel s nappal lekötötte a figyelmemet, különösen értékeltem őt. Vele könnyű volt beszélgetni, hiszen az egész világon ő állt a legközelebb hozzám, majdnem annyira ismerte a gondolataimat, az elmémet, mint én magam. Különleges volt ez a kapcsolat a fajunknál, néha elgondolkodtatott, miért pont párban vagyunk, illetve miért éppen Asamit kaptam magam mellé, de nem kérdőjeleztem meg ezt soha. Akkor sem, mikor a bundámba mélyesztette a fogait, vagy szitokszavakat szórt felém. A pokol mindent okkal tesz, hiszen épp annyira élő, mint mi magunk - akkor is, ha sokan ezt másképp gondolják.
Nem néztem rá, ahogy belépett a barlangba, csak meredtem valahová mellé egy pontra, nem is igazán figyeltem a környezetemre, ahhoz túl mélyen voltam a fejemben. Csak akkor emeltem rá lassan a pillantásom, mikor kicsivel előttem megállt, pontosan velem szemben. A kérdését elengedtem a fülem mellett, tényleg nem igazán figyeltem semmire. A kimért, rideg stílusát, a kemény hangszínét azért érzékeltem, ám nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ő gyakran volt ilyen, ez pedig nem azt jelentette, hogy nem érdekli, min rágódom. Engem pedig nem érdekelt, ő miért jött, jobban mondva nem tudtam volna arra figyelni, a gondolataim túlzottan lefoglaltak ahhoz. Tehát nem feleltem a szavaira, a körítést sosem kedveltem, inkább a lényegbe tenyerelős figura voltam mindig is.
- Katherine kedvenc testvérpárját, egykori szeretőit... hogy is hívják őket? - tettem fel helyette én egy kérdést, közben erősen összpontosítva, hiszen megannyiszor hallottam már a nevüket, nem csak a királynő szájából. - Salvatore, ugye? - A pontos neveiket mégsem tudtam felidézni, azt hiszem azért, mert nem tartottam ezelőtt fontosnak, a fölösleges információkat pedig nemcsak az agyam, de a fülem is kiszűrte.

A barlang volt a kedvenc helyem ezen a vidéken, ebben a birodalomban. Otthonosabban éreztem magam, mint a házban, sokkal inkább ide tartoztam. A róka jobb szeretett itt lenni, egymaga, s inkább voltam ő, mint az ember, ez számomra inkább csak egy alak volt, amit felvettem. Megszoktam persze, nem volt idegen a bundát emberi bőrre váltanom, de még ebben a formában is rókának éreztem magam. A gondolatokat is jobban kedveltem a szavaknál, valahogy sokkal egyszerűbb volt úgy kifejeznem magam, olykor pedig még a gondolatokra sem volt szükség. Egyszerű lény voltam a magam bonyodalmával, s nem is vágytam sokra, nem kívántam hatalmat, nem akartam birtokolni semmit azon felül, amim már eleve megvolt. Szolgáltam a poklot, ahogy annak lennie kellett, s elég ritkán kerültem kapcsolatba másokkal a fajtársaimon kívül. Nem szerettem mások közelében lenni, idegenek közelében, rajtuk kívül nekem mindenki az volt. Maga a királynő is, akivel nem volt semmi problémám, még az sem zavart, hogy valaki uralkodik a birodalom felett, de a miatta kialakult viszály kifejezetten zavart. A birodalomnak egyáltalán nem erre volt szüksége, elég egyszerű volt a képlet. Lelkeket szállítanak neki, mi őrizzük, cserébe különféle képességekkel lát el minket, erőt ad, ám el is veszi ha szabályt szegnek.
Olyannyira bosszantottak a hatalmi harcok, a trónbirtoklás lehetősége elvette sokak eszét, pedig tulajdonképpen bárki megszerezhette volna magának, ha nagyon akarja. Én úgy gondoltam oka volt annak, hogy Arcadius ereje létrehozta ezt a helyet, oka volt annak, hogy ő vezette, s annak is ugyanúgy oka volt, hogy Katherine vette át a vezetést. Semmi sem történik idelent véletlenül, ez egyértelmű volt számomra. A kialakult helyzettel viszont valamit kezdeni kellett, mert előbb vagy utóbb a pokol rovására fog menni mindez. Úgy tűnt a legtöbb démont vagy szirént nem érdeklik a következmények, de a mi dolgunk nem csak a kapuk őrzése volt. Magát a birodalmat is őriztük, személyes küldetésemnek gondoltam tehát az ügy megoldását valamilyen módon.
A lehetséges megoldásokon agyaltam, mikor megéreztem Asami jelenlétét, aki ugyan még nem volt mellettem, éreztem, hogy a közelben jár. Reméltem csak, hogy erre tart, jelenleg egyáltalán nem bántam volna valamelyik róka jelenlétét, az övét főleg nem. Szükségem volt valakire, akivel megbeszélhetem az aggályaimat, aki nem fél bemocskolni a kezét ha arról van szó. A nő támaszom lehetett ebben is, mert egyelőre fogalmam sem volt, mitévők legyünk.