- Apa megint megütötte anyát...és utána ő már...csak ott feküdt...meg sem mozdult. - A kis egérkehang újra és újra megbicsaklik, a kibuggyanni vágyó könnyeit sem képes már visszatartani. Megszorítom az apró kis kezét biztatásképp, de mosolyogni nem merek. Vagy csak nem tudok? Empatikus vagyok ugyan, de soha életemben nem tudtam elképzelni, hogy képes az egyik ember megölni a másikat. Ráadásul pont egy férj a nejét? És pont a gyerek szeme láttára? Milyen elborult világban élünk? Nyilván picit ironikus, hogy képtelen vagyok ezt helyretenni a fejemben, elvégre én évek óta egy olyan személyt kajtatok, aki a gonoszság mintapéldánya, és akivel még sosem találkoztam, de érzem, hogy egyre közelebb van. Ennek van értelme? Van egyáltalán bárminek értelme? A mellettem ülő szegény kislány remegni kezd.
- Nyomozó, kijönne velem egy percre? - Kérdezem a velünk szemben ülő mogorva férfitól, aki némán bólint és feláll. Ismét a gyermek felé fordulok, ekkor már egy halvány mosolyt az arcomra erőltetek. - Mindjárt visszajövök, kicsim. Addig rajzolj valami szépet a füzetbe, amit adtam, rendben? - Micsoda tiszta tekintet. Egy csepp gonoszság sincs ebben a kislányban. Találkoztam már problémás gyerekkel, ő ettől a lehető legtávolabb áll. Talán kicsit magamra emlékeztet. Csak nekem nem kellett átélnem ilyen borzalmakat, hála az égnek! Kilépek a rideg kihallgatószobából, mögöttem a leheletnyi együttérzést sem mutató nyomozó, aki csak becsapja maga mögött az ajtót, aztán közelebb lép hozzám, ami engem arra késztet, hogy két lépést hátrébb lépjek. Fanyarul elmosolyodik, aztán újra az aurámat birizgálja a közelségével.
- Valami gondja van...kisasszony? - Kérdezi cinikusan. Engem nemigen lehet kihozni a sodromból, de neki másodpercek leforgása alatt kétszer is sikerült.
- Nos...értékelném, ha nem ijesztené meg Irene-t a tirpák, fellengzős zsarumodorával. Egyrészt...nem áll jól. Másrészt ő még csak egy 7 éves kislány, aki egy elképzelhetetlen traumán esett át, amit 99%, hogy sosem fog kiheverni. Maga pedig csak megnehezíti azzal, hogy ilyen barátságtalan vele. Belefásult a munkájába vagy miért ilyen érzéketlen? - Igen, számon kértem egy gyilkossági nyomozót, akit még életemben nem láttam. Már leesett, hogy talán kicsit túlmentem a határon, de ezt a gyermeket akkor is az én gondjaimra bízták a tanúvallomása felvételének idejére, illetve amíg nem találunk neki egy ideiglenes otthont. Nem hagyhatom cserben. A nyomozónak ugyan egy arcizma sem rándul, de a szemei szikrákat szórnak rám. Fogalmam sincs, hogyan, de én is pókerarcot veszek fel, pedig az ereimben meghűlt a vér ettől a tekintettől.
- Most rosszul hallok vagy megkérdőjelezi a munkámat?
- Nem. Az emberségét kérdőjelezem meg. - El sem hiszem, de végre kiváltottam ezzel valamit belőle. Hátra is hőkölt, így végre térhez jutok én is, mert már a falhoz is beszorított azóta, hogy elkezdtük megtárgyalni, mekkora tuskó. - Nézze...Bradford nyomozó. Csak annyit kérek, hogy ne rémissze meg Irene-t még annál is jobban, mint amennyire most meg van rettenve. Legalább...mosolyogjon rá. Csak ne ennyire...hátborzongatóan, mint az előbb. Persze, ha képes rá... Tud...izé...jóindulatúságot sugározva mosolyogni? - Most elgurult a gyógyszerem vagy a fickó kinevet? De úgy igazán önfeledten kacag. Hát...legalább nem egészen érzéketlen. Ez is valami. Mire végre sikerül abbahagynia a röhögést, én is mélyre temetem magamban a késztetést, hogy pofon vágjam. Egy viszonylag rokonszenvesnek kikiáltott mosoly jelenik meg a szája szegletében. Most vagy ilyen jó színész, vagy a lelke mélyén még maradt némi figyelmesség.
- Még senki nem mert velem így beszélni. Nem szoktam méltányolni, de...most mégis kivételt teszek. Kedves leszek a kölyökkel. Ígérem, nem lesz rám panasz. - A kezét a szívére téve mondja ki ezeket a szavakat, ahogy a bíróságon eskütételnél szokás. Tehát újfent gúnyolódik.
- Akkor...jó. Ajánlom is, hogy viselkedjen. Nos...visszamehetünk? Legalább egy barátságos arcot hadd lásson szegény kislány.- Vigyorral az arcán nyitja ki nekem az ajtót, a másik kezével pedig int, jelezve, hogy "csak utánam". Az agyamra megy, mégis elhiszem neki, hogy ezúttal normális lesz Irene-vel. Meg aztán a tanúvallomás után többet úgysem kell találkoznom vele. Egyszerre taszít és vonz ez a férfi. Ez pedig kissé aggaszt. Nem is...egyenesen megrémít.


℘ Képesség ℘ D szint ℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.