Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Bárpult

Today at 12:45 am

Bejárat

Yesterday at 11:30 pm

Vendégszoba

Yesterday at 11:30 pm

Chelsea szobája

Yesterday at 11:30 pm

Nappali

Yesterday at 11:30 pm

Konyha

Yesterday at 11:29 pm

Fürdőszoba

Yesterday at 11:29 pm

Társalgó

Yesterday at 11:11 pm

Asher Maron

írta: Emma Cox
Yesterday at 10:52 pm

Chelsea Janson

Yesterday at 9:45 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 10 6
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 4
Eredetiek 0 2
Eretnekek 2 1
Vadászok 3 1
Emberek 9 5
Összesen 36 31
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Okt. 08, 2017 10:13 am




To: Klaus


we do better when we're not alone

Olyan könnyedén ejti ki a száján a kicsit sem könnyed jelentéssel bíró szavakat. Az ember nem így közli általában, hogy kiveszett belőle minden emberi érzés. Sőt az ilyenekből kerülnek ki a szociopaták. A lélektelen aljas személyek, akik rendszerint börtönben vagy elmegyógyintézetben végzik. Klaus azonban nem ember. De nem is tudom...van benne valami, ami miatt talán nem írom le őt teljesen.
- Szerintem több rejlik benned, mint azt gondolnád. Mindössze túl régóta bújsz az érzéketlenség álcája mögé, mert így egyszerűbb a létezés. - Bár nem terveztem ezt hangosan kimondani, de most már mindegy. Nem fogok szabadkozni azért, mert őszinte voltam. A kérdésére halványan elmosolyodom.
- Nem is rossz ötlet. Kiteszem a "nem szabad dohányozni" és a "háziállatot behozni tilos" közé. Remek lenne az összhatás. - A mosoly szűnni nem akaróan terül szét az ábrázatomon, és hiába próbálom, nem tudom levakarni. Vagy csak nem igyekszem eléggé? Mindenesetre furcsa, hogy bár nyilvánvalóan rettegnem kellene Klaus közelében, mégsem érzem, hogy veszély leselkedne rám, sőt! Életemben nem voltam még ilyen nyugodt. Ez nevetséges. Oké, visszaszívom. Mi az, hogy együtt töltött éjszakák? Azt hiszem, egy röpke másodpercre a szívem is leállt.
- Hogy mi van? Most...ezt nem hiszem el. Még akkor sem feküdnék le veled, ha az életem múlna rajta, te meg visszaélsz a helyzettel, hogy nem emlékszem semmire? Akkora egy...várj. Meg sem történt, ugye? Jesszus...ezt soha többé ne csináld! Ha mást nem is, a méltóságomat hagyd meg nekem, jó? - Megkönnyebbülten fújom ki az eddig bent tartott levegőt. Nincs gond, szimplán csak rossz a humorérzéke. Azért be kell vallanom magamnak, hogy én is lódítottam egy kicsit. Kb. úgy állítottam be, mintha bottal sem piszkálnám meg, pedig...nos, valamit határozottan elindított bennem. Talán csak a kíváncsiság hajt, hogy egy ilyen bonyolult lelket, mint az övé, jobban megismerjek, vagy az akcentusa okozza, esetleg a féloldalas mosoly? Fogalmam sincs. Az viszont határozottan igaz, hogy ezzel a vendéget kiszolgáló manőverével sikeresen meglepett...ismét. Muszáj jobban átlátnom az egészet, kvázi a fejébe mászni. Nekem is hasznos lehet a diplomamunkámhoz, ha tanulmányozom egy ilyen érzelmileg sokrétű személyt. Mert igenis több van benne, mint amit a külvilágnak megmutat. A hibrid szóra összevonom a szemöldököm. Fúrja az oldalam a kíváncsiság ezzel kapcsolatban is, de azt hiszem, jobb, ha nem kérdezek rá egyből. Meg aztán fene tudja, mit takar a szó. Az egyik része biztos vámpír. Ez már önmagában is ijesztő hatást kelt egy olyan egyszerű halandó számára, mint amilyen én vagyok. A másik része talán sokkal rémisztőbb, szóval egyelőre jobbnak látom a homályban lépkedni. Bár egy pillanatra úgy tűnik, hogy megmutatkozik a mélyre eltemetett embersége, de nem meglepő, hogy ennél nehezebb dolgom lesz. Azonban annyi szent, hogy az emberismeretem nem hagyott cserben. Klaus rendkívül komplex, de semmiképp sem olyan, mint ahogy utal önmagára. Nem egy szörnyeteg.
- Én ezt nem hiszem. És biztosíthatlak afelől, hogy addig nem nyugszom, amíg ezt be nem látod. A tekinteted elárul. Nem vagy olyan gonosz, mint ahogy beállítod magad, mindössze könnyebb számodra így élni. De nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. A tekinteted pedig több mint átható vagy megbabonázó...mármint...ezt az igézésre értem. Szóval...a lényeg, hogy nem vagy reménytelen eset. - Már megint össze-vissza zagyválok. Talán túlzott őszinteségre is felszólított az igézése során? Már nem emlékszem. Vagy egyszerűen csak kibuknak belőlem a gondolatok.



From: Cami


bocsi, hogy csak most  ❀ kredit



Love will make you strong

avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. Aug. 25, 2017 6:15 pm



Dear Camille


A lány társasága roppant kellemes, talán az intelligenciája miatt, ami mindig is vonzott a nőkben. S úgy tűnik a szőke haj is igencsak a zsáneremmé vált az évek alatt. Túlságosan hasonlított Caroline Forbesra ahhoz, hogy felálljak, és itt hagyjam, túlságosan lekötötte a figyelmem a viselkedése, a szavai, a szemei csillogása, ahogy a leendő munkájáról beszélt. Megengedtem magamnak egy halvány mosolyt, ahogy hallgattam a szavait. Talán ez volt az első olyan válasza, ami nem csöpögött a gúnytól, még csak szarkazmust sem véltem felfedezni benne. - Én már rég nem törődöm mások problémáival, hacsak nem a családomról van szó. Viszont jó ideje nem vagyok már érző, emberi lény, mint te. - feleltem könnyedén, s közben azon merengtem, mikor vesztek ki belőlem ennyire az érzések. Talán mikor Henry meghalt és vámpírrá tettek minket, vagy átváltozásom után még volt bennem emberi jóság? Az első átváltozásom után viszont már nem voltam önmagam, egy vérfarkas voltam, aki cserben hagyott a saját édesanyja, akivel néhány nappal később saját kezűleg végeztem. A lány elhúzódása rántott vissza a jelenbe, s most először láttam csak félelmet a tekintetében. Legalább nem ostoba, hallgat az ösztöneire és tudja, hogy veszélyes vagyok. Nem árt félni a vámpíroktól, pláne nem a hibridektől, de ezt a részt még nem kötöttem az orrára. Azért kicsit mégis rosszul esett, könnyebb volt vele úgy beszélni, hogy nem tudta a titkom, csak egy egyszerű emberként tekintett rám. De mindannak ellenére, amit elmondtam neki, úgy tűnt valamin elgondolkodott, nem förmedt rám, hogy őrült vagyok, mintha mindig is tudott volna a természetfelettiről. Meglepett, mégsem rezdült arcizmom sem. - Mit akarsz tenni, drágám? Kiragasztasz egy képet rólam, piros karikában, keresztülhúzva? - vontam fel a szemöldököm, de nem lapult meg gúny a hangomban, csak kíváncsiság. Úgysem fog emlékezni erre a beszélgetésre, ha esetleg mégis, nem beszélhet senkinek róla. Ok nélkül pedig a tulaj nem fog kitiltani engem, főleg, ha a borravalót is nézzük. Nem tartottam ilyesmitől, de ha mégis megtörtént volna, az sem akadályoz abban, hogy a közelébe férkőzzek. Ha tényleg olyan okos volt, mint gondoltam róla, erre ő maga is rájön, vagy már rá is jött. - Nagyon okos, Camille. Nagy kár, hogy nem emlékszel azokra a fergeteges éjszakákra, amiket együtt töltöttünk! - vágtam oda elmélyülő hanggal, s mivel a hazugságban tökéletes voltam, még csak nem is sejthette, hogy mindez nem igaz. Hogy csupán egyszer találkoztunk, akkor sem volt több az egész néhány rövidke percnél. A kitűzőt, amin a neve volt, most is viselte, mint azon az estén, mikor a festőt figyeltük. Az ugratáson kívül nem válaszoltam a kérdéseire, csak elmosolyodtam, így ha eddig nem esett le neki, hogy mindezt csak kitaláltam, a gonoszkás, féloldalas mosolyból biztos rögtön rájön majd. Az ő arcára is mosoly költözött, amikor kiszolgáltam a pultnál ücsörgő férfit, majd egy szempillantás alatt visszaültem a helyemre. Már ezért megérte, kicsit megtört a jég. - Hibrid. Egy hibrid lesz, nem vámpír. Az előbb ezt a kis "változást" nem említettem. - Azt nem árulom el, hogy melyik két faj szülötte vagyok, egyelőre épp elég ennyi. Így is sokat mondtam, de mivel nem árulhatja el senkinek, amiket mondok, teljesen mindegy. Ő nyilvánvalóan meg tud birkózni ezzel, még ha nem is rögtön. Nem csak okosnak, de erősnek is tűnt, határozottnak. Nem véletlen tálaltam ki épp neki, nem csak a csinos külseje fogott meg. Ahogy átnyúlt az asztalon, minden más érzelem lefagyott az arcomról, csupán a döbbenet maradt, amitől enyhén elnyíltak az ajkaim, a pupilláim kitágultak, s még levegőt is elfelejtettem venni. Néhány pillanatig hagytam, hogy kellemesen meleg, emberi ujjai az enyémeket érintsék, aztán elrántottam a kezem. - Ez mind nem számít. Attól még az vagyok, ami. Egy szörnyeteg. - feleltem szavaira teljesen őszintén, kendőzetlenül, és egy érzéketlennek tűnő, sötét vigyor terült el az arcomon. Az álarc újra felkerült.

scars ■ hello, love
■■





Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :
△ my sweet Rebekah
△ Kol, the annoying one

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. Aug. 14, 2017 6:45 pm




To: Klaus


we do better when we're not alone

Bár nehéz beismernem, de az igazat megvallva rátapintott a lényegre. Sőt ami azt illeti, pontosan azt mondta ki hangosan, amit én is gondolok a bár vendégeinek kb. nyolcvan százalékáról, akiknek a középső neve egytől egyig lehetne nyugodtan "alkoholista". Elég nagy késztetést érzek rá, hogy reagáljak a szavaira, de végül inkább visszanyelem őket, mielőtt még elkezdenék helyeselni és panaszkodni a férfinak. Bizonyára nem kíváncsi arra, mennyire ki tudok borulni a sok nagyokostól és nyomulós részeges alaktól. A kérdésére magasra szalad a szemöldököm, és hirtelen azt is elfelejtem, hogyan kell cinikusan beszólni.
- Mindig is jó voltam mások problémáinak meghallgatásában és a tanácsadásban. Gondoltam, ha valami ennyire jól megy, miért hagyjam elúszni a lehetőséget, hogy ezzel foglalkozzak? - Ezt inkább magamnak címeztem, mint neki. És bár nem hazudtam, a kérdést sem hárítottam el valami frappáns beszólással, de Seant nem említettem meg, és ha egy mód van rá, nem is fogom. Semmi kedvem ezzel az akcentusos pasassal lelkizni a testvéremről. Nem az ő dolga, én meg nem tudom, meddig lennék képes a kemény nő látszatát fenntartani, ha Seant szóba hoznám. Lehet, egy perc múlva sírásban törnék ki. Még csak az kéne! Ahogy közelebb hajol hozzám, automatikusan hátradőlök kicsit. Igen, bátornak mutatom magam, de valójában elég ijesztő, amikor egy fickó egyszer csak kvázi irányítani kezd téged. Szóval azt hiszem, jogom van tartani tőle. Kétkedve bámultam rá, miközben a szavak elhagyták a száját. Már normál esetben tenném fel a kérdést, hogy merre van a kandi kamera, ha nem tapasztalnám én magam, hogy amit állít, arra valóban képes. Annyira ledöbbent ez az egész, hogy néhány másodpercig csak ülök és bámulok rá.
- Oké...akkor viszont igazán elárulhatnád, hogy mikor tervezed magad kiigézni innen, és hagyni, hogy végezzem a munkámat? Azzal pedig hatalmas szívességet tennél, ha többet nem bukkannál fel, mert őszintén szólva...a frászt hozod rám. - Egy cseppet sem túlzom el a dolgot. Amilyen jóképű, olyan veszélyesnek látszik. Ettől pedig a kiborulás kerülget, bár meg kell hagyni, egész jól egyben tartom magam. Ám ha innen kikeveredek és hazajutok, otthon tuti kiakadok egy egész kicsit. Vagy várjunk?
- A logikám azt súgja, hogy ha kényszeríteni tudsz arra, hogy itt lopjam a napot, akkor el is tudod velem feledtetni ezt az egészet, nem? Szóval lehet, hogy már találkoztunk, csak nem emlékszem rád? Úristen, talán már rengetegszer keveredtél az utamba, én meg minden egyes találkozást úgy élek meg, mintha az első lenne. Ha ez így van, most szólok, ez nagyon beteg. Számodra ez szórakoztató? Játszadozni az emberekkel? - Szegezem neki komolyan a kérdést. Nem érdekel, ha most felbőszítem - na jó, azért érdekel, mert még nem akarok meghalni -, de akkor is muszáj volt kimondanom mindezt hangosan, egyenesen az arcába. Azzal, ahogy a pulthoz sétál, vagy sokkal inkább száguld, kiszolgálja a vendéget, aztán visszajön és leteszi elém a pénzt, hirtelen teljesen belém fojtja a szót. Megtehette volna, hogy ignorálja a tényt, miszerint nekem itt kötelezettségeim vannak, amiket ha nem végzek el, ki is rúghatnak, ehelyett ő inkább pár pillanatra átmegy csaposba. Valóban meglepett ezzel. Talán most volt először valamennyire...emberi. Úgy érzem, még valami mosolyszerűség is megjelent a szám szegletében.
- Magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, de igen...őszintén mondtam, hogy meghallgatlak. Nem hittem volna, hogy az első páciensemet még a diplomám megszerzése előtt kapom, azt meg végképp nem, hogy egy vámpír lesz az. - Érdekes az élet, és még rejtélyesebb, mint azt elsőre gondoltam. Most jut eszembe, az vajon előfordulhat, hogy Seant megigézte egy vámpír, és azért gyilkolt? Muszáj lesz ennek jobban utánajárnom és kiderítenem az igazságot. A szavaira felkapom a fejem. Ez a férfi sérültebb lelkileg, mint azt elsőre gondoltam.
- Sok mindenen mentél keresztül, ebben egész biztos vagyok. Látszik a szemedben, hogy...megéltél dolgokat és sok fájdalomban volt részed. Nem tudom, mik történtek veled, de...nagyon sajnálom. - Átnyúlok az asztalon és megfogom a kezét. Fogalmam sincs, miért teszem ezt, de a sebezhetősége egyre inkább megmutatkozik, hiába öltötte magára ezt a túlzottan magabiztos, önző és pökhendi álcát. Meg mernék rá esküdni, hogy sokkal több rejlik benne. Igen, esélyes, hogy félreismertem elsőre.



From: Cami


 ❀ kredit



Love will make you strong

avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. Júl. 24, 2017 9:17 pm



Dear Camille


Kénytelen leülni az asztalomhoz, megigéztem, nem tud ellentmondani a kényszerállapotban, pedig látom rajta, hogy küzd, a szemei szinte villámokat szórnak, olyan dühös rám. Egy pillanatra majdnem elhiszem, hogy sikerül leküzdenie, pár pillanatig még hezitálni is tud, de ahogy számítottam rá, végül helyet foglal. Meg kell hagyni, erős az elméje, csak épp nem elég erős. Tudok rá hatni, és ez a lényeg. Valahogy mindig nyugodtabb vagyok az emberek közelében, mert tudom, hogy őket lehet irányítani, ha pedig az én kezemben van a gyeplő, nem történhet semmi rossz. Nem árulhat el senki, nem szúrnak hátba, szó szerint és átvitt értelemben sem. Azokat a bizonyos tőröket sem véletlenül tartottam magamnál az évszázadok alatt. Senkiben nem bíztam meg, még a saját testvéreimben sem. - Kifizettem az italt. Hatalmas borravalót kaptál. Ezt nem nevezném tiszteletlenségnek. A pultnál ücsörgő semmirekellő alkoholisták talán kérik tőled az italt, nem elveszik, de éppen futja rá nekik, és lefogadom, hogy egyik sem bánik jól veled. - mutattam rá a tényekre, s összekulcsolt kezeim széttártam, mielőtt újra egymásba fonódtak volna ujjaim. - Oké, szóval pszichológus tanonc vagy. Miért éppen ezt a szakmát választottad? - tettem fel a kérdést, de nem igazán számítottam válaszra, vagy legalábbis nem őszintére. A kérésem csak az volt, üljön le és hallgassa el mindenki elől, amit itt hall; nem terjedt ki igazmondásra. Nem különösképp érdekelt volna egy halandó élete, de a lány emlékeztetett valakire, egy másik szöszire. Ráadásul figyelemelterelésnek tökéletes volt egy ember átlagos életét hallgatni, a saját, természetfeletti nyűgjeim helyett. Eredetileg az ő kérdésére felelni sem akartam, de úgysem mondhatta el senkinek. Felsóhajtottam és az asztal fölött közelebb hajoltam hozzá. - Azért, mert vámpír vagyok, drágám. Kényszerállapot alatt állsz. De nevezd ahogy akarod, az évszázadok alatt rengeteg elnevezést hallottam már. Delejezés, igézés... amelyik jobban tetszik. - vontam vállat könnyedén, mintha nem épp egy halandónak hihetetlen dolgot tártam volna fel előtte. Egy pimasz félmosoly ült arcomon, valójában nagyon is élveztem, hogy mindent bevallhatok valakinek, aki magában tartja és nem kotyogja ki, mert képtelen rá, mégis meghallgat. Egy pszichológus... tetszett az ötlet, még akkor is, ha ő még nem volt hivatalosan az. - Ugyan, kérlek... Ezzel te is jól jársz. Gyakorlat teszi a mestert, nemde? - a mosoly nem hervadt le az arcomról, egyre jobban tetszett a helyzet. Ezt már korábban is meg kellett volna tennem. Gyorsan körbepillantottam a bárban, s mivel a legtöbb fickó az italával volt elfoglalva, a pultnál álló pedig különösen részeg volt, lassan felálltam a székről és egy szempillantás alatt a pult mögött teremtem. A férfi bűzlött a sörtől, mintha nem megivott volna pár üveggel, de benne fürdött volna. Elé helyeztem még egy üveggel, megvártam, amíg előhalássza az ital árát, s a bankót felmarkolva már ott sem voltam, a következő pillanatban pedig már megint a nővel szemben ültem. A papírpénzt az asztalra ejtettem, s érdeklődve néztem rá. - Szóval mindent összegezve, hajlandó vagy rá, hogy az ügyes-bajos dolgaimmal hozzád forduljak? Annak ellenére, hogy nem kedvelsz engem és kényszerítve ültettelek le magamhoz? - nevetnem kellett a viselkedésén, aztán újra visszatértem a megszokott, ördögi mosolyomhoz. A halandók furcsa dolgokat tesznek, annak ellenére, hogy egyes dolgokat nem akarnak megtenni... vagy talán mégis? Az ember csak azt teszi meg, amire legbelül vágyik, vagy amit titkon elfogad. Kivéve, ha nem mazochista vagy pszichopata, de a szőkeség egyiknek sem tűnt. Sőt, nagyon emberi volt, tiszta és ártatlan. - Nem is tudod, mennyire... - tettem hozzá a kis megjegyzéséhez, miszerint rászorulok, hogy valaki helyretegyen, aztán felsóhajtottam és újabb adag italt töltöttem ki magamnak.

scars ■ hello, love
■■





Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :
△ my sweet Rebekah
△ Kol, the annoying one

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Szomb. Júl. 08, 2017 11:46 am




To: Klaus


we do better when we're not alone

Valahogy nem tudom jelen pillanatban értékelni a félmosolyát, ami egyébként más körülmények között szerintem még tetszene is. Most szimplán csak idegesít. Konkrétan kedvem lenne letörölni a képéről. Már épp válaszoltam volna valami frappánsat a kérdésére, amikor hirtelen közel hajolt hozzám. Meg merem kockáztatni, hogy minden igyekezetem ellenére sikerült elpirulnom. Viszont nem nagyon van időm azon merengeni, hogy csak néhány centi választ el az önkiszolgáló fickótól, ugyanis döbbenetes dolog történik. Bármennyire is küzdök az ellen, amit mondott nekem, képtelen vagyok rá. Legszívesebben sarkon fordulnék, ehelyett néma csendben ülök le vele szemben. Lenne egy-két keresetlen szavam hozzá, mégsem mondom ki őket. Ez egyszerre ijesztő és lenyűgöző. Mármint fogalmam sincs, mi a fene történik, és valóban elfogott némi rettegés, ugyanakkor a monoton hétköznapjaim most alaposan fel lettek dobva. Idegesen tekintek körbe, a düh és a kíváncsiság keveréke mocorog bennem.
- Eleve a tiszteletlenséget nem bírom elviselni. És igen, ha esetleg nem hallottad volna a hatalmas egód miatt, ami nyilván a füledet is beteríti, pszichológiát tanulok. Csak egy gyors kérdésem lenne, mielőtt folytatjuk ezt a kellemesnek aligha mondható eszmecserét...Mit műveltél velem? Miért csinálom azt, amit mondasz?
Miért nem azt teszem, amit valójában akarok?
- Ami jelen pillanatban egy óriási arcon csapás lenne részemről. De komolyan nem értem, mit akarhat tőlem. Arról pedig most már pláne fogalmam sincs, ki ez a pasi. Valami hipnotizőr vagy mi a fene?
- Ó, pszichológust akarsz? Hidd el, nem rám van szükséged. Neked sokkal komolyabb segítség kell, nem olyasvalaki, aki még nem tartja a kezében a diplomáját. - Biztos jó ötlet felhúzni az idegent a cinikus beszólásaimmal? Nem tudom, hogy ezzel segítek-e magamon vagy csak azt érem el, hogy zárás után, amikor hazafelé tartok, egyszer csak hátulról elkap és teszem azt, belém márt egy pengét. Ejha, milyen pozitív gondolatok cikáznak a fejemben. Legszívesebben faképnél hagynám, de mozdulni sem bírok. Tényleg jó lenne tudni, mi folyik itt. Főleg, mert az egyik vendég már nagyban hadonászik, hogy töltsem újra kiürült poharát. Én mégsem teszek egy lépést sem. Ez a fickó pedig olyan nyugodtan issza a whiskyjét, mintha a világ összes ideje az övé lenne. Már épp szólásra nyitnám a számat, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, amikor valami különös dolgot látok megcsillanni a szemében. Valamin nagyon elmerengett, és...nem is tudom, de olyan, mintha élete során már számtalan fájdalmat és kételyt tapasztalt volna meg. Valahogy nem az árad belőle, hogy könnyen nyílik meg a társadalom felé. Különös. Mindegy, pont nem az én dolgom, mindenesetre elment a kedvem attól, hogy benyögjek egy telibe találó poént. Kicsit komolyabbra veszem a szót.
- Tudod mit? Még én magam sem értem, mi ütött most belém, de legyen. Ha beszélgetni akarsz, vagy csak hencegni azzal, mennyire nagylelkű vagy, ha borravalóról van szó, akkor én itt vagyok. Igazából szinte mindig ebben a bárban vagyok. Nevezzük második otthonnak. Csaposként amúgy sem tagadhatom meg a vendégekkel való kommunikálást. Te pedig nyilván rászorulsz, hogy valaki helyretegyen. - Azt hiszem, megint kicsit átestem a ló túloldalára. Nem kellene ennyire nyersnek lennem. Tényleg úgy látom, hogy ő nem egészen ez a magabiztos, "én szartam a spanyolviaszt" típusú férfi. Sokkal...hogy is mondjam, sebezhetőbb annál, mint amilyennek mutatja magát.



From: Cami


elnézést a késésért kredit



Love will make you strong

avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Kedd Jún. 06, 2017 12:26 am



Dear Camille


Felügyelni akartam Hayleyt, a gyermekem anyját, aki néha olyan ostobának és makacsnak tűnt, hogy még szórakoztató is lett volna, ha nem az ÉN gyerekem hordozza a szíve alatt. A trónörökösöm, Elijah szerint és a hatalmam forrása. Mert ugyebár a szeretet és a család hatalom... Én nem értettem vele egyet, de ő minden erejével azon volt hogy rám erőszakolja a hitét és a gondolkodásmódját. Mintha ő lett volna a Mikaelson minta, akit követni kell és olyanná válni, mint ő. Nem, egyáltalán nem akartam drága öltönyök mögé bújni és zsebkendővel törölgetni véráztatta kezeimet. Nem voltam sem szent, sem bárány bőrbe bújt farkas, ez volt az egyik oka hogy nem bíztam a nőben, aki a kis trónörököst várta. De a felügyelésbe belefáradtam, így egy napra kimenőt hagytam neki. Tudtam, hogy élni fog vele és meglóg majd, mindig ezt tette mikor házon kívül voltam, s azt hitte nem tudok róla. Mindenről tudok.
Egy nyugis, nőmentes, Elijah-szentbeszéd mentes napot terveztem, de a pulton hagyott pénz nem volt elegendő a csapos szőkének. Hallottam lépteit, ahogyan az asztalomhoz szambázott, "enyhén" ellenséges tekintettel és mindent bevetett, hogy komoly is maradjon, a próbálkozása egyértelmű és átlátszó volt. Végtére is csak egy halandó volt, akinek szerencséjére fogalma sem volt arról ki vagyok vagy mi folyik a városban a lepel alatt. Félmosollyal hallgattam végig a szavait és a kérdésére csak a fejemet ráztam, miközben a mosoly vigyorrá formálódott. - Te aztán belevaló nő vagy, igaz? És nem szeretek ilyet beismerni, de igazad van. - körbenéztem a bárban és mivel a pultnál senki sem tartózkodott, közel hajoltam a szőkeséghez és egyenesen a szemeibe fúrtam az enyémeket. - Most pedig titoktartást fogadsz nekem, senkinek sem árulhatod el amiről beszélni fogunk. Foglalj helyet! - igéztem meg könnyedén és lágyan végigsimítottam az arcán. - Nem bírod elviselni ha valaki nem tiszteli a szabályokat, csak mert férfi vagy sok pénze van, jól látom? Azért én is tudok egyet s mást. De te... csak nem valami pszichológus vagy, kedvesem? - érdekes teremtésnek tűnt, kezdtem kevésbé bánni hogy megzavarta a relaxációs ivászatom és beleütötte az orrát egy veszélyes ember dolgába. Talán ha jól alakul a beszélgetés, élve távozhat. - Mert ez esetben még hasznomra lehetsz. Mindig is ki akartam próbálni milyen, ha az ember pszichológushoz jár. - hümmögtem és elgondolkodva meredtem magam elé. Aztán kitöltöttem a pohárba egy kevés whisky-t és jóízűen belekortyoltam. Mindig jól esett egy nehéz nap után az italozás, most pedig nem egy nehéz nap állt mögöttem, hanem több hétnyi kínszenvedés és fogalmam sem volt róla meddig fog eltartani. Ez már nem az a New Orleans volt amit én ismertem, Marcel csúnyán elbánt a várossal és bár újraépítette és felépítette benne a saját kis királyságát, attól még nem volt az övé. Vissza akartam venni, s Elijah véleménye ellenére, ez nehezebb volt egy terhes vérfarkas lánnyal a vámpír-gyermekem állítólagos városában. A hatalom erő volt, de ugyanakkor veszélyes is a szeretteidre nézve, s nem tudtam ész vagyok-e megfizetni az árat. Tényleg választanom kellett család és hatalom között, vagy enyém lehetett mindkettő? A királyság és a trónörökös is? Kétségeim támadtak efelől, de ha valamire rájöttem az utóbbi napokban, az az, mennyire nem kívánom valójában a gyermek halálát. Végtére is... az én vérem volt.

scars ■ hello, love
■■





Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :
△ my sweet Rebekah
△ Kol, the annoying one

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Szer. Május 24, 2017 11:07 pm




To: Klaus


we do better when we're not alone

Amióta hazajöttem, úgy érzem, állandóan árgus szemekkel figyelnek. Az utcán csupa kíváncsi, sőt aggódó tekintet szokott kísérni. Kíváncsiak, hogy mégis mi miatt kattanhatott be olyan hirtelen a testvérem, hogy aztán lemészárolja a kilenc társát, végül magával is végezzen. Na meg szerintem az a kérdés is emészti a lakosságot, amit ugyebár nem szegezhetnek egyenesen nekem, hogy én rendben vagyok-e mentálisan. Aggódnak is miattam. És persze önmagukért is, hiszen nem tudhatják biztosra, hogy nem azért jöttem-e haza, hogy álmukban átküldjem őket a másvilágra. Legalábbis szerintem ez foglalkoztatja a többséget az alapján, ahogy néha elkapom a kósza pillantásokat. Olyan szívesen kiüvölteném a világba, hogy nem kattantam be, sőt szerintem Sean sem volt elmeháborodott, és hogy mindenki szépen foglalkozzon a saját dolgával. De sajnos ezt nem tehetem. Még igazán azt sem mondhatom, hogy azért, mert nem így lettem nevelve, hiszen én mindig kimondom, amit gondolok. Mindössze nem rontanék a helyzetemen egy nyilvános kiborulással. A Rousseau's-ban valamivel könnyebb a folytonos bámulást elviselni, mert itt rendszerint részeg vadbarmok igyekeznek szemkontaktust felvenni velem, de általában addig próbálkoznak, amíg elszédülnek a folyamat közben. Bár néha azért itt is észreveszem, hogy összesúgnak a hátam mögött. De olyankor nincs más dolgom, mint tölteni még egy italt, és máris a globális felmelegedést vagy egyéb alapvetően érdekes és fontos témát butítanak le a saját szintjükre.
Már épp belekezdenék a következő gondolatmenetembe a műszakom felénél, amikor belép a bárba egy jóképű idegen. Soha nem láttam még, de az igazat megvallva van benne valami különös. Egy vele kapcsolatos megmagyarázhatatlan érzés. Mintha már találkoztunk volna...mindegy, biztos csak valakire nagyon emlékeztet. Amikor kedvesen rám köszön, a megszólításba már épp belepirulnék és viszonoznám a köszönést, amikor áthajolva a pulton egy egész üveg whiskyt lovasít meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, aztán a már felvett széles vigyora kíséretében odébb sétál. Jó, a pénz, amit a pultra vágott, bőven elég, de...ez akkor sem járja. Ez a viselkedés garantáltan szerepel a fejben legyártott "bunkó viselkedésformák" listámon. Nem is hagyom ezt annyiban. Gyorsan körbenézek, és mivel a vendégek egyik fele még majdnem tele poharakkal cseveg a baráti társaságaikkal, a másik pedig punnyadva vagy félholt állapotban próbálja egyenesen tartani a fejét, viszont látszólag senki nem jön újabb körért, egy szempillantás alatt a férfi után eredek.
- Helló, bocsi, de szeretnék tisztázni pár dolgot. Ne tudd meg, mennyi sértés játszódott le a fejemben, mialatt tudatosult bennem, hogy a vonzó pasik többsége mekkora bunkó tud lenni, de arra jutottam, hogy pszichológiaszakosként inkább a szó eszközéhez nyúlok. Bizonyára szörnyű gyerekkorod lehetett, de nem...nem elemezgetlek. A lényeg, hogy remélem, tisztában vagy azzal, hogy mennyire nem imponáló az, ha önkiszolgálónak nézed a bárt. Még úgy sem jön ez be, hogy megmutattad, mennyire gazdag vagy. Egyébként baromi nagylelkű vagy az otthagyott pénzt tekintve, visszajáró nem kell? - Pedig annyira komolyra terveztem a monológomat, de nyilván nem jött össze. A helyzetet maximum a szigorú arckifejezésemmel tudom menteni. Véletlenül se higgye, hogy csak viccnek szántam az egészet. Komolyan kell vennie, hiszen a fene tudja. Lehet, hogy a következő bárban, ahol ezt eljátssza majd, baseball ütő is lapul a pult alatt, a csapos pedig nem lesz ennyire nyugodt és rendes, mint most én. Ez az a pillanat, amikor vissza kéne sétálnom a helyemre, hátha valaki szomjas, én mégsem mozdulok. Valószínűleg csak azt akarom hallani, hogy felfogta, amit mondtam, és igyekszik kevésbé arrogáns lenni a jövőben.



From: Cami


remélem, első reagnak elmegy kredit



Love will make you strong

avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. Május 19, 2017 2:08 pm



Dear Camille


A New Orleansba való visszatérést nem éppen így terveztem. Nem egy vérfarkas lánnyal akartam visszatérni, aki az én gyermeket hordja, vagy a testvéreimmel, akik szerint ezzel nincs semmi probléma. Elegem volt az egész francos családból, a lányt pedig egyenesen gyűlöltem amiért képes volt így keresztülhúzni a számításaim és kicseszni velem. Nem akartam gyereket, csak magam mögött hagyni Mystic Fallst, a menekülést és letelepedni újra ebben a kicseszett városban, de most minden annyira... zavaros volt és kusza. A mi életünk mindig is bonyolult volt, de erre az új bonyodalomra még én sem találtam szavakat. Hayley szívét nem szúrhattam át egy tőrrel és rakhattam egy dobozba félre, amíg kicsit megemésztem a dolgokat, vagy mondjuk örök időkre, megölni pedig... nem szándékoztam így bemocskolni a kezem, egyszerűen csak nem akartam foglalkozni ezzel. Élni tovább a kis életem királyként a királyságomban, amivel először Marcelt kellett véglegesen letaszítanom a trónról, csak és kizárólag ezzel akartam törődni. A terhes vérfarkasok nem az én szakterületem.
Otthon is volt whisky, nem is kevés, de nem akartam sem Rebekahval találkozni, aki majd győzköd róla, mennyire csodálatos hogy apa leszek, hiszen ő is mindig saját gyermekről álmodott, sem Elijahról, aki viszont azt próbálta belém sulykolni hogy ez egy új esély a családunknak. Rosszul voltam tőlük, s ha nem jövök el a közelükből, rövid időn belül koporsókban végezték volna. A Rousseau's bárba tértem be, hogy kicsit távol legyek a problémáktól és egymagam fogyasszam el az italom, s mikor betértem egyből a pulthoz sétáltam, a szőke lányhoz, akit ahogy megpillantottam, rögtön tudtam hogy találkoztunk már. Persze, ő nem emlékezhetett rám, hiszen megigéztem, de én pontosan emlékeztem arra a bizonyos estére, mikor az idegen festő munkáját elemezgette nekem. - Helló, kedvesem! - köszöntem rá széles vigyorral, s mielőtt még bármit szólhatott volna, közelebb hajoltam hozzá, kiemeltem egy üveg whiskyt a pult mögül majd a szemébe néztem. - Erre szükségem lesz, ha nem bánod. - Nem, ezúttal nem igéztem meg, bár az ő szemei nagyon igézőek voltak, különösen ilyen közelről.Elhúzódtam tőle és kiszedtem néhány bankót a zsebemből, ami bőven fedezte az üveg italt, majd elsétáltam az egyik hátsó asztalhoz. A pultos lány igazán érdekes teremtésnek tűnt, s ha nem lett volna annyira rohadtul elegem a nőkből, hogy legszívesebben az összeset elkerültem volna, talán megkörnyékezem. De most... tényleg egyetlen nőt sem akartam a közelemben tudni, még egy ilyen csinosat és okosat sem, mint ő.

runnin' ■ hello, love
(még bele kell rázódnom )
■■





Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :
△ my sweet Rebekah
△ Kol, the annoying one

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Asztalok   Szomb. Ápr. 15, 2017 9:52 pm


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Asztalok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans :: Rousseau's bár-
^
ˇ