Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Vezetõk képességei

Always and Forever
Yesterday at 11:26 pm



Zack Reed

Kai Parker
Yesterday at 10:03 pm



Elkészültem!

Zack Reed
Yesterday at 9:28 pm



Bonnie Bennett

Bonnie Bennett
Yesterday at 7:20 pm



Sikátor

Ruby Jacqueline Hale
Yesterday at 6:40 pm



Trónterem

Kai Parker
Szer. Jún. 20, 2018 11:57 pm



Elisabeth Saltzman

Elisabeth Saltzman
Szer. Jún. 20, 2018 2:36 pm



Charlotte "Charlie" Grey

Patrick Joseph Reynolds
Szer. Jún. 20, 2018 2:15 pm



Törlések, figyelmeztetések

Always and Forever
Szer. Jún. 20, 2018 2:31 am



VIP terem

Always and Forever
Szer. Jún. 20, 2018 2:29 am
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 6 4
Boszorkányok 4 0
Vérfarkasok 0 3
Hibridek 2 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 1 0
Démonok 1 1
Vadászok 1 1
Emberek 0 2
Összesen 15 13

Share | 
 

 Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Csüt. Jún. 14, 2018 10:43 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
297

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Kedd Nov. 14, 2017 9:19 pm



To: Meredith Fell

Kimondatlan szavak, amelyek vészjóslóan keringenek a levegőben. Meg nem tett cselekedetek, melyeket talán egy egész életen át képesek vagyunk bánni. Mélységbe zárkózás, a világ elől elfordulván, mindeközben azt remélvén, hogy egy szép napon helyreállhat újra a rend, s hogy jogos elégtételként kapjuk meg az örömet. Mintha csak számunkra egyértelmű volna, miként az ölünkbe hullnak dolgok, amikért nem kell küzdenünk, avagy lépteket tennünk. Elég mindösszesen pár csinos kis gondolatocska, és máris tálcán nyújtják át a boldogság elixírjét a számunkra. Képzeletünk kósza kalandozása, ábrándjaink hiú követése, vagy csak... maga egy olyan világ, amely nem létezik, de mi mégis abban hiszünk. Könnyebb kizárni a realitásból fakadó kínt, mintsem felvállalva elviselni azt. Egyszerűbb álomképekbe ringatni önmagunk, ezzel megtagadván a valóság létezését is. S mégis... ugyanott tartunk. Önsanyargatás, bűntudat, felemésztés.. Voltaképpen hová jutottunk?
Társadalmunk teljességgel hanyatló jelleg, miként saját magunk egymás elnyomóiként létezünk. Levegőt veszünk, s színdarabot játszunk. Mozgunk, ám mégsem élünk. Siettünk, de csak, hogy hamarabb átvészeljük a létünk. Nem értem... mire jó ez, vagy egyáltalán mi hasznom abból, miszerint ezen töprengjek. Talán, a fejembe szállt az a pár pohárnyi alkohol. Pár? Néha képes vagyok még magamat is megnevettetni, holott jóval többről volt szó, mintsem "pár" pohárnyi, de azért jobban esik, nem beismerni. Megtámaszkodom kezeimmel a pulton, ahogy leszállok a bárszékről, bár némiképp problémát okozó a megállás ténye. Mondhatni nehézkesen, sőt már-már inogva állok, ahogy a pultosra tekintek. Ő is sejti, hogy ideje lenne számomra az "elég volt mára" fogalmi köre, hiszen... nézzük csak. Mennyi is az idő? Azt hiszem, még nincs este... vagy netán az lenne? A fejemet rázom, legyintve önmagamnak. S ki ne nézne ilyenkor engem hülyének? Persze, mindez csak költői kérdés, s választ nem remélve lépek tőle tova. A vicces pedig az, hogy a valóságban is tettem egy lépést előrébb, neki ütközve a fának.
- Uhh.. - Szólalok meg hangot adva a szerencsétlen találkozásnak, majd egy idióta mosoly keretében mutogatok, és hadoválok valamit az italról. - Van az ott, vagy ott... és van belőle egy, kettő, netán három, négy, de esetleg öt is... Valami érdekes hangzása van... olyan, mint a V... de mégsem egészen, mert ez valahogy több százszoros is V. - Össze-vissza beszélek, mindez kissé, sőt leginkább óriási beégés, de érdekli a fenét. Vállat vonok. Mi a francért csinálom ezt? Nevetni kezdek. - V... mint V.... milyen szó kezdődik V-vel? - Tárgyalom meg önmagammal, ahogy karjaimmal átfogom a pultot. - Whisky..... igen, ez az! - Ugrom fel a levegőben, de... nem kellett volna, ugyanis esem egyet. - Jól vagyok. - Szólalok meg, ahogy feltápászkodom, az eddigi kényelmes kis seggre érkezésemből. - Hol is tartottam?! - Nézek a pultosra újfent, egy óriási nagy vigyorral. - Egy üveggel kérnék... - Már kezdené szinte, hogy én már pedig többet nem adok, amikor is elé csúsztatok egy igencsak szép összeget, s erre csendben marad. Remek! Kérem az italom! Türelmetlenül dobolok az ujjaimmal, míg meg nem kapom, s amikor már végre a kezemben tartom, nos átölelem az én kis drágámat. Győzelem! Igen, juhéé! Győzelem, siker, csodálatos érzelem!
- Gyere drágám... menjünk keresünk egy jó társaságot. - Botladozva, igencsak lelassultan indulok meg a hátsó box-ok irányába. Jelenleg úgy nézhettek ki, mint egy csiga... vagy nem kizárt tény, hogy még az is gyorsabb. Egyre csak jöttem, és jöttem, vagyis... akarom mondani mentem előrébb, míg nem elértem valahova. Nőket láttam... ugyanolyan sok-sok egyforma nőt. Oh, Jézusom! Pia! Csaptam a fejemre, majd levágódtam a vele szemközti ülésre. Nem érdekelt, hogy nem tettem fel egy kérdést sem.. ilyenkor... mármint részegen, nos létezik olyan személy, aki ismeri az udvarias fogalmat?
- El... néz... ni.... mit? - Vonom fel a szemöldökömet az egekig. Na jó, ez csak egyféle képletes dolog. Biztos jól nézhetnék ki, ha az egekben magasodna a szemöldököm. Felsóhajtok, miközben az asztalra rakom az üveget, bár még mindig ölelgetem, szeretgetem... Kicsit sem könyvelhet el őrültnek, ami azt illeti. Tök normális vagyok... - Nem nézek sehova semmit. - Folytatom, megragadva annál a bizonyos szónál. - Mármint látlak... titeket? - Hajolok közelebb, ahogy méregetni kezdem. - Nem... csak téged! - Tisztázom magamban hangosan, ahogy elmosolyodom. Ha nem lennék ilyen állapotban, akkor nem néznék ki ennyire ramatyul, de... ennek ellenére is szexi voltam.
- Bocsánat... - Igyekezvén összeszedni magam, s a szavaimat, próbáltam komolyságot erőltetni az arcomra, nos több - kevesebb sikerrel. - ...nem, mármint... csak társaságra vágytunk... vágytam. - Bökök a whisky-s üveg felé, ahogy a tekintettemben egyféle fájdalmi pont csillan meg. Nem... nem emlékezhettek. Épp azért ittam ennyit, hogy kiverjem a fejemből a történteket... nem, nem, és nem. Egyetlen mozdulattal, dühöm közepén, nos kifekszem a kanapés szerű részlegen. Oké, igazából ez lehetett volna durvább is, ha netán a padlóval csókolózom. - Feladom az életem. - Suttogom magam elé, miként a hátamra fordulok, a mennyezetet bámulván. Egyáltalán... mennyi az esélye annak, hogy megmarad a társaságomba? Szerintem semmi... ugyanis egy roncs vagyok, egy szörnyeteg, egy eltaposható kis féreg...



† || music: mad hatter || words: 790 || Szia, szépségem  || ©

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Csüt. Jún. 22, 2017 12:40 am




Meredith & Jeff

Was it fate that wanted the two of us to meet?

Egy orvos élete soha nem volt könnyű, és soha nem is lesz. Az a feladatunk, hogy embereket mentsünk, erre esküdtünk fel, így hát mindenki, aki egy épp kritikus állapotban lévő szerettét behozza hozzánk, ezzel egyúttal a bizalmát is belénk fekteti. Elvégre, mi voltunk azok, akiktől a páciensek élete függött. Sajnos mindez ellenére nem voltunk mi sem mindenhatók és az orvos tudomány sem. Megvoltak a korlátjaink, amik nagyon fontosak voltak, mint ahogy az időzítés is. Egy-egy beteg élete sokszor azon múlt, hogy mi képesek vagyunk-e időben meghozni azt a döntést, amit meg kell, vagy hogy sikerül-e időben véghezvinni az adott műtét.
Semmi nem tudta felül múlni azt az érzést, amikor sikeresen megmentettünk egy emberi életet – az a boldog kifejezés, ami a hozzátartozók arcán megjelenik, a megkönnyebbülés és hála… Soha életemben nem voltam boldogabb még, mint amikor a kórház falain belül ezt a jelenetet látom. Olyankor gondolom úgy, hogy igen, tényleg megérte ezt a pályát választanom, hogy tényleg nem bántam meg, amiért annyi évvel ezelőtt az orvosi egyetem mellett döntöttem. Segíteni az embereknek, életben tartani őket - nagyon is nemes cél.
De a pakliba ugyanúgy beletartozott az is, amikor valakit nem sikerül megmentenünk. Utáltam ezt. Gyengének és hasznavehetetlennek éreztem magam, amiért már túl késő volt, vagy én nem voltam elég ügyes ahhoz, hogy jól bezárjam azt a sebet, hogy jól elvégezzem a műtétet. Sokszor, amikor egy páciens a karjaim között hal meg, elgondolkozom azon, hogy vajon ha valaki más lett volna a vezető orvos, akkor életben lenne még? Hogy tényleg az én hibám volt az egész, hogy az én lelkemen szárad a halála? És ha egészen őszinte szeretnék lenni, akkor nem tudom, egyszerűen fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy pokoli egy érzés ez a bűntudat, ezért mindig, amikor egy ilyen haláleset történt, elmentem inni. Tudom, nem méltó egy orvoshoz, és sorolhatnám napnyugtáig az alkohol káros hatásait, de olykor-olykor szükségem volt nekem is arra, hogy a bánatomat alkoholba fojthassam, és legalább egy kis időre megfeledkezhessek arról, ami történt. Többé-kevésbé össze is szokott jönni, bár inkább kevésbé.
Mindenesetre a mai nap is ez volt a helyzet. Lényegében megöltem valakit, így a munkaidő letelte után rögtön a Mystic Grill felé vettem az irányt, hogy egy pohár alkohol társaságában leljem meg a vigaszomat. Még ha csak ámítás is volt ez az egész, szerettem volna azért hinni abban, hogy kicsit segíteni fog ezt követően a hozzátartozók szemébe néznem. Mert most nem igazán éreztem úgy, hogy képes lennék bármikor is újra eléjük kerülni, annak tudatában, hogy akár meg is menthettem volna a gyereküket, ha előbb odaérek, ha előbb elkezdjük a műtétet, vagy ha mondjuk más műtötte volna… De mindez a tipikus „mi lett volna, ha” kérdések közé tartoztak, amiken gondolkodhattam volna az életem végeztéig, akkor sem változott volna semmi. De hát, ez is hozzátartozott az orvosléthez – voltak, akiknek egyszerűen csak lejárt az idejük, és mi orvosok tehettünk volna bármit értük, a csillagokat nem tudtuk volna lehozni az égről. Mindenkinek meg kell tanulnia elengedni a halottakat, hisz addig ők sem nyugodhatnak békében. Mégis, amikor egy fiatal hal meg, aki előtt még ott volt az egész élet, át szoktam gondolni az egész univerzum lényegét. Oké, Meredith, fejezd be, most.
Megráztam a fejemet, hogy elkergessem a buta gondolatokat a fejemből, miközben beálltam a Grill parkolójába. Miután kiszálltam a kocsimból, és bezártam azt, meg is indultam Mystic Falls kedvenc épülete felé, bár ezúttal most nem mosoly éktelenkedett arcomon, hanem egy komor kifejezés. Nem volt túlságosan jó kedvem, és az is rossz volt, hogy nem volt ivótársam. Egyedül csak az öszvér iszik – tartja a mondás, de hát nem tehettem ez ellen semmit. És valamilyen szinten most magányra is vágytam. Hogy magamban, egyedül elfilozofálgathassak az élet értelmén és egyéb, kicsit sem érdekes kérdéseken.
A Grillbe belépve egyből a pult felé vettem az irányt, és rendeltem egy üveg whiskyt, mert most úgy döntöttem, hogy ez lesz a megfelelő vigasz pia. Mikor megkaptam az italomat és hozzá egy poharat, elfoglaltam egy hátsó boxot, és ott kezdtem el iszogatni.
Még nem telt el olyan sok idő azóta, hogy megérkeztem, ám a következő pillanatban már egy igen részegnek tűnő fiatalember zavarta meg nyugalmamat. Először a közeledő lépteket hallottam meg, így amikor felpillantottam, rögtön az fogadott, ahogy valaki igencsak ittas állapotban közeledik valamerre felém, bár biztos voltam abban, hogy nem látta, kihez jön oda. Már csak azért is, mert egyenesen sem tudott menni. Aztán levágódott a velem szemközti ülésre, én pedig csak megilletődve, nagyokat pislogva néztem rá.
- Elnézést… - kezdtem bele óvatosan, mivel nem tudtam, hogy pontosan milyen viselkedésre is számítsak tőle. – Segíthetek esetleg valamiben? – kérdeztem tőle, bár, őszintén szólva, az állapotát elnézve, nem sok reakcióra számítottam.



759 ❀ kredit

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Hátsó boxok   Szer. Jún. 21, 2017 10:02 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
297

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Hátsó boxok az orfeumban

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ