Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



@Theo_RebelStorm

Hátsó boxok EmptyTheodore Storm
Today at 12:05 am



@LestHunter85

Hátsó boxok EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 11:46 pm



LBlackwell89

Hátsó boxok EmptyLarissa Blackwell
Yesterday at 11:46 pm



Alec Michael Verona

Hátsó boxok EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:17 pm



Kastélykert

Hátsó boxok EmptyKai Parker
Yesterday at 11:06 am



Képzeletek tere

Hátsó boxok EmptyKai Parker
Yesterday at 1:37 am



Nappali

Hátsó boxok EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 1:33 am



Utcák

Hátsó boxok EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 1:07 am



Hope szobája

Hátsó boxok EmptyKlaus Mikaelson
Csüt. Május 23, 2019 10:06 pm



Eddigi külsõk

Hátsó boxok EmptyAlways and Forever
Csüt. Május 23, 2019 12:03 am
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyKedd Május 21, 2019 12:14 am



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






„Mindig is az voltam.” Nem, nem voltál – ezt akartam neki mondani, de nem tudtam. Nem ismertem őt… de amit eddig láttam belőle, az, hogy ennyire megrázta, miként megölt valakit és szembe kellett néznie Velem, azzal, akinek fontos volt az, akitől elvette az életét… nem. Egyáltalán nem tűnt rossz embernek. Persze, az, amit tett, rossz volt; sőt, megbocsáthatatlan, de mégsem akartam gyűlölni őt. Nem akartam további szenvedést, sem neki, sem magamnak, sem senki másnak. Ettől még nem mentettem fel a bűnei alól; csupán meg akartam látni az Embert, az egész történet mögött. Ki Ő? A nevét még mindig nem sikerült kiderítenem.
Szavaimmal azt hiszem, túlságosan is mélyre hatolhattam, ugyanis a reakció, amit kaptam… igazából nem az volt, amire számítottam. Önvádaskodás, öngyűlölet… ez volt az, ami lejött a szavainak nagy részéből. Ugyanakkor a másik fele pedig hazugság volt. Főként az, miszerint ő mennyire élvezné, hogy mások életét tönkreteszi. Gyengén ráztam meg a fejemet.
- Felfogtad egyáltalán, mit mondtam? Gyűlölhetnélek; de nem foglak. Bosszút esküdhetnék; de nem fogok. Én nem vagyok ilyen. S te sem… egyszerűen látni rajtad, hogy hazudsz! – Fürkésztem komolyan az arcát, s továbbra is érintettem őt. El akartam érni Őt. A lelkét. Azt az embert, aki Ő volt.
- Kérlek… ne csináld ezt. Tudom, hogy nem vagy Ő. Hidd el, hogy felfogtam… - Remegett a hangom némileg. Újból megérintettem őt, hiába tolta el a kezem. Miért ennyire makacs? Miért nem engedi, hogy…?
- Megtévesztés lenne? Sírsz. Lefogadom, hogy ennyit életedben nem sírtál még… - Jegyeztem meg némileg töprengve. Látszott rajta, hogy ez az egész neki túlságosan is… új. – Azonban azt megértem, ha nem kérsz belőlem, vagy a segítségemből. Illetve... meg kellene értenem, de nem fogom. – Tettem hozzá csendesebben, ahogy felpillantottam rá. Olyan… nem is tudom. Oh, igen. Pontosan egy senkinek éreztem magam, ahogyan ki is mondta. Félrepillantottam, majd mély levegőt véve álltam fel lassan. A falon támaszkodtam meg az egyik kezemmel; remegett. Sőt… azt hiszem, egész testemben remegtem. Ez a feszültség, ezek az indulatok, ez az… egész… soha, semmi sem egyszerű, ugye?
Figyeltem, ahogy elindult a kijárat felé. El akart menni, én viszont ezt… nem akartam. Tudtam, hogy ha kilép azon az ajtón, sosem látom újra.
- Szerintem Te csak a körülmények áldozata vagy. – Fürkésztem a hátát, aztán pillanatokkal később már ott voltam mögötte és bár a szavait hallottam, s felfogtam, nem tudtam rá reagálni. Egyszerűen becsaptam előtte az ajtót, mielőtt kiléphetett volna rajta.
- Nem mész el. Mármint… nem engedem, hogy elmenj. Így nem. – A hangom remegett és fogalmam sem volt, mit mondhatnék, miért maradjon. Így inkább a legutolsó mondataira tértem vissza. – Jeff… bizonyos értelemben… nekem is a világot jelentette. De most… bármennyire is fáj, nem Róla akarok hallani, vagy beszélni. Hanem Rólad. – Nagyot nyeltem. - Meg akarom ismerni azt, aki vagy… s nem azt, akit most próbáltál előadni nekem. Nem vagy olyan szörnyű ember, mint mutatni próbálod. Annak láttatod magad, de… hiszem, hogy ennek az ellenkezője igaz. Mert én ilyen naiv bolond vagyok. – Nevettem fel keserűen, majd végre felemeltem a fejemet, hogy ránézhessek. Alig láthatóan csillogtak a szemeim. Ha ezek után is menni akar, már nem tudtam, mivel állíthatnám meg… és volt egy olyan érzésem, hogy most sem tudom meggyőzni. Ez a gondolat pedig fájt.
- Szóval… adsz egy esélyt Nekem? – Bár ez a kérdés rettentő hülyén hangzott, mégis ezt tartottam a leghelyénvalóbbnak. Hiszen esélyt akartam arra, hogy megismerhessem, s ő is engem; ne csak Jeff emlékei által.
Tehát, Mr. Ismeretlen… a döntés a Tiéd.

567 words ☾ without you ☾ note: - 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Lonely Wolf




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
☾ Waiting for you, Zack... until I die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
74
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Május 20, 2019 11:30 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 720 ❖ Teenage Dream ❖ note: - ❖ kredit



Ezek az átkozott érzelmek mindent a felszínre hoztak bennem; egyaránt gyűlöltem önmagamat, azért, aki vagyok és végtelen bűntudat fogott el a megölt egyedek kapcsán is. Azt sem tudtam igazából felfogni, hogy... miként vagyok képes a tükörbe tekintve a személyemre nézni. Nyomorult volt a megjelenésem, s nem, hogy... hogy a jellemem. Egyszerűen visszataszítóan ocsmányul festett az ábrázatom, s ha valaki... egyáltalán valaki megakart engem ismerni? Mert kétlem! Sőt! Inkább elkerültek, mintsem közelebb jussanak hozzám és ahhoz az emberhez, avagy alkathoz, akit képviseltem. Nem jelentett többet a létem, mintsem egy ócska megkérdőjelezés, miszerint... miért is jöttem a világra? Vagy anyám minek adott nekem életet, ha úgy is csupán arra voltam képes, miként megöljem őt? Világéletemben ezt tettem; átgázoltam másokon, elértem mindazt, amit akartam és kétség sem fért ahhoz, miként nyert ügyem van, nem igaz?! Hiszen... annyi ember halálát okoztam; az anyámét, a nővéremét, az.... azon emberekét, akiket szeretni véltem. Minden miattam történt... minden. Míg mostan... most ez a förmedvény értékű jelenség, amelyet szimbolizálni óhajtottam; szerencsétlenek hatott az egész küllemem, s mindaz, amit... amit... Hol van az a valaki, aki valaha voltam? Hová tűnt el az egyéniségem? Avagy a kiemelkedő stílusom? S miért nem vagyok képes végre valaha a hátam mögött hagyni a múltam?!
- Mindig is az voltam. - Ejtem ki összetörten a mondandóját követve, aminek végül hangot adott. Tehát így látja... ezt gondolja rólam valójából. Egyetért az állításaimmal és... akármennyire is nem akarom; fáj, ahogy kimondja a számomra ezeket a szavakat. Szinte összeszorul a szívem, s egy pillanatig lélegezni is elfelejtek. Miért is van rám ilyen hatással a jelenléte? S bár neki kellene összetörve lennie; helyette sokkal inkább én vagyok, amit csak tetéz a további hangzatokkal. Aláírom azt, miszerint én kezdtem ezt az egészet, de, hogy... hogy folytatja. Azt nézve, persze, igaza van; túlságosan is. Megöltem egy embert. Elvettem mellőle egy ártatlan életet és most... joggal megérdemlem azt, miként e ténytől fullasztóan szenvedjek. Talán.. őszintén szólva halottnak kellene lennem, ugyanis megöltek a démonok, míg... Jefferson élhetne. De basszus! Véletlenszerű volt a testugrási merénylet és nem én választottam ki eme testet. Nem én akartam elvenni e sorsot, s nem, nem... ez alkalommal, főként ez a gyilkosság; nem hozzám köthető. Ez a lélek... hagyta magát, s nem ellenkezett, tehát... miként lehetnék én a hibás?!
- Tedd meg... - Suttogom a számára halványan. - ...gyerünk; csináld! - Szívom magamba egészen mélyen a levegőt, ahogy elmélkedni kezdek hangosan. - Számtalan lélek életét tettem tönkre, s kétszer annyian halottak miattam, de mindez számít? Szerintem nem, mivel élveztem... minden egyes momentumát megragadtam a pillanatnak, sőt... ha az elejétől fogva kezdődne újfent minden, akkor is ezt tenném! - Részletezem neki határozott éllel. - S tudod miért? Mert ezt érdemlik... mindenki ezt érdemli! Tehát ne kímélj... - Tárom szét a karjaimat jelzésként. - Gyűlölj, vess meg, átkozz el, sőt kérlek... ölj meg, ha tudsz! Én... másik testbe kerülök és más valakit ölök meg; sokkal nagyobb élvezettel. - Nevetek keserűn; kicsit sem szórakozva ezen, ugyanis... az egész monológ egy hatalmas nagy hazugság, amit... amit ő úgy is elhisz.
- Ez az én bajom, amin előbb-utóbb túlléphetek, s akkor tovább folytatom a rombolást, a gyilkolást és az egyéb hasonlatos dolgokat. - Automatikusan elveszem onnan a karomat, ekként elhúzódva az érintése elől. Nincs szükségem erre... a sajnálatára. S hiába is sírok, ha... ha egyszer ez is elmúlik. El kell neki, nem igaz?!
- Nem vagyok Ő! - Üvöltök, ahogy kisírt szemekkel nézek rá, így mászva el mellőle a sarokba. Hagyjon már békén, s ne érjen hozzám! - Sosem leszek olyan, s amit látsz... puszta megtévesztés. - Nevetek fel, ekként törölgetve a könnyeimet. - Szóval menj el... tedd magad tönkre, avagy élj annak, miszerint megkeseríted a sorsomat... bánom is én! - Rázom meg a fejemet, ahogy megkapaszkodva a falban; felállok. - De nincs szükségem rád, sem pedig a segítségedre! Ugyanis senki vagy... - Teszem hozzá komolyan, szánalmasan pillantva le rá.
- Én meg egy gyilkos vagyok, aki tönkre vágta az egész... egész helyzeted, de ne aggódj, amint megvan a módja... bevégződik a létezésem ténye is. - Esetlenül sétálok a falaphoz, így nyúlva a zár felé, miszerint kinyitva azt; végezettül távozzak. Az lesz a legjobb, ha lelépek és soha többé nem látja a pofámat. - Amúgy, ha érdekel... számára Te jelentetted az egész világot, sőt... egészen régóta szerelmes volt beléd.. - Ezen mondat kíséretében csapódik is mögöttem az ajtó, hiszen... mi értelme volna maradnom?!
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Mad Killer






Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my sweety' boy || in the future ₪
Play by :
Mr. Sebastian Stan ₪
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Május 20, 2019 9:56 pm



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






Tudtam, hogy felesleges utána mennem. Tudtam, hogy nem kellene törődnöm Vele, hiszen Ő nem az, akinek gondoltam. Tudtam, hogy el kellene engednem és elfelejtenem, avagy csak szimplán tovább kellene lépnem, mégsem tettem. Sőt, azt is tudtam, hogy akár gyűlölhetném is azért, amit tett. Hisz megölte Őt. S jogosan tenném, nem igaz?
Ahogy beléptem utána a mosdóba és kizavartam mindenkit, majd rápillantottam, le is fagytam. A mozdulatai, ahogy a drogért hajolt, vagy épp a remegése, oh és a könnyei… akármennyire is próbáltam kiűzni a fejemből; Jeffersont láttam. Nem sokszor láttam szétcsúszva, mert mindig is álarcot viselt előttem, de a végén… a végefelé megmutatta, milyen törékeny is valójában. Gyengén megráztam a fejemet, majd léptem is felé.
Nem érdekelt, hogyan, de el akartam érni, hogy a drog ne kerüljön a szervezetébe. S sikerült. Elvettem tőle a zacskót, a kezéről pedig egyszerűen lesöpörtem a fehér port. Tudtam, hogy vajmi kevés jogom van hozzá, miszerint beleszóljak az életébe, de nem tudtam elmenni mellette szó nélkül és hagyni, hogy tönkretegye magát, ennél is jobban. Hiszen… szét volt esve. Nem tudtam, Ő milyen valójában, de az, hogy a legjobb barátom testét, emlékeit megkapta, azáltal… sok olyan dolgot megkaphatott, amit nem akart. Amivel talán nem számolt.
Figyeltem, ahogy a földre omlik. Nagyot nyeltem és tettem egy lépést hátra, aztán… mégis csak visszaléptem hozzá.
- Hagyd ezt abba! – Szóltam rá erélyesen, mikor ököllel ütött a mosdókagylóba. Vér… sikeresen felsértette a bőrét. Megráztam a fejemet gyengén, majd letérdeltem volna hozzá, mikor megszólalt. A hangja megállásra késztetett. Mi jogon avatkozok bele? Nem volt hozzá jogom. Tudtam jól, de…
Mélyen szívtam magamba a levegőt, majd félrefordítottam a fejemet, lehunyva a szemeimet. Így hallgattam a szavait, amik olykor némileg vádlóak is voltak. Mit is kellett volna mondanom? Sok igazság volt a szavaiban, igen. Rengeteg. A legfőbb az volt, miszerint nem ismertem őt. Amikor arról beszélt, hogy megérdemelné, ha újra meghalhatna a drog által, majd még több ember gyilkosává válhatna… kissé összébb húztam magam. Nem akartam ezeket hallani.
Egy részem ott akarta őt hagyni. Tényleg. Mi okom lett volna maradni? Nem jelentett nekem semmit. De az, hogy csalódás lenne…? Miért lenne az? Akit nem ismersz, akihez nincs közöd; az nem okozhat csalódást, nem? Azonban… igen. Igaza volt, s ennek hangot is adtam végül. Bár egy részem tiltakozott ellene.
- Igazad van. Szörnyű ember vagy… - Ejtettem ki halkan a szavakat, ahogy végül felnyitottam a szemeimet és újra ránéztem, felé fordítva a fejemet.
- Ki tudja, hány és hány ember halála szárad már a lelkeden. S igen, összetörtél, hiszen az utolsó embert vetted el tőlem, aki jelentett nekem bármit is. Gyűlölhetnélek. Megvethetnélek. Sőt… akarhatnám a halálodat is. Bosszút is esküdhetnék. – Egyre feszültebben ejtettem ki a mondandómat, sőt, vágtam hozzá minden egyes szócskát, mígnem elhallgattam…
Aztán odaléptem elé, letekintve rá és normális hangszínnel folytattam.
- De eleget gyűlölködtem már életemben, elszalasztva lehetőségeket. Megbántam én is ezernyi dolgot, tudod? S még ha azt is tetted, amit… nem érdemled meg azt, amit Jefferson hagyott rád. – Letérdeltem elé ezután, megérintve lassan a karját. Azt akartam, hogy rám figyeljen. Nem akartam, hogy… hogy sírjon.
- Azt mondtad, megkaptad az emlékeit… a viselkedésed is olyanná vált, mint az övé. – Fürkésztem őt, majd a fejére csúsztattam a kezem. Sajnáltam őt. Nem tudtam, miféle ember lehetett ezelőtt, de… biztos voltam benne, hogy az, amin most keresztül ment, felért egy büntetéssel a számára. - Láttam, mennyire nehezen birkózott meg ezzel az életmóddal, szóval… nem fogok elmenni anélkül, hogy ne próbálnék segíteni. – Lassan vissza is húztam tőle a kezem, miközben leültem a hideg kőre. Még jó, hogy bezártam az ajtót és nem jöhetett be senki; bizonyára érdekesen néztek volna ránk.
- Egyedül képtelen leszel végigcsinálni ezt. – Adtam hangot a véleményemnek, a tekintetemet le sem véve róla.
Azonban rajta állt, elfogadja-e a segítségemet, vagy sem. Neki nem tartoztam úgymond semmivel, s nem akartam ráerőltetni sem magam, de… tényleg segíteni akartam. Ha már annak a személyen képtelen voltam, akinek kellett volna; talán itt volt az esély, hogy ezt a hibát jóvátegyem.

654 words ☾ without you ☾ note: - 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Lonely Wolf




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
☾ Waiting for you, Zack... until I die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
74
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Május 20, 2019 9:01 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 743 ❖ Teenage Dream ❖ note: - ❖ kredit



Célirányosan indultam el rögvest a mosdó irányába, hiszen nem bírtam tovább elviselni ezt a nyomasztó légkört, sőt ezt... a fullasztó hangulatot, amely körül lengett bennünket. S akármennyire is tiltakoztam Jefferson Schilling hóbortjai ellen; ez... eme minutum nyomán mit sem számított többé. Akartam a drogot és érezni kívántam azt a fajta hatást, amit eredményezhet ezáltal. Kábulat... pontosan erre volt szükségem és arra, miként felejtsek... s még, ha csak egy pillanatnyi időre is, de... de muszáj volt megtapasztalnom ezt a felemelő életvitelt, amelyet ő... ő bezzeg annyiszor átélt. Eme test szinte sóvárgott az anyagért, remegve nyúltam a kilincs után is, így hagyva magam mögött mindent és egyúttal mindenkit. Nem volt szükségem rá, avagy a fájdalomra... Nem... nem óhajtottam még többet szenvedni, sínylődni, vagy gyötrődni e szituáció okán. Legszívesebben kitéptem volna a szívemet, s örökre elzártam volna valamerre messzire, miszerint sohase érezzem mindezt újfent, sőt ismételten.. Annyira égetett és kaparta a bensőmet a kínzó létezés.. Úgy... úgy fájt ez az egész! A könnyek még inkább kiütköztek, ahogy elhagyták a szemeimet és lefolytak az arcomon. Beleivódtak a ruhámba, lehulltak a padlóra, vagy csak... a.. a mosdó hófehér szélét érintették. Zokogva támaszkodtam meg a peremen, így nézve szemközt a tükörképemmel és azzal, aki... aki visszapillantott rám a felületéről. Mi a fene történt velem? Hogy lehetek egy ekkora... ekkora förmedvény?! Remegő ujjakkal fogtam a zacskót és... és... elmosódott előttem az összkép. Nem láttam tisztán, kiesett a kezemből a mosdóra a... a.. Nyeltem egy nagyobbat, ügyet sem vetve a bent lévőkre és figyelmen kívül hagyva mindent; újra nálam volt a drog. A szabad karom zakójának szélével letöröltem a milliónyi könnycseppet, majd ökölbe szorítva azt; magam elé emeltem. Pont ebben a pillanatban léphetett be Theodore, akinek kellett néhány másodperc, ha csak nem egy egész momentum, mire kizavarta az egyedeket a helyiségből és aztán magunkra zárta az ajtót. Én eközben a mutatóujjam szélére öntöttem a hófehér porocskából és megbabonázva fürkésztem egy darabig. Lassan lendült felfelé a karom, miközben az orrommal kívántam elérni; úgymond bele akartam szívni, vagy mondhatni: beállva kívántam tetszelegni. Már épp' sikerült volna a tervezet kis akció, ha... ha ő...
Hallom a hangját, ám nem különösebben foglalkoztat. Az egyetlen tény, ami érdekel eme... eme helyzetben az a... Túl késő volt már a megvalósításhoz, ugyanis mellém lépve; kikapta a kezemből a zacskót, sőt ennek a kapcsán az eddigiekben kiöntött szemcsék is a piszkos kőfelületre szóródtak. Halkan morranok fel, ahogy elönti a testemet a méreg. Újabbat morgok ezúttal rá, miként... nincs sehol sem az anyag. Miért? Miért csinálja ezt velem? Az egész testem rázkódni kezd; remegve omlok a parkettára. Hisztérikusan ütök bele ököllel a mosdókagylóba, ezzel vérnyomot hagyva a világos jellegen. A könnyek lazán veszik birtokba az arcomat, mintha... mintha pusztán az övék volna a terep. Hosszú pillanatokig bámulom így a földet, ami valójából csupán pár másodpercet jelent, de én és az idő... fel sem tűnik.
- Miért? - Kérdezem meg remegő hangszínnel, ekként nézve fel rá. - Miért avatkozol ebbe bele? Mi jogon? Miért csináld ezt egyáltalán? - Emelem meg kissé a hangszínemet, ami fájdalmas árnyalattal telt. - Én... én még csak nem is számítok neked... - Törlöm a ruhámba ezeket a nyamvadt kis... - Nem is ismersz, könyörgöm, akkor... akkor ez... ez az egész... mit művelsz?! - Igyekszem térdelő helyzetbe helyezkedni a négykézláb-as opcióról. - Megöltem a legjobb barátodat; miattam halt meg valaki, akit szerettél és akitől el sem búcsúzhattál... - Fakadok ki gyötrelmes skálával. - Te meg... te meg utánam jössz és... és... elveszed Tőlem ezt az egyet is, amit megérdemelnék, sőt, ami talán megölhetne megint! Hátha még több személy gyilkosává válok, mert.. mert egyedül ehhez értek, nem igaz?! Elveszek mindent, tönkreteszek életeket és fájdalmat okozok! Én vagyok maga... maga a pokol! - Sírva kúszom a legközelebbi fal pereméhez, majdan neki dőlök teljesen a hátammal, így húzva fel a térdeimet a mellkasomhoz. Lazán helyezem rá végül a karjaimat, s egyúttal elrejtem a fejemet; úgymond az arcomat.
- Sajnálom, miként egy csalódás vagyok... - Rebegem suttogva. - ...sajnálom, miszerint nem felelhetek meg az elvárásoknak és.... és azt is sajnálom, hogy összetörtelek téged. Te nem ezt érdemled... jobb, ha... ha elkerüljük egymást. Én csak ez vagyok... egy szégyen, egy mocsok, egy... egy kétszínű féreg.. - Elhalkulok, ekként átengedve a teret a zokogásnak, s teljes testemmel remegek mindennek a hatására. Nem bírom ezt... nem tudom visszafogni önmagam, s ezeket... ezeket a kis.... nyamvadt érzelmek már! Feszülten túrok bele mindkét kezemmel a hajamba, így borzolva össze annak kellegét; s mily' jól is mutathatok így! Igen, nevetségesen... egy kész röhej vagyok az... az Istenért!
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Mad Killer






Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my sweety' boy || in the future ₪
Play by :
Mr. Sebastian Stan ₪
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyCsüt. Május 16, 2019 11:28 pm



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






Hogyan is lenne könnyebb? Ez már… ez már sehogyan sem lesz könnyebb, sem pedig egyszerűbb, vagy a szó bármelyik szinonimáját is használom, egyszerűen… minden csak rosszabb lesz. Ha tehettem volna, megszűntem volna létezni; ahogyan mindenki más körülöttem. Egyszerűen egyedül éreztem magam és mintha a szívem utolsó darabját is kiszakították volna a mellkasomból. Tényleg… ennyi volt. Mindenkit elveszítettem. Nem tudtam már szavakkal reagálni rá, nem akartam veszekedni, sem a hangomat megemelni. Nem akartam semmit sem, csak azt, hogy ébredjek fel ebből a rémálomból. Vagy azt, hogy múljon el ez a feszítő érzés a belsőmben. Nem akartam a fájdalmat. Sőt, inkább nézzük így: inkább éltem volna át fizikai fájdalmat, mintsem ezt. A lelki… a lelki kínoknál nincs rosszabb, nem igaz? S az utóbbi időben csakis ez az, amit kaptam.
Már a vérfarkas átváltozás sem gyötört meg annyira, mintsem ez. Fájt. Rohadtul fájt. A könnyeimet pedig képtelen voltam visszafogni. Gyengén ráztam meg a fejemet a kérdésére, habár… fogalmam sem volt semmiről. Nem is fogtam fel a szavainak értelmét; mikor azt mondta, hogy x összegű éve már így él és… Valójában nem tartottam hazugnak. Nem is akartam ilyesféle szavakat hozzávágni, csupán reménykedtem benne, hogy így van. Reméltem, hogy ez csak egy vicc, egy trükk, egy… teszt. Vagy bármi más. De ahogy haladtunk egyre előrébb a beszélgetésben, egyre inkább elhittem a szavait. Mégis Jeffként hivatkoztam rá, bár a hangom megremegett, hisz már tudtam… tudtam, hogy Ő nem Jefferson. Ahogy az asztalra csapott, még össze is rezzentem és néhány pillanatra a könnyeim is elapadtak, de ahogy nyomatékosan a tudtomra adta, miszerint a legjobb barátom meghalt, újból végigfolytak a könnyek az arcomon. Nem tehettem róla, de ezt meg kellett értenie.
- Én… - Fogalmam sem volt, mit mondjak. A könnyeimtől alig láttam az alakját, szinte teljesen elmosódott előttem. Aztán mégis szavakat intéztem hozzá, sőt, kérdéseket. Tudni akartam, hogy miért… mi juttatta odáig Jeffersont, hogy meg akarjon halni? Senkinek sem szabadna idáig eljutnia! Senkinek. S legfőképp nem neki. Miért nem szólt, hogy baj van? Miért nem engedte, hogy a támasza lehessek? Miért nem engedett közelebb magához? Miért nem nyílt meg nekem? Miért? Miért… és… miért? Számtalan kérdésem lett volna. De Ő nem akart reagálni semmire. Fájdalmasan dobbant a szívem a szavaira.
- Kínoznám önmagam? Életem végéig… ugyanis, ha jó barátja lettem volna, nem vágyta volna a halált… ha észreveszem, hogy baj van… ha ott vagyok neki, ha… ha… - Nagyot nyelve haraptam el a mondatom végét. Túl sok volt a „ha” és semmi értelme nem volt. Semmi. S ezen az egészen… azt hiszem, sosem fogok tudni túllépni. Sosem. A lelkem megtört az elmúlt hónapokban már egyszer, s most újra és… nem tudtam, hogyan tovább.
Ami pedig ezután történt, ledöbbentett. A sírást is abbahagytam, holott a könnyeim még közel sem fogytak el, s a gyász, ami a szívemben lapult, még túl élénk volt, olyannyira, hogy… …nem, sosem fogom elfelejteni Őt. A legjobb barátom volt. Az egyetlen, aki mindig ott volt nekem.
Értetlenül bámultam Rá, s nem hagytam, hogy elmenjen. Nem hagyhattam… meg akartam tudni, miért csinálta.
- Nem akarlak elengedni. – Közöltem a kérdésére, bár nem indokoltam meg, pusztán csak kijelentettem. Őszintén szólva nem adtam semmiféle választ, csak néhány szót egymás mögé pakoltam. Továbbra is fogtam a csuklóját, de már sokkal gyengédebben, s így tettem fel a kérdésem. Aztán elhúzódott tőlem, én pedig őszinte érdeklődéssel kezdtem figyelni. Miért… csinálta? Láttam a kétségbeesett tekintetét, s a válasz, amit végül kiejtette a száján, ha lehet, még inkább ledöbbentett. Jobban, mint maga a csók.
- Hogy… mi? – Értetlenül húztam össze a szemeim, majd figyeltem, ahogyan feláll. S a szavai… wáó. Ez… Hirtelen nem tudtam, mit kellene reagálnom rá. Sokan bókoltak már nekem, sőt, de mind-mind lányok voltak, nem pedig…
- Várj! – Reflexből álltam fel, s indultam utána. Nem hagyhattam ezek után meglépni. Még több kérdésem lett ezek után és mindre választ akartam. Vagy legalábbis… kettőre mindenképp, jelen pillanatban.
Az egyik, miszerint: Jefferson szerelmes volt… belém? Ugyanis ez elég sok mindent megmagyarázott volna. A másik viszont az lett volna, hogy az, aki most átvette a legjobb barátom testét… ő is pontosan így érez, így, ismeretlenül felém?
Egészen a mosdóig követtem és egyszerűen bementem utána. Ha pedig volt rajtunk kívül még odabent valaki, akkor egyszerűen kizavartam és magunkra csuktam az ajtót. Hátha innen nem menekül el.
- Még a nevedet sem tudom, de te… nagyon is sokmindent tudsz rólam. – Őt fürkésztem, miközben odaléptem hozzá és igyekeztem elszedni tőle a drogot. Hiszen láttam, hogy ez volt az, amit felkapott a székről. Nem hagyhattam, hogy használja.

739 words ☾ without you ☾ note: don't leave me 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Lonely Wolf




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
☾ Waiting for you, Zack... until I die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
74
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyCsüt. Május 16, 2019 12:23 am


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 893 ❖ Teenage Dream ❖ note: I'm So Sorry Sad ❖ kredit



Érezted már azt, hogy darabokra hullik körülötted minden? S miként semmi sem olyan, mintsem régen? Szívtál-e magadba fájdalmasan oxigént? S gondoltad volna, miszerint az élet nem hagyja a lélegzést? Érzem; még most is átjár ez az elkerülhetetlen végzet. Hallom; minden dobbanás apró kis zörejében e gyötrelmi jelképet. S kiejtem, ahogy a szavaimban megbújik, mint egyféle mögöttes bűvölet. Látom; ott hever előttem kiterített lapként, s mégsem tudom módosítani, hisz', ha megközelíteni óhajtanám, akkor rögvest felemésztene. Ez a sors, nem igaz?! Egy kínzó létezés, amelyben nincs jó, nincs jutalom, nincs... nincs semmi. Voltaképpen pedig miért is várnám el az áldást? Megöltem egy embert... halandókat, s mindezt milyen cseprő indokokkal? Önző célok gyanánt; életért, feljebb jutásért, s mert... mert így hozta a sor. Tehát ez... ez az egész... legyen ez maga a momentum, vagy csupán csak az érzelmek kavalkádjának közjátéka... de... de nem bírom. Világéletemben kerültem a sírást és ezeket a kényes szituációkat; a gyengeséget, míg mostan.. Oh, igen, remek! Büntetés... amelyet persze teljességgel megérdemlek, viszont egyszerűen képtelen vagyok ezt... ezt...
A kirakós részei ezerfelé hevernek, miközben igyekszem kitenni a létemet, mintsem egy puzzle játékot. Bezzeg egyes részletek hiányoznak, aztán mások meg... meg ismétlődnek. Vannak olyan elemek, amelyek nem beilleszthetőek, s vannak olyanok, amik... amik szót sem érdemelnek. Eme légkör, e hangulat, s ez... nevezhetném vajon a helyzetet szívásnak? Akármennyire is próbálkozom a józan érvek mentén maradni, így nyerve vissza a realitásomat, akkor sem... ez nem.. Mintha parázson lépkednék, ami pontról pontra kijelöli, ekként jó előre a sínylődést. Fáj, éget, széttép...
Nem vagyok önmagam; újfent nem voltam az. Hiszen először Kai Parker, most meg... meg ő. Mint egy kényszeres ismétlődési folyamat, de komolyan, aminek nem állhatok ellen. Beszéd, kiakadás, sírás, lelépés... Minek is történik ez velem?! Mi a fene van már?! S miért kell egy nyomorult érzelmekkel teli személlyé válnom, avagy... pusztán ez lenne az átkom? Bár... bár kétségtelenül rászolgáltam.. azzal, ahogy viselkedtem, amit műveltem, s majdan meg is teszek. Íme hát... Zack Reed; egy szánalmas egyed. Gyerünk, tapsot neki!
- Miért, ha abbahagyom, akkor neked könnyebb lesz? - Fakadok ki tüstént a szavait követően, s bár legszívesebben tovább is folytatnám a sort, ám mégsem teszem. Egyrészt, mert nincs értelme, másrészt... mert néhány pillanattal később már közlöm is vele Jefferson halál hírét, amit természetes módon nem fogad jól. S miért is tenné? Megöltem a legjobb barátját; az utolsó hozzátartozóját, s még... még elvárnám, miszerint ne akadjon ki? Egyáltalán én komplett vagyok?!
- Mert nyilván nekem rohadt jólesik ezt tenni, nem igaz?! - Szúrom oda némi éllel, amely inkább fájdalmas, mintsem ironikus. - Csak is ezért élek x összegű éve, mert... mert annyira nagyszerű célommá vált mások megvezetése.. - Megrázom lemondóan a fejemet, hiszen... értem, miként szenved és nem akarja ezt felfogni, viszont muszáj... az Istenért már! Nem űzhetjük e... nem teheti... velem nem! Csak... csak legyünk ezen túl és esküszöm, miként békén hagyom. Többet meg se látogatom, itt se leszek a városban, eltűnök a közeléből is... csupán hagyja abba! Könnyekkel küszködve nyelek egy nagyot, ahogy hallgatom a kiakadását.
- A francba már! - Csapok rá az asztal lapjára ököllel, így nézve a szemeibe tüstént, ekként dühvel telten. - Nem... én nem vagyok Jefferson, oké? Meghalt, érted? Meghalt! - Üvöltök kissé hevesebben is a kelleténél, de nem érdekel; felőlem az egész Grill is bámulhat minket, s még az sem zavarna e minutumban. Feszülten engedem ki a tüdőmben szorongatott levegőt, egy rövid kobak rázás keretein belül.
- De igen... - Lezárom a szemeimet egy félpillanatra. - ...ezt akarta, sajnálom! - Könnyekkel telt meg az íriszem, amelyek utat törve maguknak, nos lefolytak a bőröm felületén. Egyaránt gyűlöltem ezt a szekundumot, s egyben önmagamat azért, amit elkövettem. Én voltam a gonosz; a fenséges rossz... Az érzelmeim egyvelege remegésre késztetett, ám igyekeztem nem... nem engedni ezt a számukra.
- Tudom, Theodore, tudom... - Tekintek félre. - ...ismerek minden egyes részletet, de Te... - Nézek vissza rá. - ...könyörgöm, ne kínozd önmagad, ugyanis csak annál nehezebb lesz túllépned. - Magyarázom aggódva; egy remegő hangszín skála értékével. Ha tehetném, ha... ha nem csak egy mezei boszorkány lennék, akkor elfeledtetnék vele mindent, ezzel is megkönnyebbülést nyújtva a részére. Viszont nem voltam vámpír... ő meg... igen, ő meg nem is volt ember. Sóhajtva ismerem be a tényt, hogy lehetetlen zöld ágra vergődnünk.. Szenvedést okozok neki; ez a jellem meg nekem.
Aztán valami olyat teszek, amire nincsenek is...
- Miért nem engedsz el? - Immáron zokogva estem vissza a bőrfotelre, rá sem pillantva. Még mindig fogott engem és én... én naivan jólesően megremegtem. Fogalmam sem volt róla, miként miért volt rám ily' heves hatással. Eleinte a kezére, majd rá szegeztem a lélektükreimet érdeklődve a szavai nyomán, viszont egyetlen hang se jött ki a torkomon. Utána... utána meg rákérdezett a csókra, így pedig eléggé kényelmetlenné vált a helyzet... tehát arrébb húzódtam tőle.
- Én... - Túrok bele feszülten a sötét tincseimbe. - ...én nem tudom... - Ingatom a fejemet. - ...elfogott egy kényszeres érzés és... - Kétségbeesetten kapom rá a tekintetem. - ...ő akarta! - Ejtem ki egészen halkan, viszont ez csak részben volt igaz... ha nem kívántam volna, akkor megállok és nem engedek a feltörni óhajtó érzésnek, szóval... ez azt jelenti, miként... - Bár... - Hirtelen megint felállok. - ...számomra is vonzó vagy! Nagyon is... - Mérem végig, ahogy... mi a fene?! Inkább a túloldalra sétálva felkapom a drogot és azon nyomban megindulok a mosdó irányába...
Ez volt a dal vége...
Nekem ez kell..
De rögvest!
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Mad Killer






Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my sweety' boy || in the future ₪
Play by :
Mr. Sebastian Stan ₪
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyKedd Május 14, 2019 11:53 pm



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






Miféle illúziók? Hiszen ő… Ő Jefferson! Nem lehet más, csakis ő, hiszen… úgy néz ki, és… és minden jel arra mutat, hogy visszatért, ez pedig nem lehet illúzió. Sosem volt az, hogy ő létezett és itt volt nekem és én is neki, szóval nem, nem érdekel semmiféle magyarázkodás, vagy szavak, mondatok, amikkel ellökhet magától! Nem akartam végighallgatni. Ha egy 5 éves szintjén lettem volna, akkor még a füleimet is befogom meg hangosan elkezdek kántálni valami béna dalt, csak, hogy ne halljam a butaságait.
Jeff könnyei és a hangulat viszont nyomasztó volt, s hiába próbáltam magam tényleg illúziókba ringatni, valahol a szívem mélyén éreztem, hogy most, ezekben a pillanatokban végleg megváltozik valami. Végleg eltűnik valami, ami mindig velem volt: a remény. A remény arra, hogy Ő itt van és visszatér minden a normális kerékvágásba.
- Hagyd ezt abba… könyörgöm… - Suttogtam a szavaira, mikor hallottam a remegő hangját, szavait, miszerint kénytelen leszek végighallgatni őt. Nem akartam. Tényleg nem. Miért olyan nagy kérés az, hogy csendben maradjon most az egyszer? Igen, most Én kérem tőle, miszerint ne beszéljen. Máskor én akartam, hogy beszéljen. Számtalan alkalomkor próbáltam kifaggatni, megtudni a lelkének titkait, a terhek súlyát, amik a vállát nyomták, de hiába. Képtelen voltam a bizalmába férkőzni, s csak messziről figyelhettem őt. Sőt, néha még azt hiszem, Tom is közelebb volt hozzá, mintsem én valaha, holott én… én voltam a legjobb barátja.
Képtelen voltam elhinni, amit mondott. Jefferson halott, mi?! Ha halott lenne… ha tényleg halott lenne, akkor Ő ki most itt, velem szemben?! Ez… nem. Nem lehet valóság, amit állít. Biztos, hogy csak a drog. Igen. Hallucinációt is okozhat némelyik, meg van, amelyiknek még durvább a hatása, szóval más magyarázat aligha lehet rá.
- De igenis szórakozol… - Suttogtam erőtlen hangon, őt figyelve. Úgy éreztem magam, mint aki szép lassan apró szilánkokra tör. Az eszem felfogott minden szót, minden mondatot, s értette annak súlyát is, de a szívem… az rohadt makacs volt. Nem akarta elhinni azt, amit ez az alak állított; hiszen… miért is lenne lehetséges, hogy valaki más átvegye valakinek a testét, nem?! Baromság! Sőt mi több; lehetetlen és hihetetlen és… nem. Teljességgel képtelenség.
Értetlenül figyeltem, már a könnyeimmel küszködve, amik lassacskán végigfolytak az arcomon. Nekem eleinte fel sem tűnt. Az agyam kizárta.
- Miről beszélsz…? Ne csináld ezt, Jeff… - A hangom megremegett, mikor a nevét mondtam. Jeff. Jeff és Jeff… de ő nem Jefferson! Ökölbe szorult a kezem, idegesen, feszülten, s egyben kétségbeesetten. Fel akartam fogni a szavainak az értelmét, el akartam hinni, de ez…
Lehajtottam némileg a fejemet, miközben egész testemben megremegtem. Ne csinálja ezt velem. Nem teheti. Sem ő, sem… sem más… nem.
Arra a mondatra viszont, mikor azt taglalta, hogy Ő akarta a halált, a szívem fájdalmasan és nagyot dobbant, szemeim is elkerekedtek. Felemeltem a fejemet és így néztem rá, némileg tágra nyílt szemekkel.
- Mondd, hogy ez hazugság! Nem akarhatta ezt… nem. – A fejemet ráztam és elkaptam az ingjét. Meg akartam ütni, némileg levezetve a feszültséget és a fájdalmat, ami bennem volt, de képtelen voltam rá. Egyszerűen csak fájt, mardosott belülről a tudat, miszerint… a legjobb barátom meg akart halni, s úgy tűnik, meg is halt. Miért? S nem csak ő halt meg. Miért tűnik el mellőlem végül mindenki?! Miért halnak meg az emberek körülöttem?! Anya, a bátyám, most Jefferson… ezt érdemlem?! Még apám is elhagyott, pedig nem is ismert. Rossz ember lennék?!
Remegtem, ahogyan ő is, hiszen éreztem, amikor megérintett. A könnyeim még inkább folyni kezdtek, egyszerűen nem bírtam visszafogni magam.
- Miért akart… miért akart meghalni? Ha az emlékei a tieid… akkor tudnod kell. – Kétségbeesve néztem rá, egészen addig, míg magához nem húzott. Nem ellenkeztem. Szükségem volt a közelségére, mégha csak egy illúzió is volt: hiszen nem Jeff volt az, aki magához vont, hanem egy… egy idegen. Képtelenség! Lehunytam a szemeimet, fájdalmasan szívva magamba a levegőt. Mi lenne, ha én is csak… csak meg akarnék halni? Most már tényleg… semmi értelme ennek a…
A homlokát az enyémnek döntötte, mire a kezeimet az övéire csúsztattam, amikkel a könnyeimet törölgette; mindhiába, hisz azok nem akartak elfogyni. Aztán… pillanatokkal később megéreztem az ajkait az enyémen. A könnyeim abban a pillanatban apadtak el a meglepettségem okán; ledöbbentem. Azonban nem húzódtam el, ám nem is viszonoztam, mert…. nem értettem. Mi ütött belé? Nem tartott azonban sokáig a csók, amit kaptam. Elszakadt tőlem, így kérdőn, megilletődve pislogtam fel rá. Megnyaltam a szám szélét töprengve.
- Hé… állj meg…! - Megremegtek az ajkaim, s a hangom is, ahogy végül én is felálltam és a csuklója után kaptam. Meg akartam őt állítani. Visszahúztam, ha sikerült elkapnom és visszaültettem, mély levegőket véve, hogy próbáljam lenyugtatni magam. – Nem mehetsz el, amíg… amíg nem tisztázol mindent. – A szemeit fürkésztem, kétségbeesve, mégis komolyan. A kezemmel még mindig fogtam őt, míg a szabad kezemmel az ajkaimhoz értem lassan.
- Mi volt… ez a csók? – Értetlenül figyeltem, majd gyengén megráztam a fejemet. Ez volt a legkevesebb az egész történetben, habár… egy részem arra gondolt, hogy talán Jefferson akarta ezt. De ezt a gondolatot elhessegettem, hiszen… miért akarta volna?

830 words ☾ without you ☾ note: don't leave me 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Lonely Wolf




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
☾ Waiting for you, Zack... until I die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
74
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyPént. Május 10, 2019 8:57 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 843 ❖ Without You ❖ note: I'm So Sorry Sad ❖ kredit



Tartanom kellett volna magamat az eredeti felálláshoz, ezáltal pedig azon látszathoz, ami sose bukhat le. Nem került ez sokba; csupán egy rohadt kis álarcba és abba a... a bizonyos.. Már késő volt; túl késő. Hiszen az érzelmek eluralkodtak felettem és nem tudtam kontrollálni Jefferson Schilling jellemvonásainak meglétét. Heves szívverés, kényszeres akarat, s egy mérhetetlen fájdalmi jelleg... Ő... ő ezt hogyan bírta ki?! A teher súlya nyomasztóan nehezedett rám, s minden egyes másodperc elteltével úgy éreztem, mintha... mintha a szívem kiszakadna a mellkasomból. Erősen próbáltam önmagamat visszatartani, persze mindezt sikertelenül, de... de igyekeztem, aminek az lett a vége, hogy elszakadt az a cérna, s immár egyszerre zúdult rám a gyötrelem teljes összképe. Nem bírtam tovább; üvölteni akartam a sínylődés nyomán, avagy... kitépni... kitépni a bensőmből az éltető szervemet. Hiszen... hiszen mégis mit tettem?! Megöltem egy ártatlant, elvettem egy emberi életet és... és miért vagyok ekkora szerencsétlen? Egy gyilkos vagyok, egy kegyetlen egyed, aki... aki... Kínzón folytak le az arcomon a könnycseppek, miként aláhullva hol a ruhám anyagán, hol pedig az asztalon landolva szívódtak fel, s ekként tűntek el a semmibe. Magam elé révedtem, miközben betemetett a kilátástalanság, a magány, s a kétségbeesés.. A szívem egyre lassabban vert... Szívem?! Nem is az enyém volt, hanem másé.. Remegve figyeltem a kezem; undorodtam magamtól, s attól, aki vagyok. Nehézkesen lélegeztem, némileg még szaggatottan is. A lelkem dörömbölt, az elmém feladta, a szívem halott volt.. Mi történt azzal, aki vagyok, vagy... aki úgymond voltam? Miért vagyok más?! Vajon miért fáj ennyire, de ennyire a létezés, s ekként...? Érzem az elmúlást; oly' közeli a gondolata.. Voltaképpen már át is éltem, ugyanis.. azt nézve; meghaltam, viszont végérvényesen nem tudok, s amikor... amikor elfoglalok egy új testet, mert a sajátomnak annyi, akkor... akkor minden jelleme az enyém. Ilyet... ilyet eddig még nem éreztem; ez az élet... ez a személy... hogy a fenébe tudott eddig élni?! Hogyan tudta kordában tartani ezt a rengeteg... rengeteg belső dolgot? Neki miért ment, míg nekem nem?! Ő élte át; ő tapasztalta meg, s mégis én szenvedek a terhek súlya alatt. Bár'... bár' eljött volna értem a végzet azon a napon; abban a pontban. Mostan... annyival egyszerűbb lenne a túlvilágon tengődni, s nem itt. Itt; e érzelmi tengerben, amelybe majd' belefulladok. Az élet szívás... a sors... kegyetlenség az egész létezés!
- Nem... - Rázom meg a fejemet, ahogy félretekintek. - ...könyörgöm; ne ringasd magadat illúziókba. - Ha lehet, ha ennél is jobban darabokra törhetek, akkor e momentum folyamán bekövetkezik. Minden eddigiekben felépített kép, s minden, amivel próbáltam fogni őt; ezt a személyiséget... - egyszerre van jelen. Ez a kiűzhetetlen stádium.. ez a megfoghatatlan bensőekben lezajló történés típus.. El kellene tüntetnem, de nem engedi... nem hagyja... felemészt! Az Istenit már!
- Pedig ezt... ezt kénytelen leszel végig hallgatni. - Remeg a testem és egyben a hangom is. Nem tudom türtőztetni a személyemet, s ezáltal azt, ami... ami feltörni kíván bennem. Így akaratlanul is kimondom; rázúdítom a valóságot, s.. összetöröm őt. Őt, aki... Ketté hasad a szívem a látványának okán, ahogy ellenkezni óhajt, ahogy... ahogy nem akarja ezt elfogadni. Sajnálom -, mondhatnám is, viszont mit érnék el vele?! Megöltem azt a személyt, aki itt lehetett volna neki... ezzel hogyan tudok majd együtt élni? Miként leszek képes feldolgozni, s ő... Ő?
- Nem szórakozom veled és ez nem kitaláció, kérlek... - Mondom ki nehézkesen, végül nagyot nyelve. - Nem drogozom, bár a test és az emlékek óhajtanák, de... nem. Én nem és... nem ezt akartam, oké?! - Fakadok ki halkan, remegő brit hangszínnel. Hol van az, aki... aki vagyok? Nem akarom ezt... nem akarok felesleges kis érzelmeket! A hajamba túrok feszülten, ahogy egy nagyobbat sóhajtok.
- Figyelj... - Nyomom magamat még inkább a hideg falnak. - A test az övé, s az emlékei tisztán megmaradtak... de én... én egy másik lélek vagyok; egy másik testből, mert megöltek, míg... aztán ebbe a személybe ugrottam, akit meg kellett ölnöm ahhoz, hogy benne maradhassak, de... de nem ellenkezett. Ő akarta a halált, s én... én sajnálom. Nem így akartam... - Újból sírva fakadok, s ezzel mit sem ér az, miként visszafogom önmagam; nem megy. - Ha tehetném; meghalnék... - Suttogom, miközben megragadja az ingem nyakát, sőt teljességgel magához ránt. Felnézek rá, aztán csak lezárom a szemeimet; várva azt az ütést.. Miért nem teszi meg?!
- Én... - Hatalmasat nyelek a szavaira, s ahogy befejezi.. Fájdalmasan fújom ki a tüdőmben tartott oxigént. - ...kérlek, könyörgöm neked... - Remegő kezekkel simítok a karjaira, majdan a vállára, miszerint szorosan magamhoz vonjam. - ...ne csináld ezt magaddal! Én sajnálom... én... - Elhalkulok, ahogy a homlokomat az övének döntöm. Letörlök néhány kósza könnycseppet az arcáról, majd egy lassú, ám jelentős mozdulattal az ajkaimmal az ajkait érintem. Finoman csókolom meg őt, aminek a hatására a szívem még hevesebben ver. S akár viszonozza, akár nem... az egész pusztán néhány kósza pillanatig tart. Hiszen hiába kapcsol az egykori emlékek sokasága, hogy első és micsoda' alkalom; számomra érthetetlen és... és összezavar. Mi a francot művelek?! Elszakadok tőle azon nyomban, ahogy zihálva felállok.
- Sajnálom... ezt... ezt az egészet és az előbbit és... - Inkább csak megindulok, hisz' jobban teszem, ha lelépek innen.
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Mad Killer






Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my sweety' boy || in the future ₪
Play by :
Mr. Sebastian Stan ₪
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Márc. 25, 2019 11:35 pm



☾ To: Zack Reed


☾ Why can't I stop thinking about him?






A lelki sebeink meggyógyulnak valaha? A múlt kísértetei megszűnnek létezni valaha? Mit hoz a holnap? Mit rejt a ma számunkra? Vagy épp a következő pillanat…? Mikor jön el az a pont, mikor minden egészen más fordulatot vesz, vagy éppen örökre elveszünk? A kérdések egyikére sem tudtam volna válaszolni. Gyerekkorom óta hordoztam a lelki sérüléseimet, amik olykor fel-felszakadtak, a múlt történései felzaklattak… s emberek képei tűntek fel a lelki szemeim előtt, hogy a fejembe véssék újra meg újra azt, amik történtek. Azt, hogy elvesztettem őket, vagy épp tönkretettem őket úgy, hogy még csak nem is tudtak róla. Rossz ember voltam, aki szinte teljesen magára maradt… ha Jeff nem tért volna vissza, azt hiszem, örökre elvesztem volna a saját magam által kreált végeláthatatlan sötétségben. Legalábbis ezt hittem, de a legjobb barátom körüli légkör nyomasztóbb és ijesztőbb volt, mint bármikor máskor.
Nem értettem, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, de nem is akartam törődni ebben a pillanatban vele. Egyszerűen azt akartam, hogy most az egyszer, ha lehet, ha csak néhány percre is, de legyen minden olyan, mint régen. Csak ő és én, meg a gondtalan kis életünk, a bulizások, a közös kalandok és… és mindezek összessége. Akartam ezeket a dolgokat, most azonnal, hogy egy kicsit újra élőnek érezzem magam, ne egy olyasvalakinek, aki meghalt belülről és akiben nem maradt semmi. Hiszen sosem voltam még olyan kilátástalan helyzetben, mint az elmúlt hónapokban. Össze kellett volna szednem magamat, igen, de hogyan? Egyedül mégis hogyan? Sehogy.
Miközben beszéltem, Jeff egyszer sem nézett rám. Rázkódott a válla, alig láthatóan, de elárulta mindazt, amit talán titkolt volna inkább. Megtört – valamiért megtört volt és a szavaim elindítottak benne valamit. Sosem szerettem, ha miattam sírt, s nem is tette gyakran, de gyűlöltem ilyenkor magam.
- Hé… - Kezdtem bele, de folytatta, így beharaptam az ajkam. Aztán csak értetlenül figyeltem és eddig a pontig bírtam azt, hogy ne álljak fel és üljek át mellé. Meg akartam nyugtatni őt és éreztetni, hogy minden rendben van, semmit sem kell sajnálnia. Úgy gondoltam, a szavaival csak arra próbál utalni, hogy nem akart elmenni, csak jött valami lehetőség, egy pillanat és megtörtént… nem gondoltam tovább a dolgot. Talán csak nem akartam.
S minden igyekezetem ellenére egyáltalán nem viszonozta az ölelésem. Aztán a szavak, az érintése… mi van veled, Jeff? Mi a fene történt veled és ki tette ezt? Mintha el akart volna lökni magától, de mintha bizonytalan lett volna.
- Miről beszélsz, haver? Mit ne csináljak? Tudom, hogy nem érzelgősködünk meg a többi, de ezer éve nem láttalak! Ennyit csak megengedhetünk magunknak, nem? – Nyeltem egy nagyot, de csak eltolt magától, ahogy a mellkasomra simította a tenyerét. A szívem hevesen vert, a gyomrom meg szinte összeszorult a további szavakra.
- Mi nem vagy? – Kérdeztem vissza bizonytalanul, halkan, értetlenül, de aztán próbáltam megállítani, hogy tovább beszéljen. – Nem akarom hallani. Semmit sem akarok hallani, amivel ellökhetsz magadtól, érted? – Igyekeztem határozott lenni, de a végére szinte teljesen elhalkultam. Pont akkor, mikor ő újra szóra nyitotta a száját. Ő nem Jefferson?
Egy pillanatra, mintha az egész világ megszűnt volna létezni körülöttem. Nem láttam színeket, nem hallottam hangokat, nem volt körülöttem semmi – csak én voltam, meg az a mondat. Aztán a másik pillanatban újra ott volt előttem Ő. Értetlenül bámultam rá, vizslatva a szemeit, az arcát, s figyelve, ahogy elhúzódik tőlem.
- Hogy mit mondtál? – Halkan kérdeztem vissza, de egyszerűen képtelen voltam elhinni azt, amit mondott. Lassan remegni kezdett a kezem, majd az egész lényem. Végül idegesen felálltam. – Ne szórakozz velem, oké? Méghogy Jeff halott. Hát te vagy Jeff! Biztos valamelyik drog mellékhatása ez a fura kitaláció, nem igaz?! Már rég megmondtam, hogy abba kellene hagynod… - Idegesen motyogtam, összefüggéstelenül is talán, nem gondolkozva. Nem, nem halhatott meg a legjobb barátom. Nem halhatott meg az, aki az életem meghatározó része volt. Nem halhatott meg az utolsó ember is, aki fontos volt a számomra. Nem, nem és nem! Ezt nem voltam hajlandó elfogadni.
- Nem haltál meg, mate… itt vagy… - Őt fürkésztem, s észre sem vettem, de már hosszú pillanatokkal ezelőtt eleredtek a könnyeim. Sírtam. Ezúttal tényleg elvesztettem Őt? Képtelenség. Próbáltam magamat abba a hitbe ringatni, hogy ez az alak itt… még mindig Jeff és ez az egész csak egy ócska vicc, egy trükk arra, hogy ellökjön magától valamelyik újféle teóriája kapcsán, de… egy részem tudta, hogy igazat mond.
- Miért… miért tetted ezt? – Az asztalon támaszkodtam meg az egyik kezemmel, míg másikkal igyekeztem a könnyeimet törölgetni, de felesleges volt. Aztán közelebb lépve hozzá elkaptam a nyakánál a ruhát és közelebb vontam magamhoz. Megérdemelte volna, hogy megüssem, de képtelen voltam rá.
- Még csak el sem búcsúzhattam tőle… - Suttogtam halkan, ahogy végül újra lerogytam mellé a székre, de a ruháját nem engedtem el. - …jobban mondva… - Keserűen elmosolyodtam. - …tőle sem.

781 words ☾ In my veins ☾ note: héé  Sad   



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Lonely Wolf




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
☾ Waiting for you, Zack... until I die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
74
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Márc. 11, 2019 12:30 am


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 608 ❖ Without You ❖ note: I'm So Sorry Sad ❖ kredit



Sosem akartam egy ilyen helyzetbe belecsöppenni, ahol én vagyok a rossz; a mindent felülíró gonosz, s lám, lám... megöltem a legjobb haverját, ami már saját magában is egy borzasztó tény, de még, miként közöljem ezt vele... Nem, nem és nem, ez egyszerűen nekem nem fog menni. Legalább is épeszű módon tuti nem! Hiszen; nem bírom feldolgozni a gondolatát sem annak, miszerint darabokra fogom szedni Őt. Igazából miattam lesz mély ponton; általam kerül még lejjebb azon a bizonyos lépcsőfokon, s ez.... annyira... annyira elkeserítő. Szavak sem jönnek szinte az ajkamra, így nem tudom mit felelhetnék a visszakérdezése kapcsán. Talán, talán.... tényleg mondhatnék valamit, de attól tartok ez nem fog könnyen menni, s még, ha ki is nyögöm, akkor sem lesz egyszerűbb. Most sem az, s akkor főként... Nagyobbat nyelek a kelleténél, ahogy az asztalt pásztázom, ahová még nem régiben kiöntöttem az italom, s amelynek a feltörlésében segített a velem szemben ülő férfi, aki... Oké, bevallom, annak ellenére, hogy kényelmetlen a helyzet; még nagyon is vonzó. Mármint Theodore és nem pedig az asztal, vagy az a kényszeres tény, miként színt kell vallanom. Az utóbbiak aggasztóak, félelmet diktálóak, lehangolóvá teszik a kört, s ráadásként szíven döfnek, amiért.. Hogy lehetek ekkora idióta? Miért nem távoztam ebből a városból? Minek maradtam itt egyáltalán? Ezért?
Nem láttam a szavak valódi értelmének tükrét, nem tudtam tisztán gondolkozni a közelségétől, mármint... érthető, hisz' lényegében miattam halott valakije. Megöltem egy számára nagyon fontos személyt, egy olyan valakit, akivel jó viszonyt ápolt, s elvettem tőle ezt... ezt a mankót. S már most... ebben a minutumban süt róla a megtörtség, a fájdalom, a... a minden és én... Képtelen voltam ránézni, leszegtem az állam, a padlózatot figyelve, avagy akármi mást, csak ne Őt bámuljam. Könnyektől csillogó tekintettel hallgattam azon mondatok összességét, amelyeket felém intézett, viszont ezeket... éppenséggel a barátjának akarta, aki... többé nem létezett, helyette én voltam... én, mint egy önző, hazug, kétszínű mocsok. Remegtem, s ekként minden egyes mozdulatom árulkodó volt. Nem tudtam visszatartani... nem bírtam tovább. Ez volt az a pont, ahol vége van a dalnak. Egy nagy táblán lebegett a szemeim előtt; megszívtad. S igen, tényleg. Már épp' mondtam volna valamit, amikor is újból megszólalt, ekként fagyasztva meg bennem a vért. Nem maradt senkije? Nincs...?
Mintha egy világ törne össze bennem, mintha... nem, ezt egyszerűen nem tudtam... most... ez...
- Theodore... - Suttogom magam elé elhalón, fájdalmasan szívva be a levegőt. - ...én úgy sajnálom... - Folytatom a megkezdett szakaszt remegve, megtörten, meggyötört éllel. - ...én nem akartam ezt, de ott volt az a pillanat és aztán... egyszer csak megtörtént. - Nyalom meg végül a kiszáradt szám, miközben nehézkesen lélegzek, mintha minden egyes ilyen tett újabb tőrt állítana a tüdőmbe. De aztán ő megmozdul... átül mellém és... pislogni sincs időm, mert megölel. Nincs szívem viszonozni, nem tudom ezt tenni... vele nem. Lezárom a szemeimet, könnycseppeket engedve útnak. S nem sok kell, hogy sírjak... Olyan lesz ez is, mint a Kai Parker jelenet; ironikus..
- Kérlek, ne... - Lassan csúszik az egyik kezem a derekára. - Ne csináld ezt magaddal és velem se... - Simítok végig az oldalán, majdan a mellkasára helyezem a tenyerem, így tolva el őt magamtól. - Fájó, szorongató, s lélek tépő, de... - Sóhajtok, lehajtva a fejem. - ...nem az vagyok! - Suttogom halkan, szinte alig hallhatóan, aztán hirtelen...
- Én nem vagyok Jefferson... - Jelentem ki egy fokkal hangosabban, letörölve a sírás lenyomatát. - Én más valaki vagyok, mert, akit Te akarsz az halott. Megöltem Jeffet és elfoglaltam a testét. Én... én egy szörnyeteg vagyok... - Védekezőn húzódom hátra, egészen a falig, ha kell engedem, hogy behúzzon egyet, sőt üthet többször is, ha akar... tegyen bármit nem ellenkezem, mert megérdemlem.
Mindent... mindent megérdemlek.
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Mad Killer






Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my sweety' boy || in the future ₪
Play by :
Mr. Sebastian Stan ₪
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyVas. Márc. 10, 2019 9:29 pm



☾ To: Zack Reed


☾ Why can't I stop thinking about him?






Hitetlenkedve bámultam. Őt, akit régóta elveszettnek hittem. Őt, aki mindig is meghatározó eleme volt az életemnek. A részem volt, a legjobb barátom, a… a soha meg nem született testvérem, vagy… nem, erre igazából nincs jó szó. Számomra Jefferson mindig valami többet jelentett puszta barátnál. S hiányzott. Rohadtul hiányzott az életemből, amióta csak elment, kilépett, köddé vált, s hírt sem adott magáról. Mindig is érdekelt, hova tűnt, miért és hogy jól van-e. Az is érdekelt, az én hibám volt-e, amiért elment… s most itt volt, hogy minden kérdést rázúdítsak. Megtehettem volna, de valahogy… nem ment. Hang sem jött ki a torkomon, miközben az alkohollal átitatott szalvétát markolásztam. Meg akartam ölelni és tudatni vele, hogy mennyire hiányzott nekem. De nem tudtam, Ő mit gondol. Nem tudtam, Ő mit akar, így… így csak álltam ott, szinte megkövülten, vagy inkább megtörten. A szemeit figyeltem, hogy kiolvashassak belőle bármit, amíg a válaszára vártam, bár a kérdésem pusztán költői volt. Jeff sosem fogadta el, hogy itt vagyok neki… hogy számíthat rám. Vagy ha mégis, akkor is inkább elzárkózott és próbált mindent egymaga megoldani. De ezt mindig butaságnak tartottam.
Nem igazán tűnt úgy, mint aki válaszolni akar. A hallgatásával pedig, mint mindig, most is csak megrémisztett. Mindig rossz érzést keltett bennem és arra késztetett, hogy közelebb akarjak jutni hozzá… hogy elérjem a lelkét, hogy törődjek vele, meg… a fenébe is, miért gondolkozok én ennyit? Az intést látva rögtön arra pillantottam, amerre a kezével mutatott. A tasak láttán egyből átfutott az agyamon az, amit kaptam Tomtól – s amit még mindig a zsebem mélyén őriztem. Ki hitte volna, hogy idáig jutok, nem igaz? Viszont azt tudtam, hogy Neki le kellene szoknia erről a káros szenvedélyről. Ugyanakkor már nem volt jogom beleszólni, hisz én is… használtam. Egy sóhajjal leültem vele szemben, az asztalra téve az eddig olyan gondosan tartogatott szalvétát, s ezzel egy időben a kezembe vettem a tasakot, amit végül leraktam az asztalra egy szó nélkül. Mély levegőt vettem viszont, mikor végre megszólalt. Aztán nyeltem egy nagyot.
- Mit nem tudsz? – Kérdeztem vissza zavartan felnevetve, s idegesen a hajamba túrva. Mi ez az egész? Miért… miért ilyen? Mit tettem vajon ellene? Az asztal egy pontját kezdtem figyelni. Olyan… furcsa volt a légkör, mint talán soha. Aggasztott és idegesített is egyben. Mi a fene történt Vele? Rápillantottam, s ekkor nézett ő is rám, így a tekintetünk egybeolvadt. A komolyabb, mégis fájdalmas hangsúly először felkeltette az érdeklődésem, aztán a további szavak, az ismerősen csengő mondatok… Mélyen szívtam magamba a levegőt, majd a poharat megfogva kiittam a tartalmát. Picit idegesen raktam vissza az asztalra, így nagyobbat koppant a kelleténél az üveg és a fa, mikor találkoztak ismét egymással.
- Hányszor mondtad már ezt, Jefferson? Meggyűlöllek ezért, meggyűlöllek azért, de sosem mondtál el semmit, szóval ne most kezdjük el ezt… mert, ahogyan már százezerszer megmondtam: sosem tudnálak téged gyűlölni. Soha, semmi olyat nem tudsz mondani, amitől a szememben kevesebb lennél és az sem érdekel, ha az elmúlt hónapokban mit tudom én, leölted a fél világot, mert… mert végre újra itt vagy, és ez azt jelenti, hogy… - Igazából mit jelent? Hogy miattam jött vissza? Tiszta hülye vagyok. Újabbat nyeltem, majd a poharat húztam újra magamhoz, de az, sajnálatos módon, üres volt. - …a lényeg, hogy hiányoztál, mate. Ne akarj ellökni magadtól, mert… számomra senki sem maradt, csakis Te. – Ezt már némileg remegő hanggal mondtam ki. Tényleg így volt. Senkim sem maradt már rajta kívül és pont ez az, amiért égi jelnek tekintettem azt, miszerint visszajött. Talán miattam jött vissza. Szerettem volna ezt hinni. Ugyanakkor éreztem, hogy valami furcsa Jeffel kapcsolatban, de nem tudtam, mi… vagy csak nem akartam törődni vele egyáltalán.
Néhány hosszabb pillanat után felálltam, mint aki menni készül, de csak hozzá indultam. Aztán mellé ültem le végül, hogy egy szó nélkül magamhoz húzzam és szorosan átkaroljam. Ezzel kellett volna kezdenem. Egy öleléssel, amivel igazából mindent elmondhatok jelenleg Neki. Hisz ebben minden benne van, nem?

643 words ☾ In my veins ☾ note: nem bírtam ki, hogy ne írjak... Hátsó boxok 2566525366  



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Lonely Wolf




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
☾ Waiting for you, Zack... until I die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
74
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyVas. Márc. 10, 2019 8:44 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 611 ❖ Without You ❖ note: I'm So Sorry Sad ❖ kredit



Sietve próbálom feltörölni a kiömlött italt, amit megnehezít a remegő kezem és maga azon helyzet, miszerint a szalvéta, bár magába szívja a nedvet, de ettől még nem elég. Mélyebbet sóhajtok a tény felismerése kapcsán, s már épp' keresnék a tekintetem által egy újabbat, amikor is valaki mindenféle szó nélkül megjelenik mellettem -, jobban mondva az asztalomnál. Szalvétákkal a kezében, hősiesen készen állva arra, hogy kijavítsa az én kis baklövésemet. S igen, valamiért mindezt megteszi, viszont magam sem értem miért. Hosszas percekkel később pedig már eltűnik az asztal felületéről, s nem marad más hátra, mintsem, miként összegyűri az alkohollal átitatott papírdarabokat. Figyelni kezdem eleinte az ujjait, majdan játszi könnyedséggel csúszik feljebb rajta a pillantásom. Egy férfivel van dolgom és a hangja valahogy különösen ismerős, mintha... lehetséges volna? Végül az íriszeim rászegeződnek, keresve az övéit. Fürkészem őt; olyan... olyan... egyáltalán ki ő? Nagyot nyelek, lassan mérve végig az előttem, vagyis a tőlem nem messze álló úriembert, akiről már lerí a búskomorság egyvelege. Nyilván az idő megkínozta, megtépte mivoltának értelmét, s ekkor... pontosan ez az a momentum, amikor is leesik a kiléte -, újfent a szemei tükrét bámulva.
Theodore...

- Theodore... - Suttogás, lágy vonal éllel karöltve. - ...én, én meg vagyok, viszont te... - Szünet a szavak között, akadozás, meg-megállás, vagy csupán az össze-visszaság, ekként nem tudva megszólalni a közelében... Hirtelen jött a zaklatottság a látványa okán, ami felettébb mód volt lehengerlő, s mégis idegőrlő. Édes, sőt keserű. Különös érzés fogott közre, mintha vonzódást vennék ki. Én vonzódnék hozzá, de miért és miként? Mégis mi a fene ez? Ezt a gondolatot egy erőteljes fejrázás követi, aztán némi pislogás és azok a szemek. - ...valami van veled, és én aggódom érted. - Egyetlen lépés, fürkészés, s már majdnem még egy mozdulat, de a szavak.. a szavai... Tom? Milyen Tom? Mi ez az egész?

Heves szívverés, némi zavartság, megmagyarázhatatlan érzelmek..
Mi a franc van velem?!
Lezárom a szemeimet, majd néhányat pislogva tekintek rá. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de az emlékkép bőven kivett belőle. Oh és apropó... a kérdése, igen. Ki is ment a fejemből a válaszadás eshetősége.
Nagyot nyelve mutatok a velem szemben lévő helyre, ahol az a tasaknyi drog is hever. Egyszerűen már most nem tudom, mit mondhatnék... Hogy közöljem vele? Hogyan mondjam a szemébe nézve? Miért tettem ezt? Olyan... olyan... Megrázom a fejemet, ekként szívva magamba egészen mélyen az oxigént. Oké, nyilván haverok voltak, vagy többek... egyelőre annyi rémlett fel, hogy Jefferson mélyebb érzéseket táplált iránta. Szerelmes volt, s vonzódott ehhez a fiúhoz..
- Én... - Nagyon halkan ejtem ki. - ...nem tudom... - Félrenézek. - ...vagyis... - Fájdalmasan hunyom le a szemeimet. Szedd össze magad, Zack.. Muszáj! De a bűntudat mértéke sokkal nagyobb, s hiába igyekszem összekaparni önmagam, ha... nem megy. Újabbat nyelek, lassan keresve meg a tekintetét, miközben Ő... Vajon ért ebből bármit is?
- Figyelj... - Tolom elé a poharat, miközben fájdalmas élként cseng e szó. - ...jobban teszed, ha iszol, mert valami olyat kell közölnöm veled, amit tudnod kell és amiért lehet, hogy meg fogsz gyűlölni. - Folytatom komolyan, némileg vészjóslón, de annál inkább finomabban. Nem akarok a nyakába varrni plusz terheket, hisz'... látszik rajta a megtörtség, a fájdalom, az elvesztés.. ugyanakkor ott van a remény, mert Jefferson Schilling-et láthatja maga előtt. Viszont, én nem Ő vagyok és ezzel... ezzel a darabjaira fogom szedni. Miért ártok mindenkinek? Miért bántok másokat? Miért kínzom?
Lehajtom a fejemet, nem szólva többet. Csendben kémlelem az asztalterítőt, azon töprengve, miszerint; mit tegyek.
Ha azt választom, hogy elmondom, akkor... kiutál és nekem esik, mert megöltem a haverját.
Ha meg nem mondom el és egy színészi alakítást nyújtok cserébe, akkor... becsapom, elárulom... ezt meg nem szeretném!
Szóval...
Valaki mondja meg... könyörgöm... miként; mit csináljak?
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

The Mad Killer






Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my sweety' boy || in the future ₪
Play by :
Mr. Sebastian Stan ₪
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok Empty

Ajánlott tartalom


Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
 

Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ