Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Két hét múlva egy Denver-i sikátorban. - Izzy & Liv

Hátsó boxok EmptyOlivia C. Summers
Yesterday at 11:43 pm



Elhagyatott raktárépületek

Hátsó boxok EmptyTatiana Shelley
Yesterday at 5:08 pm



Lili Reinhart

Hátsó boxok EmptyLucas Lawrence
Yesterday at 4:24 pm



Utcák

Hátsó boxok EmptyElectra Fanning
Yesterday at 12:26 am



Avatar- és névfoglaló

Hátsó boxok EmptyEmmett Keener
Csüt. Okt. 17, 2019 6:26 pm



Emmett Keener

Hátsó boxok EmptyElectra Fanning
Csüt. Okt. 17, 2019 12:26 am



Bejárat

Hátsó boxok EmptyCelian Darveaux
Szer. Okt. 16, 2019 6:57 pm



Elkelt a keresettem!

Hátsó boxok EmptyTatiana Shelley
Szer. Okt. 16, 2019 11:45 am



Udvar

Hátsó boxok EmptyKlaus Mikaelson
Szer. Okt. 16, 2019 12:37 am



Nothing else matters - Drezera

Hátsó boxok EmptyDrezath
Kedd Okt. 15, 2019 10:02 pm

Share
 

 Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Jún. 24, 2019 7:08 pm

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Hátsó boxok Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Hátsó boxok Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
566
Népszerûség :
0

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptySzer. Jún. 12, 2019 1:06 am



☾ To: Zack Reed 18+


☾ Show me how to
make it new again






Ez lenne az élet rendje, nem igaz? Semmi sem állandó. Amiről azt hisszük, örökké tart, egyszer véget ér, akiről azt hisszük, örökre velünk marad, az előbb vagy utóbb, de elhagy. Akit szeretünk, az gyűlöl minket, akit mi gyűlölünk, az talán szeret. De van olyan is, amikor az érzések és a tettek nincsenek szinkronban egymással; azt mondod, amit nem akarsz, s úgy cselekszel, ahogy ép ésszel sosem tennéd. S magad sem tudod megmagyarázni, mit miért teszel, mert te magad sem tudod, mit gondolsz, vagy érzel valójában. Össze vagy zavarodva.
Menthetetlenül.
Ahogyan én magam is. Tudtam, hogy hiába kapaszkodom a múltba, de így, hogy ebben a formában állt előttem Ő, nos, nehéz volt nem a múltat látnom a jelenem helyett. Főként, hogy újra és újra szóbakerült Jefferson, aki már… aki már nem volt. Aki halott volt. Aki már sosem tért vissza hozzám.
Talán, ha valaki kívülről látott volna engem, őszintén azz arcomba mondta volna, hogy mekkora idióta vagyok azért, amit ezekben a pillanatokban művelek. Miért viselkedek így azzal, aki… azt tette, amit? De egyszerűen képtelen voltam arra, hogy gyűlöljem… hogy elküldjem, hogy… hogy bármi rosszat tegyek vele. Nem ment.
A szavait hallgatva nagyot nyeltem, majd figyeltem, ahogy lefolyik az arcán az a könnycsepp. Szenvedett, ahogyan én is.
- Nem vagy idióta… - Jegyeztem meg csendesen, gyengén megrázva a fejemet. Sajnáltam őt és magamat is. – A véleményem az, hogy lehettem volna sokkal jobb is hozzá… - Folytattam még halkabban, gondolatban még több mindent hozzátéve. Többek közt azt, hogy egy részem önmagamat okolta azért, amiért Jeff ennyire a halálra vágyott. Talán, ha jobban bánok vele, vagy ha még inkább mellette állok és még inkább próbálkozom nála… akkor képes lettem volna segíteni neki. Akkor nem így halt volna meg. De azt hallva, hogy egyáltalán nem akart élni és hagyta magát és… nem, ez túl fájdalmas volt.
Kissé ledöbbentem a továbbiakra. Nem ezt akartam kihozni belőle. Azonban még tovább tetézte a dolgot és… esküszöm, még nekem támadt bűntudatom az egész helyzet miatt. De őszintén, hogyan választhatnék egyik életet a másik helyett? Vagy… nem, fogalmam sincs. Nem akartam az Ő halálát. Az lett volna a legjobb, ha mindketten élhetnek és… minden visszaáll a régi kerékvágásba. De ez lehetetlen volt.
- Hagyd ezt abba, kérlek… nem ezt akartam kihozni belőle és nem, egyáltalán nem lenne jobb, ha eljátszanád, hogy Te vagy Ő… s amúgy sem hinném már el… nem menne, hiszen annyiszor a tudtomra adtad már, hogy Te nem Ő vagy… és megértettem, de fáj… - Folytattam egy fokkal halkabban, mély levegőt véve. Mi értelme volna, ha eljátszaná nekem Jeffet? Nem tudnék úgy beszélni hozzá, mintha Ő lenne. Pedig számtalan dolgot mondanék neki.
Bocsánatot kérnék mindenért, amit tettem. Bocsánatot kérnék azért is, amiről nem tudtam, hogy fájdalmat okozok neki – nyilván az, hogy annyiszor nőkkel látott, miközben ő szerelmes volt…
Elmondanám neki, hogy nekem is legalább olyan fontos volt ő, mint én neki. Elmondanám azt is, hogy ha ő nem lett volna, én lettem volna a világ egyik legmagányosabb embere, ha nem az egyetlen.
Sokmindent elmondanék neki, de már nem lehet.
Ő viszont itt volt. A fejemet ráztam újfent, gyengén, és némileg értetlenül is.
- Te csak félsz valójában, nem igaz? Bemeséled magadnak, hogy mindenkinek ártasz, aki a közeledbe férkőzik, mert… félsz, hogy tényleg így lesz – A szemeit fürkésztem. Szinte kiolvastam belőle, hogy ismét elsírná magát, ha tehetné, de ezúttal tartotta magát.
Már nem tudtam határvonalat húzni kettejük közt, sőt, eddig sem tudtam. Nem tudtam, hogy melyik jellemvonás Jeffé, s melyik a sajátja.
Kissé összepréseltem az ajkaimat a szavai hallatán. Nos, ez most kifejezetten Jefferson jellemvonása volt, legalábbis őt juttatta eszembe. Ő is próbált olykor ellökni magától, máskor pedig színtisztán látszott rajta az ellenkezője. Az, hogy semmiképpen sem dobna el magától. Sőt, attól félt, hogy én fogom őt. Holott ez sosem történt volna meg.
- Tudom. Ha elmész, sosem látlak újra, épp ezért nem engedtelek el eddig sem… - Magyaráztam, a tekintetét fürkészve. A lehető legőszintébb voltam vele; kimondtam, hogy önző vagyok és ezért… van szükségem rá. De ez az igazságnak csak egy része volt. Nem azért volt rá szükségem, mert „pótléknak” akartam őt vagy bármi, hanem… egyszerűen egy részem azt súgta, hogy nem szabad elengednem magam mellől.
- Miért hiszed, hogyha bárki más megjelenik az életemben, akkor téged el is löknélek? Ha az előbb figyeltél, akkor úgy fogalmaztam, hogy egy ideig szeretném, ha mellettem lennél és ha később is úgy érzed, nem kérsz belőlem… elengedlek. A te döntésed minden, én csupán időt kértem… nem pótléknak akarlak használni – Mély levegőt vettem. Nyilván nehéz volt elvonatkoztatni Jeffersontól, de muszáj volt. Ő nem a legjobb barátom volt, hanem valaki idegen, mégis ismerős…
Elgondolkodtam némileg a szavain. Talán most először gondoltam úgy, hogy el kellene őt engednem. Az, hogy a közelemben van, nyilván felkavaró neki; az emlékeknek. Legalábbis ilyen módon tudtam elképzelni a dolgot… hiszen amióta megjelentem, a felém érzett érzései erősödtek; Jeff kapcsán. Az a csók is ennek kapcsán csattant el közöttünk.
- Megértem… - Ennyit bírtam csak kimondani. Mégsem hagytam elmenni. Tényleg önző voltam.
A vallomások, csókok, érintések… minden túlságosan intenzív volt, olyasféle, amiben eddig még nem igazán, sőt, egyáltalán nem volt részem. A szívem ki akart szinte szakadni a helyéről; vágytam rá. Nem tudtam, meddig tart ez a heves érzelem a részemről, vagy épp a részéről, de jelen pillanatban nem tudtam és nem is akartam lemondani róla.
Ahogyan terhelni sem akartam, habár bevallom, jól jött volna a segítség a holdfényes éjszakákon. Mégsem akartam ezzel törődni most. A nyakába csókoltam, ezzel terelve az egész témát. Talán majd… ha ennek vége, már ő sem akar velem foglalkozni többé. Lehet, ez az egész egy beteljesült akármi lesz a részére, s ennyi, nem igaz?
Első látásra szerelem? Van ilyen egyáltalán?
A válaszra, avagy a reakcióra nagyot nyeltem és így fürkésztem a szemeit.
- Hogy érted ezt? El tudnád velem képzelni hosszútávon? – Kérdeztem némileg mosolyogva, némileg meg kérdőn. Mármint, ha nem csak a szex miatt van most velem, akkor… mit is szeretne még? Bár erre jelen pillanatban én magam még nem tudtam gondolni. A jelen pillanatnak akartam élni, hiszen ebben ilyen voltam… főként, mikor a vágyak irányítottak, mint jelen pillanatban is.
Simultam hozzá, érintve őt és kiélvezve a testének forróságát. Mindketten égtünk a vágytól és ez… ez tetszett. Vágytam rá és ennek hangot is adtam, majd vadul csókolózni kezdtünk; meg akartam mutatni neki a csókommal, miszerint tényleg úgy érzek, ahogyan.
A nyöszörgését hallva belemosolyogtam abba a csókba, s ennek kapcsán ismét végighúztam a férfiasságán a kezemet. Aztán közelebb simultam hozzá, átölelve őt, s a nyakát csókolgatva. Azt akartam, hogy élvezze és sose felejtse el ezt az egészet. Engem.
- Nem így értettem, hanem… - Nagyot nyeltem. – Vagy neked volt már dolgod pasival, Zack? – Kérdeztem egy csalfa mosollyal, majd az állára nyomtam egy apró csókot. Kiélveztem ezt követően a simításokat, beleremegve jólesőn.
Aztán kis hatásszünet következett, hiszen megzavartak minket; nem tudtam, ki, de a lényeg, hogy másik mosdót kellett keresnie, az egyszer biztos. Zack szemeit fürkésztem, majd elmosolyodtam, mikor az ajkaimon simított végig.
- Remek terv, sőt, egész hihető… - Viszonoztam a puszit, majd ezzel a lendülettel meg is csókoltam őt újra, talán sokkal hevesebben is, mint ezidáig bármikor. Segítettem az alsónadrág leszedésében, majd én magam is leszedtem lassan róla minden ruhadarabot, ami még netán rajta volt. Nem kellett felesleges tényező, csakis ő…
Ahogy újra magához vont és immár teljesen meztelenül simultunk egymáshoz, egészen izgató volt és új és… az érzések és a vágyak még inkább felfokozódtak bennem. Főként, mikor a csípőjével mozogni kezdett, avagy hozzám dörgölőzött. Halkan belenyögtem a csókba, amit még inkább elmélyítettem; nyelvemmel az övét kerestem, finoman játszva vele.
Néhány hosszabb pillanat múltán szakadtam el tőle, hogy a nyakára, onnan pedig a mellkasára térhessek át a csókokkal. Kezeimmel is érintettem őt, a hátát, majd az oldalát, felfedezve a hegeket, amiket annak idején, egyetlen egyszer már láttam. Gyengéden simítottam újra meg újra végig rajta, majd a csókjaimmal visszatértem az ajkaihoz. Nem tudtam, hogyan kellene tovább haladnunk, hisz sosem voltam még ilyen helyzetben, így Zackre vártam. Azt akartam, hogy ő irányítson ezúttal, hiszen én nem akartam csalódást okozni neki.
- Rád bízom magam… - Suttogtam az ajkaiba, miközben még inkább hozzásimultam, teljesen a hasfalának feszülve a vágyaim bizonyítékával. – Bár előtte… mármint… - Kissé zavartan motyogtam, be sem fejezve végül a gondolatot. Úristen, ez most túlságosan is zavarba hozott, pedig más esetben…
…de ez nem más eset volt.

1373 words ☾ ismerős vagy valahonnan ☾ note:  Hátsó boxok 3887785939



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
128
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptySzomb. Jún. 08, 2019 9:22 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 1732 ❖ Falling inside the black ❖ note: - ❖ kredit



+18

Egyre jobban marcangoltam önmagamat belülről az események okán, s mindaz, ami történt... Újfent éreztem a halálom tényét a démonok keze által, még mielőtt egy utolsó segélykérést rebegtem volna el az adóvevőn keresztül, s aztán... képszakadás. Nem tudom mennyi idő telhetett el pontosan, viszont egy teljesen új testben találtam rá a személyemre. A tükörbe nézve pedig nem voltam többé már vadász.. Eleinte őrjöngtem; tárgyakat és holmikat vertem szét, dobáltam ide-oda, sőt igazából szanaszét, míg nem lenyugodva; érzékeltem a jelenlétét. Koránt sem küzdött ellenem; tudta azt, hogy egy elnyomásos szituációba keveredett bele, s mintha... mintha feladta volna ezt az egészet; engedte, miként én birtokoljam a testet. Oly' annyira csendben maradt - már, ha ezt nevezhetem így -, miszerint észre sem vettem a halála beálltát. Akkor tűnt fel a számomra egyedül, amikor is zsúfolt képszerű kockák villantak meg előttem... Egy kisgyerek, aki nem én vagyok.. Ismeretlen emberek, akikkel életemben nem találkoztam.. Drog... ahogy magához veszi és mélyen felszívja az orrán át.. Egyszerre éreztem a heves impulzust és egyaránt sóvárogtam is a szer után. Hosszú hónapokba telt az, mire megszoktam e kényszeres állapotot; legalábbis ezt azzal tompítottam, miként különféle tárgyakból szívtam ki, vagyis... vettem el a varázserőt. Sokáig működött is... de Jefferson Schilling erejét sehogyan sem sikerült megszerezni, ami jócskán rontott az esélyeimen. Így hiába minden igyekezetem, ha... ha egyszer csak egy csettintésre elszállt belőlem a mágia, mintsem jelleg. Mostan... igen, ennek az árát fizettem. Minél inkább visszakozom Jeff emlékei ellen és érzéseivel szemben; annál erőteljesebben szenvedek e súlytól, s ekként a tehertől is. A momentumok eközben fájó jellegbe csapnak át, hol pedig hullámzik a hangulatom, s az érzéseim kavalkádja, aminek ez a vége.. Sírok, zokogok, gyűlölöm a személyemet és hatalmas bűntudat fog közre.. Hol megőrülök, hol vidám vagyok, s hol lám csak; vonzódom hozzá. Ez a csók is... Úristen! Meg se kellett volna lépnem, hiszen... hiszen nem is szereti Jeffet, akkor engem főként nem fog..! Miért is tenné?! Megöltem a legjobb haverját, elvettem tőle valakit; az utolsó és egyetlen reményét. Látszik rajta, miként megvan törve és én... én belerúgtam, mintsem egy kegyetlen alak. Mi ez tőlem, ha nem önzőség? Ha... ha nem...? Erőteljesen megrázom a fejemet, ahogy nyelek egy nagyobbat, így kísérelve meg figyelni rá, s arra, amit... avagy amiket kiejt az ajkain. Bár nehezen sikerül megtalálnom a középértékét ennek az egésznek.. Egyrészt, mert a barna fürtjeire téved a pillantásom, aztán a szeme kékségére, melyekben akár el is veszhetnék, s végül az ajkai... vágyakozásba csap át ez az állapot. Pedig egyetlen csók csattant el eddig köztünk, s az is kint... amit... amit nem is viszonzott. Ah, fel kellene adnom ezt a reménytelenséget! Azt sem értem, miként miért ennyire vonzó és... és... mi a fenét művelek már megint a gondolataimban? Másrészt ott van az a kellemetlen körülmény, miszerint azt tettem, amit... Nem én választottam ezt a testet; véletlenszerű közjáték volt és mégis úgy viselkedem, mintha... mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el. Vadász voltam, aki természetfelettiek százait gyilkolta, akkor mégis miért hat meg? Talán... talán.. tuti, hogy Theodore miatt zavar ez az eset, mivel... érzek iránta valamit? Más esetben, amit... az ajkai...
- Ennyi előnnyel élhetsz, ha már én... - Keserűen ejtem ki a szavakat, be sem fejezve a mondandómat, amivel... nem, nem akarom őt bántani tovább. Azt sem tudom, hogy minek hozom fel újra és újra Őt, mintha csak forgatni akarnám ebben a fiúban a tőrt, amihez nincs jogom. Ehhez nincs! Nem szenvedett már eleget miattam?! Miért tetézem még?! Az Istenit! - Sajnálom, Theodore... - Hajtom le a fejemet, ahogy feszülten túrok a tincseim közé. - ...nem kellene emlegetnem őt és azt, hogy én... - Mélyebbet sóhajtok. - Tudom, hogy szenvedsz miatta és én csak fokozom az összhatást, mert egy idióta barom vagyok.. - Folyik le az arcomon egyetlen könnycsepp. - Szerintem... sőt biztosan tudta azt, hogy mennyit jelent neked; csupán máshogy érzett... mást akart, de ettől felfogta, hogy nagyon jó haverok vagytok. Legjobb barátok, meg minden... - Magyarázom visszanézve rá. - ...az meg, hogy... - Megnyalom a számat, s inkább hagyom. Be kell ezt fejeznem, viszont még reagálnom kellene néhány dologra.. - Magyarán Őt akarnád a helyemben. - Egyszerűsítem le a körülírását. - Bocsáss meg, amiért... ezt műveltem. Nem szándékos volt, s nem... ezt óhajtottam. Sajnálom, hogy eddig fajult ez az egész és azt, miként... nem lehet itt veled. Ez az én hibám... - Mondom fájdalmasan remegő hangéllel, ahogy... nem, nem tudom tartani vele a szemkontaktust, bár ő is a földet pásztázza.
- Kapaszkodni szeretnél abba az illúzióba, hogy előtted áll, nem igaz?! - Kíntól csillogó szemekkel nézek rá. - Ha.. ha... felvettem volna a jellemét és nem ellenkeznék ennyire ellene, akkor esetleg eljátszhatnám neked látszatként Jefferson-t, de azzal... attól sem lenne jobb neked. Mert hozzám... nekem mondanád el az utolsó szavaidat, míg ő... - Feszülten szívom be a tüdőmbe az oxigént. - ...vagy szeretnéd ezt a kis trükköt? - Nézek félre hangosan töprengve, ugyanis oké; tudja ki vagyok, de úgy nézek ki, mint Jefferson és néhány pillanatig tehetnénk úgy, mintha én Ő lennék és akkor... szépen elbúcsúzhatna. S ettől megnyugvásra lelhetne a lelke vajon?! - Senkit sem engedek közel magamhoz, mert... - Tárom szét a karjaimat. - Mindenkinek szenvedést okozok és fájdalmat; hasonlóan hozzád, tehát... - Már majdnem' sírva fakadok, de ezt visszatartom. Muszáj erősnek lennem és... és egyben...
A megjegyzésére egy szimpla mosolyt ejtek meg, ami... ami kicsit sem boldog. Jeff örült volna neki tuti, hiszen... szerelmes volt, vagy mi a fene, nem de bár?!
- Ha sosem bocsátasz meg... - Ingatom a fejem. - ...akkor minek maradjak?! - Nehézkesen lélegzem, miközben a padlót fürkészem. - Nincs értelme ennek... sem annak, hogy ezt érzem, mert eddig... eddig sosem volt bűntudatom, akár elhiszed, akár nem. - Fűzöm hozzá komolyan a szituációhoz, ami kezd átmenni a lehetetlenség határán. - Egyelőre igen, máskor meg közelednék feléd... viszont, ha ez alkalommal elhagyom a helyiséget, akkor... akkor nem leszek itt. - Az íriszeibe fúrom az enyéimet, így próbálva megfejteni azt, miszerint mit szeretne tőlem. Most menjek, vagy maradjak? De aztán a szavai... - Tehát... mivel nincs melletted senki, ezért kellek neked -, legalábbis addig biztosan, amíg nem lelsz más személyt, ugye? Mert nem tudsz másba kapaszkodni; csak belém, mintsem... - Nem, nem mondhatom ki és nem, nem is kívánom folytatni. - Rendben, legyen, valameddig itt vagyok, amíg kellek. - Bólintok rá a helyzetre, s ezzel megpecsételem a sorsomat; pótlék vagyok. Jefferson Schilling pótléka.
- Nem, nem ezt, hanem Jeff jellemét és egyaránt emlékeit és ezeket... mert fájdalmasak és nem bírnám feldolgozni őket. Tönkre mennék, ha hagynám magam és átélném ezen érzéseket.. - Fejtem ki bővebb körben a számára, hogy megértse a helyzetet és ezáltal némi belelátást nyerjen a szituációmba, amely koránt sem kényelmesnek mondható. De hát magamnak okoztam, nem igaz? Miattam halt meg... nekem is kellene feldolgoznom, ami bezzeg nem megy, mert egy gyáva; menekülő egyed vagyok... szép, szép... micsoda' egy szánalmas jellemem van!
- Én nem vagyok ebben száz százalékig biztos; csupán logikusan szeretnék gondolkozni. - Jegyzem meg a szavait követően; még mielőtt csókolóznánk. Aztán pedig kiélvezem a pillanat varázsát, s azt, hogy falhatom az ajkait.
Az érintés nyomán éreztem a heves szívverését, ami sokkal bátrabbá és ösztönzőbbé tett engem a cselekedeteim kapcsán. Akartam őt és ez olyan szinten bennem volt, mint még soha semmilyen érzelem.. Átakartam neki adni, amit az irányába érzek, amit felé táplálok, amit... Finoman, mégis hevesen szedtem le róla azt a felsőt, ekként pillantva végig a felsőtestén, ezt követően pedig az ajkaira tekintettem. Figyeltem, ahogy megformálja a szavakat.. káprázatosnak véltem a jelenlétét és azt, hogy az enyém lehet; még, ha csak rövid ideig is, avagy lehet, miként el sem jutunk addig..
- Engem nem terhelsz, Theodore... - Suttogom egy jóleső sóhajt követően, ugyanis a nyakamba csókolt, s ennek kénytelen voltam hangot adni... még a gondolataimat is elűzte, így azt sem tudtam... mit is kellene folytatnom? Pislogok egy sort, mire észhez térek, de még, akkor sem fogom fel, miszerint hol is jártunk..
- Én nem a szex miatt vagyok veled... - Halkan jegyzem meg; teljesen őszintén. - ...én ezt akarom komolyan! - Figyelem a gyönyörű kék szemeit, miközben ő maga kiejti a nevemet, majdan teljesen hozzám simul. Beleremegek a közelségébe, amit ő maga érzékelhet is. Szorosabban ölelem át, avagy magamhoz; kiélvezve ezzel minden egyes momentumot. Nem óhajtom ereszteni; ezen a ponton már nem. Akarom őt; teljes egészében... S ahogy ezt kimondja ő is... Nyelek egy nagyobbat azelőtt, mielőtt heves csókcsatát vívnánk egymással. Falom az ajkait, végig simítok a hátán, s mindeközben még a nadrág is lekerül rólam.. Egyre inkább ahhoz a ponthoz jutunk és én... izgatottan várom ama minutumot.
Igyekeztem őt kényeztetni; érintésekkel, apró momentumokkal, ahogy mélyen a hajába túrtam az ujjaimmal. Aztán a farmerjával szenvedtem, amit nagy nehezen ugyan, de sikerült róla leszednem, miközben Ő... rásimított a férfiasságomra és még meg is markolta finoman. Jólesően nyöszörögtem a csókba, majd én is egy mosolyt villantottam, miközben az alsó ajkamba harapott. Lazán leszedtük végül ketten azt a fránya anyagot és így félretolva elkerült a képből... én pedig húztam és öleltem őt magamhoz... közelebb.
Finoman fordítottam félre a fejemet, hangot adva az élvezetnek, hiszen, amit a nyakammal művelt... Bizsergetően remegtem a csókok nyomán, így préselve magamat az ajtóhoz; még neki is döntöttem a fejem.
- Igazán remek vagy... - Válaszolom egy hatalmas mosollyal az arcomon, így remegve meg a fülemre nyomott csókja okán, amivel még le is döbbent. Lehunyom a szemeimet az oldalamra való simításának hatására, s elkezdem én is viszonozni ezen mozdulatsort... barangolva az oldalain, a hátán, a karjain, amikor is...
Valaki volt kívül és nem tudott bejönni miattunk. Eleinte rizikósnak tituláltam ezt, utána már csak mosolyogtam, ahogyan azt Mr. Storm is tette. Nem zavart... nem érdekelt; igazából csak ez a fiú foglalkoztatott és ez tündöklően leolvasható volt rólam, sőt a tekintetemből még inkább. Az ajkaira simítottam, ahogy közelebb hajolt hozzám.
- Majd azt mondom... mennyire szarul voltam és süket és... - Nevettem fel halkan, majdan adtam egy puszit a szájára.
Hevesen, vágyakozva, sőt szenvedélyesen csókoltam Őt, ahogy az ujjaim újfent az oldalaira csúsztak, majd az alsója szegélyénél kötött ki a kezem. Egyetlen mozdulattal szedtem le róla, így vonva magamhoz; érezni akartam a forró bőrét... magát a testét. S miután ez megtörtént; finoman mozgatni kezdtem a csípőmet, ekként ingerelve mindkettőnket -, már amennyire lehetett.
Az ajkaitól egy pillanatra sem szakadtam el; még levegőt sem kívántam venni.. Érezni akartam Őt mindenhol. Érintettem a teste különféle pontjain, faltam és igencsak magamhoz szorítottam gyengéden. Kellett nekem. S magam sem tudtam miért, de kifejezetten jobban esett vele ez a kis együttlétes szitu, mint bármelyik nővel valaha is..
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Play by :
Mr. Matt Czuchry or Mr. Colin O'Donoghue ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
32
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyPént. Jún. 07, 2019 1:58 am



☾ To: Zack Reed 18+


☾ Show me how to
make it new again






Hogy mit akartam tőle? Nem tudom. Akárhányszor csak ránéztem, a legjobb barátomat láttam, azonban, akárhányszor megszólalt, a felismerés tőrként hatolt belém, miszerint ő nem Jefferson. Furcsa kettősség játszadozott bennem végig; egyszerre örültem, hogy látom őt, hallhatom a hangját, sőt, hozzá is érhetek ahhoz az emberhez, akit hónapok óta nem láttam… s egyszerre akart megszakadni a szívem, akárhányszor emlékeztettem magam a valóságra. Arra, hogy ő nem az, akit én hiányoltam. Ő csak egy töredéke annak, aki… aki az én legjobb barátom volt. S talán több lehetett volna. Vagy… fogalmam sincs már semmiről. Jefferson, vagy sem, azt éreztem, hogy van köztünk egy eltéphetetlen kötelék. Vagy csak bemeséltem magamnak, én sem tudom egészen pontosan. Nagyot nyeltem, ahogy végül beszélni kezdett.
- Helyes, akkor ne is tedd – Vágtam rá egy halvány mosoly kíséretében, de a továbbiakra ez el is tűnt az arcomról. Sóhajtottam egy nagyobbat, majd a levegőt kifújva néztem félre, a kiszáradt számat megnyalva. - Tudom, nem kell emlékeztetned rá… hiszen pontosan, ahogyan Te mondod… elég rád néznem, hogy tudjam, mi is a valóság… S igen, fáj. Rengeteget jelentett nekem Jefferson. Olyan sokat, hogy… és… én nem tudtam neki soha elmondani. Vagyis mondtam, de nem hiszem, hogy érezte, mennyire fontos nekem… hogy mennyire szükségem van rá – A hangom megremegett. Nem akartam újra és újra felhozni Jeffersont, ő mégsem hagyott más lehetőséget. – Nem, mármint… szándékosan nem. Tudatalatt talán igen, őt keresem benned. Hiszen most úgy viselkedsz, mint ő. Annyira törékeny vagy és én annyira… annyira segíteni akarok neked. Neki is mindig segíteni akartam, még akkor is, mikor sokadjára lökött el magától. Persze… most már értem, miért – Keserű mosoly jelent meg az ajkaimon. – Nyilván én sokkal nagyobb fájdalmat okoztam neki a jelenlétemmel, mintsem jót tettem volna. Ebben azt hiszem, Tomnak igaza volt. Csak ártottam neki… - Jegyeztem meg halkan. A földre pillantottam néhány pillanatra, majd újfent rá.
Mélyen szívtam magamba a levegőt és próbáltam válaszokat találni a feltett kérdésekre, de nem, fogalmam sem volt a válaszokról.
- Nem tudok olyan indokot mondani, ami neked megfelelő lenne. Egyszerűen csak… úgy cselekszem, ahogyan az ösztöneim súgják. Vagy csak kétségbeesésemben cselekszem? Nem tudom. Semmit sem tudok és ez kikészít… talán néha jobb tudatlannak lenni, mintsem szembesülni a valósággal, ugye? – Erőltetetten nevettem fel, majd néztem félre. Ekkor gondolkodtam el igazán azon, amit mondott. S lassan visszaemeltem rá a tekintetemet. – Senki sem állandó az életedben? Az… hogy lehet? – Ismerős volt a helyzet. Hiszen… most, hogy körülnéztem; senki sem volt már mellettem azok közül, akiket megszoktam. Senki. Mondhatnánk azt is, hogy hasonló voltam Mr. Idegenhez. Legalábbis, részben mindenképp.
A csókra tett megjegyzése, miszerint Jefferson akarta és most már „pipa”, kissé rosszul esett. Mármint… magam sem tudom, miért. Holott értettem, miért mondta.
- Biztos boldog lett volna, ha tényleg megtörténik közöttünk – Jegyeztem meg csendesen, kissé elgondolkodva, de nem akartam letargiába zuhanni, így továbbra is őt fürkésztem. Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ingattam a fejemet, majd vállat vontam.
- Öltél, ami megbocsáthatatlan és soha nem is fogom megbocsátani… de bűntudatod van. S én… kételkedem abban, hogy csakis azért érzel így, mert megkaptad Jefferson jellemvonásait. Bár tény, hogy ő szerette marcangolni magát, azt hiszem… - Félrepillantottam, majd vissza rá néhány másodperc után. – Viszont… a helyzet az, hogy nem tudok épkézláb okot mondani, olyat, amit Te elfogadnál. Szóval, most mi lesz? Újra és újra ellöksz magadtól? – Kérdeztem komolyan, a szemeit fürkészve, majd folytattam. – Önző vagyok. Nekem… mindegy, ki vagy, de jelenleg Te vagy az egyetlen, akire szükségem van. Aki itt van. Nem akarok újra egyedül maradni. Szóval… kérlek, egy ideig… csak egy rövid ideig maradj még. Aztán… ha később is úgy látod, hogy nem vagyok érdemes a figyelmedre, akkor el foglak engedni – A hangom megremegett. Igen, egy önző farkas voltam; s ragaszkodtam valamihez, avagy valakihez, aki már nem is volt… csak árnyéka volt annak, aki lehetett volna. Egy fantomkép, egy… egy emlék. Egy túlontúl élő emlék.
- A makacsságomat akarod elnyomni? Az lehetetlen – Felnevettem. Aztán persze megértettem, mire gondol, így nagyot nyeltem. Szóval nem tudott rólam sokat… pedig azt hittem, hogy az összes emléket megkapta rólam. Aprót bólintottam és kérdeztem volna valamit, de a folytatásra elnyíltak az ajkaim, s a szemeim is kikerekedtek. Meglepett. Nem is kicsit, hanem nagyon. A szemeit fürkésztem. Ki akartam belőle olvasni azt, hogy… hogy őszinte-e. S annak láttam.
- Még azt sem értem, ő miért szeretett engem, s most te… - Suttogtam, de pillanatokkal később már az ajkait éreztem az enyémen. Whisky ízű volt a csókja, én meg egy nagy idióta, hiszen a vallomása ellenére (vagy netán pont azért?) viszonoztam azt.
Az újabb vallomását hallva a szívem újfent lódult egyet, kalapált, vert, majd’ kiugrott a helyéről. Túl intenzív, huh? Mintha így fogalmazott volna nemrégiben… s most megértettem, mire gondol. Ahogy a mellkasomra simított, ő is érezhette, hogy mennyire hevesen dobog a szívem.
A nyögését hallva egy mosoly fut át az ajkaimon, de nem szakadok el tőle, csak akkor, mikor leszedi rólam a felsőt.
- Ne szabadkozz… - A viszonzott bókra elmosolyodok, majd az ajkaira pillantok. Olyan édes és… oh, mit is mond? A tekintetébe fúrom a magamét. Szóval végre nevet adtunk a gyerkőcnek. Zack Reed. Bólintottam egy aprót, jelezve, hogy az eszembe véstem a nevét, majd a vérfarkasságra tett megjegyzésére nyeltem egy aprót. – Tudod, Zack… az összes átváltozásomkor ott volt velem. Ő segített, de… amióta eltűnt, egyedül küzdök meg vele. De nem akarlak terhelni ezzel téged – Újabb csókot leheltem a nyakára. Terelni akartam a gondolatait az egészről; nem vártam el, hogy elkezdjen velem törődni, pusztán… egy kis időt akartam vele, ahogyan mondtam. S ha később is el akar tűnni, akkor majd elengedem.
Bár már kételkedtem abban, hogy le akarna lépni. Azonban sosem lehetett tudni, főként ilyen helyzetben; hiszen ezekben a pillanatokban már a felfokozott vágyak irányítottak minket. Őt is, s engem is, ami továbbra is meglepő volt a számomra. De már nem visszakoztam. Nem érdekelt, egyszerűen csak sodródtam. Nem gondolkodtam.
A szavai csak erősítették bennem azt, amire az imént gondoltam, de nem akartam ennél jobban belegondolni.
- Nem tudom, én igencsak nehezen mondok nemet, ha már vágyok némi kényeztetésre – Nevettem fel halkan, majd ahogy elkapta a tekintetemet, elkomolyodtam. – Zack… - Fürkésztem néhány pillanatig, majd ahogy közelebb húzott magához, jobban odasimultam hozzá a testemmel. – Én is akarlak Téged – Nem eresztettem el a tekintetét, így oldottam ki az övét. S csak ezután kaptam az ajkai után. Hevesen csókoltam, ízleltem az ajkait és közben lejjebb ügyeskedtem róla a nadrágot.
Eközben élveztem az érintését, minek nyomán bizsergető, kellemes érzés futott át rajtam. Ahogy a hajamba túrt, némileg bújtam is a kezéhez. Amíg ő a nadrágommal babrált, addig én az alsónadrágjához értem, s azon keresztül érintettem meg, ismerkedve vele. Rámarkoltam finoman, majd végighúztam rajta a kezem lassan. Gyengéden beleharaptam az alsó ajkába egy mosollyal, aztán folytattam a csókot, majd segítettem levenni a nadrágot magamról és lazán félretoltam.
Teljesen az ajtónak préseltem ezt követően, így tértem át lassacskán a nyakára a csókjaimmal. Kezeimmel a testén barangoltam, érintve, simítva őt, ahol csak lehetett.
- Eddig mit gondolsz? – Suttogta tettem fel a kérdést, a füléhez hajolva, majd apró csókot leheltem rá. A derekára csúsztattam a kezeimet, majd az utolsó ruhadarabot is elkezdtem leszedni róla.
Ekkor hallottam zajt az ajtón túlról, így felemeltem a fejemet, s Zackre pillantottam, némileg ledermedve. Hallottam a kopogást, de én csak elmosolyodtam, így fürkésztem őt. Eszem ágában sem volt abbahagyni, ez csupán még izgalmasabbá tette a kialakult helyzetet. Még benyitni is próbált az illető a túloldalról, de az ajtó zárva volt; pech. Miután már nem hallottam hangokat, Zack ajkaihoz hajoltam.
- Hűha, a végén még szorulni fogunk, amiért kisajátítottuk a mosdót… - Talán furcsán hathatott, hogy mennyire jó kedvem volt, de ez most nem megjátszás volt.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, megtörve a távolságot kettőnk közt, s végül csókban forrtam vele össze; újra.

1269 words ☾ ismerős vagy valahonnan ☾ note:  Hátsó boxok 3887785939



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
128
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyCsüt. Jún. 06, 2019 10:05 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 1165 ❖ Falling inside the black ❖ note: - ❖ kredit



+16

Az életemben előforduló magányos óráim egyikében sem éreztem azt, mint mostan e pillanat jellege kapcsán. Sosem éltem át ilyenféle hevesnek mondható érzelmeket, hisz' nem volt rájuk szükségem. S bár fájtak dolgok, viszont... nem ennyire. Lelkileg sosem voltam szétcsúszva; próbáltam a magam hasznát nézni és megragadni a sorsom szebbik felét, amelyet pedig kihasználva elértem azt, amit. Egy Ötök nevű társaság egyik kiemelkedő vezetőjévé váltam; egy voltam azok közül, akik most a legádázabb ellenségeim. S ahelyett, miként őket tanítanám móresre, nos... itt tengődöm Mystic Falls-ban és sírok a szánalmas kis létem felett. Mi ez, ha nem önsajnálat?! S amikor... amikor azt említem meg, miszerint mindezt gyűlölöm, akkor érthető, hogy miért, nem igaz?! Egyrészt ott vannak ezek az érzések, amelyeket nem tudok hová tenni, ugyanis annyira felőrlőek tudnak lenni. Másrészt ez a fájdalom... magasabb szintre ugrott a mérce, mintsem valaha is e létezésbe. Soha... esküszöm; sohasem fájt ennyire semmi! Egyszerűen megőrülök, ha... ha újabb emlékképek kerülnek a felszínre, s azontúl is, ha... ha ilyen momentumokban kell rálelnem önmagamra. Vele szemben állni... neki mindezt bevallani, s aztán... nem is értem. Miért érdeklem őt? Miért törődik velem? Mi az, ami...? Esetleg Jefferson-t keresné bennem? Azt akarná, hogy... hogy én... én a legjobb haverja legyek, s ezzel elnyomhassa a szenvedését? De én... én nem vagyok pótlék! Nem helyettesíthetem azt a valakit, akit elvettem mellőle... nem, egyszerűen nem, mert én... én nem vagyok ily' mértékben jó. Egy szívtelen, kétszínű kis mocsok vagyok, aki az önös érdekeit helyezi előnybe és mégis... olyan... olyan... mi az, ami... ami..? Még a szavakat sem találom; az Istenit!
- Azt hiszem... - Döntöm oldalra a fejemet, ekként mérlegelve a szituációt. - ...számodra ennek van egyféle előnye és igazából nem panaszkodom ezért... - Veszek egy mélyebb levegőt, ugyanis csupán így vagyok képes folytatni. - ...viszont be kell látnod, hogy öltem. - Nézek félre, aztán vissza rá; könnyektől csillogó szemekkel. - Egy szeretted meghalt miattam és amikor rám nézel az Ő arca tekint vissza rád és... - Húzom fel a vállam. - ...nem fáj? Nem érzed azt, hogy ez mekkora kicseszés? Vagy épp' ellenkezőleg... - Mutatok végig magamon. - ...őt keresed a jellememben... bennem?! - Szegezem neki ezt a kérdést sokat sejtetően, ekként egyáltalán nem kertelve a téma körül, hisz' a közepébe vágok a dolgoknak.
- Én nem... - Rázom meg enyhén a buksimat. - ...nem fennakadok ezen; csak... választ szeretnék kapni, érted?! Ugyanis semmi olyan sincs bennem, ami miatt érdekelhetnélek Téged, avagy akárkit is... pusztán pillanatnyi és futó kapcsolatokat űzök, sőt folytatok. - Magyarázom a számára egy fokkal komolyabb hangszín kíséretében. - Semmi állandó realitás értékű viszony; pontosítva senki sem állandó a létezésemben és... - Feszülten fújom ki a levegőt, ezáltal be sem fejezve az elmélkedésemet. Lényegében nem is értem a személyemet.. Miért vagyok ilyen közvetlen vele? Miért árulok el magamról ennyi mindent? Mi a fene van...?
- Magyarán kifejezve... - Nyelek egy nagyobbat. - ...úgy értem, mintha beteljesült volna egy vágyam és pipa. Megcsókoltalak és ezt akarta.... ezt akarta Jefferson és... - Erőteljes felrázással zárom az egészet. Nem kívánok magyarázkodni. Egyrészt, mert teljességgel zavarba hoz a helyzet, másrészt, mert... mert Ő az, aki azt sem tudta, miként a haverja szereti... és nem barátként, hanem szerelmeként. Én meg vagyok az a szerencsétlen, hogy más érzelmeivel élve tapasztaljam meg a valós, sőt már-már reális vonzalmat és... és azt. Mint egy naiv hős lovag, aki vár arra, miszerint övé legyen az az egyed, akit meg sem kaphat. Mi a...? Sóhajtva; fürkészem a padlót egy ideig.
- Miért tévednék?! - Tárom szét a karjaimat. - Ártottam neked! Ártottam neki... - Mutatok rá, majd erre a nyamvadt testre. - Öltem... mert ebben a külsőben kívántam maradni és ezért cserébe el kell viselnem bizonyos terheket, de ettől sosem leszek Ő. Sosem leszek jó; ugyanaz a kis önfejű, élvezeteket hajszoló és magas hírnevű személy leszek, aki vagyok. Egyszerre haltak meg természetfelettiek általam, s egyaránt emberek. S egy szemernyi bűntudatot sem éreztem eddig a pontig... - Szögezem le teljes nyíltsággal, ugyanis koránt sem hazudok. - Csak egyetlen olyan okot mondj rám vonatkozóan, ami miatt érdemes megismerkednünk egymással és ígérem befejezem a magam ellen való beszédet, sőt ezt hadakozást! Csak egyet és rögvest másképp' állok ehhez az egészhez! - Mutatok a mutatóujjammal egy egyest jelentő számot; majd magam mellé engedem a karomat.
- Nem kutakodom, mert... mert ezt elnyomni szeretném. - Fejezem ki tisztán a tényt. - Egyetlen, vagy kettő emlék ugrott be rólad... rólatok és ennyi. Talán... ez nem is Jefferson, hanem én. És ha ez én... én vagyok, akkor ezek alapján... valami nagyon is megfogott benned; netán ez egy első látásra szerelem lenne?! - Költőien fogalmazom meg a kérdésemet, mialatt egészen közel kerülök hozzá és ahhoz, hogy újra mi...
Végül megtettem. Újfent. Akartam ezt az érzést; az ajkait. Olyan finom, olyan édes, olyan lágy... én meg whisky ízű lehettem, ugyanis valamennyit ittam; még, ha a java részét ki is öntöttem az italnak.
- Akármennyire is hihetetlen; igen. Szeretnélek megkapni önző módon. - Suttogom az ajkaiba, ezáltal egy nagyobbat nyelve. - Minden vonásod, úristen... - Simítok a mellkasára az egyik kezemmel. - ...annyira... annyira akarlak, mint még soha senkit. - Esek neki ezt követően; szinte hevesen falva az ajkait, ami egészen kellemes érzéssel tölt el. Aztán hozzám simul, ahogy közelebb lép felém és én egy pillanatnyi hatásszünet nyomán; belenyögök a csókba. Felfokozott vágyaktól túlfűtve; kezdem el megszabadítani a felsőjétől, sőt... mindentől, ami felül rajta van. Igazából... azon nyomban le is kapom róla, majd az íriszei tükrét figyelem egy darabig. Az engedelme... az, hogy... ezt megtehetem. Még inkább beindít.
- Bocsánat... - Akaratlanul is elmosolyodom, ahogy ő egy apró csókot nyom az ajkaimra. - Köszönöm és... és te sem panaszkodhatsz... - Immáron zavartan nevetek, majd elvörösödve tekintek rá. - Amúgy a nevem... Zack.... Zack Reed és ha kell segítség a vérfarkas momentumod nyomán; állok a rendelkezésedre! - Suttogom, ahogy egy halk sóhaj szökik ki belőlem a nyakcsókja miatt. Újabbat nyelek, miközben a hangjára igyekszem fókuszálni.
- Ha csak miatta akarnálak... tudnék nemet mondani, nem? - Őszinte tekintetekkel keresem az övéit. - Hidd már el, miként én KÍVÁNLAK. Nem minden ő... nem lehet bennem csak miatta ez az egész. Nekem is akarnom kell és akarom... akarlak. - Az oldalaira csúsznak a tenyereim, ekként hagyva azt, miszerint helyet cseréljünk, sőt még tetszik is eme felállás. Finoman húzom magamhoz közelebb, amikor is... a tette nyomán megfagy bennem a vér. Nem ellenkezem, sőt... ha azt óhajtja, hogy a vágy vezéreljen engem, akkor mindezt... mindezt sikerül elérnie.
Hevesen kapok az ajkai után, s szinte falom azokat. Az ujjaim finoman csúsznak a hasfalára, majd feljebb kerülnek végül a mellkasára. A másik kezemmel a hajába túrok; teljesen összeborzolva a frizuráját. A nem régiben leejtett anyagokat némileg arrébb tolom az egyik lábammal, így simítva végig a felsőtestén. Egy kézzel kezdek el szórakozni az öv résznél, s miután sikeresen megszenvedtem vele; tüstént lekerül róla a farmer. Finoman rúgom, vagy dobom arrébb, ami épp' sikerül, de az ajkaitól egy másodpercig sem szakadok el. S miután kész a hadművelet; szorosan ölelem magamhoz, hogy érezhessem minden egyes porcikáját, amit csak lehet. Ugyanis ezt akarom; Őt... s ilyen közel.
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Play by :
Mr. Matt Czuchry or Mr. Colin O'Donoghue ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
32
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyCsüt. Jún. 06, 2019 1:51 pm



☾ To: Zack Reed 16+


☾ Show me how to
make it new again






Egyszerűen csak néztem őt és nem tudtam, kivel állok szemben. Láttam valakit, akartam valakit, de Ő nem az a valaki volt. Mégis, a hangja, a gesztikulációja, a rezdülései, a szavai, a… minden. Mindenben Ő volt és pont ezért, annyira átláttam rajta, amennyire csak lehetett. Talán ez volt az én szerencsém. Így, hogy Jefferson jellemvonásai ennyire erősen éltek benne; volt egy halvány esélyem arra, hogy mindent megtudjak róla, amit akarok és hogy… megértsem őt. Megértem a létezésének okát, miértjét, s tudjam, kicsoda ő; mit miért tesz, miféle érzések vannak benne valójában és hogy… nem tudom. Mindent.
Magam sem értem, miért ragaszkodtam ennyire makacsul hozzá. De így volt. Bólintottam egy aprót a szavaira.
- Sajnálom. Előttem nem nagyon lehetnek titkaid, mármint… de, lehetnek, viszont akkor is látom rajtad, ha… - Nem folytattam, hiszen bizonyára értette, mit akarok kihozni belőle. A „tudod…” mondatra kíváncsian néztem rá, de folytatást nem igazán kaptam. Nem tudom, mit akarhatott mondani, de biztos, hogy nem véletlenül nem folytatta. Nyilván zavarta, hogy előttem nem volt meg az az álarca, amire ő vágyott…
- Én sem értem magam, de felesleges ezen fennakadnunk már, nem gondolod? – Nyeltem egy nagyobbat, ahogy a tekintetébe fúrtam a magamét. Egyre csak az járt a fejemben, hogy „ki lehetsz te?”
- Nosztalgikusnak? – Kérdeztem vissza, habár hamar leesett, hogy az emlékek kapcsán gondolhatja ezt az egészet nosztalgikusnak. Másért… másért nyilvánvalóan nem. Félrepillantottam, majd őt hallgatva lassan újra rá. A hangja remegett. Elgondolkodtam, majd nyeltem egy nagyot és közbe akartam többször is szólni; de nem tettem. Hagytam, hogy végigmondja. A boldogságomat akarta, s úgy vélte, hogy azt nélküle kaphatnám meg. Megráztam gyengén a fejemet.
- Ha azt gondolod, hogy nélküled nekem bármivel is jobb lenne, tévedsz, kérlek… igen, jelenleg szenvedek, össze vagyok zavarodva és semmit sem értek. De arról szó sincs, hogy ne számítanál. Okkal vagy az életemben, legalábbis én… így gondolom. Ha a Sors nem akarta volna, hogy közünk legyen egymáshoz, nem állnánk most itt, egymással szemben – Mutattam rá, majd magamra. Nem engedhettem el.
De egy részem kezdte feladni is a dolgot. Arra kértem, hogyha annyira gonosz ember Ő, avagy egy gyilkos, akkor bizonyítsa be; bántson. Öljön meg, kínozzon meg, vagy bármi, nekem már úgyis mindegy. Talán az lett volna a legjobb, ha megöl. Megszabadított volna a fájdalomtól. Talán odaát találkozhattam volna Jeffel és a bátyámmal… Ez a gondolat pedig egy részemnek nagyon is tetszett. De ott volt a másik felem, aki élni akart és rendezni a helyzetet. Megismerni Őt. Nem tudom, miért.
- Ha Jeff emlékeiben kutatsz, tudhatod, hogy mindig is makacs voltam… ez azt hiszem, belém van kódolva. Bár gyaníthatóan utálta ezt a jellemvonásomat – Szinte suttogtam. Közel volt hozzám, a szívem pedig emiatt a torkomban dobogott. Ha nem tudtam volna, hogy mit érez, avagy érzett Jeff, nem jöttem volna zavarba a közelségétől, de így… nagyon is. Lehunytam a szemem.
- Akkor maradj… - Ejtettem ki halkan a szavakat, mielőtt megcsókolt volna. S én viszonoztam. Egyre bátrabbá váltam, érintve őt, az arcát. Finoman simítottam végig rajta. Furcsán jó érzés volt ez a csók; az ajkainak az íze…
Kezdtem azt hinni, hogy teljesen megőrültem. Sosem fordult elő, hogy bármelyik fiú beindított volna bennem valamit. Bármit. Akármit. Azaz, Jefferson mellett gyakran furán éreztem magamat, avagy csak szimplán a barátságunkat gondoltam olykor többnek, de mindig úgy voltam vele, hogy nyilván testvéri a viszonyunk, ha nem a baráti szót aggatom rá. Talán hozzá is vonzódtam már tudatalatt? Vagy…? Nem, ezt nem is lehet megmagyarázni, hiába próbálom.
Némileg hevesebbé váltam, mielőtt elszakadtam volna tőle összezavarodott tekintettel. Én… mégis mit csinálok? Reményt keltek benne? De ő nem is Ő… őt az érzések irányítják, amik benne vannak, de…
Nagyot nyelve fürkésztem őt és szabadkoztam, félrenéztem, majd újra rá. Szinte az ajtónak préseltem magam, ahogy hallgattam a szavait.
- Tényleg? – Halkan kérdeztem vissza, majd hallgattam a folytatást is. Akart. Szüksége volt rám. Ezeket a szavakat mondta és jólesett ezeket hallani – Itt vagyok… - Halványan elmosolyodtam, majd ahogy újra megcsókolt, ugyanúgy viszonoztam, ahogyan előzőleg is. Talán most még bátrabban és ösztönösebben, mint eddig. Közelebb léptem hozzá, ezáltal hozzásimulva, ahogyan ő is akarta.
Nem tudtam, hogy mi is lesz ebből az egészből, az agyam olyan volt, mintha kikapcsolt volna. Hallottam, ahogy a zár kattan és a szívem még hevesebben kezdett verni.
Éreztem, ahogy elkezdte leszedni rólam a felsőt, így az ajkaitól elszakadva engedtem neki, rápillantva, a szemeibe. Meg kellett volna állítanom.
De felkeltette bennem a vágyaimat. Ami ijesztő volt továbbra is, hisz… hiszen én mindig a nőket hajkurásztam. Lehetséges lenne az, miként kiderüljön, hogy a saját nemem is érdekel? Miért nem menekülök el előle?
- Mr. Ismeretlen… - Megnyaltam a szám szélét, majd visszahajoltam hozzá és apró csókot nyomtam az ajkaira. – Jól csókolsz – Jegyeztem meg egy mosollyal, zavartan, majd az ingjét kezdtem kigombolni rajta, a nyakáról félretolva az anyagot, hogy odahajolva belecsókoljak lassan, ismerkedőn.
- Tudom, hogy csak Miatta akarsz engem, de… valamiért nem zavar. Ami azt illeti, most… szükségem van erre… Rád – Átkaroltam a derekát, majd fordítottam a helyzetünkön és ezúttal én döntöttem őt az ajtónak. A tekintetébe fúrtam a magamét, majd kezeimmel lassan a nadrágjához értem, az övéhez és elkezdtem kicsatolni. A kezem remegett, de nem azért, mert féltem volna, hanem sokkal inkább az izgatottságtól, hiszen ez az egész… valami új volt.
Közben az ajkaihoz hajoltam és újabb csókban részesítettem, ezúttal én; felbátorodva teljesen. Nem tudtam, meddig akarok elmenni, de azt tudtam, hogy most még nem akarok leállni. A csókom heves és szenvedélyes volt egyszerre.

891 words ☾ ismerős vagy valahonnan ☾ note:  Hátsó boxok 3887785939 *zacskó* 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
128
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptySzer. Jún. 05, 2019 11:01 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 1113 ❖ Falling inside the black ❖ note: - ❖ kredit



A látványa, a hangja, a megjelenése... épp' amilyen vonzónak találtam őt; olyan mértékben volt fájdalmas ránézni. Egyrészt ott lebegett előttem a tetteim következményének a súlya, hisz' a lelkébe tiportam a nem régiben kijelentett szavakkal, aztán... aztán én sem tudtam feldolgozni azt, miszerint megöltem Jefferson Schilling-et. Sosem ragadtak magukkal ennyire hevesen és... és intenzíven az érzelmek, de most egyszerre akart megfojtani engem minden. Vonzalom, fájdalom, gyűlölet... Mégis mit tehettem volna ezek ellen, amikor is túlontúl gyenge voltam? Ugyanis hiába harcoltam és küzdöttem az átvett jellemekkel szemben, ha azokat koránt sem sikerült elnyomnom; egyre inkább, sőt élénkebben törtek a felszínre. Másrészt meg... a közelsége teljesen megbabonázott, s amire talán Jefferson képes volt nemet mondani, nos én.. én nem. Érinteni akartam őt, csókolni az ajkait és... és... ez.. kikészített. Az őrületbe kergetett ez a rengeteg és mindenféle szinten előtörekvő áradat, amivel nagyon kezdeni se tudtam semmit. Mert előbb-utóbb kénytelen leszek vele szembenézni, aztán... ez a test és annak mágiája.. nem volt sok; nem volt elég és minél inkább erőltettem azt, amit... amiket óhajtottam; annál kevesebb önuralmam maradt. Naivan hittem abban, hogy mindezen túllendülve; újra az a régi személy lehetek, aki voltam. De nem! Baromira nem! Mert, miként Jefferson személyisége és emlékei elöntötték az elmémet; úgy kezdtem más valakivé válni, amin... meg se kellett volna lepődnöm ezen, nem igaz?! A helyzetet pedig csupán csak súlyosbította, miszerint egy olyan egyedbe botlottam, aki... aki közel állt ahhoz, akit... akit megöltem. S ez... ez leírhatatlan és kimondhatatlan érzelmeket generált bennem.
A mosdó részleg tükrökkel volt tele; milliónyi és megannyi felülettel, amelyből lazán visszanézhettem volna önmagamra. Mégsem ment. Nem, mert... utáltam azt, amit műveltem. Gyűlöltem, hogy ez vagyok, s azt is, miként a múltban azokat... azokat a dolgokat cselekedtem. Kettősség fogott el; az öngyűlölet formájában. Nem kívántam szánalmas lenni, s nem szerettem volna őt sem bántani. Egyszerűen... mi a fene ütött belém? Mit csinálok? Ha... ha az események magaslatán állnék, akkor erős fejrázással a tudtára tudnám adni a bensőmben lezajló folyamatot, de így.... így semmit sem teszek. Csak állok egy helyben; bambán bámulva őt és... és olykor pislogok, ekként fejezve ki azt, hogy élek. Mi ez, ha... nem... nem idiótaság?
- Oh... - Szívom mélyen magamba a levegőt, ahogy félretekintve feszülten fújom ki azt. - Jefferson minden egyes vonása rám ragadt... még... még a gesztikuláció is és... - Nyalom meg a kiszáradt ajkaimat, ekként nézve újfent rá. - ...ebből, avagy ezek alapján könnyen olvasol belőlem, ugye?! A mögöttes tartalmakat szinte... szinte el sem rejthetem. - Egy mosolyféle vonalt öltök az arcomra, viszont tőlem igazából csak ennyire futja. - Tudod... - Inkább elharapom a mondat további folytatásának lehetőségét, ezáltal semmit sem ejtve ki a számon. Képtelenségnek vélem ezt a szituációt... Miért ragaszkodik egyáltalán hozzám? Nem vagyok neki... neki senki.. és mégis... olyan makacs, önfejű és...
- Én... én... - Értetlenül pislogok rá. - ...nem értelek. - S ez tényleg így volt. A tettei, a szavai, a cselekedetei... Nem tudtam mit kezdeni a fennálló ténnyel. Ha reálisan átgondoljuk ezt az egészet, akkor... akkor ki az, aki egy gyilkossal szeretne megismerkedni? De komolyan?! Senki... senki sem akarna leállni és traccsolni egy... egy ilyen alakkal, főként, ha még az el is vette tőle egy szerettét. - Egyszerre érzem ezt az egészet ironikusnak és... és nosztalgikusnak és... fogalmam sincs miért, de... - Egy nagyobbat sóhajtok, lehajtva némileg a fejemet. Talán az volna a legjobb döntés, ha végleg távoznék és megkönnyíteném mindkettőnk életét, nem igaz?! De az... az annyira laza mozdulatsor lenne és a szívem szakadna bele, miszerint nem láthatom soha többet.. Már... mi ez a gondolat?!
- Ez nem igaz, kérlek... - Remegő, s halk hanggal ejtem ki ezt. - ...számít ez az egész és Te is és az, hogy mi... - Mutatok rá, majd rám és... - ...viszont nem akarlak bántani, se pedig kínozni ezzel... - Teszem a mellkasomra az ujjaimat. - Fáj, hogy ezt okoztam és az is, miként miattam szenvedsz, érted? Tehát... nem lenne könnyebb, ha eltűnnék..? Ha nem lennék..? Ha... ha nem is léteznék az életedben?! - Kérdések ezreivel árasztom el. - Ez nem... nem rólam szól, hanem Rólad és arról, hogy nem tudom feldolgozni magamban ezeket. S én még, ha nem is számítok; Te igen és az, hogy... Tudod; én azt szeretném, ha jól éreznéd magadat, ha boldog lennél valakivel és élnéd tovább a sorsodat önfeledten, oké? Nem azt, hogy sírj valaki miatt... valaki után, mert egy ekkora barom voltam. Szóval... - Fürkészem az íriszei tükrét; azokat a gyönyörű kék színű szemeit, amelyek oly' elbűvölőek... Hirtelen megrázom a fejemet. Mégis mi a franc...?
Az, miszerint nem engedd el... Miért is érdeklem ennyire?! Mi az, amit lát bennem?!
- Nem foglak bántani... már... már így is megtettem. - Az ajkaim remegnek, miként kimondom ezen szavakat. Őszintén szólva; nem akarom sem megölni, sem kínozni, sem semmi... Egyszerre volt olyan, mintha jelentene nekem valamit, s egyaránt olyan, mintha itt akarnám hagyni őt; a hátam mögött tudva ezt.
Aztán egyszer megszűnik ez a fajta távolság.. Közelebb lépek.
- Miért vagy ennyire makacs? Mondd! - Suttogom, miközben hol a tekintetét, hol pedig az ajkait bámulom felváltva. Már... már újra ez a kettősség és én... De nem tudtam megállni; vágytam arra, hogy hozzáérjek és a közelében lehessek még jobban és... így odaléptem. A homlokomat a homlokának döntöttem és... ő bezárta a szemeit. Annyira édes volt ilyen... ilyen közelről.
- Én sem óhajtalak bántani téged! - Az érintésére enyhén jóleső bizsergés fut végig rajtam, amit talán még ő maga is érzékelhet. - Nem, nem akarok... én... - Folytatom egyféle vallomással, hiszen őrjítő hatással van rám a jelenléte és ez... ez a túlságosan is...
Még a gondolataim is kiesnek, ahogy megcsókolom őt.
Minél feljebb csúsztak a kezei, annál bátrabban és finomabban ízleltem az édes ajkait, amit csak tetőzött az, hogy végül viszonozni kezdte. A pillanatba teljesen belefeledkezve váltam hevessé; akartam őt és ez érződött. Még magamat is megleptem vele, de már koránt sem számított... -, ezúttal nem. Túlléptem annyi határt; annyi mindent és nem is voltam önmagam és érdekelte a fenét... Kellett nekem ez a kis kellemes érzelem, de ő... elszakadt tőlem.
- Kérlek, ne sajnáld, Theodore... - Suttogom az ajkaihoz hajolva. - Ne sajnáld, hiszen én... én sokkal jobban akarom ezt, mintsem Te! - Az ajkaiba beszélek, így tartva vele a szemkontaktust. - Akarlak. Ezt tisztán tudom és... és minek távolodjak? Szükségem van Rád. Szükségem van Erre. Ránk... - Forró csókban részesítem, így végleg elvesztve a józan eszem maradékát is. A tenyereimmel finoman ölelem át a derekánál, így vonva magamhoz, így simulva hozzá, így érezve őt, s ekként is kattan vissza a zár; nem akarom, hogy zavarjanak.. Pillanatokkal később hevesen falom az ajkait és ha nem állít meg, akkor elkezdem róla leszedni a felsőt. S már nem teszem fel a kérdését sem annak, hogy miért, hiszen tudom... AKAROM.
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Play by :
Mr. Matt Czuchry or Mr. Colin O'Donoghue ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
32
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyPént. Május 31, 2019 12:55 am



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






Lassan már magam sem tudtam, mit akarok, avagy mit gondolok és mit hiszek Róla. Igaza volt; nem ismertem őt egy kicsit sem. Abba kapaszkodtam, amit eddig tapasztaltam, de amit láttam belőle, az még mindig inkább a legjobb barátomra hasonlított, mintsem egy új emberre, aki felehetőleg, sőt, valójában Ő volt. Azonban ettől függetlenül… mégis azt éreztem, hazudik. Nem teljesen őszinte velem, s inkább ellökne magától, ahelyett, hogy kicsit nyitna felém. Bár érthető volt. Mi oka lett volna nyitottnak lennie egy olyasvalaki felé, aki számára nem jelentett semmit? Az, hogy Jefferson emlékei az övé voltak, nem jelentett semmit… nem?
- Rendben, igazad van… nem ismerlek. Nem ismerhetlek, hiszen most léptél be az életembe, nem igaz? De tudod, mit? Látom, amit látok… és látom, mikor hazudnak nekem. – Ez pedig tény volt. A továbbiakra félrepillantottam, keserű sóhaj szakadt fel a tüdőmből; hiszen tudtam, hogy mit akar mondani.
- Tehetek bármit, úgysem állíthatlak meg? Úgysem… tarthatlak itt? Úgysem foglak érdekelni? Tudom. Vagyis nyilvánvaló, de… - Nagyot nyeltem.  Fogalmam sem volt róla, mit mondhatnék. Sőt, valójában neki volt igaza… még csak kapcsolatba se kellett volna kerülnünk, nem? Neki mindenképpen könnyebb lett volna egy múltbéli, nem hozzá tartozó árnytól szabadult volna meg, míg én… én folytathattam volna az életemet úgy, ahogyan eddig; kétségek közt, s veszteségekkel karöltve.
A kérdésekre én magam sem tudtam logikus választ. Komolyan nem. Meg is ráztam gyengén a fejemet, mintegy válaszként, mert szavakat nem találtam rá. Miért jöttem utána? Miért nem engedem el?
- Tényleg ezt akarod? Hagyjam, hogy kisétálj azon az ajtón és soha többé ne lássalak? Persze, logikus, hisz számodra az egésznek semmi jelentősége, de… nekem igenis számít. Számít, hogy ki vagy. – A hangom megremegett. Aztán figyeltem, ahogyan elindul, s hagynom kellett volna, hogy elmenjen… mert Ő ezt akarta. Mármint, az ember érzi, mikor nincs rá szükség, nem?
Már-már olyan volt, mintha ráerőltetném magamat. Talán csak… fájdalmat okoztam neki a jelenlétemmel. Talán Jefferson számára is csak ezt jelentettem, azon túl, hogy… hogy szerelmes volt. Pont ezért kínozhattam számtalan alkalommal, csupán azzal, hogy léteztem. Ott voltam neki, de elérhetetlen maradtam végig. Hiszen fogalmam sem volt róla, hogy Ő…
Gyengén ráztam meg a fejemet, majd becsaptam előtte az ajtót. Nem hagyhattam. Nem és kész! Önző voltam és mindent tudni akartam róla. Jogom volt tudni, hogy ki vette el tőlem a legjobb barátomat, nem? S időközben talán… meg is érthetem, hogy ez az alak, akinek még a nevét sem tudtam, mit miért tesz. Miért lök el magától engem, vagy épp mást, miért hiszi azt, hogy a vérrel kiszínezett ösvény a helyes út. Vagy, hogy egyáltalán igaz-e az erről alkotott monológja. Reméltem, hogy nem. Reméltem, hogy ahogyan az imént mondtam: a körülmények áldozata. Sokkal könnyebb lett volna elfogadni, mintha kiderült volna róla, hogy tényleg egy gyilkos.
Felnéztem rá, a szemeit kezdtem fürkészni, mikor visszakérdezett.
- Megtudni, hogy tényleg az vagy-e, akinek mondod magad… ha tényleg gyilkos vagy, ha tényleg annyira rossz ember vagy, akkor mire vársz? – Kérdeztem, de nem folytattam. Arra utaltam csupán, hogy lazán bánthatna, sőt, megölhetne, ha tényleg annyira kegyetlen gyilkos lenne, mint vallja magát.
A kérdésre bólintottam, s ahogy felém lépett, egy pillanatra összerezzentem. Azt hittem, tartani fogja a távolságot, hiszen eddig menekült a közelemből. Nagyot nyelve figyeltem őt.
- Miért ne akarhatnám? Tudni akarom, ki vagy… kérlek. – Amikor visszakérdezett, kissé meglepődtem. Esély. Hát, ez az ő szájából egészen másképp hangzott, mint ahogyan én kimondtam; reméltem, hogy nem értette félre, hiszen én…
Aztán még közelebb lépett és éreztem, ahogy elönt teljességgel a zavar. Szinte levegőt is alig kaptam a közelségétől, s ahogy a homloka az enyémhez ért, automatikusan lehunytam a szemeimet.
- Én… sajnálom. Nem akarok rád… semmiféle nyomást helyezni, vagy bántani téged, érted? – Ahogy az ajtónak nyomott, a karjaira csúsztattam a kezeimet, de nem toltam el magamtól. – Még mindig el akarsz menni? – Suttogtam, majd felpillantottam, s ekkor ejtette ki a következő szavakat.
- Hé… - Még kérdeztem is volna valamit, mikor megéreztem az ajkait az enyémen; újabb csók?! Ezúttal talán már számíthattam volna rá, mégis, az agyam ki akarta zárni ennek a lehetőségét is. Aztán csak az járt a fejemben, hogy Ő vajon hányszor fogta vissza magát a közelemben…
A fiú karjairól feljebb csúsztak a kezeim, egészen a tarkójára, onnan meg az arcára. Nem toltam el magamtól és nem tudtam, miért nem. Sőt, gyengéden, ismerkedőn csókoltam vissza. Volt egy olyan gyanúm, hogy ez az egész még neki is új, pusztán csak… a legjobb barátom érzései kapcsán jutott el újra a csókig, de talán pont emiatt… lettem egy fokkal bátrabb. Egy csóktól még nem változik meg semmi, nem? S amúgy is, csak két idegen vagyunk egymásnak; s az, hogy… fiú…
Őszintén szólva nem tudtam eldönteni, miért nem zavar.
Néhány pillanat után némileg elmélyítettem a csókot, de csupán alig pár másodpercre, mígnem elszakadtam lassan az ajkaitól. Rápillantottam, kissé zavart tekintettel, majd az arcáról a vállaira, onnan a karjaira csúsztak a kezeim.
- Sajnálom, én csak… - Félrepillantottam. - ...összezavarsz teljesen. Vagyis nyilván nem ez a célod, hisz te magad sem tudod, hányadán állsz velem, ugye? – Újból ráemeltem a tekintetemet. A hangom némileg remegett; a zavartól. – Egyszer távolodnál, aztán közeledsz… - Elhalkultam a végére.

840 words ☾ my world ☾ note: én... nem is tudom, mit mondjak *zacskó* 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
128
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Május 27, 2019 6:56 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 867 ❖ Nuvole Bianche ❖ note: - ❖ kredit



Hiába is ejtettem ki az ajkaimon a szavakat, ha azok egyáltalán nem hoztak megváltást a számomra. Koránt sem volt kitörölhető, vagy elfeledhető értékű mindaz, amit a múltban elkövettem. Bántottak engem bizonyos tettek, kínozták a jelenlétemet, s marcangolták a bensőmet a még ki nem mondott, avagy a már elhangzottá vált kijelentések. Magam sem értettem, miként süllyedhettem le erre a szintre és az sem volt számomra egészen világos, miszerint hová tűnt a régi jellem képviseletem. Annak idején nem ütköztem ilyenféle problémákba; szimplán csak túlléptem ezeken az akadályokon. Mélyen elnyomtam magamban a fájdalmat, ezzel is azt a látszatot adva, hogy mit sem számít a veszteség megléte. Képes voltam feláldozni a célért bármit és bárkit, hisz', ha az ár úgy diktálta, akkor meg kellett hozni azon nehéz döntések jellegét, amelyek sokkal előrébb juttattak a kitűzött győzelem felé. Nem mondom azt, miszerint a világ legboldogabb emberének járó cím lapult a zsebemben, de ez... ez, ami most körülvesz... ez, ami most bennem él... nem; egyszerűen nem létezett! Nem kerestem indokokat a cselekvéseimre, nem akartam megfelelni mások elvárásainak, s nem... nem éltem át ezt az égetően gyötrő bűntudati állapotot, ami... Minden egyes pillanat elteltével; egyre fojtogatóbbá vált a lélegzés. Mintha... mintha kényszeresen nem kapnék levegőt, mintha... talán haldokolnék?! A darabokra hullott sorsom törmelékeit szedegettem, s az elvesztett értékek derengtek a behunyt szemeim előtt. A ketté tört lelkem, a meghasadt szívem, vagy csak... csak ez az össze-vissza elmélkedés a fejemben.. Volt még egyáltalán oly' momentum, ami a sajátom, s nem egy másik személlyé? Van-e olyan... olyan minutum, ami ténylegesen is az enyém? S miért? Miért váltam egy ekkora... ekkora szerencsétlen egyedé? Hisz' megvolt mindenem, míg mostan nem maradt más hátra, mintsem a töménytelen önsajnálat. Igen, pontosan ezt nevezik szívásnak!
- Nem hazudok! - Közlöm megemelt hangszínnel. - Nem ismersz, Theodore... - Rázom meg enyhén a fejemet. - ...nem ismerhetsz, ugyanis... - Hirtelen megakadok, ahogy résnyire nyitott ajkakkal; igyekszem megtalálni a megfelelő szavakat, amik... amik nincsenek is. Mert, ha lennének, akkor nem így állnék itt, nem igaz?! - Csak... csak fogd fel, kérlek, miként... miként tégy felőlem bármit, de... - Nem tudom kimondani a számára, amit óhajtok. Egyszerűen nem megy. Csak állok ott és bámulok rá óriási, sőt kisírt szemekkel és... és lefagyok e perc nyomán. Még is hogyan küldjem Őt el? Jefferson nem akarná, Jefferson törődne vele... Jeff menjen már a fenébe! Idegesen túrok bele a fürtjeimbe, s nem érdekel a frizurám, sem pedig a külsőm látszata. Miért is foglalkoztasson? Kissé remegve fújom ki a tüdőmben tartott oxigént, ekként... ekként mi? Ez.. ez az egész... nem!
- Akkor miért vagy itt és minek jöttél utánam? - Nem hagyom neki az érintést, ha kell elhúzódom, ha kell ellököm a kezét, de... de hagyjon békén. - Tény... - Tárom szét a karjaimat egy röpke pillanatra. - ...úgy nézek ki, mint ő, viszont sosem leszek olyan, tehát... - Vonom meg a vállamat. - ...akár lazán el is engedhetnél, nem gondolod? - Az arcom égett a forró könnycseppektől, s nem bírtam tovább. Csak elakartam tűnni, s ez az érzés röpkén magával ragadott.
Inkább nem fűztem ehhez az egészhez többet, hiszen felesleges volt akármit is mondanom. Nem engedett az állításaiból, s csak, mert Jeffet ismerte, ezért elkönyvelt engem is olyannak, viszont... viszont ez pusztán némi félreértés. Nem sokára újra a régi önmagam leszek, s akkor... akkor minden oké lesz velem, vagyis ebben kívántam hinni és abban, miszerint... hogy most végül eltűnve sosem kell ismételten szembenéznem vele. Nem lesz több szenvedés.. mily' naiv vagyok! Az ajtó kilincséért nyúlva, reménykedem a távozásban, ám nem engedi meg nekem e luxus körülményt. A szemeimet forgatom és... és...
- Nem vagyok semminek sem az áldozata.. - Törlöm meg az arcomat, így óhajtva befejezni ezt az egész nyálas akármicsodát. Nem vágyom vigaszra... nekem senki sem kell, sem ő, sem... sem más! Miért nem tűnik el a képből?!
- Nem megyek el? - Kérdezek vissza hitetlenkedő ábrázattal. - Mégis miért nem? Miért nem engedsz? Egyáltalán.. miért tartasz itt? Mit akarsz tőlem, mintsem egy gyilkostól? - Kérdésekkel halmozom el, bár választ nem remélek... csupán nem értem az indokait. Megöltem a haverját; a legjobb és egyetlen barátját, míg ő... ez nála logikus? Vagy csak kapaszkodik abba a... a foszlányba, miként esetleg általam tovább élhet a BFF-e? Nem, az nem lehetséges... nem óhajtok e vonások kellegébe ragadni. Nem, nem és nem! - Rólam akarsz hallani?! - Halkan, sőt suttogva ejtem ki, miközben ő folytatja a beszédét. Nyelek egy nagyobbat, s miután befejezi; rögtönzötten lépek közelebb felé. - Nem... ezt nem akarhatod, Theodore... én... én... - Nem jön ki egy hang sem a torkomon, szinte remegve állok előtte; fel sem fogva a történéseket. Mi ez az ismeretlen...?
- Esélyt? - A pillanat tört része alatt elfog a döbbenet, ami... amit le sem tudok törölni a képemről. - Én... - Újabb lépést teszek, így simulva hozzá szinte teljesen. - ...nem akarhatod elrontani az életedet Értem! - Suttogom, ekként hajolva oda, finoman döntve a homlokához az enyémet. - Kérlek... ne csináld ezt velem... ez túl.. túl intenzív. - Bezárom a szemeimet, elnyúlva a hátához, de a mozdulat abba marad, sőt... inkább az ajtónak nyomom őt. - A közelséged annyira... annyira őrjítő... - Suttogom az ajkai előtt; pár milliméterre, s ha... ha nem állít meg, akkor én... anyám, mi a fenét csinálok már újfent?!
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Play by :
Mr. Matt Czuchry or Mr. Colin O'Donoghue ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
32
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyKedd Május 21, 2019 12:14 am



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






„Mindig is az voltam.” Nem, nem voltál – ezt akartam neki mondani, de nem tudtam. Nem ismertem őt… de amit eddig láttam belőle, az, hogy ennyire megrázta, miként megölt valakit és szembe kellett néznie Velem, azzal, akinek fontos volt az, akitől elvette az életét… nem. Egyáltalán nem tűnt rossz embernek. Persze, az, amit tett, rossz volt; sőt, megbocsáthatatlan, de mégsem akartam gyűlölni őt. Nem akartam további szenvedést, sem neki, sem magamnak, sem senki másnak. Ettől még nem mentettem fel a bűnei alól; csupán meg akartam látni az Embert, az egész történet mögött. Ki Ő? A nevét még mindig nem sikerült kiderítenem.
Szavaimmal azt hiszem, túlságosan is mélyre hatolhattam, ugyanis a reakció, amit kaptam… igazából nem az volt, amire számítottam. Önvádaskodás, öngyűlölet… ez volt az, ami lejött a szavainak nagy részéből. Ugyanakkor a másik fele pedig hazugság volt. Főként az, miszerint ő mennyire élvezné, hogy mások életét tönkreteszi. Gyengén ráztam meg a fejemet.
- Felfogtad egyáltalán, mit mondtam? Gyűlölhetnélek; de nem foglak. Bosszút esküdhetnék; de nem fogok. Én nem vagyok ilyen. S te sem… egyszerűen látni rajtad, hogy hazudsz! – Fürkésztem komolyan az arcát, s továbbra is érintettem őt. El akartam érni Őt. A lelkét. Azt az embert, aki Ő volt.
- Kérlek… ne csináld ezt. Tudom, hogy nem vagy Ő. Hidd el, hogy felfogtam… - Remegett a hangom némileg. Újból megérintettem őt, hiába tolta el a kezem. Miért ennyire makacs? Miért nem engedi, hogy…?
- Megtévesztés lenne? Sírsz. Lefogadom, hogy ennyit életedben nem sírtál még… - Jegyeztem meg némileg töprengve. Látszott rajta, hogy ez az egész neki túlságosan is… új. – Azonban azt megértem, ha nem kérsz belőlem, vagy a segítségemből. Illetve... meg kellene értenem, de nem fogom. – Tettem hozzá csendesebben, ahogy felpillantottam rá. Olyan… nem is tudom. Oh, igen. Pontosan egy senkinek éreztem magam, ahogyan ki is mondta. Félrepillantottam, majd mély levegőt véve álltam fel lassan. A falon támaszkodtam meg az egyik kezemmel; remegett. Sőt… azt hiszem, egész testemben remegtem. Ez a feszültség, ezek az indulatok, ez az… egész… soha, semmi sem egyszerű, ugye?
Figyeltem, ahogy elindult a kijárat felé. El akart menni, én viszont ezt… nem akartam. Tudtam, hogy ha kilép azon az ajtón, sosem látom újra.
- Szerintem Te csak a körülmények áldozata vagy. – Fürkésztem a hátát, aztán pillanatokkal később már ott voltam mögötte és bár a szavait hallottam, s felfogtam, nem tudtam rá reagálni. Egyszerűen becsaptam előtte az ajtót, mielőtt kiléphetett volna rajta.
- Nem mész el. Mármint… nem engedem, hogy elmenj. Így nem. – A hangom remegett és fogalmam sem volt, mit mondhatnék, miért maradjon. Így inkább a legutolsó mondataira tértem vissza. – Jeff… bizonyos értelemben… nekem is a világot jelentette. De most… bármennyire is fáj, nem Róla akarok hallani, vagy beszélni. Hanem Rólad. – Nagyot nyeltem. - Meg akarom ismerni azt, aki vagy… s nem azt, akit most próbáltál előadni nekem. Nem vagy olyan szörnyű ember, mint mutatni próbálod. Annak láttatod magad, de… hiszem, hogy ennek az ellenkezője igaz. Mert én ilyen naiv bolond vagyok. – Nevettem fel keserűen, majd végre felemeltem a fejemet, hogy ránézhessek. Alig láthatóan csillogtak a szemeim. Ha ezek után is menni akar, már nem tudtam, mivel állíthatnám meg… és volt egy olyan érzésem, hogy most sem tudom meggyőzni. Ez a gondolat pedig fájt.
- Szóval… adsz egy esélyt Nekem? – Bár ez a kérdés rettentő hülyén hangzott, mégis ezt tartottam a leghelyénvalóbbnak. Hiszen esélyt akartam arra, hogy megismerhessem, s ő is engem; ne csak Jeff emlékei által.
Tehát, Mr. Ismeretlen… a döntés a Tiéd.

567 words ☾ without you ☾ note: - 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
128
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Május 20, 2019 11:30 pm


To: Theodore Storm


Outfit ❖ 720 ❖ Teenage Dream ❖ note: - ❖ kredit



Ezek az átkozott érzelmek mindent a felszínre hoztak bennem; egyaránt gyűlöltem önmagamat, azért, aki vagyok és végtelen bűntudat fogott el a megölt egyedek kapcsán is. Azt sem tudtam igazából felfogni, hogy... miként vagyok képes a tükörbe tekintve a személyemre nézni. Nyomorult volt a megjelenésem, s nem, hogy... hogy a jellemem. Egyszerűen visszataszítóan ocsmányul festett az ábrázatom, s ha valaki... egyáltalán valaki megakart engem ismerni? Mert kétlem! Sőt! Inkább elkerültek, mintsem közelebb jussanak hozzám és ahhoz az emberhez, avagy alkathoz, akit képviseltem. Nem jelentett többet a létem, mintsem egy ócska megkérdőjelezés, miszerint... miért is jöttem a világra? Vagy anyám minek adott nekem életet, ha úgy is csupán arra voltam képes, miként megöljem őt? Világéletemben ezt tettem; átgázoltam másokon, elértem mindazt, amit akartam és kétség sem fért ahhoz, miként nyert ügyem van, nem igaz?! Hiszen... annyi ember halálát okoztam; az anyámét, a nővéremét, az.... azon emberekét, akiket szeretni véltem. Minden miattam történt... minden. Míg mostan... most ez a förmedvény értékű jelenség, amelyet szimbolizálni óhajtottam; szerencsétlenek hatott az egész küllemem, s mindaz, amit... amit... Hol van az a valaki, aki valaha voltam? Hová tűnt el az egyéniségem? Avagy a kiemelkedő stílusom? S miért nem vagyok képes végre valaha a hátam mögött hagyni a múltam?!
- Mindig is az voltam. - Ejtem ki összetörten a mondandóját követve, aminek végül hangot adott. Tehát így látja... ezt gondolja rólam valójából. Egyetért az állításaimmal és... akármennyire is nem akarom; fáj, ahogy kimondja a számomra ezeket a szavakat. Szinte összeszorul a szívem, s egy pillanatig lélegezni is elfelejtek. Miért is van rám ilyen hatással a jelenléte? S bár neki kellene összetörve lennie; helyette sokkal inkább én vagyok, amit csak tetéz a további hangzatokkal. Aláírom azt, miszerint én kezdtem ezt az egészet, de, hogy... hogy folytatja. Azt nézve, persze, igaza van; túlságosan is. Megöltem egy embert. Elvettem mellőle egy ártatlan életet és most... joggal megérdemlem azt, miként e ténytől fullasztóan szenvedjek. Talán.. őszintén szólva halottnak kellene lennem, ugyanis megöltek a démonok, míg... Jefferson élhetne. De basszus! Véletlenszerű volt a testugrási merénylet és nem én választottam ki eme testet. Nem én akartam elvenni e sorsot, s nem, nem... ez alkalommal, főként ez a gyilkosság; nem hozzám köthető. Ez a lélek... hagyta magát, s nem ellenkezett, tehát... miként lehetnék én a hibás?!
- Tedd meg... - Suttogom a számára halványan. - ...gyerünk; csináld! - Szívom magamba egészen mélyen a levegőt, ahogy elmélkedni kezdek hangosan. - Számtalan lélek életét tettem tönkre, s kétszer annyian halottak miattam, de mindez számít? Szerintem nem, mivel élveztem... minden egyes momentumát megragadtam a pillanatnak, sőt... ha az elejétől fogva kezdődne újfent minden, akkor is ezt tenném! - Részletezem neki határozott éllel. - S tudod miért? Mert ezt érdemlik... mindenki ezt érdemli! Tehát ne kímélj... - Tárom szét a karjaimat jelzésként. - Gyűlölj, vess meg, átkozz el, sőt kérlek... ölj meg, ha tudsz! Én... másik testbe kerülök és más valakit ölök meg; sokkal nagyobb élvezettel. - Nevetek keserűn; kicsit sem szórakozva ezen, ugyanis... az egész monológ egy hatalmas nagy hazugság, amit... amit ő úgy is elhisz.
- Ez az én bajom, amin előbb-utóbb túlléphetek, s akkor tovább folytatom a rombolást, a gyilkolást és az egyéb hasonlatos dolgokat. - Automatikusan elveszem onnan a karomat, ekként elhúzódva az érintése elől. Nincs szükségem erre... a sajnálatára. S hiába is sírok, ha... ha egyszer ez is elmúlik. El kell neki, nem igaz?!
- Nem vagyok Ő! - Üvöltök, ahogy kisírt szemekkel nézek rá, így mászva el mellőle a sarokba. Hagyjon már békén, s ne érjen hozzám! - Sosem leszek olyan, s amit látsz... puszta megtévesztés. - Nevetek fel, ekként törölgetve a könnyeimet. - Szóval menj el... tedd magad tönkre, avagy élj annak, miszerint megkeseríted a sorsomat... bánom is én! - Rázom meg a fejemet, ahogy megkapaszkodva a falban; felállok. - De nincs szükségem rád, sem pedig a segítségedre! Ugyanis senki vagy... - Teszem hozzá komolyan, szánalmasan pillantva le rá.
- Én meg egy gyilkos vagyok, aki tönkre vágta az egész... egész helyzeted, de ne aggódj, amint megvan a módja... bevégződik a létezésem ténye is. - Esetlenül sétálok a falaphoz, így nyúlva a zár felé, miszerint kinyitva azt; végezettül távozzak. Az lesz a legjobb, ha lelépek és soha többé nem látja a pofámat. - Amúgy, ha érdekel... számára Te jelentetted az egész világot, sőt... egészen régóta szerelmes volt beléd.. - Ezen mondat kíséretében csapódik is mögöttem az ajtó, hiszen... mi értelme volna maradnom?!
I may not be perfect,
but it's always me!



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Zack Reed
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Play by :
Mr. Matt Czuchry or Mr. Colin O'Donoghue ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
32
Népszerûség :
7

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok EmptyHétf. Május 20, 2019 9:56 pm



☾ To: Zack Reed


☾ Show me how to
make it new again






Tudtam, hogy felesleges utána mennem. Tudtam, hogy nem kellene törődnöm Vele, hiszen Ő nem az, akinek gondoltam. Tudtam, hogy el kellene engednem és elfelejtenem, avagy csak szimplán tovább kellene lépnem, mégsem tettem. Sőt, azt is tudtam, hogy akár gyűlölhetném is azért, amit tett. Hisz megölte Őt. S jogosan tenném, nem igaz?
Ahogy beléptem utána a mosdóba és kizavartam mindenkit, majd rápillantottam, le is fagytam. A mozdulatai, ahogy a drogért hajolt, vagy épp a remegése, oh és a könnyei… akármennyire is próbáltam kiűzni a fejemből; Jeffersont láttam. Nem sokszor láttam szétcsúszva, mert mindig is álarcot viselt előttem, de a végén… a végefelé megmutatta, milyen törékeny is valójában. Gyengén megráztam a fejemet, majd léptem is felé.
Nem érdekelt, hogyan, de el akartam érni, hogy a drog ne kerüljön a szervezetébe. S sikerült. Elvettem tőle a zacskót, a kezéről pedig egyszerűen lesöpörtem a fehér port. Tudtam, hogy vajmi kevés jogom van hozzá, miszerint beleszóljak az életébe, de nem tudtam elmenni mellette szó nélkül és hagyni, hogy tönkretegye magát, ennél is jobban. Hiszen… szét volt esve. Nem tudtam, Ő milyen valójában, de az, hogy a legjobb barátom testét, emlékeit megkapta, azáltal… sok olyan dolgot megkaphatott, amit nem akart. Amivel talán nem számolt.
Figyeltem, ahogy a földre omlik. Nagyot nyeltem és tettem egy lépést hátra, aztán… mégis csak visszaléptem hozzá.
- Hagyd ezt abba! – Szóltam rá erélyesen, mikor ököllel ütött a mosdókagylóba. Vér… sikeresen felsértette a bőrét. Megráztam a fejemet gyengén, majd letérdeltem volna hozzá, mikor megszólalt. A hangja megállásra késztetett. Mi jogon avatkozok bele? Nem volt hozzá jogom. Tudtam jól, de…
Mélyen szívtam magamba a levegőt, majd félrefordítottam a fejemet, lehunyva a szemeimet. Így hallgattam a szavait, amik olykor némileg vádlóak is voltak. Mit is kellett volna mondanom? Sok igazság volt a szavaiban, igen. Rengeteg. A legfőbb az volt, miszerint nem ismertem őt. Amikor arról beszélt, hogy megérdemelné, ha újra meghalhatna a drog által, majd még több ember gyilkosává válhatna… kissé összébb húztam magam. Nem akartam ezeket hallani.
Egy részem ott akarta őt hagyni. Tényleg. Mi okom lett volna maradni? Nem jelentett nekem semmit. De az, hogy csalódás lenne…? Miért lenne az? Akit nem ismersz, akihez nincs közöd; az nem okozhat csalódást, nem? Azonban… igen. Igaza volt, s ennek hangot is adtam végül. Bár egy részem tiltakozott ellene.
- Igazad van. Szörnyű ember vagy… - Ejtettem ki halkan a szavakat, ahogy végül felnyitottam a szemeimet és újra ránéztem, felé fordítva a fejemet.
- Ki tudja, hány és hány ember halála szárad már a lelkeden. S igen, összetörtél, hiszen az utolsó embert vetted el tőlem, aki jelentett nekem bármit is. Gyűlölhetnélek. Megvethetnélek. Sőt… akarhatnám a halálodat is. Bosszút is esküdhetnék. – Egyre feszültebben ejtettem ki a mondandómat, sőt, vágtam hozzá minden egyes szócskát, mígnem elhallgattam…
Aztán odaléptem elé, letekintve rá és normális hangszínnel folytattam.
- De eleget gyűlölködtem már életemben, elszalasztva lehetőségeket. Megbántam én is ezernyi dolgot, tudod? S még ha azt is tetted, amit… nem érdemled meg azt, amit Jefferson hagyott rád. – Letérdeltem elé ezután, megérintve lassan a karját. Azt akartam, hogy rám figyeljen. Nem akartam, hogy… hogy sírjon.
- Azt mondtad, megkaptad az emlékeit… a viselkedésed is olyanná vált, mint az övé. – Fürkésztem őt, majd a fejére csúsztattam a kezem. Sajnáltam őt. Nem tudtam, miféle ember lehetett ezelőtt, de… biztos voltam benne, hogy az, amin most keresztül ment, felért egy büntetéssel a számára. - Láttam, mennyire nehezen birkózott meg ezzel az életmóddal, szóval… nem fogok elmenni anélkül, hogy ne próbálnék segíteni. – Lassan vissza is húztam tőle a kezem, miközben leültem a hideg kőre. Még jó, hogy bezártam az ajtót és nem jöhetett be senki; bizonyára érdekesen néztek volna ránk.
- Egyedül képtelen leszel végigcsinálni ezt. – Adtam hangot a véleményemnek, a tekintetemet le sem véve róla.
Azonban rajta állt, elfogadja-e a segítségemet, vagy sem. Neki nem tartoztam úgymond semmivel, s nem akartam ráerőltetni sem magam, de… tényleg segíteni akartam. Ha már annak a személyen képtelen voltam, akinek kellett volna; talán itt volt az esély, hogy ezt a hibát jóvátegyem.

654 words ☾ without you ☾ note: - 



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
128
Népszerûség :
3

Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hátsó boxok   Hátsó boxok Empty

Ajánlott tartalom


Hátsó boxok Empty
Vissza az elejére Go down
 

Hátsó boxok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ