Hosszabb ideig öleltem a kelleténél. Tudatni akartam vele, hogy én nem nézek másképp rá, mint ahogyan eddig. Belőlem egyedül a meglepettséget váltotta ki. Mert valóban nem gondoltam volna róla, hogy a saját neméhez vonzódik. A jelét sem adta. – Bizony… nem butaság! – Ölelés közben mondtam neki, utána szépen lassan szakadtunk el egymástól. Ahogy a vállát fogtam úgy folytattam. – Alapból milyen barát lennék, ha ezt nem fogadnám el? – Kicsit oldalra fordítva a fejemet néztem rá, majd visszaültem a székre. Nem vártam rá választ és rögtön mondtam neki egy talán tanácsnak nevezhető dolgot. Eszembe jutott, hogy nem felelt a kérdéseimre Celian-nal kapcsolatban. Rá is kérdeztem, viszont nem akartam tolakodó lenni, de komolyan kíváncsi voltam, milyen ember is lehet. A széknek dőlve figyeltem és hallgattam minden egyes szavát. Öröm volt nézni, ahogyan Theo mesélt a szerelméről… igaz még mindig érezni lehetett rajta azt a félénkséget, mint ezelőtt, de már egyre több részlet vált ismerté és csak ez számított. – Igen? És vannak közös óráink? – Nagy szemekkel néztem rá. – Hmmm… a művészeti szakon fotózik. – Elgondolkodtam. Ismerős volt azok alapján, amit elmondott. Viszont egyszerűen képtelen voltam felidézni a srác arcát. – A vezetékneve valami Deravu… Darvoyx… Áhhh.. bocsi, nem emlékszem pontosan, de ha jóra gondolok, akkor tudom ki lehet. – Ráztam meg a fejemet. Még hozzátett pár dolgot a mondandójához, ami inkább arra utalt, hogy titkon megkért, ne áruljam el senkinek. Persze és ezt tiszteletben is tartom, mivel semmi „jogom” nincs ahhoz, hogy beleavatkozzak a kettejük dolgába. – Először is nem szabad törődni mit gondolnak mások… – Nyeltem egy nagyot végül folytattam. – Másodszor pedig… ez csak természetes, a „titkod” nálam biztonságban van! Nem kürtölöm szét, hogy összejöttetek Celian-nal! Ebben biztos lehetsz! – Kacsintottam rá, majd a kisujjamat nyújtottam felé, tudatva vele, hogy komolyan gondoltam.
Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.
Nem tértem napirendre Dom reakcióján. Mintha nem is figyelt volna arra, amit mondtam – vagy figyelt, és mégis ennyire megértő lett volna? Nehezen hittem el. Mégis örültem valahol, sőt, nem is kicsit, hanem nagyon. Azt hittem, hogy elfordul majd tőlem azért, mert mégsem olyan vagyok, mint aminek mindenki más gondol, de tévedtem. - Tényleg nem vagy mindenki… - Jegyeztem meg halkan, inkább magamnak, hangos gondolatként, miközben figyeltem a duzzogó arcát. Oké, tudtam, hogy ezt megjátszotta csak, de mégis feloldotta a hangulatot az ezutáni mosollyal és az öleléssel egyetemben. – Igaz, a szerelem nem butaság… - Nevettem fel röviden, aztán hallgatva a szavait a bátyám jutott eszembe. Ő is hasonlót sugallt, mikor próbáltam puhatolózni nála. Visszaültem lassan a székre, majd meglepve, kissé ijedten néztem Domra. – Mire? – Hirtelen tényleg nem tudtam, mire gondol, de mikor feltette a kérdést, lassan elmosolyodtam. – Ja, hát… persze. Most már… mesélhetek. Azt hiszem. Amúgy ide jár ő is, csak másik szakra. A szobatársam, sőt, te is láttad már, mert vannak közös óráink – Magyaráztam, majd nagyot nyeltem. – Megváltoztatott, azt hiszem. Vagyis csak bizonyos téren… majd bemutatlak titeket egymásnak valamikor – Hirtelen nem tudtam, mit kéne róla mondanom. Nehéz volt meghatározni Celiant, vagy épp szavakkal leírni. Még azt sem tudtam volna konkretizálni, hogy miért szeretem vagy mit szeretek benne, hisz mindent szerettem. – Amit el tudok mondani róla és tényszerű… fotózik. A művészeti szakon van, fotográfián. Azt hiszem, ez a hivatalos neve – Töprengtem. – De egyelőre eléggé… titkos még ez az egész. Mármint nem akarom szétkürtölni a világban. Még friss és… és hát… mint tapasztaltad, kissé be tudok parázni attól, ki mit fog szólni az egészhez – Vallottam be végül, a számat húzva Domnak.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Pént. Feb. 12, 2021 12:34 pm
Theodore & Dominic
Feelings change, but memories don't!
Riley-t és az átkot egy mondatban használni… még a hideg is kiráz. Nem is feltétlen kell egy mondatban lenniük, elég hacsak rá gondolok, rögtön elkap a rosszullét… egyfajta féltés… félelem, ami átjárja a testemet. Persze lehetne mondani, hogy túlreagálom, és a farkas dologgal lehet élni. Ez így is van, hiába vagyok farkas élek és virulok… de nem… a teliholddal járó fájdalmat semmiképpen sem akarom, hogy átélje… Ez az egyetlen ok, amiért nem aktiválódhat az átka… – Valahogy nem látok rá esélyt… de amint lesz időm, megemlítem anyának. – Bólogattam, miközben komoly tekintettel néztem rá. Kivételesen sokat beszéltünk erről az egészről. Nem volt meglepő, ugyanis már az életünk részévé vált. Mind a kettőnknek megvolt a véleménye ezzel kapcsolatban… Theo egy mondattal meg tudott lepni… Igazából egy szóval. Pontosabban egy névvel. Annyira nem volt meglepő, de olyan szempontból igen, mivel nem gondoltam volna, hogy a saját neméhez vonzódik. Konkrétan a jelét sem mutatta annak, hogy ez így lenne. A kérdésemre visszakérdezett. – De figyeltem… És? – Az egyik szemöldökömet felemeltem és egy apró vállvonást is ejtettem, viszont az arcomon lévő mosolyt nem tudta eltörölni. Felé intéztem pár mondatot. Közben láttam rajta, hogy összezavartam a hozzáállásommal. Megállapítottam, hogy rosszul ismert meg, amit szóvá is tettem. – Ezek szerint én nem vagyok mindenki… – Még mindig morcosan néztem rá a széken ülve… viszont nem akartam, hogy még jobban el legyen kenődve, ezért pattantam fel a székből, hogy megöleljem a barátomat. – Ne butáskodj… miért lenne ez hülyeség… Na… Gyere ide! – Lehet kicsit parancsoló volt a stílusom, és valószínű, hogy magától is megölelt volna, de éreztem, hogy ez azért kellett. Miután felállt ő is a székből átöleltük egymást. Jó szorosan magamhoz húztam. Pár másodpercig tartott az egész, majd elszakadtunk egymástól. – Figyelj! Nem kell senkivel sem törődni! Aki szeret, az elfogad olyannak, amilyen vagy! Legyen szó bármiről! – Közöltem vele, miközben visszaültem a székre. – Viszont, válaszolnál nekem valamire? – Széles vigyor rajzolódott ki az arcomon, ezalatt megdörzsöltem a kezeimet. – Most hogy tisztáztuk a dolgot, megkaphatom a válaszokat a korábban feltett kérdéseimre? – Érdeklődve figyeltem a fiút. Most már tényleg kíváncsi voltam arra, hogy milyen is lehet ez a Celian nevű srác.
Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.
Megértettem az álláspontját és egy kicsit irigyeltem, amiért legalább még az anyjuk élt és velük volt. Nekem már több, mint 10 éve nélkülöznöm kellett anyát és néha nagyon jól jöttek volna a tanácsai. Nagyot nyeltem, aprót bólintottam. - Érthető. Talán anyukáddal kéne leülnöd beszélni erről… hátha megváltozik a véleménye – Jegyeztem meg elgondolkodva. Egy próbát megért, hisz nem volt vesztenivalója, nem? Mindenkinek jobb lett volna, ha tudja, mi vár rá. Én nem tudtam és mikor szembesültem vele… oké, leszámítva a szokásos lázadozásaim Nate ellen, a lelkem mélyén nem éppen élveztem ezt a farkasosdit. Még ha neki próbáltam mást előadni is. Jó lett volna semmisé varázsolni ezt a beszélgetést, de már nem volt lehetőségem rá és Dom is hajthatatlannak tűnt. A Dominó szó hallatán egy rövid pillanatra elmosolyodtam, de nem néztem rá, csak gondolkodtam. Végül, hosszas gondolkodás után nyögtem ki Celian nevét, hisz már nehéz lett volna tényleg annyiban hagyni a témát. Ahogy a fiúra néztem, láttam a döbbentségét és átfutott a fejemen, hogy tényleg elítél majd és esetleg itt is hagy… de ahogy visszakérdezett, ledöbbentem. - Hogy-hogy mi ebben a bonyolult…? Nem figyeltél, hogy mit mondtam? – Pislogtam értetlenül, majd újabbat nyeltem. A továbbiakra, a nevetésre, majd a szavaira oldalra döntöttem némileg a fejem. – Hát… pontosan ezt hittem. Manapság talán mindenki ezt tenné… amilyen ítélkező a világ… - Motyogtam, majd ahogy felállt, meglepve néztem fel rá. Ez is furcsa volt, mármint az, hogy… oké, talán túl sok ilyen bugyuta sorozatot és filmet láttam, amiben ítélkezők voltak az emberek és még egyesek érintésétől is hidegrázást kaptak egyesek, miután elmondták, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Volt némi fáziskésésem, mielőtt felálltam volna. – Tényleg nem ítélsz el? Nem tartod… ostobaságnak? Tekintve, hogy eddig jelét sem adtam annak, hogy… érted… - Még vártam néhány másodpercig, hogy válaszolhasson, mielőtt megöleltem volna. Megnyugodtam, azt hiszem. Hisz biztos lehettem benne, hogy Dom nem fordul el tőlem, csak azért, mert egy fiúval járok. És hosszútávra terveztem, nagyon is, bár ez nem csak rajtam múlt.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Csüt. Feb. 11, 2021 4:34 pm
Theodore & Dominic
Feelings change, but memories don't!
Nagy igazság van abban, amit ő mondott. Nem lehetek minden percben a húgommal, hogy mégis mikor következik be a „tragédia”. Tudnia kellene, hogy mi vár rá, ha olyan helyzetbe kerül. És igen meg kell előzni a bajt. – Igazad van, legszívesebben nem törődnék vele, hogy hogyan fogadná az egészet… és elmondanám neki. Felkészíteném, hogy hogyan vigyázzon magára és akkor talán nem történik meg vele az, ami velünk történt. – Mély lélegzetet vettem. – Viszont anyám döntése ellen sem akarok menni, ezért sem cselekedtem még. – Folytattam. Theo szerelmi kapcsolata eléggé fura volt. Egyrészről nem értettem, miért félt bármit is mesélni a szíve választottjáról, másrészről amint rákérdeztem, és feltettem azt a sok kérdést, ő hárított és visszakanyarodtunk a tanulásra. Ez konkrétan egy kifogás volt a részéről… de nem hagytam, hogy ez csak úgy annyiban maradjon. – A vizsga miatt meg aztán főleg nem kell paráznod… Dominónak semmi sem lehetetlen! Nem emlékszel? – Sóhajtottam. – A tanulás tud várni, ezt a dolgot meg kell beszélnünk… – Elég könnyen hagyta el ez a mondat a számat. Ritkán mondok le a tanulásról, de a barátom lelki állapota mindennél fontosabb volt. Ráadásul ki akartam deríteni, hogy mi ez az egész… A könyvnél sikerrel jártam, és rám tudott figyelni, végül mind a ketten elengedtük a kezünkből. Ismét a szerelmi témára tértünk vissza. Bonyolultabb? Ezt vajon hogy értette? Mielőtt rákérdeztem volna, már el is hagyta a száját egy név. Igen egy név… Bevallom őszintén, nem egy férfi nevére számítottam. A döbbenet azért kiült az arcomra, hiába próbáltam visszafogni magamat. Gyorsabban pislogtam, mint eddig. – Khm… és mi ebben a bonyolult? – Az előző meglepett arcomat átváltottam egy kedves és mosolygós kinézetre. – Már azt hittem sokkal nagyobb a baj! – Nevettem kicsit és a homlokomat töröltem meg a kezemmel. – Itt ijesztgetsz… – Kacsintottam rá. – Azt hitted, hogy majd elítéllek, csak azért, mert egy férfinevet közölsz velem? Bocsánat, ha ezt kell mondanom, de akkor eddig rosszul ismertél. – Morcos fejjel, karba tett kézzel dőltem hátra a széken. – Gyere ide, Haver! – Jeleztem neki fél mosollyal, majd felkeltem a székből és kitárt karokkal vártam az ölelését.
Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.
Elgondolkodtam, majd megráztam gyengén a fejemet. Nem tartottam annyira jó ötletnek, hogy nem tudott róla a húga, de végül is nekik kellett mindezt eldönteni. - Van abban valami, amit mondasz, de… ha nem tudja, akkor felkészülni sem tud rá, ha beüt a baj – Nyilván nem akartam, hogy bármi baj legyen, de a mai világban sosem lehetett tudni, mikor és mi történik. Szerettem volna elsüllyedni inkább és eggyé válni a padlóval – kezdtem úgy érezni, főleg a kérdésáradat után, hogy hülye ötlet volt kinyitnom a számat. Mármint, ha egy lányról lenne szó, lazán elkezdtem volna mesélni, de Celian minden volt, csak nem épp lány. És tudtam, hogy mindez talán meglepő lehet vagy megbotránkoztató és féltem a reakciótól. Ezért sem mondtam el eddig senkinek. Még a bátyámnak sem, aki elég erősen célzott rá, hogy nem nézne rám másképp. Tudom, hogy értette, amikor az egyik nem létező, kitalált haveromról meséltem és a tanácsát kértem. Aprót sóhajtottam, belemerülve a lapozgatásba, másik kezemben ott volt a toll, amit végül leraktam. - Nincsen baj, csak sose megyek át a vizsgán, ha nem készülünk – Próbáltam újból terelni, de valahogy éreztem, hogy nem lesz hatásos. A szavaira és arra, hogy megfogta a könyvet, nagyot nyeltem. Aztán hagytam, hogy a könyvet visszaejtse az asztalra a kezemmel együtt és így néztem rá lassan. – Nem a kérdések voltak a baj… - Préseltem ki magamból erőtlen hangon, majd nagyot nyeltem. Az újabb kérdésre bólintottam, de magamhoz vettem a kávémat, hogy abból igyak, addig is húzni tudtam az időt. – Ez… ez egész bonyolultabb néhány kérdésnél. – Ha eddig nem nézett hülyének, most, ezek után biztos. Gyengén megráztam a fejem, majd hátradőltem a székben, a kezemet is elhúzva a könyvtől és tőle. – A neve… Celian. – Újabbat kellett nyelnem. Úgy éreztem, kiszáradt a szám és a torkom. A névből Dom összerakhatta az egészet, azt, hogy miért is nem mertem elmondani és miért is féltem továbbra is attól, mi lesz a véleménye mindezek után rólam. Félrenéztem végül.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Csüt. Feb. 11, 2021 12:58 pm
Theodore & Dominic
Feelings change, but memories don't!
– Öhm… nem tud róla… anya ötlete volt, hogy ne mondjuk el neki. – Sóhajtottam. – Igazad van, viszont ha megtudná, akkor meglehet, hogy semmi sem változna, és ugyanúgy felelőtlenül cselekedne, vagy ami talán még ennél is rosszabb, hogy magába fordulna, és minden mozdulatától félne… hogy kárt okozhat, amivel aktiválódik az átok. – Nem egyszerű a dolog, és talán nincs is jó megoldás erre az egészre. Valóban csak azt tudom csinálni, amit a nagytesók tesznek, hogy megvédem a bajtól. Theo, félve árulta el, hogy megismert valakit. Nem értettem, hogy miért, viszont a hírnek nagyon megörültem, mivel teljesen megérdemelte a boldogságot. Jó pár kérdéssel bombáztam meg… de… valami történt. Hirtelen elterelte a témát és ismét a tanuláshoz tértünk vissza… Izgatott voltam és vártam a kérdésekre a válaszát, de komoly arcra kellett váltanom. Csak arra tudtam gondolni, hogy túl messzire mentem… kellemetlenül kezdtem érezni magamat, hogy esetlegesen megbántottam valamivel. – Theo! Mi a baj? – Fürkésztem a tekintetét, de rám sem nézett. Próbáltam a fejemet is úgy csavarni, hogy csak egy pillantásra elkapjam a szemét. Persze sikertelen volt a cselekedetem. – Theo, nekem elmondhatsz mindent! – Megfogtam a könyvet, hogy ne tudjon tovább lapozni benne, majd, ha hagyta, akkor a kezével együtt lenyomtam az asztalra. – Kérlek, nézz rám! Sok volt a kérdés ugye? – Fogalmam sem volt, hogy mi játszódik le benne, de azért mosolyogtam rá, jelezve neki, hogy bennem bízhat. – Vagy esetleg másról lenne szó? – Tettem fel a kérdést kicsit félve… bár annyira nem aggódtam, mivel nem tudna olyat mondani, amin meglepődnék.
Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.
Nevettem. Tényleg megérdemelt volna némi extra juttatást Dom, de azért megnéztem volna az igazgató arcát, ha tényleg odaáll hozzá a furcsa kéréssel. Azt kedveltem Domban, hogy jókat lehetett vele hülyülni – nem is tudom, miért nem hamarabb találtunk egymásra. Talán Jeff elvesztését is hamarabb átvészeltem volna, ha mellettem van egy ilyen humoros alak, mintsem ő maga. Ahogy a húgáról kezdett beszélni, kissé komolyabbra váltottam. Aztán a megjegyzésre vállat vontam. Határozottan sok hülyeséget vittem véghez annak idején és a legtöbbje saját döntés volt, nem más rángatott bele. A bátyám mégis abban a hitben volt, hogy egyesek rossz hatással vannak rám, de ebben nagyot tévedett. - Ő tud az átokról? Ha tudna, talán nem menne fejjel a falnak – Csak egy javaslat volt a részemről. Amúgy sem ismertem Rileyt, így ennél többet nem is tudtam mondani, de bizonyos szinten én is aggódtam a lányért, csak úgy, mint Dom. Eleinte nem tudtam, miképp térjek rá a témára, de úgy éreztem, jobb nem kerülgetni a forró kását és csak kimondani, amit ki kell. Meg is próbáltam, de részletekbe nem mentem bele, egyelőre legalábbis. Meg hát, még kerestem a szavakat, hogyan is kellene közölnöm. Tulajdonképp Dominic lesz az első, akinek elmondom, wow. Ezt sem gondoltam volna régebben. Ahogy kérdésekkel kezdett bombázni, nagyot nyeltem. Bár az utolsó kérdéseket általában lányok kapcsán kérdezik, de… nos, igen, ő nem tudhatta, hogy itt nem is lányról van szó. Igazából kezdtem megbánni, hogy felhoztam a témát. Egyáltalán nem tudtam, hogyan fogjak hozzá és féltem, hogy Dom amúgy is őrültnek néz vagy egyszerűen csak… elítél majd érte. A mosolyom ezért is olvadt le az arcomról, majd vettem vissza a kezembe a tollat és nagyot nyeltem. - Inkább tanuljunk, elvégre azért jöttünk, nem? – Zavarban voltam, látszódott rajtam és a hangomból is kiérződött. Azonban már nem néztem Domra, csak az előttem levő könyvben kezdtem lapozgatni, mintha annyira keresgélnék benne valamit, pedig csak pusztán le akartam kötni a kezem, hogy valamit csináljak vele. Közben az agyam vészesen kattogott, mi legyen ezzel az egésszel.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Szomb. Jan. 30, 2021 10:26 am
Theodore & Dominic
Feelings change, but memories don't!
Amint végeztem az asztal rendbe rakásával, Theo pont akkor ért vissza a kávéval, illetve az energiaitallal. A megjegyzésén először csak elmosolyodtam, majd egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt a viccelődése. Elfojtottam a nevetést, bennem volt, hogy mégis csak egy könyvtárban vagyunk, ott nem lehet hangosan nevetni… alig tudtam visszafogni magamat… már a könnyem is kicsordult… a szám elé tettem a kezemet és szépen lassan nyugodtam meg. – Ahhh… ez tetszett! Majd jelzem a Diri felé! – Válaszoltam, miközben a szemeimet törölgettem. Nem volt ellenére, hogy rendezgettem kicsit, így bátran mutattam az asztal közepén lévő könyvre. Elmondtam neki mennyire fontos is az a tárgy, majd amint leült, rólam érdeklődött és a húgomról. Válaszoltam neki, viszont Charlie-t nem említettem meg. Pont azért, mert a tanulás most fontosabb volt és nem akartam, hogy elkalandozzunk más téma felé. – Igen… bár jobban örülnék, ha nem keveredne semmi hülyeségbe… – Ráztam meg a fejem. – El tudom képzelni, miket csinálhattál… – Nagyot nyeltem… – Igyekszem! – Csak remélni tudtam, hogy Riley-t nem éri el a farkasok átka. Miután visszakérdeztem, a válasza nem teljesen volt őszinte. Ráadásul maga a viselkedése sem azt mutatta, mint ami elhagyta a száját. A tollával játszott… ilyen dologgal engem nem lehetett felidegesíteni, viszont mielőtt rákérdeztem volna, már javított is az előző mondatán. Lefagytam… legalább öt másodpercig néztem rá hatalmas szemekkel. Összejött valakivel? Miért nem ezzel kezdte? – THEO? – Egy kissé erősebb hangon mondtam ki a nevét. – Felsorolhatnék neked vagy száz kérdést… de akkor csak kezdjük szépen a legfontosabbakkal… – Nagy levegőt vettem és feltettem párat. – Hogy hívják? Milyen személy? Mit szeret? Milyen színű a szeme? Milyen a mosolya? Nos?? – Nem akartam hirtelen leterhelni a rengeteg kérdéssel… szóval, csak ennyit szórtam rá, de kíváncsivá tett, hogy mégis milyen lehet a szíve választottja!
Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.
Csak nevettem rajta. Nála jobb tanulótársat keresve sem találhattam volna. Azt hiszem, a sors intézte úgy, hogy aznap a bulin találkozzunk és kialakuljon ez a barátság. Sokat köszönhettem neki, még ha ezzel ő nem is volt tisztában. Egyre kevesebbszer jutott eszembe a múlt, most, hogy minden annyira… kezdett jó irányt venni. Vettem egy mély levegőt, aztán elsiettem a kávékért és mire visszaértem, az asztalon rend volt. Ez is Domra vallott. Vagyis alapjáraton rám is vallott a rend, de most a gondolataim elég kuszák voltak és nem csak a pszichológiai tételek voltak a fejemben, hanem valaki más is. - Szuper vagy. Lassan felveheted a tanári fizetést is, amennyit segítesz – Jegyeztem meg játékosan, majd a továbbiakra legyintettem. – Nem gond, én is szeretem a rendet – Magyaráztam, majd érdeklődve kezdtem hallgatni őt, mikor végre válaszolt a kérdéseimre. Kíváncsi lettem volna, tényleg csak a tanulásra koncentrál-e, vagy másra is, de úgy tűnt, ha van is más, nem akar beszélni róla. Így nem is erőltettem túlzottan. - Oh, szóval lázadó kor. Ismerős! Én is átestem rajta… és sok hülyeséget csináltam lázadás címszó alatt – Sokra nem is voltam büszke. De már megtörténtek és nem lehetett egyiken sem változtatni. – Vigyázz rá – Jegyeztem meg végül komolyan én is, majd ahogy visszakérdezett, köhintettem. – Velem? Igazán semmi… tényleg… - Hátradőltem a széken és egy tollal kezdtem szórakozni, ki-bekapcsolgatni. – Vagyis… ez nem teljesen igaz. – Leraktam a tollat, mielőtt rám szólhatott volna, majd folytattam. – Összejöttem valakivel az elmúlt hónapokban. Csak nem igazán volt alkalmam elmondani – Sem pedig bátorságom. Tettem hozzá gondolatban, de egyelőre mást nem is kívántam megosztani. Vártam a reakcióját, a kérdészáport.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Kedd Jan. 19, 2021 1:12 pm
Theodore & Dominic
Feelings change, but memories don't!
Láttam rajta, hogy szinte az őrületbe kergettem a feltett kérdésemmel, de ha tanulásról van szó, akkor azt teljesen komolyan veszem. És rendben, ez csak egy szimpla vizsga lesz, de szeretném, ha jó jegyet szerezne. – Komolyan? Hiszen ismersz, ez csak természetes! – Kacsintottam rá, majd vártam a feltett kérdésemre a válaszát, de nem habozott és felelt is rá. Remek. Szinte csillogtak a szemeim. Kielégítő volt a válasza. – Tökéletes Theo! – Elismerően bólogattam. Tudnom kellett, hogy hol is tart a tananyagban. A felelete alapján most már tudom, hogy nincs is minden veszve. Elugrott kávéért, nekem viszont addig volt időm kicsit rendet tenni az asztalon. Ránézésre le tudtam szűrni, hogy a fiúnak nem sok kedve volt az egészhez. Theo mindig is precíz és rendezett volt, na de az a látvány, ami elém tárult, mintha egy idegen asztalhoz ültem volna le. Persze teljesen megértettem, mivel itt volt a nyakunkon a téli szünet és a pszicho tanár egy vizsgát is betuszkolt még a szünet elé… Oké, két hét alatt simán fel lehet készülni a tesztre, de kinek van kedve hozzá… mindenki örül, ha maximum sima feleléssel zargatják az embert… de még az is sok. A tanár is lehetett volna elnézőbb és az ünnepek utánra halaszthatta volna a vizsgát. Esetleg a második félév első osztályzata lehetett volna. Most már kár ezen mérgelődni. Mire Theo visszaért az italokkal, addigra rendbe raktam az asztalt. Jobb oldalra raktam a pszichológiával kapcsolatos könyveket, baloldalra viszont minden egyebet. Középre pedig odaraktam azt a könyvet, amit én hoztam. – Köszi a kávét! Nos, ebben a könyvben szinte mindent megtalálsz! Ha esetleg valamit mégsem, akkor ott a többi is, azért nem raktam vissza egyet sem a polcra. – Mosolyodtam el, miközben a könyvre mutattam. – Oh, és bocsi, hogy rendezgettem egy picit az asztalon. Egy hangyányit szúrta a szememet. – Nevettem fel egy aprót. Majd a kérdésére lettem figyelmes. – Velem csak a szokásos, tudod, a tanulás elveszi az összes időmet… – Legalábbis próbálok oda koncentrálni, de a gondolataim egy bizonyos személy körül kavarognak. Charlie! Igaz csak egyszer találkoztunk, de azóta sokkal többet beszélgetünk, mint előtte tettük. Megemlítettem volna a fiúnak, de ha elkezdünk erről beszélni, akkor abból kevés tanulás lesz az már biztos… A második kérdésén viszont csak sóhajtottam egyet. – Riley, hogy is mondjam… most éli a kamasz korszakát. – Rázom meg a fejemet. – Nemrégiben töltötte be a tizennyolcat és most minden miatt ellenkezik. Néha nehéz vele. Csak abban reménykedek és próbálok rá figyelni, hogy ne kelljen átélnie azt, amit nekünk kellett, illetve a mai napig kell. – Komoly arccal néztem a fiúra, utalva a farkas létre és a vele járó borzalmakra. – A tanulást leszámítva, veled mi a helyzet? – Teszem fel én is a kérdést, pihenésképp egy kicsit elbeszélgethetünk. Ennyi még belefér.
Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.
Egy részemet nem érdekelte a tanulás, míg egy másikat igenis foglalkoztatta. Mintha két oldalam küszködött volna egymás ellen, hogy melyik kerüljön előtérbe – mikor Dom megjött, valahogy kedvem lett azonnal hagyni a tanulást és kávéért rohanni, csak, hogy még legyen egy szusszanásnyi időm. Legalábbis ez jöhetett le neki, mert amilyen gyorsan le akartam lépni, ő olyan gyorsan tette fel a teszt kérdését. Erre nevettem végül fel, miközben a zsebemből előszedett aprót számolgattam. - Bírom, hogy tényleg komolyan veszed a vizsgára való felkészülést – Jegyeztem meg, majd mielőtt azzal vádolhatott volna, hogy nem is tudom a kérdésre a választ, folytattam. - A pszichológia, vagyis lélektan az emberi lényekhez tartozó gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány. – Végül kérdőn néztem rá, hogy mennyire elégítette ki a válasz, vagy épp erre gondolt-e egyáltalán, netán valami egészen másra. - Na, hozom azt a kávét és… nekikezdhetünk ténylegesen – Vetettem egy pillantást az asztalunkra, ami már eleve valami csatatérre hajazott, ahogy kipakoltam mindent és hol ezt, hol azt nyálaztam át az imént, míg Domra vártam. Megráztam a fejem, majd elsiettem végül tényleg a két kávéért, bár magamnak még vettem egy energiaitalt is, biztos, ami biztos alapon. Azokkal tértem vissza néhány perc múlva és pakoltam le mindent az asztalra. - És egyébként, mi a helyzet veled? Hogy van a húgod? – Érdeklődtem egy mosollyal, miközben leültem vissza az asztalhoz. Sokat hallottam már Rileyról, de találkozni még nem találkoztam vele. Bár nem lepett volna meg, ha Dom szándékosan nem engedi a közelembe, tekintve az egykori hírnevemet, a „minden héten más lánnyal kavarok” félét. De annak már vége volt, réges-rég és most nagyon is megállapodtam valaki mellett, csak hát, ezt még nem igazán volt alkalmam elmondani. Pedig el akartam. Legalább Domnak, ha másnak nem is tudtam még.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Kezdőlap
