A kérdésre felé fordulok, nem gondoltam volna, hogy ilyenekbe bele akar menni, de volt egy olyan érzésem, hogy nem ismeri annyira a történetet.
- Én nem mondanám, hogy rossz lenne, az élet elbánt vele és azért lett olyan, amilyen. Ahogy kimondom rájövök, hogy lehet nem kellett volna, mert a végén még párhozamot akar húzni maga és Darth Vader között, holott ilyesmi eszemben sem volt. Annyira nem érint meg a dolog, hogy kételkedik bennem, nem vártam tőle semmit sem valójában.
- Nem az eszéről híres. Megvonom a vállam, nekem mondhatja, de mit tehetnék ellene? Még csecsemő voltam, amikor szólnia kellett volna Isaacnak erről z apróságról, ami már megnőtt és kifejlett személyisége van. Nagyon változtatni nem fog tudni már rajtam, bár anyámnak sem engedtem meg az ilyesmit.
- Már alig várom, hogy belekezdjek a tanulásba. Láthatóan jobban örülök ennek a fejleménynek, hiszen a vizsgázás előtt még tanulhatok is, szóval annyira nem fog meglepni a teszt remélem. Szóval valami Skylerrel kell majd összebarátkoznom, hogy segítsen majd nekem a legjobbnak lenni. Nem vagyok az a nagy barátkozós típus, mindig a magam ura voltam.
- Igen tudom, viszont nem is vágyok idilli családi kép után. Válaszolok halkan, kicsit elszomorít, hogy így leírja magát, pedig én tényleg nem várnék el tőle semmit, nem kérném, hogy szeressen, ölelgessen vagy atyáskodjon felettem, beérem, hogy van valaki, akihez fordulhatok a gondjaimmal és aki meghallgat. Mondjuk jelenleg csak annyi bajom van, hogy kell egy gondviselő, akinél lakhatok, nagyon nem akarok hazamenni anyához.
-Köszi. Nem szokásom másoknak feladatot kiosztani, de most jól esik a segítség, végre nem csak én szenvedek egyedül a konyhában. Persze nem szenvedek, szeretek főzni meg sütni, csak ketten minden gyorsabb. Van egy egész sajt lereszelve, ami tök jó, mert este, ha melegszendvicset csinálnék, akkor arra is tudok majd tenni.
- Akkor egy sajtos-tejfölös. Elég hamar megcsinálom és odanyújtom neki a kész lángost. A mozdulataim könnyedek voltak a készítés közben is, látszik, hogy nem most vagyok először konyhában. Persze a gyors éttermi melómnak is hála, hogy nem szöszölök annyit, hamar elkészítem, amit kérnek és felszolgálom.
- Köszönöm, bár nekem nem volt félelmem emiatt, nem vártam sokat a találkozástól. A saját lángosommal be is tömöm a számat, nem akarom megbántani. Tényleg nem számítottam semmire és nem azért, mert tudom milyen élete volt vagy bármi, hanem mert tudom, hogy ezzel nagyon senki sem tudna mit kezdeni. Nem abban a korban van, hogy ne lehetne még gyereke és annyira vágyna egyre. Mondjuk hallgatva, hogy mennyire nem tartja magát apafigurának, szinte biztos vagyok benne, hogy a háta közepére sem kíván, de ez van. Lopva nézem, ahogy pakolászik és elüti az időt, miközben befejezem a lángosok kisütését, elzárom a gázt és befejezem, amit el kezdtem enni lángost. Csinálok magamnak még egyet, aztán jól is lakok. Fogalmam sincs mit mondjak vagy tegyek, most időre van szüksége biztos, hogy feldolgozza ezt.
- Akkor elmegyek lefürdeni, remélem a táskám már ott van a szobámnál. Utána elmehetünk ha szeretnél vizsgálatra. Gondolom ő sem húzná az időt, jobb előbb megtudni, mint később. Még megvárom mit mond, aztán ha nincs semmi, akkor megyek is a szobám felé.

❀ kredit ❀

A Darth Vader-féle megjegyzésre meglepődtem, de egyből lejött, hogy csak a feszültté vált hangulatot akarta oldani vele. Nagyot nyeltem.
- Az a fickó rosszfiú volt, nem? – Kérdeztem egy kisebb sóhajt követően, majd gyengén megráztam a fejemet. Lehet, nyers voltam a lánnyal, de nem róhatta fel nekem. Tényleg nem volt semmi konkrét bizonyíték arra, hogy közünk van egymáshoz… még ha a lelkem mélyén éreztem is, hogy sok esély van a rokoni kapcsolatra. Viszont úgy éreztem, nem állok erre készen. Magammal sem tudok úgy törődni, mint kellene, sem a környezetemmel, akkor majd egy gyerekkel…? Ugyan már. Jobb apát érdemelne és sokkal jobb anyát, mint amivel megszánta a sors.
- Nem neki kellett volna eldöntenie, a másik hogyan vélekedik a kialakult helyzetről – Éreztem a csalódottságot a hangján, de ezúttal nem akartam vele foglalkozni. Sőt, lezártnak tekintettem az egész témát. Nem akartam ezzel foglalkozni. A lányt befogadtam és ha elég jó hozzá, vadász is válhat belőle, de ennél többet nem nyújthatok. Nem tudok.
- Nem feltétlenül. Hanem mert nála jobb vadászt nem tudok elképzelni melléd kezdésnek – Később szóba jöhet más is, de az alapokat Skylertől simán elsajátíthatná. Persze, erről majd vele is beszélnem kell, de kezdetnek talán jó lesz így.
Némi gondolkodás után mégiscsak visszakanyarodtam az apa-lánya témához; a teszt. Az eldönthet mindent, nem igaz?
- Ha anyád mesélt rólam, akkor tudod, hogy nekem… családom sem volt igazán. Pont ezért nem tudok olyan lenni, akit megérdemelnél – Jegyeztem meg csendesebben a szavaira, miközben már az újabb lángost sütöttem én magam. Néhányat ki is sütöttem, mire jött az újabb kérdés, így átadtam neki a terepet a tűzhelynél.
- Megcsinálom, persze – Előszedtem egy tálat és egy reszelőt, majd hozzá is fogtam a feladatnak. Az egész sajtot lereszeltem, hogy később ne kelljen vele bajlódni.
- Az első verziót kérem. Köszönöm - Halványan elmosolyodtam, miközben őt figyeltem, majd egy kézmosás után visszatértem a jól megérdemelt sörömhöz. Nem volt már benne sok, meg is ittam, majd ezt követően kidobtam a fémdobozt.
- Tudod, azért elég bátor lány vagy. Nem mindenki merné felkeresni a lehetséges apját… a legtöbben félnének, mit reagálnak rájuk – Sóhajtottam, majd elkezdtem elpakolászni azokat a dolgokat, amikre már nem volt szükség, vagy épp elmosogatni. Nem akartam tétlenkedni.

Nem tartottam magam butának és persze sokkal okosabb is lehetnék, ha nem magam kellett volna ellátnom gyermek korom óta otthon. A mosnivaló nem ment magától a mosógépbe, ahogy az étel sem került a lakásba, hogy bármi ehető készülhessen belőle. Ismertem hasonló gondokkal küszködőket, akiket a szüleik elhanyagoltak ugyanígy és nem értettem, miért nem akarnak megállni a saját lábukon. Drogdílerekkel álltak le és lecsúsztak olyan adósságba, amiből egy életre sem tudnak már kimászni vagy züllöttek tovább máshol, máshogyan.
- Nem mintha ez a veszély fenyegetne, de igen, erre is jó a több nyelv ismerete. Én leginkább az utcán hozzám sétáló gyanús alakokat ráztam le azzal, hogy olyan nyelven szólaltam meg, amit nem ismertek és tovább is állhattam tőlük, mert barkóbázni nyilván nem fogok velük.
- Ez tiszta Dart Vaderes volt! Próbálom kicsit elviccelni a dolgot, mert láthatóan nem volt ínyére a dolog, de valamikor ezt is meg kell beszélni és nem lóghat a levegőbe sokáig, elvégre tényleg jó lenne tudni, hogy igaz-e. Én hittem anyának, a nők megérzik az ilyesmit és hát azt mondta, hogy apámra hasonlítok, de a bájosságom azt tőle örököltem. Anya nem okos és ezért sem hazudna nekem egy életen át. Nem gondolta volna, hogy ott akarom hagyni, mikor megtudta eléggé kiakadt rám, de hát akkor is az érdekelte, ki fog mosni, takarítani és főzni rá, ha elmegyek. Előttem is megélt valahogy, biztos menni fog neki ezután is.
- Fiatal voltál és nem akart szólni, mert a te korodban ő is csak elmenekült volna, utána meg már úgy volt vele, hogy mit kezdenél velem, meg ki tudja mi van veled és hagyta a dolgot inkább. Válaszolom neki kicsit csalódottan, mert a nyers stílusa alapján nagyon nem örül nekem és még meg is erősíti utána, hogy ő nem a megfelelő apa és lezártnak tartja ezt az egészet. Vele együtt sóhajtok fel és inkább a lángosra figyeltem, nem kell két perc és már jöhet a következő lángos. Jó pár darab elkészült már miközben beszélgetünk és másfelé terelődik a téma. A maradás nekem fontos lenne, de amíg nagykorú nem leszek, csak a szüleimnél lehetek és emiatt is fontos az apasági teszt mondjuk, mert anélkül kidobhatnak és esélyem sincs a maradásra lehet.
- Azért mert ő zárkózott én meg nem? Kérdezek vissza, mert hát én nem akarok senkit kiugrasztani az árnyékból, ha ott érzi magát jól, főleg ha idősebb tőlem. Én is elég komoly vagyok a koromhoz képest, de sokan nem tudják ezt elfogadni és hát nem bírják elviselni, ha egy ilyen törpe kis szöszi okosabb meg ügyesebb.
- Tényleg? Meglep, hogy felhozza a tesztet, de biztosra akar ő is menni gondolom, ami nem baj.
- Ha az vagyok, akkor sem várom el, hogy olyan apa légy, amilyenről minden gyermek álmodik, én csak nem akarok hazamenni anyámhoz. Mivel odajött a serpenyőhöz, így arrébb álltam és hát átadtam neki a terepet. Elkezdtem kis gombócokba szedni a tésztát, hogy csak lapítani és széthúzni kelljek őket, mielőtt beleteszi a forró olajba. Onnan meg már csak forgatni kellett és kitenni a többi közé, ami már sorakozott egy tálon.
- Reszelsz sajtot inkább? Nézek ki a hűtőből, mert tejföl van, de sajt csak egyben, én meg utálok reszelni. Ha benne van, akkor visszaveszem a serpenyőt és a lángosok kisütését, közben persze egy régebben elkészültet egy tányérra teszek és megsózom, majd kanállal rásimítom a  tejfölt és ha van reszelt sajt, akkor rászórom. Ez a kedvencem, meg a fokhagymás, de ahhoz nincs alapanyag meg hosszabb idő megcsinálni azt a lét hozzá.
- Csináljak neked is sajtos-tejfelest? Vagy ennél kukoricás sajtosat? Az is finom nagyon. Kérdezem meg és ha kér, akkor sütögetés közben megcsinálom, bár ő jobban ráér, szóval nem lepne meg, ha inkább önkiszolgálóba csinálná meg magának a sajátját.

❀ kredit ❀

Ahogy elkezdte sorolni a nyelveket, felvontam a szemöldökömet. Francia német, magyar és latin? Wáó. Elismerőn bólintottam.
- Szép. Nem árt, ha az ember több lábon áll, nem igaz? Legalább külföldiek már nem adnak el téged – Jegyeztem meg egy halvány mosollyal, majd el is hallgattam lassan. A magam részéről én is tudtam néhány idegen nyelvet. Német, bolgár és latin. Bár utóbbi leginkább a varázslás miatt, s nem azért, mert annak idején érdekelt volna a nyelv.
Figyeltem, mit csinál és örültem, hogy hallgat rám, vagyis valami olyasmi. Nem kellett volna rászólnom, tudtam, hogy vigyáz magára, mégsem bírtam befogni a számat.
Aztán a kérdésre váratlanul ért és szívem szerint elsüllyedtem volna. Nem akartam még ezzel a témával ennyire nyíltan foglalkozni és reméltem, a válaszomból ez lejön neki. Tévednem kellett, ugyanis szépen a nyakamba zúdította azt, amit eddig nem mondtuk ki, de végig ott lógott a levegőben. Ingattam kicsit a fejemet, majd újabbat kortyoltam a sörből.
- Nem értem, miért szent meggyőződésed, hogy én vagyok az… az apád. – Sóhajtottam. – Biztos vagyok benne, hogy édesanyád mással is volt, nem csak velem. Már csak abból kiindulva, miféle életvitele van, ugyebár. Szóval igen, felismertem a nevét a papíron, és beugrott róla minden. Azonban kétlem, hogy Angela elhallgatta volna előlem az igazat… maximum azért nem szólt, mert ő sem biztos benne, hogy ki az apád. Vagy tévedek? – Kissé talán nyers voltam. Nem akartam, de így jött ki, mintegy védekezésként. Egy részem örült a lánynak, egy másik viszont minél távolabb tartotta volna magától. – A legfontosabb viszont az, hogy ha apát keresel, akkor lehet, nem én vagyok a megfelelő ember rá. Ezzel pedig le is zárhatjuk ezt a dolgot. – Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd folytattam a beszédet az ötlettel, hogy mindenki hasznos, aki itt van és hogy rábízom az egyik lányra, ha úgy adódik. Az elsőre nem reagáltam nagyon, bár tényleg jól jött volna valaki, aki főz és mindig van meleg ételünk.
- Egy beavatott vadász. Skyler Hastings. Kissé zárkózott lány és sokat kell még tanulnia, de pont azért gondoltam rá, mert egymást segíthetnétek. – Ennyivel zártam le ezt a dolgot, majd elnéztem a serpenyő felé, hogy áll az első lángosunk. Nem mintha én annyit hozzátettem volna, hogy az enyémnek tituláljam. Visszapillantottam a lányra, gondolkodva.
- Csináltassuk meg a tesztet. – Jelentettem végül ki. Úgyis ezzel kezdte, hogy ha szeretném, akkor benne van. Hát kellett, hogy biztosra tudjam, mi a helyzet. – Ha tényleg a lányom vagy, akkor kitalálunk valamit. – Tettem hozzá, majd átvettem tőle a serpenyőt, ha engedte, hogy a következő lángost én süthessem ki.

A jövő a most és az itt találkozásában néz vissza a múltba.

Nem reagál semmit az én nagyszerű felvetésemre, aki kicsit bosszantott, megölt a kíváncsiság belülről, de biztos oka van, hogy látom a jeleket, amit nem mindenki lát. Utána persze nekiálltam beszélni, hogy ne legyünk csendben, mert az elég kínos lett volna és legalább megismer valamennyire, ha már én elég sokat tudok róla, legalábbis a múltjáról, amit nyilván nem mesélt el fűnek fának, mert nem az a boldog történet, ami nem hagy kellemetlen nyomot maga után.
- Nos, a suliban tanultam franciát, majd németet, ezekből jó lenne letenni a nyelvvizsgát, de tudok magyarul is pár dolgot, meg latinul is. Így felsorolva elég sok, de még az első kettőből profi vagyok, az utóbbi kettővel annyira nem foglalkoztam, mert úgy voltam vele, hogy azok nem olyan hasznosak számomra.
- Szeretem ezt hallani. Sokat hazudok és mikor igazat mondok, akkor sem hiszik el, de tehetek én róla, hogy anyám miatt kénytelen voltam egy nagy hazugságból készült falat magam köré vonni? Csak ami azt érintette, ott nem mondtam igazat, ami nem volt könnyű, mert sose felejthettem el semmit, amire építkeztem. Másfelől ami a szívemen, az a számon, szóval ez sem könnyítette meg a dolgot.
- Nyugi, nem akarom az olajos kezem a tűz közelébe sem tenni. Válaszolok mosolyogva, rendes tőle, hogy így félt, pedig ő az, aki a semmiből tüzet gyújt, szóval neki kéne óvatosabbnak lennie. Elég sok ideje vagyunk távol az irodájától és azóta nem gyújtott rá, szóval kicsit büszke vagyok rá, hogy kibírja és nem gondol rá, itt a konyhában amúgy sem lenne túl kellemes cigifüstben sütni.
- Hát olyanba, amit nem mondtunk ki, de elég nagy eséllyel igaz, hiszen anyám hülye, hogy hazudjon, de ha szeretnél, akkor csinálhatunk tesztet is, jól jönne bioszra az eredmény. Persze fel is használnám, mint valami kis bioszos plusz dolgot, hogy minek néztem utána és hogyan találtam meg az apámat, meg hogy csinálták meg az apasági tesztet. Nagyon izgalmas lenne és róla szívesebben is beszélnék, bár az is hazugság lenne, mert nem mondhatom azt, hogy ja, ő egy vadász, aki vámpírokat és démonokat öl.
- Ó, hát lenne aki főz mindenkire, az is elég hasznos nem? Közben meg tanulhatok és befejezhetném a  sulit, mert már csak egy év van hátra. Kicsit féltem ettől, hogy megnézik mire vagyok képes, hiszen még fel sem készültem, csak a sok misztikus regény alapján volt elképzelésem, hogyan kellene azzá válnom.
- Ki az a lány? Ő is az ötök egyike? Érdeklődöm és hát remélem nem akarja elsietni ezt a dolgot, mert eléggé félek, nem szeretnék innen elmenni, annyira király ez a hely és van saját szobám is, ahová be szeretnék rendezkedni, de hosszú távra. Talán, ha tényleg lenne hihető bizonyíték, hogy a lánya vagyok, akkor nagyobb eséllyel maradhatok itt bárhogyan is alakul a tesztem.

 ❀  kredit ❀

Nem cáfoltam, de nem is bólintottam rá az elméletére. Pedig volt benne valami; oka volt annak, hogy látta a szimbólumot. A potenciális vadász jelöltek láthatták és azok, akik már tagjai voltak a szervezetünknek. Talán tényleg erre termett… vagy csak amiatt láthatta, mert az én vérem csörgedezett benne. Már ha… tényleg a lányom. Minden jel erre mutatott, de nem lehettem benne száz százalékig biztos. Elgondolkodtam, majd figyelni kezdtem a szavaira.
- Látom, főzni megtanultál… hogy állsz az idegen nyelvekkel? Magyar…? – Csak felötlött bennem, hátha megtanulta a magyar nyelvet, ha már a magyar ételekért odáig volt láthatóan és még ismert is magyar embert.
Bólintottam egy aprót. Nem akartam elzavarni zuhanyozni, csak gondoltam, jólesne neki; de akkor ráér még. A visszakérdezésre elgondolkodtam.
- Igazad van. Meg amúgy sem sürget az idő, végül is. – Csak nem tudtam, miféle témát dobhatnék fel. Nem tudtam, mit kérdezhetnék tőle, nem tudtam, közeledjek-e felé, nem tudtam, mit kellene valójában tennem. Gondolkodva figyeltem őt, vagy bármit, de nem szólaltam meg. A sört kortyolgatva lestem, mit csinál, mennyire rutinosan mozog a konyhában.
- Óvatosan a tűzzel. – Szóltam rá, de végül el is hallgattam és inkább kortyoltam újból a sörből. Ekkor tette fel a kérdést, és ha nincs elég önkontrollom, akkor még az is lehet, hogy félrenyeltem volna. Elemeltem a számtól a fémdobozt és így néztem rá.
- Ezt meg mégis hogy érted? Miféle kapcsolatban lennénk? – Köhintettem. Úgy tűnt, Isabelle tényleg abban a hitben van, hogy én vagyok az apja. De mi erre a garancia? Amúgy sem járna jól velem. A sörös dobozra néztem a kezemben és láttam, hogy remeg; valójában a kezem remegett kissé. Sóhajtottam. Az újabb kérdésén elgondolkodtam. Igen, azt mondtam, nem engedem haza… vagyis volt ilyen kijelentésem, mert az a hely, ahol Angelával élhetett… nem gyereknek való.
- Nem rajtam múlik. Illetve nem csak rajtam, hanem a társaimon is. Öten vezetjük ezt a szervezetet, nem csak én egymagam. Alapvetően, mindenki, aki a szervezetben él, vagy csak egész egyszerűen hozzánk tartozik, mindenkinek megvan a kulcsfontosságú szerepe. Vannak olyan vadászaink például, akik nem feltétlen mennek terepre. Sőt. Elliot és Denise állandóan idebent vannak, innen segítenek, ha szükséges. Tehát… ha meggyőzöd a társaimat, hogy hasznos vagy nekünk, nyilván nem zavarnak el. – Sóhajtottam. – De egyelőre kár ezen gondolkoznunk, nem? Előbb megnézzük, mire vagy képes. – Elgondolkodtam. Eszembe jutott az egyik lány… hümmögtem egy sort, majd kortyoltam a sörből. – Van egy lány, akire rá foglak bízni. Legalábbis amint lehetőségem lesz rá, beszélek vele, hogy kicsit tanítson téged, mielőtt a vezetők megnéznék, mit tudsz. – Kérdőn néztem rá, megfelel-e neki ez az egész. Egy ötlet volt. De akár azt is kérhette, hogy én tanítsam, de… valójában nem értettem ehhez. Lizzievel is nehezen indult el a kiképzés. Nem voltam hozzászokva, hogy másokat tanítsak.

A jövő a most és az itt találkozásában néz vissza a múltba.

Amit mond, azt alig hiszem el. Azt hittem mindenki látja azokat a tetkókat, mert hát azok ugyebár, de nem. Egy ó-t formál a szám, majd szélesen elvigyorodom és közelebb lépek Isaachoz.
- Szóval nem látja mindenki? Akkor én különleges vagyok! Látod, én erre születtem, hogy itt legyek! Ez jó! A kezemmel közben rá meg magamra is mutogatok, eléggé fellelkesültem, mert ezek szerint csak a véremben van a dolog félig és nem hiába vagyok itt.
Mikor a hűtőhöz lépek, akkor ő távozik is a közelemből, nem tudom miért, de a jelek szerint nem szereti a közelséget, szóval jobb betartani a két lépés távolságot, legalábbis, amíg ő nem közelít.
- Anya melóhelyén az egyik szakács magyar volt és ő tanított meg erre, ami azért elég hamar készen van és sokáig is elég. A lángos jó kaja. Magyarázom neki, miközben előkészülök mindennel és átadom neki a terepet. Mikor kezet mos, akkor magamban megveregetem a vállát, hogy ez nagyon helyes cselekedet. Amint készen vagyunk elmegy megint kezet mosni és valamiért elküldene zuhanyozni.
- Majd csak, miután kisütöttem a lángost, mert eléggé ragadós az illata. Nézem, ahogy az ingét igazgatja magán, mintha nem lenne már önmagában ez a ruhadarab túl komoly, most még rendezi is, amitől még hivatalosabbnak tűnik.
- Mi lenne, ha holnap ismerkednék meg velük? Lehet lepihennék fürdés után, utána meg már késő van. Jó lenne húzni az időt, mert fogalmam sincs, mire kell számítanom és ennek még utána kellene kérdeznem, elvégre vizsgáztatni fognak majd, nekem meg fogalmam sincs mivel, hiszen nincs előkészítő.
- Ó, már majdnem jó a tészta. Lesek be a lepel alá, majd vissza apámra, aki sört bont és iszik. Ez ellen nincs kifogásom, elvégre férfias ital és amíg a mérték megvan, nem kell félnem. Volt már afférom részeges férfival, aki meg akart nevelni, de szerencsére sikerült meglógnom előle. Anya szinte mindent felhozott a lakásunkra, nem érdekelte, hogy következményei is lehetnek.
- Na nézzük. Keresek serpenyőt, amibe olajat önthetek és mikor megvan, akkor neki is látok a lángosok kisütésének. Nem félek, hogy megégetem magam, hozzászoktam már ehhez, látszik, hogy nem az első ilyen sütésem és sok kis lángos is lesz az eredménye.
- A többieknek elmondod, hogy milyen kapcsolatban vagyunk vagy még várnál vele? Kérdezem meg és nem nézek rá közben, elvégre ez egy kicsit érdekes kérdés, de ha még várni akar vele, akkor én sem kotyoghatom el senkinek addig, hogy ő az apám, nem akarok dicsekedni ilyesmivel.
- Ha tegyük fel, nem lehetek vadász, ami hülyeség, akkor is itt maradhatok? Teszem fel félve a kérdést, mert haza nem mennék és máshová meg nem tudok menni, elvégre még egy évig szülői felügyelet kell mellém, ami ha nincs megbüntetnek.

 ❀  kredit ❀

Csak egy „hm”re futotta. Ezzel nyugtáztam a válaszát, de nem tudom, elhittem-e neki valójában. Nem úgy tűnt, mint akinek eddig szimpatikus lennék, és ezért nem is haragudhattam. Nem épp a kellemes arcomat mutattam előtte, vagy legalábbis lehettem volna sokkal kedvesebb, nyitottabb, önfeledtebb, de az már nem én lettem volna. El kellett fogadnia így, ha viszont nem ment, arról nem tehettem. Ahogyan arról sem, hogy a káros szenvedélyem, a cigaretta már évek óta hűen követ és csak az ő véleménye miatt nem szoknék le róla. Sőt, senki miatt sem. Az én dolgom, hogy mit művelek a saját szervezetemmel, nem? Másrészt a mai világban már a levegő is káros, amit beszívunk.
- Nem azt mondtam, hogy vak lennél. Csak nem mindenki látja ezeket a szimbólumokat – Magyaráztam némi éllel a hangomban. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, kissé támadóan válaszolt és ez nem tetszett. Sóhajtottam egy nagyobbat, majd ahogy átbújt a kezem alatt, inkább elléptem a hűtőtől. Hagytam, hogy kivegyen mindent, amit szeretne.
- Lángos? Az jól hangzik – Ezer éve nem ettem ilyesmit. A pultnak dőlve figyeltem, hogy lát neki a tészta összeállításának, majd ahogy felém fordult, meglepve pislogtam párat.
- Oh, rendben, de előtte… - A mosogatóhoz fordultam, gyorsan megmostam a kezem, mert úgy gondoltam, ez is szükséges, ha már egyszer főzünk. Aztán visszafordultam és átvettem tőle a tálat és a fakanalat is, majd összekevertem a tésztát vele. Amint kellően jó állagú volt, a fakanalat félretéve a kezemmel folytattam az egybegyúrást, ütögetést. Végül visszaadtam a terepet a lánynak, én pedig elléptem a mosogatóhoz. A vizet megnyitva lemostam magamról a tészta maradványait.
- Jól van. Addig akár le is zuhanyozhatsz, ha szeretnél. – Emeltem rá a tekintetemet, majd megigazítottam magamon az inget. – Másrészt… majd össze kellene ismerkedned a többiekkel is. De nem tudom, ki hogy ér rá jelen pillanatban – A vezetőkre gondoltam elsősorban, bár a többi beavatott vadásszal is jó lett volna, ha kialakít egyféle kapcsolatot. S persze… arra is gondolnom kellett, hogyan mérem fel a képességeit. Amíg nem tudom, mire képes, addig nehéz dönteni a sorsáról. Az agyam kattogott, nagyon is. Visszaléptem végül a hűtőhöz és kinyitva elővettem egy doboz sört, azzal dőltem vissza a pulthoz. Felbontottam, majd kortyoltam belőle.

A jövő a most és az itt találkozásában néz vissza a múltba.

Sose volt senki, akivel beszélgettem volna magamról, úgy őszintén és nem hazugságokkal tele az anyámról, meg persze magamról, hogy honnan jövök meg ilyenek. Már az oviban rájöttem, hogy anyám szakmája nem valami jó dolog, főleg mikor az óvónénik felvont szemöldökkel pislogtak és mikor a többi gyerek megkérdezte, mi az a örömlány, hát teljesen mást mondtak nekik. Félrehívtak és elmondták, hogy inkább hazudjak, mert ki fognak innen tenni, ha a többi gyerek szülőjének a fülébe jut. Mindig egyedül éreztem magam és jól elvoltam, ott volt nekem Jack, meg néha pár kedves fazon, akik anyámmal voltak este. A szakáccsal is folyton kavart, aki magyar volt és kijött ide, mert otthon lehetetlenség megmaradni, de számomra sajnálatos mód befutott és többre vitte, így hamar tovább állt.
Mikor felnevet és odafordulok, majd hallom, hogy jobb lenne, ha csendben maradnék és ne mondjak ki dolgokat, nos egy pillanatig kifut az élet is belőlem, mert hát... csak azt hittem legalább vele őszinte lehetek, de úgy fest tévedtem. Szomorúan sóhajtok főleg mikor szóba kerül, hogy negatív véleménnyel vagyok róla, ami nem igaz, csak utálom a cigarettát és én csak szeretném, ha megpróbálna leszokni és nem egymás után, mint valami függő szívná pótcselekvésként.
- Ez nem igaz. Röviden válaszolok és nem fejtem ki jobban, inkább hallgatok, mint a sír, amíg meg nem hallom, hogy mit ennék. Szinte összefut a nyál a számban, hiszen rengeteg dolog van, amit megennék és hát úgy fest tudja milyen konyha, amire vágyom, olyat itt nem lehet csak úgy rendelni.
- Persze, nem vagyok vak! Nem tudom miféle kérdés ez, még jó hogy látom a tetkóit, de nem is fordítok annak túl nagy jelentőséget, inkább a konyhaszekrényt ajtóit nyitogatom, hogy felfedezzem mit hol találok. Leguggolok megnézni egy alsó szekrényt, majd mikor felállok, látom, hogy Isaac a hűtőszekrényt nézi, de nem nyúl semmiért. Látszik, hogy nem tud főzni, én már rég kipakoltam volna, hogy csak összeütünk valamit gyorsan.
- Attól még segíteni tudsz! Átbújok a keze alatt, amivel a hűtőajtót nyitva tartja és megállok előtte. A kezemmel a tejfölért nyúlok, meg a tojásért, kefirért és látok még élesztőt is, ami épp csak most járt le, jó lesz az még.
- Csináljunk lángost! Az elég könnyű, mondhatni, bár én sose tudtam jól összepüfölni fakanállal a hozzávalókból a tésztát, de hát van, aki erre befoghatok. Felcuccolva meg is indulok a pult felé, hogy lepakoljak és valahol láttam lisztet is. Előveszek egy tálat, egy fakanalat, a sót meg olajat is. Lehet hogy a palacsinta jobb lett volna, de ez laktatóbb és jut másnak is belőle. Előre egy kis tálba az élesztőt beleteszem egy kis tejfölt és megmikrózom, majd jöhet a többi hozzávaló is. A tálba beleöntöm a kefirt, tejfölt, a tojást, megsózom és öntök rá egy kis lisztet, majd Isaac felé fordulok.
- Na most jön a te részed. A fakanalat felé fordítóm, hogy vegye át, majd megmutatom, hogy hogyan kéne majd egybekevernie meg ütögetnie a tésztát, miközben én adagolom a lisztet. Na igen, ez a fárasztó meló, de csak a lányoknak, a férfiak kibírják. Minél több liszt kerül oda, annál nehezebb a fakanalat mozgatni a tésztában és hát egyszer sikerül is a végéhez érni.
- Most egy kicsit melegre tesszük és várunk, hogy megdagadjon a tészta, utána már lehet sütni. Letakarom egy tiszta konyharuhával és begyújtom a sütőn a gázt, majd mellé teszem a tálat. Miközben várunk nekitámaszkodom a konyhapultnak és hátra túrom a hajam, majd az apámra nézek. Fogalmam sincs miről beszélgessünk.

 ❀  kredit ❀

Igaza volt, de nem tudtam, mivel vághatnám ki magam a dologból, így csak elsiklottam a szavak felett. Talán idővel, ha valakinek, a lányomnak képes leszek valamelyest megnyílni, de nem most és nem így. Elgondolkodtam, figyelve néhány hosszabb pillanatig őt, mielőtt elindultunk volna a konyhába. Azért megfordult a fejemben, hogy meglátogatom Angela-t. Ha nem is viszem haza erőszakkal Isabelle-t, attól még az anyjának joga volt tudni, hogy a lánya mit és hogyan döntött. Legalábbis így éreztem fairnek, mindannyiunk részéről. De erre jelen pillanatban nem volt időm, sem energiám. Volt sokkal nagyobb gondunk is, mint ez a hirtelen jött családi dolog. Család. Nekem sosem volt igazán családom… csak Amy volt. Sóhajtottam egy nagyobbat.
- Inkább mikor ki vállalja magára. Amúgy nem, én legalábbis nem szoktam listát írni. Az, aki elmegy vásárolni, az nagyjából úgyis látja, mire van szükség. – Aprót rándítottam a vállamon. Én a legkevésbé sem figyeltem az ilyesmire. Ettem, ami volt, vásároltam, ahogy épp gondoltam.
Felnevettem röviden. Ez övön aluli volt a részéről, de nem hibáztathattam.
- Tudod, elég szókimondó vagy. Ez nem mindig erény. Néha okosabb, ha csendben maradsz. – Sóhajtottam. – Eddig legalábbis elég negatív véleménnyel vagy felém, ugye? – Ez jött le. Talán már kezdte is megbánni, hogy idejött?
A szavai megleptek és kíváncsian hallgattam a továbbiakat is.
- Magyar konyha? Wáó. – Elgondolkodtam, aztán kiszúrtam a tekintetét, s követtem, egészen a karomig. A szimbólumok, melyek a beavatottak jelei voltak, s a térkép, ami elkezdett kirajzolódni rajtunk, vezetőkön. Fogalmunk sem volt, hová vezet és mi a célja, azt tudtuk, hogy akárhányszor öltünk, a térkép picit tovább rajzolódott rajtunk. S az is tény volt, hogy a térképet csakis mi, vezetők láttuk, viszont a beavatottak jeleit mások is láthatták. Bár ahogy észrevettem, többnyire olyan emberek, akik nyitottak voltak a természetfeletti világra, vagy épp potenciális vadász jelöltek voltak. Nos, ez utóbbi tény nem derített jó kedvre. – Látod… ezt? – Hiszen, ha látja, az azt jelentené, hogy talán nem véletlenül keveredett ide. Talán tényleg van benne valami, ami a vadászathoz kell…
- Most beszéltük meg, hogy én nem tudok főzni. – Vontam fel a szemöldökömet, bár ez nem azt jelentette, hogy nem akarok neki ételt adni, csak… hm. Szóval mihez értek leginkább? A hűtőhöz léptem, kinyitottam, hogy megnézzem, mégis miből élünk, de egyelőre nem volt ötletem, mihez foghatnánk.

A jövő a most és az itt találkozásában néz vissza a múltba.

Szerencsére minden a helyére kerül, még Jack, a farkasom is ott van azon a nagy ágyon a párnánál, amitől még kisebb, meg persze a tisztaságban hát mondhatni elég koszos azokhoz képest. Még egyszer sem volt kimosva, próbáltam, de kézzel nem lehet és a szőre is úgy összetapadt már, hogy csak csomós és látszik rajta az idő vasfoga. Imádom a farkasokat, nem tudom miért, de mindenkinek vannak kedvenc állatai, nekem ez és kész.
- Akkor még nem is voltam durcás! Nem tetszik ez nekem és a szemem az ég felé emelve fordultam el tőle, mert nem tudom mire fel ez a nagy zárkózottsága. Bezártam az ajtót és már mehettünk is a konyhába. A bőröndöm valaki a szobám elé viszi, legalábbis remélem, hogy nincs mindenkinek kulcsa a szobámhoz és szabad bejárása, mert elveszíteni az értékét
- Ki szokott bevásárolni menni? Meg mindenki ír neki listát mit szeretne? Még mindig ez érdekel a legjobban, az hogy önellátó, engem nem zavar, mert eddig is én főztem magunkra, de hát rossz alapanyagból csodásat nem mindig sikerült alkotni. Itt viszont biztos nem félig rohadó gyümölcsből meg zöldségből lehet bármit is csinálni. Mondjuk kicsit neheztelek erre a közös minden dologra, mert ha valaki elveszi az én alapanyagom és nem tudom megfőzni amit akartam, nagyon morcos leszek az biztos.
- Hát, a cigarettával meg még étellel is mérgezed magad, nem is tudom mit mondjak. Jegyzem meg kicsit húzva őt, kicsit muszáj feszegetni a határokat, mert hát nem tudom meddig mehetek el és az ilyeneket jobb tudni.
- Én egy jó húslevest és pörköltet nokedli tésztával! Egy kis szünet után azonban az ebédlőben áthaladva már meg is változtatom, mert azt sem tudom hirtelen mit ennék.
- Vagy nem is azt, hanem sajtszószos tésztát! Vagy valami mást, nem tudom, nálam általában a hozzávalók döntik el mit főzzek. Megvonom a vállam és a konyhában egyből nekiesek a konyhabútornak, hogy megnézzem milyen eszközök vannak itt. Van-e nem rozsdás reszelő, van-e rendes tésztaszűrő, nokedliszaggató meg ilyenek, elvégre azokkal könnyebb az élet.
- Ó vagy gulyáslevest! Tele húsival és babbal! Szinte a nyál is összefut a számban, az már biztos, hogy jobban járok, ha magamra főzök. Mikor visszafordulok Isaac felé, látom, hogy feltűrte a kezén az inget és vannak ott minták. Mindig ez tetszett a vadászokban, a tetkók, bár nekem is lenne valami. Ezek legalább értelmesek és van jelentésük.
- Most főzni fogunk valamit? Kérdezem meg, de szerintem a hagymaszeletelésen kívül semmi mást nem bíznék rá, de még az is lehet, hogy nincs elég hozzávaló és nem ártana bevásárolni. Amúgy úgy vagyok vele, hogy ha főzök, nekem mindegy, hogy kicsit többet vagy kevesebbet, de azért nem akarok a vadászok szakácsa lenni, de lehet apámra ráférne, hogy valaki főzzön rá. Nem tudom, kitől örökölhettem ezt, mert se anya, sem ő nem hangzik jó szakácsnak.

 ❀  kredit ❀