Megnyugvással töltött el, hogy Elenával végre rájöttünk, mikor volt az a pont, amikor először érzett szerelmet Damon iránt. Mégis szomorú pillanat volt ez, mert el kellett vennem az emléket, s vele együtt minden szép pillanatot, ami a férfihez kötötte őt. A legjobb barátomhoz, aki önmagát feláldozva mentette meg a várost az utazóktól, aki nem tért vissza velünk az életbe. Akit Elena néhány perc múlva el fog felejteni, vagy legalábbis teljesen másként fog emlékezni rá. Mert azzal, hogy kitöröltem a kedves emlékeket a fejéből, csak a rosszra fog emlékezni, hogy mennyi szörnyűséget tett Damon, kiknek ártott, kiknek az életét vette el, s mennyi fájdalmat okozott nekünk. Nem fog többé emlékezni az önfeláldozó, önzetlen Damonre, csak egy szörnyetegre. Ebbe belegondolni borzasztó érzés volt, nagyot nyeltem, hogy egyáltalán fel tudjam fogni, hogy mi következik most. Nehezemre esett, mert Elena reakciója egyszeriben megváltozott, undorral, megvetéssel és gyűlölettel teli pillantással nézett rám, már nem táplált gyengéd érzelmeket Damon iránt, csak egy gyilkos vámpírként tekintett rá. Igen, valóban megölte Jeremy-t, de az olyan régen volt... jómagam is rengetegszer haragudtam rá, kívántam már a pokolra, vagy csak simán halottnak, tartottam hidegvérű gyilkosnak, de azóta minden megváltozott. Damon igenis képes volt a változásra, fejlődött, jobb emberré vált, s hiába tartotta úgy, hogy csak Elena miatt, valójában neki csak olyan emberekre volt szüksége, akik elfogadják őt, szeretik és mellette állnak. Csak bólintottam egyet a szavakra, aztán vártam, mit felel a kérdésemre. A levegőt is visszafojtottam, s mintha órák teltek volna el közben, nem másodpercek. A szavak viszont csak keserű szájízt, valamint kellemetlen bizsergést hagytak a gyomromban. A korábbi nyugodtság tovaszállt, helyére szomorúság költözött. Aztán Elenára pillantottam, s újra megigéztem, hogy a zavarodott kifejezés eltűnjön az arcáról. Nem akartam, hogy gyanakodni kezdjen  a kiesett idő miatt. - Egész délután velem voltál. Bonnie-ról beszélgettünk, ami szomorúsággal töltött el. Egy kicsit sírtál, aztán megvigasztaltalak. - adtam a szájába a szavakat. - A dolgok jóra fognak fordulni. - tettem még hozzá, és óvatosan megszorítottam a kezét. Én magam nem hittem el az utolsó szavaim, csak remélni tudtam, hogy idővel én is így fogom gondolni.

köszönöm a játékot drága!  

@

- Épp emiatt csináljuk, hogy... tovább tudj lépni. - feleltem halkan, nem akartam ezt a témát boncolgatni. Mindketten tudtuk, hogy nagy a baj, ahogy ő fogalmazott, de ez ellen nem tehettünk semmit. Valószínűleg rengeteg időbe telt volna, mire Elena egyáltalán feldolgozza Damon halálát, nem ám továbblép! Ez az egyszerűbb mód volt, de én elvehettem tőle az emlékekkel együtt a fájdalmat, megadhattam neki a tiszta lapot, az új kezdetet. S ugyanúgy vissza is adhattam neki, ha úgy kívánta. Nem vesztek el a szép pillanatok, csak elrejtettük őket. Nem volt olyan szörnyű ez, mint amilyennek most megéltük, de nehéz lesz. Mégis képes voltam rá, hogy titkoljam előle, mennyire szerette Damont, hogy ne siránkozzak neki arról, mennyire hiányzik a legjobb barátom, akire ő teljesen másképp fog emlékezni. De érte boldogan megtettem, mert neki ettől jobb lesz az élete, s emiatt mentem bele ebbe az elsőre őrültségnek tűnő tervbe. - Nem lesz egyszerű, ezt mindketten tudtuk. Segítek neked, végig tudod csinálni, Elena, mert itt vagyok melletted. - próbáltam nyugtatni, mert ha kiborul, akkor nem tudjuk végigcsinálni. Újra rohanna Luke-hoz, hogy főzetet szerezzen tőle, azt pedig nem engedhettem. Nem hagyhattam, hogy veszélybe sodorjon másokat, és önmagát. Újabb sóhaj hagyta el a számat, amikor elismételte a szavakat. Ez még mindig nem az volt... nem az, amit kerestünk, s emiatt mindketten kezdtünk kétségbe esni. Egyáltalán kitörölhető valaki egy ember életéből, akit ennyire szeret? A fejemet ingattam, de újra kérdeztem, töröltem, majd megint kérdeztem, nem állhattunk meg egy pillanatra sem, mert minél tovább húztuk volna, annál nehezebb lett volna Elena számára a procedúra. - Nem csókolóztatok aznap Damonnel. Kicsoda Damon Salvatore? - tettem fel újra azt a bizonyos kérdést, amire ugyanazt a választ kaptam, mint az előző néhány igézésnél. Kezdtem elveszíteni a türelmemet, a hajamba túrtam, s én is felkeltem a székből. Nem bírtam már ülve maradni, csak egy italra vágytam... de előbb be kellett fejeznünk, amit elkezdtünk. - Elena... - szólítottam meg, de nem tudtam hirtelen, mit is kellene mondanom. Egyszerre akartam elfeledtetni vele az egészet, s közben hagyni, hogy kisétáljon az ajtón, mert én sem bírtam már a feszültségtől pattogó szikrákat, a könnyeket Elena szemében, és a fájdalmat, ami belőle áradt. - Azt gondolom, hogy az elméd mélyére ástad azt a pillanatot, mikor beleszerettél Damonbe, mert bűntudatod van. De nem, te kitartottál Stefan mellett. Ő Klaussal volt, embereket ölt, de te még mindig szeretted és küzdöttél érte. - Magyaráztam hadarva, mert végre, végre közelítettünk valami felé. Az emlékhez, amit ki kellett iktatnunk, hogy sikeres legyen az igézés, s Elena másképp gondoljon Damonre, ne a szerelmeként emlegesse. Katherine említésére csak egy grimasszal felelek, mert nem gondoltam úgy soha, hogy okosabb volna Elenánál. Játszott a Salvatore fiúkkal, ahogy mindenki mással, s talán tényleg mindkettejüket szerette, nem volt helyes, amit csinált. Elena ellenben próbált helyesen cselekedni, emiatt nyomta el az érzéseit olyan sokáig, mert nem akarta Stefant bántani. Viszont épp emiatt volt olyan nehéz rájönni, mikor is érezte először, hogy szereti őt. Borzalmas volt hallgatni, ahogy a születésnapjáról beszél, mert egy gyönyörű, meghitt pillanatot készültem elvenni tőle. Azt a pillanatot, amikor beleszeretett Damonbe. Ez volt a kulcs, teljesen biztos voltam benne, hogy megtaláltuk, amit már talán órák óta kerestünk. Ahogy megragadta a kezemet, libabőrös lett az egész karom, a hideg egyszeriben végigfutott az egész testemen, ugyanakkor meg is nyugodtam. Másik kezemmel megfogtam én is a kezét, s kisit közelebb hajoltam hozzá, tekintetem találkozott az övével. - Damon nem ment be a szobába, nem adta neked a nyakláncot. A buli nyomorúságosan telt, és te az este nagy részét filmnézéssel töltötted Jeremy-vel. - módosítottam az emlékeit, majd egy kis szüetet tartottam, mielőtt újra megszólaltam volna. - Kicsoda Damon Salvatore? - kérdeztem, s reménykedtem, hogy utoljára tettem fel a kérdést.

Elena egyre ingerültebb lett, amitől én feszült, a légkör pedig kezdte átvenni a belőlünk áradó negatív töltéseket. Nem voltunk már nyugodtak, hiába az igézés, mert nem találtuk azt az emléket, amit véget vethet ennek a kínlódásnak. Csak sóhajtottam, ahogy újra ugyanazt a néhány szót ismételte el. - Semmi baj, Elena. Megtesszük, csak... kell még egy kis idő. Mélyebbre kell ásnunk. - mosolyodtam el halványan, hogy kicsit megnyugtassam, de nehéz volt, mert én magam sem voltam már nyugodt. Egyikünk sem gondolta volna, hogy ez ilyen sokáig fog tartani. Már ki tudja hányadik emléket idéztük fel, s azon kaptam magam, hogy odakint esik az eső, és ránk esteledett.  - Rendben. Csak egy idegennel találkoztál aznap este. Volt egy kellemes beszélgetésed vele, majd soha többet nem láttad. - igéztem meg, de még mindig nem ez volt az a bizonyos emlék. Bosszantó volt, mi pedig tehetetlenek. A következő emlék felidézése sem járt sikerrel. Elena aprólékosan elmondta, mikor történt, én pedig elfeledtettem vele. - Damon megcsókolt, nem találtad helyénvalónak, aminek hangot is adtál. Kicsoda Damon Salvatore? - kérdeztem újra, de a válasz megint csak ugyanaz volt. A barátja volt, szerette és meghalt. Minél többször hangzott el ez a válasz, annál feszültebbé vált a légkör, s vele együtt mi is. - Mesélj nekem a Denverben töltött éjszakáról. Mit éreztél aznap este, mi történt köztetek? - Jeremy egyáltalán nem volt boldog az ötlettől, hogy Damon és Elena közel kerültek egymáshoz, de ő is tudta, hogy ez ellen nincs mit tenni. Valami történt azon az estén, s talán épp azt az emléket ássuk elő, amire szükségünk van. Nem igazán hittem, hogy épp ez lesz az, kezdtem kételkedni, hogy egyáltalán megtaláljuk, hogy végül sikerrel járunk, de el kellett hinnem, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kellett. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy Elena végre továbblépjen, hiszen hónapok óta szenvedett, egy egész nyár eltelt, ő pedig még mindig gyászolt. Teljes mértékben megértettem, mellette álltam, támogattam, mert... én is jól ismertem ezt az érzést, ahogy mindannyian.

Ahogy kinyitotta a száját, és kiáradtak belőle a szavak... mielőtt eljutottak a fülemhez reméltem, hogy azt mondja Stefan testvére, vagy valami trágárabb szót használ rá, de nem. Csalódnom kellett, újra, mert ez sem az az emlék volt, amire szükségünk volt. Csak felsóhajtottam, de a pillantásom nem vettem le Elenáról, egy pillanatra sem. Nem kellett újra kérdeznem, sem noszogatnom, magától megtette, folytatta, megpróbált egy újabb emléket felidézni, hátha az az, amit keresünk. Ami végül kiváltja a felejtést, a módosult emlékeket. Bólogattam a szavakra, de nem feleltem, amikor pedig befejezte, folytattam az igézést. - Nem várt senki a lépcső alján. Kínos pillanat volt, de erős voltál és túljutottál rajta. - rövidre fogtam ezúttal is, minél előbb meg akartam találni azt a bizonyos pillanatot, amikor végül beismerte, hogy szerelmes Damonnek. Amikor már nem titkolta maga előtt sem. Emlékszem, már mindenki tudta, vagy legalább sejtette, hogy Elena odáig van Damonért, hogy érez iránta valamit, de ő még mindig csak tagadta, mert hűséges akart lenni Stefanhoz. Hűséges önmagához, s azt gondolta, nem választhatja Damont, hogy önmaga maradhasson. Hatalmasat tévedett, mert Damon volt a másik fele, az a férfi, akire szüksége volt. Most pedig mindezt el kellett vennem tőle. - Sajnálom, Elena. Tovább kell kutakodnom, különben nem fog véget érni a fájdalom, amit érzel. Még mindig ezt akarod, ugye? Hogy elvegyem az emlékeid? - kérdeztem azért rá újra a biztonság kedvéért. A szívem szakadt meg érte, ahogy szenvedni láttam, küszködni a felidézett emlékekkel. Néhány másodpercnyi időre elfordítottam a fejem, megmasszíroztam a halántékom, majd újult erővel fordultam vissza Elena felé, új ötlettől vezérelve. - Rendben, talán kezdjük valami egyszerűbbel. Mikor találkoztál először Damonnel? - Az első, igazi találkozásukra gondoltam, amit Damon elfedtetett vele. Tudtam, hogy az fontos volt mindkettőjük számára, miután kiderült, hiszen az első találkozás miatt választotta Stefant azon az estén Elena, mikor lehajtottak Mattel a hídról. Persze, nem voltunk olyan szerencsések, hogy ez legyen a megfelelő emlék. Nem, Elena még mindig ugyanúgy érzett Damon iránt, mint előtte. Kénytelen voltam újabb kérdést feltenni neki. - És mi van az első csókkal? Damon mesélte nekem, a tornácotokon történt, igaz? Még Stefannal voltál együtt. - kezdtem felidézni,bár a pontos részleteket nem tudtam, reméltem, hogy akkor kezdett el valamit érezni, hogy akkor ismerte be magának.

Az egész szituáció kellemetlen és szomorú volt, de meg kellett tennünk. Elenának el kellett felejtenie őt, nekem pedig el kellett feledtetnem. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy továbblépjen, és esélye legyen egy normálisabb, boldog életre. Enélkül csak egy roncs volt, s mi, többiek bűntudattal küszködtünk, amiért nem tudunk segíteni rajta. Szavaira apró bólintással feleltem, láttam rajta, valamint tudtam, hogy próbál röviden válaszolgatni, hogy hamarabb túlessünk az egészen. Neki ez még rosszabb, és kellemetlenebb volt, mint nekem. El kellett felejtenie a férfit, akit szeret, hogy újra életképes legyen. Alig vártam, hogy vége legyen ezeknek a hosszú pillanatoknak, amik mintha örökké tartottak volna. A másodpercek pörögtek,a percek, az órák csak úgy repültek - legalábbis úgy tűnt. Valójában talán mindössze fél órája ülhettünk az irodámban, bár talán annyi idő sem telt el azóta, hogy Elena belépett ide. Amikor felhozta a kötődést, felcsillant a remény. Reméltem, ha ezt az emléket megváltoztatom, ha ezt az érzést sikerül eltörölnöm, nem kell tovább erőlködnünk, ugyanakkor tudtam, éreztem, hogy nem lesz ilyen egyszerű. Túl könnyű lett volna egyetlen dolgot megváltoztatni, hogy minden újra a helyére álljon, s megszűnjön a fájdalom. - Rendben. - sóhajtottam, majd újra a szemeibe fúrtam a tekintetem. - Nem voltál szerelmes Damonbe. Csak a kötődés miatt kerültél közel hozzá. - kezdtem meg az emlékmódosítást, hangom még mindig nyugodt és egyenletes volt. Pedig ideges voltam, nem kicsit, mikor belevágtunk, vagy mikor megkért erre, de végül rájöttem, hogy nagy szükség van erre. Hogy enélkül nincs értelme semminek Elena számára. Miután én is elfogadtam, már könnyebb volt minden. Már csak azokat az emlékeket kellett megtalálni és felülírni, amik a felejtést akadályozták. Tehát a neheze még bőven hátravolt. - Kicsoda Damon Salvatore? - kérdeztem meg újra, hátha máris változott valami attól, hogy a kötődésre fogtuk a vonzalmát Damon iránt. Az lett volna a legegyszerűbb, ha varázsütésre megváltozik minden.

Who is Damon Salvatore?

A kérdésre túl hosszú válaszom lett volna. Regényeket mesélhettem volna arról, kicsoda Damon Salvatore. Egy 178 éves vámpír, aki megannyi korban élt már, aki megannyi életet kiontott, aki több, mint 100 éven keresztül küzdött az Első szerelméért. Egy vámpír, aki rossznak látszik elsőre, de a szőrös külső mögött igenis egy érző szív lakozik, egy olyan, aki bármire képes a barátaiért, a családjáért és értem is. Egy olyan ember, akire mindenkinek szüksége van. Egy olyan ember, aki jó barát, akire lehet számítani. Egy olyan valaki, aki általában rossz döntéseket hoz meg, de nem azért, mert másoknak ártani akar vele, csupán kicsit önző, de ezért nem lehet őt utálni. Sőt, én annyi mindenért megszerettem az évek alatt, hogy szavakba sem tudtam volna önteni. Egyszerűen nem lehetett. És most, hogy készültem kitörölni őt az emlékeimből, már felesleges is lett volna ezen rágódnom. Nyeltem egy aprót, de válaszoltam, igazából a kérdés feltétele után szinte rögtön.
- A barátom volt… szerettem őt, és meghalt. – Válaszoltam a lehető legrövidebben. A következő kérdésre először elgondolkodtam, majd beugrott. Nem volt nehéz rájönnöm, mikor jöttem rá, hogy szeretem.
- Amikor vámpír lettem… mindenki azt mondta, hogy a sarjkötődés miatt érzem azt, hogy szerelmes vagyok Damonbe, de tévedtek. Az érzelmeim valódiak voltak… Stefannal… Damon miatt szakítottunk. – Tettem hozzá még egy fokkal halkabban. Sosem akartam megbántani Stefant, de az, hogy beleszerettem Damonbe, nem volt elhanyagolható tény és nem akartam áltatni azzal, hogy minden a régi lehet. Döntenem kellett és egyszer már elengedtem Damont, másodjára nem ment volna. Emlékszem, Stefan elmondta Damonnek a szakítást, de a pontos okát nem. Azt…. tőlem tudta meg. Azt a meglepett, döbbent arcot sosem fogom elfelejteni. Azt hiszem, sosem hitte, hogy egyszer viszonozni fogom az érzelmeit, de így lett.
Igyekeztem visszasodródni a jelenbe az emlékek tengeréből és Ricre figyelni, hisz most lesz az a pont, amikor kitöröl mindent Damonről belőlem. Legalábbis… ezt hittem.

306 szó ❀ All Through the Night ❀  kredit

Csak magamban nyugtáztam a szavait, nem feleltem rájuk. Mindössze arra voltam kíváncsi, tényleg átgondolta-e ezt a lépést, nem hirtelen felindulásból döntött így. Minden jel arra utalt, hogy nem, tényleg átgondolta, megfontolta, nem a gyászban fuldokolva találta ki két másodperc alatt. Nehéz volt ez mindkettőnknek, de nem várhattunk tovább arra, hogy csoda történik. Több hónapnyi nyomozás után sem jutottunk semmire, még Stefan is feladta, és élni kezdte a saját kis életét, nekünk is így kellett tennünk. Továbblépni, hagyni az egészet elúszni, de Elenának ez bármelyikünknél nehezebb volt. Túl sok mindenkit veszített el, többek között az emberségét is, amivel Damon nélkül talán meg sem tudott volna birkózni, sőt... Meg kellett tennem érte, azért, hogy sem ő, sem mások ne kerüljenek veszélybe, de legfőképp azért, hogy végre boldog lehessen, anélkül, hogy a szerelme halála beárnyékolná az egész világot. El kellett felejtenie, hogy tovább tudjon lépni, s itt voltam én, mint a halálból visszatért ősi vámpír, hogy elvegyem a fájdalmát. Most már én is kész voltam ezt meglépni, kerül, amibe kerül. - Kicsoda Damon Salvatore? - tettem fel az első komolyabb kérdést, mert először is ki kellett puhatolnom, mire emlékszik róla, a neheze csak ezután jött. Az érzései gyökerét kellett megtalálnom, hogy mikor volt az a pont, mikor ténylegesen elkezdett beleszeretni Damonbe, ez nem kis munkát igényelt. Fel kellett idéznünk az emlékeket, amiket róla őrzött, az összes olyan pillanatot, amikor közelebb érezte magához a férfit. Sok közös pillanatuk volt az évek alatt, nekem fogalmam sem volt róla, Elena mikor kezdett el érzéseket táplálni iránta, csupán annyit tudtam, hogy vonzódott hozzá, ám ezt jó sokáig kizárta. Eleinte jól tette, később pedig már ahogy ő, úgy én is kezdtem látni, hogy mi van az álarc mögött, hogy valójában egy érző szívű férfi, nem pedig csak egy szörnyeteg rejlik benne, bármilyen fura is ezt így kimondani. Mert a barátom egy seggfej volt, egy igazi, vérbeli seggfej, de szerette Elenát, ez pedig kölcsönös volt. A szíve mélyén jófiú volt, de a vámpírrá válás megváltoztatja az embert, ezt első kézből tapasztaltam. újból Elenára emeltem a pillantásom, egyenesen barna szemeibe, s folytattam az igézést. - Mikor kezdtél el érzéseket táplálni iránta, Elena? Mikor volt az a pont, amikor beleszerettél? - hangom nyugodt volt, egyenletes, hogy ő is higgadt maradjon, s egyikünk sem boruljon ki. Mert akárhogy nézzük, ez mindkettőnknek nehéz és megterhelő volt.