Épp hogy csak félre tudtam ugrani a rögtönzött vasfegyver elől, mielőtt még beleállt volna a két szemem közé. A harctól rám ragadt a föld pora, itt-ott elszakadt a ruhám is, a felkaromon pedig mélyebb vágás éktelenkedett, de nem törődhettem a fájdalommal. Lefoglalt, hogy a klán megmaradt tagjait szemmel tartsam és ártalmatlanítsam. Holttestek és csonkok hevertek mindenfelé, de hatan még így is talpon voltak.
- Az erdő tiszta. - Az adóvevő kiesett ugyan a fülemből, de még a nyakamban lógva is hallottam Doyle határozott, ám végtelenül kimerült hangját, melybe szinte rögtön becsatlakozott egy mélyebb zönge.
- Város tiszta. Blackwell, mi a pozíciód? - Képtelen voltam Blair kérdésére összpontosítani, mert két vámpír azzal a mocskos gyorsaságával mellettem termett és ismét félre kellett ugranom a támadásuk elől. Próbáltam eljutni az elejtett kardomhoz, de teljesen elzártak tőle, így a megmaradt fegyveremre kellett hagyatkoznom: előrántottam az övemből a tőrömet.
- Negatív. Hatan vannak. - Az egyik férfi közvetlenül elém érkezett, mire kirúgtam a lábát, és ahogy felugrottam, a pengémmel elmetszettem a torkát tiszta erőből. A feje lerepült a törzséről, a vére újabb árnyalatot festett bőröm palettájára.
- Öten. - korrigáltam magam, de a vámpírok egyre csak jöttek. - Isaac, hol a francban vagy már?! - kezdett fogyni a türelmem, hisz a beígért erősítés igencsak váratott magára, én meg kezdtem nem csak fáradni, hanem az ötletekből is kifogyni.
- Ejnye, Blackwell, egy hölgynek nem illendő ennyire mocskosan... - Nem hallottam azonban, Blair hogyan fejezte be az okoskodását, mert a következő ugrásommal fegyvert csaptak a fejemhez, amit elrántottam ugyan, de darabokra zúzta az adóvevőt. Félregurultam a következő csapás elől, egyenesen a kardomhoz, és annak markolatára fogva magabiztosabban ugrottam talpra.
- Reg? - Hiába szólongattam a többieket, senki sem válaszolt. Teljesen magamra maradtam.