Azt hiszem, fogalmad sincs mennyire szeretem, amikor így kavarognak az íriszeidben a fények, és ahogy egy ragadozót megszégyenítő módon vigyorogsz rám. Van ebben valami, amitől úgy érzem, belém látsz, és ennek gondolatától érzem, hogy a vér a testemben egy helyre tódul. A hangodra vagy cinikus, széles mosoly jelenik meg az arcomon; nekem édes úgyse tudod beadni, hogy nincs semmi bajod, látom a vonásaidon, ahogy a tekintetem a tiéddel kapcsolódik össze, és ezzel tulajdonképpen meg is szűnik a Desert minden zavaró mellékzöngéje. Mert semmi más nem érdekel, az egész elbaszott világon, mint Te, és azt hiszem, ezzel nagyon is tisztában vagy.

Nem várok semmiféle köszönetet az italért, amit eléd tolok, elvégre pultusként az a dolgom, hogy kiszolgáljam a vendégeket meg téged: és nem fogok hazudni, ez utóbbit kurvára élvezem, minden alkalommal. És ugyanennyire élvezem, ahogy a szembogaraidban látok valami hasonlóságot azzal kapcsolatban, amit én érzek. Pillantásom rajtad ragad, megbabonázva figyelem egy röpke pillanatig, ahogyan a nyelven végig szalad az ajkaidon, s önkénytelenül beharapom a szám belső részét, mert sok-sok momentum jut eszembe, amikor a nyelved máshol járt, de azt nem tudhatom, mit jelent neked mindez. Vajon Te tudod, nekem mit jelent? Semmi érzelgősre nem gondolj, édes, az nem az én, nem a mi terepünk, de van benned valami, talán éppen a hasonlóságunk, ami úgy vonz magához, mint a lámpafény a bogarakat. És ez az, amit annyira élvezek most is, amikor egészen közelről nézel szembe velem.

- Mindig csak a munka - jegyzem meg ironizálva, mert már kiismertelen valamennyire, és azt hiszem, most hazudsz, de tudod, nem érdekel. Egyáltalán. Mert nem szerelmet akarok vallani neked, hanem hogy dugj meg, és ez fontos különbség. A pulton támaszkodó csuklómra fogsz, a szorításod alatt érzem, ahogyan dübörög a vérem, és tudom mit fogsz mondani, annyiszor tetted már ezt korábban is, engem pedig minden alkalommal elönt a forróság, ahogy rám parancsolsz, hogy maradjak. Meg sem fordul a fejemben, hogy ellenkezzek, ami nevetséges nem? Elvégre lenne olyan kuncsaft, aki komoly pénzt fizetne, ha egy egész napra megvehetne, de én újabban minden reggelemet és délelőttömet itt töltöm veled, a Desertben. Meg túlságosan élvezem veled a szexet.

A nyakadon állapodik meg a tekintetem, ahogyan elengedsz és lehajtod a whiskyt hátra billentett fejjel, nyelnem kell, érzem ahogyan kiszáradt a szám, s felállt a farkam a gondolatra is. Nem tudom, mit művelsz velem, de újra és újra megteszed, én pedig hagyom, mert túlságosan élvezek elveszni veled, eltévedni és ott ragadni a Pokolban, ami félig meddig az otthonunk lenne.

Csak bólintok, ahogy elveszem a poharat előled, és figyelem egy percig, amint felkelsz a bárpulttól, majd amikor elvesztem az alakodat a tekintetemmel, intek a biztonságiaknak, ők pedig egyből ugranak és elkezdik kiterelni a legrészegebb és még jelenlévő néhány vendéget. A lányok eltűnnek a színpadról, nemsokára pedig a helyszínről is távozik mindenki, én pedig lassú mozdulatokkal törölgetek néhány tiszta poharat, amíg várok. Majd miután végeztem minden aprósággal, és bezártam a bejáratot, felpattanok az egyik asztal tetejére, és rágyújtok, pont szemben azzal az ajtóval, amely mögül azt várom, hogy kilépj.

El tudod képzelni, mennyire unalmasak azok a napok, amikor csak a pultban ácsorgok? Nem, Te édes, tutira nem, mert neked nem kell ezt csinálni, nem kell végig nézni, hogy ki és be rohangálsz egyik szobából a másikba, ahová veled tart hol egy nő, hol egy férfi, attól függően, hogy éppen ki fért bele abba a rohadt feszes menetrendedbe. Ehhez képest a pultból szórakoztatni a közönséget… hát, kurva siralmas. Főleg akkor válik ez igazán frusztrálóvá, amikor látom, hogy pont Te mész már megint valakivel el, aminek rohadtul nem kellene zavarnia, de mégis csak ott zizeg ez a kényelmetlen érzés a bőröm alatt, és folyton az ajtóra pillantgatok, éppen arra, amelyik mögött eltűnt az alakod.

Szórakozottan nevetek, lazán flörtölök a bárpultnál ücsörgő fószerral, mert ez a dolgom, mára nem voltam beosztva egyéb szolgáltatások kapcsán, és tudod, ez rohadt unalmassá tette ezt az éjszakát. A fickó, bármi legyen is, kurvára hidegen hagy, egyrészt mert nem az esetem, másrészt mert nincs elég pénze, hogy kifizessen, én pedig nem szopok le senkit ingyen, ezt a számlát pedig nem lehet mással megtéríteni, mint pénzzel. Sok pénzzel. Pedig nagyon szeretné kipuhatolni, hogy hajlandó lennék-e bevonni egy démont, akivel alkut köthet a lelkére vagy ha természetben kárpótolna, az beleférne-e… Sajnos nem érti, hogy ez a Desertben nem így megy. És az egyetlen, akinek hagynám, hogy pénz helyett máshogy térítse meg a szolgálataimat, az Te lennél édes, ám tekintettel arra, hogy kvázi a főnököm vagy, hisz a tiéd a bordély, neked nem kell fizetni. Semmiért.

Éppen akkor jelent meg a látókörömben, amikor elzavarnám a vendéget – persze csak amolyan finoman, mert mégis csak vendéglátós vagyok, vagy mi –, de a megjelenésedtől meg az egész napos frusztráltságtól hirtelen meggondolom magamat, és kicsit úgy teszek, mintha érdekelne az a fasz, hátha nem látsz át ezen a szitán. Amikor aztán realizálom, hogy nincs rajtad felül semmi, aztán egy pillanattal több ideig legeltetem rajtad a szemeimet, és itt meg is törik a szedett-vedett próbálkozásom, mert a vendégünk is kiszúrja mindezt. Na nem ez ijeszti el, hanem a baromira indulatos hangod, meg az egész lényed, amiből vibrál, nem csak a piára van szükséged, bár azt nem tudnám megmondani, hogy minden mást is tőlem akarsz-e vagy sem. Rutinosan kapok a pohár és a whisky után, s miközben biccentek az csávónak, aki miattad fogta menekülőre, édes, kitöltöm neked, amit elsőre kívánsz.

– Mitől vagy ilyen feszült? – a kérdésem arra irányul, hogy ennyire szar volt-e az előző menet, de ugyebár ilyet, nyitvatartási időben nem teszünk fel, mert a falnak is füle van errefelé, s jobb mindenkinek, ha a vendégek nem hallanak bele a személyzet beszélgetéseibe. A bordély léte amúgy is kényes, hát ha még tudnának belső dolgokat is. A lassan, színesen örvénylő fények között figyellek, ahogyan a pénzköteget számolgatod, amikor eléd tolom a whiskyvel teli poharat. Triplát öntöttem, mert tudom, kiakadnál édes, ha szimpla négy centet kapnál. Mivel már senki nincs – lassan valóban zárhatok – megtámaszkodom a pulton és közelebb hajolok hozzád: – Kösz, hogy elkergetted, kibaszott unalmas volt – pont, mint az egész műszak; de neked hiába mondanám, ugye édes, Te nem unatkoztál ma este sem?!